Elektronikus vezérlésû csaptelep, öblítõ, zuhany

Infravezérlésû csaptelep

WEST Infrás mosdócsap szappanadagolóval, hideg, vagy kevert vízre, 6 V DC elemes/230V AC tápegységgel, 1,8 l-es műanyag szappantartállyal

Infrás csaptelep szappanadagolóval

WEST infrás, elemről, vagy hálózatról működtetett mosdó csaptelep infrás szappanadagolóval. Elegáns, kompakt kialakítású, amely áll a mosdóra szerelhető csaptestből, az elemtartóból, hálózati tápegységből és a vízhálózati csatlakozást biztosító flexibilis bekötőcsőből, valamint a mosdó (pult) alá szerelhető 1,8 literes folyékonyszappan tartályból. A csomag tartalmazza a kétféle (elemes/hálózati) működtetéshez szükséges alkatrészeket. A krómozott felületű infrás mosdó csaptelep porcelán és rozsdamentes mosdóra egyaránt felszerelhető. Működtetését tekintve a kifolyó alá tartott kézről visszaverődő infrafényt érzékelve, a vezérlőelektronika nyitja, majd a kézelvétel után beprogramozott idő (utánfolyási idő) elteltével zárja a mágnesszelepet. A folyékonyszappan adagolását a csapkifolyó jobb oldalán található infraérzékelőhöz közelített kezünkkel indíthatjuk. A szappan adagolása is a kifolyó elején történik.

A csaptelep működtetéséhez hideg, vagy előkevert víz biztosítása szükséges. Az üzembehelyezés előtt a vízvezeték rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani, az elektromos infrás mosdó csaptelep csak ezután köthető rá a vízhálózatra. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a hosszútávú helyes működés nem garantálható.

Elektromos csap nyilvános WC-kbe

Irodák, iskolák és közforgalmú illemhelyek mosdóiba ajánljuk, de kialakításából, alacsony szerviz-igényéből adódóan az élelmiszeripari kézmosókban, sormosdókban és higiéniás használhatóságból adódóan egészségügyi intézményekben, így a kórházi bemosakodókban is ajánlható, használható.

  • Higiénikus, mivel a mosdó csaptelep működtetése kézérintés nélkül történik.

  • Kombinált kifolyó víz és szappan adagolására

  • A csaptelep a kéz elvételét követően a gyárilag beállított időtartamnak (utánfolyási idő) megfelelő ideig működik, amely időtartam utólag is módosítható.

  • Víztakarékos és környezetbarát, mert az elektromos mosdó csaptelep automatikusan elzár, a vízátfolyás szabályozott.

  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.

  • Az infrás csaptelep érzékelő egysége a zavaró fényreflexióra nem reagál, mivel az érzékelők előtt alkalmazott speciális, csak az infrafényt áteresztő műanyag védőablak kerül beépítésre.

  • Elemes használat esetén a mágnesszelep és az elektronika 4x1,5V-os (AA) alkáli vagy lithium elemről működtethető. A működtetést biztosító elem nem tartozéka a csaptelepnek.

Felület: krómozott
Méretek: 40x225x145 mm
Kifolyás magassága: 147 mm
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Nyomástartomány: 0,5-7 bar
Tápfeszültség: 6 V DC / 230 V AC
Működtetés: infraérzékelő
Szappanadagolás: oldalsó infraérzékelővel
Tartály térfogata: 1,8 l
 ( infracsap, infravezérlésű, csaptelep, öblítő, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
GREEN álló víztakarékos infrás, mosdó csaptelep, hideg, vagy kevert vízre, szûrõs sarokszeleppel, flexibilis bekötöcsõvel, elektromos vezérlõ dobozzal, 230 V AC tápfeszültséggel.

Infrás víztakarékos csaptelep álló kivitelben, hideg vagy kevert vízre, forgatható kifolyóval, hálózati működtetéssel, elsősorban közösségi illemhelyek mosdóiba.

Infrás csaptelep víztakarékos kivitelben

A BK03005 infrás csaptelep áramláskorlátozóval van szerelve, ezáltal rendkívül víztakarékos. A termék áll a mosdóra szerelhető csaptestből, a mosdó alá a falra szerelhető vezérlődobozból, a vízhálózatra csatlakoztatható szűrős sarokszelepből, mágnesszelepből és az vízbekötést biztosító flexibilis bekötőcsőből. A krómozott, beépített infraérzékelő fejjel ellátott csaptest porcelán és rozsdamentes mosdóra egyaránt felszerelhető. Működése a következőképpen történik: mint minden infracsap, a kifolyó alá tartott kézről visszaverődő infrafényt érzékelve, a vezérlőelektronika kinyitja, majd a kézelvétel után beprogramozott idő (utánfolyási idő) elteltével zárja a mágnesszelepet. A csaptelep működtetéséhez hideg vagy előkevert víz biztosítása szükséges.
Az infracsap üzembehelyezése előtt a vízvezeték rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani, az elektromos infrás mosdó csaptelep csak ezután köthető rá a vízhálózatra. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Az elektromos csap csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a hosszútávú helyes működés nem garantálható.

Elektromos csaptelepek nyilvános WC-k mosdóiba

Irodák, iskolák és közforgalmú illemhelyek mosdóiba ajánljuk, de kialakításából, alacsony szerviz-igényéből adódóan az élelmiszeripari kézmosókban, sormosdókban és higiéniás használhatóságból adódóan egészségügyi intézményekben, így a kórházi bemosakodókban is ajánlható, használható.

  • A csaptelep működése teljesen higiénikus és automatikus, a csaptelep működtetése kézérintés nélkül történik.
  • Az infracsap a kéz elvételét követően a gyárilag beállított időtartamnak (utánfolyási idő) megfelelő ideig működik, amely időtartam utólag is módosítható.
  • Víztakarékos, mert az elektromos mosdó csaptelep a beállított paraméternek megfelelő utánfolyási idő leteltével automatikusan elzár. A használati idő alatt a vízmennyiséget a beépített áramláskorlátozó szabályozza.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Az elektromos csap vezérlő elektronikája fröccsenő víz ellen védett vezérlődobozon belül egy teljesen zárt, műanyag tokozásban nyert elhelyezést.
  • Az infrás elektromos csaptelep érzékelő egysége a zavaró fényreflexióra nem reagál, mivel az érzékelők előtt alkalmazott speciális, csak az infrafényt áteresztő műanyag védőablak kerül beépítésre.
  • A mikrokontroller bázisú vezérlésből adódóan a működési paraméterek módosíthatók, az érzékenység az infra csaptelephez adott műszaki leírásban leírtak szerint az érzékenység a beépítés helyén is módosítható. 
  • Az infrás mosdó csaptelep tartozéka a vezérlődoboz, amely a vezérlőelektronikát és a 230 V/24 VAC transzformátort, a mágnesszelep és az infrafej csatlakozó aljzatait tartalmazza.

Vízellátás: Hideg és elõkevert vízre
Bemeneti vízcsatlakozás: C 1/2"
Tápfeszültség: 230 V AC
Méretek: 226x167x54 mm
Dobozméret: 160x115x75 mm
Érintésvédelmi osztály: IP 44
Vízátfolyás: 6 l/perc
Érzékenység: 20-60 cm (állítható)
Észlelés: 0,1 mp
Utánfolyási idõ: 3 mp
BK03005000000007    , infravezérlésu mosdócsaptelep, infracsap ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
WEST Infrás mosdócsap hideg, vagy kevert vízre, 6 V DC elemes/230V AC tápegységgel

Infrás víztakarékos csaptelep álló kivitelben, hideg vagy kevert vízre, forgatható kifolyóval, hálózati működtetéssel, elsősorban közösségi illemhelyek mosdóiba.

Nem találáható a fájl: http://www.bandk.hu/dynamic/termek/web/BKH3565551_WEBLE_1.html
Felület: krómozott
Méretek: D55x256x133,6 mm
Kifolyás magassága: 183,4 mm
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Nyomástartomány: 0,5-7 bar
Tápfeszültség: 6 V DC / 230 V AC
Működtetés: infraérzékelő
 ( infracsap, infravezérlésű, csaptelep, öblítő, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Idral ONE infrás mosdócsap hideg, vagy kevert vízre, 6 V elemes

Infrás csaptelep, Idral ONE, hideg vagy kevert vízre, elemes működtetéssel

Infrás csaptelep elemes változatban

Idral ONE infrás, elemről működtetett mosdó csaptelep, elegáns, kompakt kialakítású, amely áll a mosdóra szerelhető csaptestből, az elemtartóból és a vízhálózati csatlakozást biztosító flexibilis bekötőcsőből. A kompakt kialakításból adódóan a csaptest tartalmazza az infraérzékelőt, a vezérlő elektronikát és a mágnesszelepet egyaránt. A krómozott infrás mosdó csaptelep porcelán és rozsdamentes mosdóra egyaránt felszerelhető. Működtetését tekintve a kifolyó alá tartott kézről visszaverődő infrafényt érzékelve, a vezérlőelektronika nyitja, majd a kézelvétel után, 60 másodperc folyamatos vízátfolyást követően automatikusan elzárja a vizet. A csaptelep működtetéséhez hideg, vagy előkevert víz biztosítása szükséges. A pangóvízben megtelepedő kórokozók elleni védekezés érdekében a csaptelep a legutolsó használattól számítva 24 óra múlva automatikusan megnyit egy rövid időre.
Az üzembehelyezés előtt a vízvezeték rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani, az elektromos infrás mosdó csaptelep csak ezután köthető rá a vízhálózatra. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a hosszútávú helyes működés nem garantálható.

Elektromos mosdócsap nyilvános WC-kbe

Irodák, iskolák és közforgalmú illemhelyek mosdóiba ajánljuk, de kialakításából, alacsony szerviz-igényéből adódóan az élelmiszeripari kézmosókban, sormosdókban és higiéniás használhatóságból adódóan egészségügyi intézményekben, így a kórházi bemosakodókban is ajánlható, használható.

  • A csaptelep működése teljesen automatikus, mivel a mosdó csaptelep működtetése kézérintés nélkül történik.
  • Az infrás csaptelep működtetése higiénikus, mivel a csap nyitása-zárása kéz érintése nélkül történik.
  • Víztakarékos és környezetbarát, mert az elektromos mosdó csaptelep a beállított paraméternek megfelelő utánfolyási idő leteltével automatikusan elzár, a vízátfolyás szabályozott.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Az infrás elektromos csaptelep érzékelő egysége a zavaró fényreflexióra nem reagál, mivel az érzékelők előtt alkalmazott speciális, csak az infrafényt áteresztő műanyag védőablak kerül beépítésre.
  • A kifolyó testbe épített mágnesszelep és az elektronika 4x1,5 V-os (AA) alkáli vagy lithium elemről működtethető. A működtetést biztosító elem tartozéka a csaptelepnek.

Tápfeszültség: 6 V DC
Elem típusa: 4x1,5 V (AA)
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Vízellátás: Hideg, vagy kevert víz
Nyomástartomány: 1-8 bar
Érzékenység: 12-18 cm
Maximális közeg hõmérséklet: 70 °C
Vízátfolyás: 6 l/perc
 ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Idral ONE infrás mosdócsap hideg, vagy kevert vízre, 230/6 V DC tápegységgel

Infrás csaptelep, Idral ONE, hideg vagy kevert vízre, hálózati működtetéssel

Infrás csaptelep hálózati változatban

Idral ONE infrás, hálózatról működtetett mosdó csaptelep, elegáns, kompakt kialakítású, amely áll a mosdóra szerelhető csaptestből, a tápegységből és a vízhálózati csatlakozást biztosító flexibilis bekötőcsőből. A kompakt kialakításból adódóan a csaptest tartalmazza az infraérzékelőt, a vezérlő elektronikát és a mágnesszelepet egyaránt. A krómozott infrás mosdó csaptelep porcelán és rozsdamentes mosdóra egyaránt felszerelhető. Működtetését tekintve a kifolyó alá tartott kézről visszaverődő infrafényt érzékelve, a vezérlőelektronika nyitja, majd a kézelvétel után, 60 másodperc folyamatos vízátfolyást követően automatikusan elzárja a vizet. A csaptelep működtetéséhez hideg, vagy előkevert víz biztosítása szükséges. A pangóvízben megtelepedő kórokozók elleni védekezés érdekében a csaptelep a legutolsó használattól számítva 24 óra múlva automatikusan megnyit egy rövid időre.
Az üzembehelyezés előtt a vízvezeték rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani, az elektromos infrás mosdó csaptelep csak ezután köthető rá a vízhálózatra. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a hosszútávú helyes működés nem garantálható.

Elektromos csap közforgalmú helyek mosdóiba

Irodák, iskolák és közforgalmú illemhelyek mosdóiba ajánljuk, de kialakításából, alacsony szerviz-igényéből adódóan az élelmiszeripari kézmosókban, sormosdókban és higiéniás használhatóságból adódóan egészségügyi intézményekben, így a kórházi bemosakodókban is ajánlható, használható.

  • A csaptelep működése teljesen automatikus, mivel a mosdó csaptelep működtetése kézérintés nélkül történik.
  • Az infrás csaptelep működtetése higiénikus, mivel a csap nyitása-zárása kéz érintése nélkül történik.
  • Víztakarékos és környezetbarát, mert az elektromos mosdó csaptelep a beállított paraméternek megfelelő utánfolyási idő leteltével automatikusan elzár, a vízátfolyás szabályozott.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Az infrás elektromos csaptelep érzékelő egysége a zavaró fényreflexióra nem reagál, mivel az érzékelők előtt alkalmazott speciális, csak az infrafényt áteresztő műanyag védőablak kerül beépítésre.
  • A működtetést biztosító tápegység tartozéka a csaptelepnek.

Tápfeszültség: 230 V; 50 Hz
Vízellátás: Hideg, vagy kevert víz
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Nyomástartomány: 1-8 bar
Érzékenység: 12-18 cm
Maximális közeg hõmérséklet: 70 °C
Vízátfolyás: 6 l/perc
 ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
EAST infrás, mosdó csaptelep hideg, vagy kevert vízre, flexibilis bekötõcsõvel, 230/ 6V DC tápegységhez

EAST infrás, önelzáró mosdó csaptelep, hideg vagy kevert vízre, flexibilis bekötőcsővel, hálózatról működtetve.

Infrás csaptelep hálózati változatban

EAST infrás, elektromos mosdó csaptelep elegáns formájú, kompakt és vandálbiztos kialakítású, amely áll a mosdóra szerelhető csaptestből és a vízhálózati csatlakozást biztosító flexibilis bekötőcsővekből. A kompakt kialakításból adódóan a csaptest tartalmazza az infraérzékelőt, a vezérlő elektronikát és a mágnesszelepet egyaránt. A krómozott infrás mosdó csaptelep porcelán és rozsdamentes mosdóra egyaránt felszerelhető. Működtetését tekintve a kifolyó alá tartott kézről visszaverődő infrafényt érzékelve, a vezérlőelektronika nyitja, majd a kézelvétel után beprogramozott idő (utánfolyási idő) elteltével zárja a mágnesszelepet.
A csaptelep működtetéséhez hideg vagy előkevert víz biztosítása szükséges. Az üzembehelyezés előtt a vízvezeték rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani, az elektromos infrás mosdó csaptelep csak ezután köthető rá a vízhálózatra. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a hosszútávú helyes működés nem garantálható.

Elektromos csap nyilvános WC-kbe

Irodák, iskolák és közforgalmú illemhelyek mosdóiba ajánljuk, de kialakításából, alacsony szerviz-igényéből adódóan az élelmiszeripari kézmosókban, sormosdókban és higiéniás használhatóságból adódóan egészségügyi intézményekben is ajánlható, használható.

  • A csaptelep működése higiénikus, mivel a mosdó csaptelep működtetése kézérintés nélkül történik.
  • Az érzékenység állítása a vezérlő elektronikán lévő potenciométerrel történik.
  • Az infra csaptelep a kéz elvételét követően a gyárilag beállított időtartamnak (utánfolyási idő) megfelelő ideig működik.
  • Víztakarékos és környezetbarát, mert az elektromos mosdó csaptelep automatikusan elzár.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Az infrás elektromos csaptelep érzékelő egysége a zavaró fényreflexióra nem reagál, mivel az érzékelők előtt alkalmazott speciális, csak az infrafényt áteresztő műanyag védőablak kerül beépítésre.
  • A csaptelepnek nem tartozéka a 230 V / 6VDC tápegység, ez a kiegészítő külön cikkszámokon rendelhető 6db, illetve 1db csaptelephez.

Tápfeszültség: 230V/6V (a mûködtetéshez tápegység szükséges)
Érzékenység: 12-18 cm
Érintésvédelmi osztály: II
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 6 bar
Minimális dinamikus üzemi nyomás: 0,5 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 80°C
Védettségi fokozat (IP): IP23
Vízátfolyás: 6 l/perc
 ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
WEST infrás, mosdó csaptelep hideg, vagy kevert vízre, flexibilis bekötõcsõvel, 230/ 6V DC tápegységhez

WEST infrás, önelzáró mosdó csaptelep hideg, vagy kevert vízre, flexibilis bekötőcsővel, különálló hálózati feszültségről működtetve.

Infrás csaptelep, infracsap hálózati változatban

WEST infrás, elektromos mosdó csaptelep elegáns formájú, kompakt kialakítású, amely a mosdóra szerelhető csaptestből és a vízhálózati csatlakozást biztosító flexibilis bekötőcsőből áll. A kompakt kialakításból adódóan a csaptest tartalmazza az infraérzékelőt, a vezérlő elektronikát és a mágnesszelepet egyaránt. A krómozott infrás mosdó csaptelep porcelán és rozsdamentes mosdóra egyaránt felszerelhető. Működtetését tekintve a kifolyó alá tartott kézről visszaverődő infrafényt érzékelve, a vezérlőelektronika nyitja, majd a kézelvétel után beprogramozott idő elteltével zárja a mágnesszelepet.
Az üzembehelyezés előtt a vízvezeték rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani, az elektromos infrás mosdó csaptelep csak ezután köthető rá a vízhálózatra. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a hosszútávú helyes működés nem garantálható.

Elektromos csap, szenzoros csap közforgalmú helyek mosdóiba

Irodák, iskolák és nyilvános WC-k mosdóiba ajánljuk, de kialakításából, alacsony szerviz-igényéből adódóan az élelmiszeripari kézmosókban, sormosdókban és higiéniás használhatóságból adódóan egészségügyi intézményekben is ajánlható, használható.

  • Az infrás csaptelep működése teljesen automatikus, mivel a mosdó csaptelep működtetése kézérintés nélkül történik. - érzékenység önbeállítású, a beépítéstől függően automatikusan beáll az ideális értékre.
  • Az infra csaptelep a kéz elvételét követően a gyárilag beállított időtartamnak (utánfolyási idő) megfelelő ideig működik.
  • Az infrás csaptelep működtetése higiénikus, mivel a csap nyitása-zárása kéz érintése nélkül történik. 
  • Víztakarékos és környezetbarát, mert az elektromos mosdó csaptelep a beállított paraméternek megfelelő utánfolyási idő leteltével automatikusan elzár.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Az infrás elektromos csaptelep érzékelő egysége a zavaró fényreflexióra nem reagál, mivel az érzékelők előtt alkalmazott speciális, csak az infrafényt áteresztő műanyag védőablak kerül beépítésre.
  • A kifolyó testbe épített mágnesszelep és az elektronika 6 V DC feszültségről működik.
  • Az infrás csaptelepnek nem tartozéka a 230 V / 6 V DC tápegység. A tápegységek külön cikkszámokon rendelhetők 6db, illetve 1db csaptelephez.

Tápfeszültség: 230V/6V (a mûködtetéshez tápegység szükséges)
Érzékenység: 12-18 cm
Érintésvédelmi osztály: II
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 6 bar
Minimális dinamikus üzemi nyomás: 1 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 70°C
Védettségi fokozat (IP): IP23
Vízátfolyás: 6 l/perc
 ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
EAST infrás mosdó csaptelep hideg, vagy kevert vízre, flexibilis bekötöcsõvel, 6 V-os elemes

EAST infrás, önelzáró mosdó csaptelep, hideg vagy kevert vízre, flexibilis bekötőcsővel, elemről működtetve.

Infrás csaptelep elemes változatban

EAST infrás, elemről működödtetett mosdó csaptelep, elegáns, kompakt és vandálbiztos kialakítású, amely áll a mosdóra szerelhető csaptestből, az elemtartóból és a vízhálózati csatlakozást biztosító flexibilis bekötőcsőből. A kompakt kialakításból adódóan a csaptest tartalmazza az infraérzékelőt, a vezérlő elektronikát és a mágnesszelepet egyaránt. A krómozott infrás mosdó csaptelep porcelán és rozsdamentes mosdóra egyaránt felszerelhető. Működtetését tekintve a kifolyó alá tartott kézről visszaverődő infrafényt érzékelve, a vezérlőelektronika nyitja, majd a kézelvétel után beprogramozott idő (utánfolyási idő) elteltével zárja a mágnesszelepet.
A csaptelep működtetéséhez hideg, vagy előkevert víz biztosítása szükséges. Az üzembehelyezés előtt a vízvezeték rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani, az elektromos infrás mosdó csaptelep csak ezután köthető rá a vízhálózatra. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a hosszútávú helyes működés nem garantálható.

Elektromos csap nyilvános WC-kbe

Irodák, iskolák és közforgalmú illemhelyek mosdóiba ajánljuk, de kialakításából, alacsony szerviz-igényéből adódóan az élelmiszeripari kézmosókban, sormosdókban és higiéniás használhatóságból adódóan egészségügyi intézményekben, így a kórházi bemosakodókban is ajánlható, használható.

  • Higiénikus, mivel a mosdó csaptelep működtetése kézérintés nélkül történik.
  • A csaptelep a kéz elvételét követően a gyárilag beállított időtartamnak (utánfolyási idő) megfelelő ideig működik, amely időtartam utólag is módosítható.
  • Víztakarékos és környezetbarát, mert az elektromos mosdó csaptelep automatikusan elzár, a vízátfolyás szabályozott.
  • Az érzékenység állítása a vezérlő elektronikán lévő potenciométerrel történik.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Az infrás csaptelep érzékelő egysége a zavaró fényreflexióra nem reagál, mivel az érzékelők előtt alkalmazott speciális, csak az infrafényt áteresztő műanyag védőablak kerül beépítésre.
  • A kifolyó testbe épített mágnesszelep és az elektronika 4x1,5V-os (AA) alkáli vagy lithium elemről működtethető. A működtetést biztosító elem nem tartozéka a csaptelepnek.

Tápfeszültség: 6 V DC
Elem típusa: 4x1,5 V (AA)
Vízellátás: Hideg, vagy kevert víz
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 6 bar
Érzékenység: 12-18 cm
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
Vízátfolyás: 6 l/perc
CSAPTELEP,INFRA ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
WEST infrás mosdó csaptelep hideg, vagy kevert vízre, flexibilis bekötöcsõvel, 6 V-os elemes

WEST infrás, önelzáró mosdó csaptelep hideg, vagy kevert vízre, flexibilis bekötőcsővel, elemről működtetve.

Infrás csaptelep, infracsap elemes változatban

WEST infrás, elemről működtetett mosdó csaptelep, elegáns, kompakt kialakítású, amely áll a mosdóra szerelhető csaptestből, az elemtartóból és a vízhálózati csatlakozást biztosító flexibilis bekötőcsőből. A kompakt kialakításból adódóan a csaptest tartalmazza az infraérzékelőt, a vezérlő elektronikát és a mágnesszelepet egyaránt. A krómozott infrás mosdó csaptelep porcelán és rozsdamentes mosdóra egyaránt felszerelhető. Működtetését tekintve a kifolyó alá tartott kézről visszaverődő infrafényt érzékelve, a vezérlőelektronika nyitja, majd a kézelvétel után beprogramozott idő (utánfolyási idő) elteltével zárja a mágnesszelepet. Az üzembehelyezés előtt a vízvezeték rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani, az elektromos infrás mosdó csaptelep csak ezután köthető rá a vízhálózatra. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a hosszútávú helyes működés nem garantálható.

Elektromos csap, szenzoros csap közforgalmú helyek mosdóiba

Irodák, iskolák és nyilvános WC-k mosdóiba ajánljuk, de kialakításából, alacsony szerviz-igényéből adódóan az élelmiszeripari kézmosókban, sormosdókban és higiéniás használhatóságból adódóan egészségügyi intézményekben, így a kórházi bemosakodókban is ajánlható, használható.

  • Az infrás csaptelep működése teljesen automatikus, mivel a mosdó csaptelep működtetése kézérintés nélkül történik.
  • Az infra csaptelep a kéz elvételét követően a gyárilag beállított időtartamnak (utánfolyási idő) megfelelő ideig működik.
  • Az infrás csaptelep működtetése higiénikus, mivel a csap nyitása-zárása kéz érintése nélkül történik.
  • Víztakarékos és környezetbarát, mert az elektromos mosdó csaptelep a beállított paraméternek megfelelő utánfolyási idő leteltével automatikusan elzár, a vízátfolyás szabályozott.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Az infrás elektromos csaptelep érzékelő egysége a zavaró fényreflexióra nem reagál, mivel az érzékelők előtt alkalmazott speciális, csak az infrafényt áteresztő műanyag védőablak kerül beépítésre.
  • A kifolyó testbe épített mágnesszelep és az elektronika 4x1,5 V (AA) alkáli vagy lithium elemről működtethető. A működtetést biztosító elem nem tartozéka a csaptelepnek.

Tápfeszültség: 6 V DC
Elem típusa: 4x1,5 V (AA)
Kapacitás: 7,5 l/perc
Vízellátás: Hideg, vagy kevert víz
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 6 bar
Érzékenység: 12-18 cm
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
Vízátfolyás: 6 l/perc
 ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
WEST Infrás mosdócsap, hideg vagy kevert vízre, 6 V DC elemes/230V AC tápegységgel

WEST infrás, önelzáró mosdó csaptelep hideg, vagy kevert vízre, flexibilis bekötőcsővel, elemről működtetve.

Nem találáható a fájl: http://www.bandk.hu/dynamic/termek/web/BKH3563641_WEBLE_1.html
Felület: krómozott
Méretek: 61,5x148,5x176 mm
Kifolyás magassága: 122 mm
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Nyomástartomány: 0,5-7 bar
Tápfeszültség: 6 V DC / 230 V AC
Működtetés: infraérzékelő
 ( infracsap, infravezérlésű, csaptelep, öblítő, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
WEST Infrás mosdócsap hideg, vagy kevert vízre, 6 V DC elemes/230V AC tápegységgel, rozsdamentes, matt

WEST infrás, önelzáró mosdó csaptelep hideg, vagy kevert vízre, flexibilis bekötőcsővel, elemről működtetve.

Nem találáható a fájl: http://www.bandk.hu/dynamic/termek/web/BKH3563541_WEBLE_1.HTML
Anyag: rozsdamentes acél
Felület: szálcsiszolt
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Méretek: D48x176x139,4 mm
Kifolyás magassága: 97 mm
Tápfeszültség: 6 V DC / 230 V AC
Nyomástartomány: 0,5-7 bar
Működtetés: infraérzékelő
 ( infracsap, infravezérlésű, csaptelep, öblítő, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Idral KIDS álló infrás mosdó csaptelep hideg, vagy kevert vízre, flexibilis bekötöcsõvel, 6 V-os elemes

Infrás mosdócsap, Idral KIDS, vidám színekkel, hideg vagy kevert vízre, elemes működtetéssel elsősorban óvodák és iskolák részére.

Infrás csaptelep elemes változatban

Idral KIDS infrás, elemről működtetett mosdó csaptelep, elegáns, kompakt kialakítású, amely áll a mosdóra szerelhető csaptestből, az elemtartóból és a vízhálózati csatlakozást biztosító flexibilis bekötőcsőből. A kompakt kialakításból adódóan a csaptest tartalmazza az infraérzékelőt, a vezérlő elektronikát és a mágnesszelepet egyaránt. A csaptelep porcelán és rozsdamentes mosdóra egyaránt felszerelhető.
Működtetését tekintve a kifolyó alá tartott kézről visszaverődő infrafényt érzékelve, a vezérlőelektronika nyitja, majd 60 másodperc folyamatos vízátfolyást követően automatikusan zárja a mágnesszelepet. A csaptelep működtetéséhez hideg, vagy előkevert víz biztosítása szükséges. A pangóvízben megtelepedő kórokozók elleni védekezés érdekében a csaptelep a legutolsó használattól számítva 24 óra múlva automatikusan megnyit egy rövid időre. 
Az üzembehelyezés előtt a vízvezeték rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani, az elektromos infrás mosdó csaptelep csak ezután köthető rá a vízhálózatra. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a hosszútávú helyes működés nem garantálható.

Elektromos csap óvodák, iskolák mosdóiba

Formai megjelenése és vidám színei miatt elsősorban óvodák, iskolák, játszóházak mosdóiba ajánljuk.

  • A csaptelep működése teljesen automatikus és higiénikus, mivel a mosdó csaptelep működtetése kézérintés nélkül történik.
  • Víztakarékos és környezetbarát, mert az elektromos mosdó csaptelep a gyárilag beállított paraméternek megfelelő utánfolyási idő leteltével automatikusan elzár, a vízátfolyás szabályozott.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Az infrás elektromos csaptelep érzékelő egysége a zavaró fényreflexióra nem reagál, mivel az érzékelők előtt alkalmazott speciális, csak az infrafényt áteresztő műanyag védőablak kerül beépítésre.
  • A kifolyó testbe épített mágnesszelep és az elektronika 6 V-os (CRP2) lithium elemről működtethető. A működtetést biztosító elem tartozéka a csaptelepnek.

Tápfeszültség: 6 V DC
Elem típusa: 6 V CRP2 (a csomag tartalmazza)
Magasság: 160 mm
Kifolyási távolság: 107 mm
Felület: porfestett
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Nyomástartomány: 1-8 bar
Mûködtetés: infraérzékelõvel
Vízátfolyás: 6 l/perc
Maximális vízhõmérséklet: 65 °C
BKH3561351          , gyerek infravezérlésu mosdócsaptelep, Idral csap ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

GREEN álló, víztakarékos, keverõkaros, infrás mosdó csaptelep, hideg és meleg vízre, szûrõs sarokszeleppel, flexibilis bekötöcsõvel, elektromos vezérlõ dobozzal, 230 V AC tápegységgel

Infrás víztakarékos csaptelep álló kivitelben keverőkarral, hideg és meleg vízre, forgatható kifolyóval, hálózati működtetéssel, elsősorban nyilvános WC-k mosdóiba.

Infrás csaptelep víztakarékos kivitelben

A BK03006 infrás csaptelep áramláskorlátozóval van szerelve, ezáltal rendkívül víztakarékos. A termék áll a mosdóra szerelhető csaptestből, a mosdó alá a falra szerelhető vezérlődobozból, a vízhálózatra csatlakoztatható szűrős sarokszelepből, mágnesszelepből és az vízbekötést biztosító flexibilis bekötőcsőből. A krómozott, beépített infraérzékelő fejjel ellátott csaptest porcelán és rozsdamentes mosdóra egyaránt felszerelhető. A kifolyó víz hőmérsékletét a csaptelep oldalán található keverőkarral lehet szabályozni. Működése a következőképpen történik: mint minden infracsap, a kifolyó alá tartott kézről visszaverődő infrafényt érzékelve, a vezérlőelektronika kinyitja, majd a kézelvétel után beprogramozott idő (utánfolyási idő) elteltével zárja a mágnesszelepet. 
Az infracsap üzembehelyezése előtt a vízvezeték rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani, az elektromos infrás mosdó csaptelep csak ezután köthető rá a vízhálózatra. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Az elektromos csap csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a hosszútávú helyes működés nem garantálható.

Elektromos csaptelepek közösségi WC-k mosdóiba

Irodák, iskolák és közforgalmú illemhelyek mosdóiba ajánljuk, de kialakításából, alacsony szerviz-igényéből adódóan az élelmiszeripari kézmosókban, sormosdókban és higiéniás használhatóságból adódóan egészségügyi intézményekben, így a kórházi bemosakodókban is ajánlható, használható.

  • A csaptelep működése teljesen higiénikus és automatikus, a csaptelep működtetése kézérintés nélkül történik.
  • Az infracsap a kéz elvételét követően a gyárilag beállított időtartamnak (utánfolyási idő) megfelelő ideig működik, amely időtartam utólag is módosítható.
  • Víztakarékos, mert az elektromos mosdó csaptelep a beállított paraméternek megfelelő utánfolyási idő leteltével automatikusan elzár. A használati idő alatt a vízmennyiséget a beépített áramláskorlátozó szabályozza.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Az elektromos csap vezérlő elektronikája fröccsenő víz ellen védett vezérlődobozon belül egy teljesen zárt, műanyag tokozásban nyert elhelyezést.
  • Az infrás elektromos csaptelep érzékelő egysége a zavaró fényreflexióra nem reagál, mivel az érzékelők előtt alkalmazott speciális, csak az infrafényt áteresztő műanyag védőablak kerül beépítésre.
  • A mikrokontroller bázisú vezérlésből adódóan a működési paraméterek módosíthatók, az érzékenység az infra csaptelephez adott műszaki leírásban leírtak szerint az érzékenység a beépítés helyén is módosítható. 
  • Az infrás mosdó csaptelep tartozéka a vezérlődoboz, amely a vezérlőelektronikát és a 230 V/24 VAC transzformátort, a mágnesszelep és az infrafej csatlakozó aljzatait tartalmazza.

Vízellátás: Hideg-meleg vízre
Bemeneti vízcsatlakozás: C 1/2"
Tápfeszültség: 230 V AC
Méretek: 226x167x54 mm
Dobozméret: 160x115x75 mm
Érintésvédelmi osztály: IP 44
Vízátfolyás: 6 l/perc
Érzékenység: 20-60 cm (állítható)
Észlelés: 0,1 mp
Utánfolyási idõ: 3 mp
BK03006000000004    , infravezérlésu mosdócsaptelep, infracsap ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Idral ONE álló, keverõkaros, infrás mosdó csaptelep, hideg és meleg vízre, 6 v-os elemes

Infrás csaptelep, Idral ONE, hideg és meleg vízre, oldalsó keverőkarral, elemes működtetéssel

Infrás csaptelep keverőkarral, elemes változatban

Idral ONE infrás, elemről működtetett mosdó csaptelep, elegáns, kompakt és vandálbiztos kialakítású, amely áll a mosdóra szerelhető csaptestből, az elemtartóból és a vízhálózati csatlakozást biztosító flexibilis bekötőcsőből. A kompakt kialakításból adódóan a csaptest tartalmazza az infraérzékelőt, a vezérlő elektronikát és a mágnesszelepet egyaránt. A krómozott infrás mosdó csaptelep porcelán és rozsdamentes mosdóra egyaránt felszerelhető.
Beépítéskor ügyeljen arra, hogy a flexibilis bekötőcsővel együtt adott visszacsapó szelepek beépítésre kerüljenek. Ezzel megakadályozható, hogy a két ág a nyomáskülömbségek okán összedolgozzon. Beüzemeléskor ellenőrizni kell, hogy a két bemenő ág között ne legyen nagy nyomáskülönbség a keverőegység hatékony működése érdekében.
Működtetését tekintve a kifolyó alá tartott kézről visszaverődő infrafényt érzékelve, a vezérlőelektronika nyitja, majd 60 másodperc folyamatos vízátfolyást követően zárja a mágnesszelepet. A pangóvízben megtelepedő kórokozók elleni védekezés érdekében a csaptelep a legutolsó használattól számítva 24 óra múlva automatikusan megnyit egy rövid időre.
A hideg-melegvíz arányának állíthatóságát keverőkar biztosítja. A keverőegység, kialakításából adódóan csak a hideg és melegvíz keverési arányának beállítására szolgál és nem elzárásra, az elzárást minden esetben a keverés után beépített mágnesszelep biztosítja.
Az üzembehelyezés előtt a vízvezeték rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani, az elektromos infrás mosdó csaptelep csak ezután köthető rá a vízhálózatra. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a hosszútávú helyes működés nem garantálható.

Elektromos csap nyilvános WC-k mosdóiba

Irodák, iskolák és közforgalmú illemhelyek mosdóiba ajánljuk, de kialakításából, alacsony szerviz-igényéből adódóan az élelmiszeripari kézmosókban, sormosdókban és higiéniás használhatóságból adódóan egészségügyi intézményekben, így a kórházi bemosakodókban is ajánlható, használható.

  • A csaptelep működése teljesen automatikus, mivel a mosdó csaptelep működtetése kézérintés nélkül történik.
  • Az infracsap a kéz elvételét követően a gyárilag beállított időtartamnak (utánfolyási idő) megfelelő ideig működik.
  • Az infrás csaptelep működtetése higiénikus, mivel a csap nyitása-zárása kéz érintése nélkül történik.
  • Víztakarékos és környezetbarát, mert az elektromos mosdó csaptelep a beállított paraméternek megfelelő utánfolyási idő leteltével automatikusan elzár, a vízátfolyás szabályozott.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Az infrás, elektromos csaptelep érzékelő egysége a zavaró fényreflexióra nem reagál, mivel az érzékelők előtt alkalmazott speciális, csak az infrafényt áteresztő műanyag védőablak kerül beépítésre.
  • A kifolyó testbe épített mágnesszelep és az elektronika 6 V-os (CRP2) alkáli vagy lithium elemről működtethető. A működtetést biztosító elem tartozéka a csaptelepnek.

Tápfeszültség: 6 V DC
Elem típusa: 6 V CRP2 lithium elem (a csomag tartalmazza)
Vízellátás: hideg-meleg víz
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Nyomástartomány: 1-8 bar
Érzékenység: 12-18 cm
Maximális közeg hõmérséklet: 70 °C
Vízátfolyás: 6 l/perc
 ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Idral ONE álló, keverõkaros, infrás mosdó csaptelep, hideg és meleg vízre, 230/6 V DC tápegységgel

Infrás csaptelep, Idral ONE, hideg és meleg vízre, oldalsó keverőkarral, hálózati működtetéssel

Infrás csaptelep keverőkarral, hálózati változatban

Idral ONE infrás, hálózatról működtetett mosdó csaptelep, elegáns, kompakt és vandálbiztos kialakítású, amely áll a mosdóra szerelhető csaptestből, és a vízhálózati csatlakozást biztosító flexibilis bekötőcsőből. A kompakt kialakításból adódóan a csaptest tartalmazza az infraérzékelőt, a vezérlő elektronikát és a mágnesszelepet egyaránt. A krómozott infrás mosdó csaptelep porcelán és rozsdamentes mosdóra egyaránt felszerelhető.
Beépítéskor ügyeljen arra, hogy a flexibilis bekötőcsővel együtt adott visszacsapó szelepek beépítésre kerüljenek. Ezzel megakadályozható, hogy a két ág a nyomáskülömbségek okán összedolgozzon. Beüzemeléskor ellenőrizni kell, hogy a két bemenő ág között ne legyen nagy nyomáskülönbség a keverőegység hatékony működése érdekében.
Működtetését tekintve a kifolyó alá tartott kézről visszaverődő infrafényt érzékelve, a vezérlőelektronika nyitja, majd 60 másodperc folyamatos vízátfolyást követően zárja a mágnesszelepet. A pangóvízben megtelepedő kórokozók elleni védekezés érdekében a csaptelep a legutolsó használattól számítva 24 óra múlva automatikusan megnyit egy rövid időre.
A hideg-melegvíz arányának állíthatóságát keverőkar biztosítja. A keverőegység, kialakításából adódóan csak a hideg és melegvíz keverési arányának beállítására szolgál és nem elzárásra, az elzárást minden esetben a keverés után beépített mágnesszelep biztosítja.
Az üzembehelyezés előtt a vízvezeték rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani, az elektromos infrás mosdó csaptelep csak ezután köthető rá a vízhálózatra. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a hosszútávú helyes működés nem garantálható.

Elektromos csap közforgalmú helyek mosdóiba

Irodák, iskolák és közforgalmú illemhelyek mosdóiba ajánljuk, de kialakításából, alacsony szerviz-igényéből adódóan az élelmiszeripari kézmosókban, sormosdókban és higiéniás használhatóságból adódóan egészségügyi intézményekben, így a kórházi bemosakodókban is ajánlható, használható.

  • A csaptelep működése teljesen automatikus, mivel a mosdó csaptelep működtetése kézérintés nélkül történik.
  • Az infracsap a kéz elvételét követően a gyárilag beállított időtartamnak (utánfolyási idő) megfelelő ideig működik.
  • Az infrás csaptelep működtetése higiénikus, mivel a csap nyitása-zárása kéz érintése nélkül történik.
  • Víztakarékos és környezetbarát, mert az elektromos mosdó csaptelep a beállított paraméternek megfelelő utánfolyási idő leteltével automatikusan elzár, a vízátfolyás szabályozott.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Az infrás, elektromos csaptelep érzékelő egysége a zavaró fényreflexióra nem reagál, mivel az érzékelők előtt alkalmazott speciális, csak az infrafényt áteresztő műanyag védőablak kerül beépítésre.
  • A működtetést biztosító hálózati tápegység tartozéka a csaptelepnek.

Tápfeszültség: 230 V; 50 Hz
Vízellátás: hideg-meleg víz
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Nyomástartomány: 1-8 bar
Érzékenység: 12-18 cm
Maximális közeg hõmérséklet: 70 °C
Vízátfolyás: 6 l/perc
 ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
EAST infrás, mosdó csaptelep hideg és meleg vízre, flexibilis bekötõcsõvel, 230/ 6V DC tápegységhez

EAST infrás mosdó csaptelep keverőkarral, hideg-meleg vízre, flexibilis bekötöcsővel, hálózati működtetéssel

Infrás csaptelep hálózati változatban

EAST infrás, elemről működtetett mosdó csaptelep, elegáns, kompakt és vandálbiztos kialakítású, amely áll a mosdóra szerelhető csaptestből, az elemtartóból és a vízhálózati csatlakozást biztosító flexibilis bekötőcsőből. A kompakt kialakításból adódóan a csaptest tartalmazza az infraérzékelőt, a vezérlő elektronikát és a mágnesszelepet egyaránt. A hideg-melegvíz arányának állíthatóságát keverőkar biztosítja. A keverőegység, kialakításából adódóan csak a hideg és melegvíz keverési arányának beállítására szolgál és nem elzárásra, az elzárást minden esetben a keverés után beépített mágnesszelep biztosítja. A krómozott infrás mosdó csaptelep porcelán és rozsdamentes mosdóra egyaránt felszerelhető.
Beépítéskor ügyeljen arra, hogy a flexibilis bekötőcsővel együtt adott visszacsapó szelepek beépítésre kerüljenek. Ezzel megakadályozható, hogy a két ág a nyomáskülönbségek okán összedolgozzon. Beüzemeléskor ellenőrizni kell, hogy a két bemenő ág között ne legyen nagy nyomáskülönbség a keverőegység hatékony működése érdekében. Működtetését tekintve a kifolyó alá tartott kézről visszaverődő infrafényt érzékelve, a vezérlőelektronika nyitja, majd a kézelvétel után beprogramozott idő (utánfolyási idő) elteltével zárja a mágnesszelepet.
Az üzembehelyezés előtt a vízvezeték rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani, az elektromos infrás mosdó csaptelep csak ezután köthető rá a vízhálózatra. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a hosszútávú helyes működés nem garantálható.

Elektromos csap keverőkarral közforgalmú helyek mosdóiba

Irodák, iskolák és közforgalmú illemhelyek mosdóiba ajánljuk, de kialakításából, alacsony szerviz-igényéből adódóan az élelmiszeripari kézmosókban, sormosdókban és higiéniás használhatóságból adódóan egészségügyi intézményekben, így a kórházi bemosakodókban is ajánlható, használható.

  • Az infracsap működése teljesen automatikus, mivel a mosdó csaptelep működtetése kézérintés nélkül történik.
  • Az infra csaptelep a kéz elvételét követően a gyárilag beállított időtartamnak (utánfolyási idő) megfelelő ideig működik.
  • A csaptelep működtetése higiénikus, mivel a csap nyitása-zárása kéz érintése nélkül történik.
  • Víztakarékos és környezetbarát, mert az elektromos mosdó csaptelep automatikusan elzár, a vízátfolyás szabályozott.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Az infrás, elektromos csaptelep érzékelő egysége a zavaró fényreflexióra nem reagál, mivel az érzékelők előtt alkalmazott speciális, csak az infrafényt áteresztő műanyag védőablak kerül beépítésre.
  • A kifolyó testbe épített mágnesszelep és az elektronika 6V-os feszültségről működtethető. A működéshez szükséges tápegység nem tartozéka a csaptelepnek, külön cikkszámokon rendelhető 6db, illetve 1db csaptelephez.

Tápfeszültség: 230V/6V (a mûködtetéshez tápegység szükséges)
Vízellátás: hideg-meleg víz
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 0,5 - 6 bar
Érzékenység: 12-18 cm
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
Vízátfolyás: 6 l/perc
 ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
WEST infrás, mosdó csaptelep hideg és meleg vízre, flexibilis bekötõcsõvel, 230/ 6V DC tápegységhez

WEST infrás mosdó csaptelep keverőkarral, hideg-meleg vízre, flexibilis bekötöcsővel, hálózati működtetéssel

Infrás csaptelep hálózati változatban

WEST infrás, elemről működtetett mosdó csaptelep, elegáns, kompakt és vandálbiztos kialakítású, amely áll a mosdóra szerelhető csaptestből, az elemtartóból és a vízhálózati csatlakozást biztosító flexibilis bekötőcsőből. A kompakt kialakításból adódóan a csaptest tartalmazza az infraérzékelőt, a vezérlő elektronikát és a mágnesszelepet egyaránt. A hideg-melegvíz arányának állíthatóságát keverőkar biztosítja. A keverőegység, kialakításából adódóan csak a hideg és melegvíz keverési arányának beállítására szolgál és nem elzárásra, az elzárást minden esetben a keverés után beépített mágnesszelep biztosítja. A krómozott infrás mosdó csaptelep porcelán és rozsdamentes mosdóra egyaránt felszerelhető. Beépítéskor ügyeljen arra, hogy a flexibilis bekötőcsővel együtt adott visszacsapó szelepek beépítésre kerüljenek. Ezzel megakadályozható, hogy a két ág a nyomáskülönbségek okán összedolgozzon. Beüzemeléskor ellenőrizni kell, hogy a két bemenő ág között ne legyen nagy nyomáskülönbség a keverőegység hatékony működése érdekében. Működtetését tekintve a kifolyó alá tartott kézről visszaverődő infrafényt érzékelve, a vezérlőelektronika nyitja, majd a kézelvétel után beprogramozott idő (utánfolyási idő) elteltével zárja a mágnesszelepet. Az üzembehelyezés előtt a vízvezeték rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani, az elektromos infrás mosdó csaptelep csak ezután köthető rá a vízhálózatra. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a hosszútávú helyes működés nem garantálható.

Elektromos csap közforgalmú helyek mosdóiba

Irodák, iskolák és közforgalmú illemhelyek mosdóiba ajánljuk, de kialakításából, alacsony szerviz-igényéből adódóan az élelmiszeripari kézmosókban, sormosdókban és higiéniás használhatóságból adódóan egészségügyi intézményekben, így a kórházi bemosakodókban is ajánlható, használható.

  • Az infracsap működése teljesen automatikus, mivel a mosdó csaptelep működtetése kézérintés nélkül történik.
  • Az infra csaptelep a kéz elvételét követően a gyárilag beállított időtartamnak (utánfolyási idő) megfelelő ideig működik.
  • A csaptelep működtetése higiénikus, mivel a csap nyitása-zárása kéz érintése nélkül történik.
  • Víztakarékos és környezetbarát, mert az elektromos mosdó csaptelep automatikusan elzár, a vízátfolyás szabályozott.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Az infrás, elektromos csaptelep érzékelő egysége a zavaró fényreflexióra nem reagál, mivel az érzékelők előtt alkalmazott speciális, csak az infrafényt áteresztő műanyag védőablak kerül beépítésre.
  • A kifolyó testbe épített mágnesszelep és az elektronika 6V-os feszültségről működtethető. A működéshez szükséges tápegység nem tartozéka a csaptelepnek, külön cikkszámokon rendelhető 6 db vagy 1 db csaptelephez.

Tápfeszültség: 230V/6V (a mûködtetéshez tápegység szükséges)
Vízellátás: hideg-meleg víz
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 0,5 - 6 bar
Érzékenység: 12-18 cm
Maximális közeg hõmérséklet: 70 °C
 ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
EAST álló, keverõkaros, infrás mosdó csaptelep, hideg és meleg vízre, flexibilis bekötöcsõvel, 6 V-os elemes

EAST infrás mosdó csaptelep keverőkarral, hideg-meleg vízre, flexibilis bekötöcsővel, elemes működtetéssel

Infrás csaptelep elemes változatban

EAST infrás, elemről működtetett mosdó csaptelep, elegáns, kompakt és vandálbiztos kialakítású, amely áll a mosdóra szerelhető csaptestből, az elemtartóból és a vízhálózati csatlakozást biztosító flexibilis bekötőcsőből. A csaptest tartalmazza az infraérzékelőt, a vezérlő elektronikát és a mágnesszelepet egyaránt. A hideg-melegvíz arányának állíthatóságát keverőkar biztosítja. A keverőegység, kialakításából adódóan csak a hideg és melegvíz keverési arányának beállítására szolgál és nem elzárásra, az elzárást minden esetben a keverés után beépített mágnesszelep biztosítja. A krómozott infrás mosdó csaptelep porcelán és rozsdamentes mosdóra egyaránt felszerelhető.
Beépítéskor ügyeljen arra, hogy a flexibilis bekötőcsővel együtt adott visszacsapó szelepek beépítésre kerüljenek. Ezzel megakadályozható, hogy a két ág a nyomáskülönbségek okán összedolgozzon. Beüzemeléskor ellenőrizni kell, hogy a két bemenő ág között ne legyen nagy nyomáskülönbség a keverőegység hatékony működése érdekében.
Működtetését tekintve a kifolyó alá tartott kézről visszaverődő infrafényt érzékelve, a vezérlőelektronika nyitja, majd a kézelvétel után beprogramozott idő (utánfolyási idő) elteltével zárja a mágnesszelepet. Az üzembehelyezés előtt a vízvezeték rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani, az elektromos infrás mosdó csaptelep csak ezután köthető rá a vízhálózatra. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a hosszútávú helyes működés nem garantálható.

Elektromos csap keverőkarral közforgalmú helyek mosdóiba

Irodák, iskolák és közforgalmú illemhelyek mosdóiba ajánljuk, de kialakításából, alacsony szerviz-igényéből adódóan az élelmiszeripari kézmosókban, sormosdókban és higiéniás használhatóságból adódóan egészségügyi intézményekben, így a kórházi bemosakodókban is ajánlható, használható.

  • Az infracsap működése teljesen automatikus, mivel a mosdó csaptelep működtetése kézérintés nélkül történik.
  • Az infra csaptelep a kéz elvételét követően a gyárilag beállított időtartamnak (utánfolyási idő) megfelelő ideig működik.
  • A csaptelep működtetése higiénikus, mivel a csap nyitása-zárása kéz érintése nélkül történik.
  • Víztakarékos és környezetbarát, mert az elektromos mosdó csaptelep a beállított paraméternek megfelelő utánfolyási idő leteltével automatikusan elzár, a vízátfolyás szabályozott.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Az infrás elektromos csaptelep érzékelő egysége a zavaró fényreflexióra nem reagál, mivel az érzékelők előtt alkalmazott speciális, csak az infrafényt áteresztő műanyag védőablak kerül beépítésre.
  • A kifolyó testbe épített mágnesszelep és az elektronika 4x1,5V (AA) alkáli vagy lithium elemről működtethető. A működtetést biztosító elem nem tartozéka a csaptelepnek.

Tápfeszültség: 6 V DC
Elem típusa: 4x1,5V (AA)
Vízellátás: hideg-meleg víz
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 6 bar
Érzékenység: 12-18 cm
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
Vízátfolyás: 6 l/perc
BKH3570351          , infravezérlésu mosdócsaptelep ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
WEST álló, keverõkaros, infrás mosdó csaptelep, hideg és meleg vízre, flexibilis bekötöcsõvel, 6 V-os elemes

WEST infrás mosdó csaptelep keverőkarral, hideg-meleg vízre, flexibilis bekötöcsővel, elemes működtetéssel

Infrás csaptelep elemes változatban

WEST infrás, elemről működtetett mosdó csaptelep, elegáns, kompakt és vandálbiztos kialakítású, amely áll a mosdóra szerelhető csaptestből, az elemtartóból és a vízhálózati csatlakozást biztosító flexibilis bekötőcsőből. A kompakt kialakításból adódóan a csaptest tartalmazza az infraérzékelőt, a vezérlő elektronikát és a mágnesszelepet egyaránt. A hideg-melegvíz arányának állíthatóságát keverőkar biztosítja. A keverőegység, kialakításából adódóan csak a hideg és melegvíz keverési arányának beállítására szolgál és nem elzárásra, az elzárást minden esetben a keverés után beépített mágnesszelep biztosítja. A krómozott infrás mosdó csaptelep porcelán és rozsdamentes mosdóra egyaránt felszerelhető. Beépítéskor ügyeljen arra, hogy a flexibilis bekötőcsővel együtt adott visszacsapó szelepek beépítésre kerüljenek. Ezzel megakadályozható, hogy a két ág a nyomáskülönbségek okán összedolgozzon. Beüzemeléskor ellenőrizni kell, hogy a két bemenő ág között ne legyen nagy nyomáskülönbség a keverőegység hatékony működése érdekében. Működtetését tekintve a kifolyó alá tartott kézről visszaverődő infrafényt érzékelve, a vezérlőelektronika nyitja, majd a kézelvétel után beprogramozott idő (utánfolyási idő) elteltével zárja a mágnesszelepet. Az üzembehelyezés előtt a vízvezeték rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani, az elektromos infrás mosdó csaptelep csak ezután köthető rá a vízhálózatra. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a hosszútávú helyes működés nem garantálható.

Elektromos csap, szenzoros csap közforgalmú helyek mosdóiba

Irodák, iskolák és közforgalmú illemhelyek mosdóiba ajánljuk, de kialakításából, alacsony szerviz-igényéből adódóan az élelmiszeripari kézmosókban, sormosdókban és higiéniás használhatóságból adódóan egészségügyi intézményekben, így a kórházi bemosakodókban is ajánlható, használható.

  • Az infracsap működése teljesen automatikus, mivel a mosdó csaptelep működtetése kézérintés nélkül történik.
  • Az infra csaptelep a kéz elvételét követően a gyárilag beállított időtartamnak (utánfolyási idő) megfelelő ideig működik.
  • A csaptelep működtetése higiénikus, mivel a csap nyitása-zárása kéz érintése nélkül történik.
  • Víztakarékos és környezetbarát, mert az elektromos mosdó csaptelep a beállított paraméternek megfelelő utánfolyási idő leteltével automatikusan elzár, a vízátfolyás szabályozott.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Az infrás elektromos csaptelep érzékelő egysége a zavaró fényreflexióra nem reagál, mivel az érzékelők előtt alkalmazott speciális, csak az infrafényt áteresztő műanyag védőablak kerül beépítésre.
  • A kifolyó testbe épített mágnesszelep és az elektronika 4x1,5V (AA) alkáli vagy lithium elemről működtethető. A működtetést biztosító elem nem tartozéka a csaptelepnek.

Tápfeszültség: 6 V DC
Elem típusa: 4x1,5 V (AA)
Vízellátás: hideg-meleg víz
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 6 bar
Érzékenység: 12-18 cm
Maximális közeg hõmérséklet: 70 °C
Vízátfolyás: 6 l/perc
 ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
WEST Infrás mosdócsap, hideg és meleg vízre, 6 V DC elemes/230V AC tápegységgel

WEST infrás mosdó csaptelep keverőkarral, hideg-meleg vízre, flexibilis bekötöcsővel, elemes működtetéssel

Nem találáható a fájl: http://www.bandk.hu/dynamic/termek/web/BKH3573451_WEBLE_1.html
Felület: krómozott
Méretek: 72x148x176 mm
Kifolyás magassága: 121 mm
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Nyomástartomány: 0,5-7 bar
Tápfeszültség: 6 V DC / 230 V AC
Működtetés: infraérzékelő
 ( infracsap, infravezérlésű, csaptelep, öblítő, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
EAST Infrás mosdócsap kapacitív indítási- és zárási lehetõséggel, hideg és kevert vízre, 6 V DC elemes/230V AC tápegységgel, nikkelezett

WEST infrás mosdó csaptelep keverőkarral, hideg-meleg vízre, flexibilis bekötöcsővel, elemes működtetéssel

Nem találáható a fájl: http://www.bandk.hu/dynamic/termek/web/BKH3573451_WEBLE_1.html
 ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Álló, víztakarékos, infrás orvosi mosdó csaptelep, hideg, vagy kevert vízre, szûrõs sarokszeleppel, flexibilis bekötöcsõvel, elektromos vezérlõ dobozzal, 230 V AC tápegységgel

Infrás orvosi mosdó csaptelep álló kivitelben, előkevert vagy hideg vízre, hálózati működtetéssel.

Infrás csaptelep, elektromos csap

Infravezérlésű mosdócsaptelepünk áramláskorlátozóval van szerelve, ezáltal rendkívül víztakarékos. A termék a mosdóra szerelhető speciális ívű csapkifolyóból, a mosdó alá a falra szerelhető vezérlő-elektronikatartó dobozból, a vízhálózatra csatlakoztatható szűrős sarokszelepből, mágnesszelepből és az összekötő flexibilis bekötőcsőből áll. A krómozott, beépített infraérzékelő fejjel ellátott csapkifolyó porcelán és rozsdamentes mosdóra egyaránt felszerelhető. A csaptelep szerkezeti felépítésének megtervezése során figyelembe vettük az orvosi igényeket is. Az infraablak elé tartott kézről visszaverődő infrafényt érzékelve, a vezérlődobozban elhelyezkedő mikrokontroller alapú vezérlőelektronika nyitja a mágnesszelepet, majd a beprogramozott idő elteltével zárja azt. Amennyiben a felhasználó előbb meg szeretné állítani a vízfolyást, mégegyszer az infraablak elé kell tennie a kezét, ekkor az elektronika zárja a mágnesszelepet.
A csaptelep működtetéséhez előre beállított hőmérsékletű előkevert víz, vagy hideg víz biztosítása szükséges.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható.

Infracsap orvosi rendelőkbe

Elsősorban műtőkbe, orvosi rendelőkbe, egészségügyi intézményekbe ajánljuk.

  • A vízcsap működése teljesen higiénikus és automatikus, hiszen a víz vételezése kézérintés nélkül lehetséges.
  • A víz a csaptelep elhagyása után a gyárilag beállított időtartamnak megfelelő ideig folyik.
  • Víztakarékos, mert a vízcsap nem marad nyitva, ugyanakkor az áramláskorlátozó maximalizálja az átfolyó víz mennyiségét.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • A vezérlő elektronikus kártya a vezérlődobozon belül egy teljesen zárt, műanyag tokozásban nyert elhelyezést.
  • A berendezés zavaró fényreflexióra nem reagál, mert a kifolyóba épített diódák elé speciális, csak infrafényt áteresztő műanyag védőablak került beépítésre.

Vízellátás: Elõkevert vízre
Bemeneti vízcsatlakozás: C1/2"
Tápfeszültség: 230 V AC
Méretek: 385x185x54 mm
Dobozméret: 170x125x77 mm
Érintésvédelmi osztály: IP 44
Vízátfolyás: 6 l/min
Érzékenység: 20-60 cm (állítható)
Észlelés: 0,1 mp
Idõzítés: 1 perc
BK03171000000003    , infravezérlésu mosdócsaptelep, infracsap ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Álló, infrás töltõ mosogató csaptelep, hideg, vagy kevert vízre, szûrõs sarokszeleppel, flexibilis bekötöcsõvel, elektromos vezérlõ dobozzal, 230 V AC tápegységgel

Infrás töltő mosogató csaptelep álló kivitelben, előkevert vagy hideg vízre, forgatható kifolyóval, hálózati működtetéssel elsősorban nagykonyhai alkalmazásra.

Infrás csaptelep mosogatókhoz

Infravezérlésű töltő mosogatócsaptelepünk áramláskorlátozóval van szerelve. A termék a mosogatóra szerelhető speciális ívű csapkifolyóból, a mosogató alá a falra szerelhető vezérlő-elektronikatartó dobozból, a vízhálózatra csatlakoztatható szűrős sarokszelepből, mágnesszelepből és az összekötő flexibilis bekötőcsövekből áll. A krómozott, beépített infraérzékelő fejjel ellátott csapkifolyó porcelán és rozsdamentes mosdóra egyaránt felszerelhető. A csaptelep szerkezeti felépítésének megtervezése során figyelembe vettük a nagykonyhai igényeket is. A csaptelep vízellátásához beállított hőmérsékletű előkevert vagy hideg víz biztosítása szükséges. Az infraablak elé tartott kézről visszaverődő infrafényt érzékelve, a vezérlődobozban elhelyezkedő mikrokontroller alapú vezérlőelektronika nyitja a mágnesszelepet, majd beprogramozott idő elteltével zárja azt. A fix vízáteresztésnek, illetve az időzítés változtathatóságának köszönhetően beállítható adott mosogatómedence űrtartalmához, így a csaptelep kiválóan alkalmas medencetöltésre. Amennyiben a felhasználó az időzítés lejárta előtt meg szeretné állítani a vízfolyást, újra az infraablak elé kell tennie a kezét, ekkor az elektronika zárja a mágnesszelepet.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható.

Elektromos csap érintésmentes működtetéssel

  • A vízcsap működése teljesen higiénikus és automatikus, hiszen a víz vételezése kézérintés nélkül lehetséges.
  • A víz a csaptelep elhagyása után a gyárilag beállított időtartamnak megfelelő ideig folyik.
  • Víztakarékos, mert a vízcsap nem marad nyitva, ugyanakkor az áramláskorlátozó maximalizálja az átfolyó víz mennyiségét.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • A vezérlő elektronikus kártya a vezérlődobozon belül egy teljesen zárt, műanyag tokozásban nyert elhelyezést.
  • A berendezés zavaró fényreflexióra nem reagál, mert a kifolyóba épített diódák elé speciális, csak infrafényt áteresztő műanyag védőablak került beépítésre.

Vízellátás: Hideg vagy elõkevert vízre
Bemeneti vízcsatlakozás: C1/2"
Tápfeszültség: 230 V AC
Méretek: 385x185x54 mm
Dobozméret: 170x125x77 mm
Érintésvédelmi osztály: IP 44
Vízátfolyás: 6 l/min
Érzékenység: 20-60 cm (állítható)
Észlelés: 0,1 mp
Utánfolyási idõ: állítható
BK03173000000002    , infravezérlésu mosdócsaptelep, infracsap ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Álló, víztakarékos, infrás orvosi mosdó csaptelep, hideg és meleg vízre, szûrõs sarokszeleppel, flexibilis bekötöcsõvel, elektromos vezérlõ dobozzal, 230 V AC tápegységgel

Infrás orvosi mosdó csaptelep álló kivitelben, hideg és meleg vízre, keverőkarral, hálózati működtetéssel.

Infrás csaptelep, elektromos csap

Infravezérlésű mosdócsaptelepünk áramláskorlátozóval van szerelve, ezáltal rendkívül víztakarékos. A termék a mosdóra szerelhető speciális ívű csapkifolyóból, a mosdó alá a falra szerelhető vezérlő-elektronikatartó dobozból, a vízhálózatra csatlakoztatható szűrős sarokszelepből, mágnesszelepből és az összekötő flexibilis bekötőcsőből áll. A krómozott, beépített infraérzékelő fejjel ellátott csapkifolyó porcelán és rozsdamentes mosdóra egyaránt felszerelhető. A csaptelep szerkezeti felépítésének megtervezése során figyelembe vettük az orvosi igényeket is. Az infraablak elé tartott kézről visszaverődő infrafényt érzékelve, a vezérlődobozban elhelyezkedő mikrokontroller alapú vezérlőelektronika nyitja a mágnesszelepet, majd a beprogramozott idő elteltével zárja azt. Amennyiben a felhasználó előbb meg szeretné állítani a vízfolyást, mégegyszer az infraablak elé kell tennie a kezét, ekkor az elektronika zárja a mágnesszelepet. Az átfolyó víz hőmérsékletét a csaptelep alján található keverőkarral lehet szabályozni.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható.

Infracsap orvosi rendelőkbe

Elsősorban műtőkbe, orvosi rendelőkbe, egészségügyi intézményekbe ajánljuk.

  • A vízcsap működése teljesen higiénikus és automatikus, hiszen a víz vételezése kézérintés nélkül lehetséges.
  • A víz a csaptelep elhagyása után a gyárilag beállított időtartamnak megfelelő ideig folyik.
  • Víztakarékos, mert a vízcsap nem marad nyitva, ugyanakkor az áramláskorlátozó maximalizálja az átfolyó víz mennyiségét.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • A vezérlő elektronikus kártya a vezérlődobozon belül egy teljesen zárt, műanyag tokozásban nyert elhelyezést.
  • A berendezés zavaró fényreflexióra nem reagál, mert a kifolyóba épített diódák elé speciális, csak infrafényt áteresztő műanyag védőablak került beépítésre.

Vízellátás: Hideg-meleg vízre
Bemeneti vízcsatlakozás: C1/2"
Tápfeszültség: 230 V AC
Méretek: 385x185x54 mm
Dobozméret: 170x125x77 mm
Érintésvédelmi osztály: IP 44
Vízátfolyás: 6 l/min
Érzékenység: 20-60 cm (állítható)
Észlelés: 0,1 mp
Idõzítés: 1 perc
BK03172000000002    , infravezérlésu mosdócsaptelep, infracsap ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Álló, infrás töltõ mosogató csaptelep, hideg és meleg vízre, szûrõs sarokszeleppel, flexibilis bekötöcsõvel, elektromos vezérlõ dobozzal, 230 V AC tápegységgel

Infrás töltő mosogató csaptelep álló kivitelben, hideg és meleg vízre, keverőkarral, forgatható kifolyóval, hálózati működtetéssel elsősorban nagykonyhai alkalmazásra.

Infrás csaptelep mosogatókhoz

Infravezérlésű töltő mosogatócsaptelepünk áramláskorlátozóval van szerelve. A termék a mosogatóra szerelhető speciális ívű csapkifolyóból, a mosogató alá a falra szerelhető vezérlő-elektronikatartó dobozból, a vízhálózatra csatlakoztatható szűrős sarokszelepből, mágnesszelepből és az összekötő flexibilis bekötőcsövekből áll. A krómozott, beépített infraérzékelő fejjel ellátott csapkifolyó porcelán és rozsdamentes mosdóra egyaránt felszerelhető. A csaptelep szerkezeti felépítésének megtervezése során figyelembe vettük a nagykonyhai igényeket is. Az átfolyó víz hőmérsékletét a csaptelep alsó részén található keverőkarral lehet szabályozni. Az infraablak elé tartott kézről visszaverődő infrafényt érzékelve, a vezérlődobozban elhelyezkedő mikrokontroller alapú vezérlőelektronika nyitja a mágnesszelepet, majd beprogramozott idő elteltével zárja azt. A fix vízáteresztésnek, illetve az időzítés változtathatóságának köszönhetően beállítható adott mosogatómedence űrtartalmához, így a csaptelep kiválóan alkalmas medencetöltésre. Amennyiben a felhasználó az időzítés lejárta előtt meg szeretné állítani a vízfolyást, újra az infraablak elé kell tennie a kezét, ekkor az elektronika zárja a mágnesszelepet.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható.

Elektromos csap érintésmentes működtetéssel

  • A vízcsap működése teljesen higiénikus és automatikus, hiszen a víz vételezése kézérintés nélkül lehetséges.
  • A víz a csaptelep elhagyása után a gyárilag beállított időtartamnak megfelelő ideig folyik.
  • Víztakarékos, mert a vízcsap nem marad nyitva, ugyanakkor az áramláskorlátozó maximalizálja az átfolyó víz mennyiségét.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • A vezérlő elektronikus kártya a vezérlődobozon belül egy teljesen zárt, műanyag tokozásban nyert elhelyezést.
  • A berendezés zavaró fényreflexióra nem reagál, mert a kifolyóba épített diódák elé speciális, csak infrafényt áteresztő műanyag védőablak került beépítésre.

Vízellátás: Hideg-meleg vízre
Bemeneti vízcsatlakozás: C1/2"
Tápfeszültség: 230 V AC
Méretek: 385x185x54 mm
Dobozméret: 170x125x77 mm
Érintésvédelmi osztály: IP 44
Vízátfolyás: 8 l/perc
Érzékenység: 20-60 cm (állítható)
Észlelés: 0,1 mp
Utánfolyási idõ: állítható
BK03174000000001    , infravezérlésu mosdócsaptelep, infracsap ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Falbaépíthetõ infrás csaptelep hideg, vagy kevert vízre, eXkluzív rejtett csavarozású elõlappal, doboz feletti csapkifolyóval, 230 V AC tápegységgel

Infrás csaptelep falba építhett változatban, rejtett csavarozású rozsdamentes acél előlappal, doboz feletti kifolyóval, kevert vízre, hálózati működtetéssel.

Infrás csaptelep falba építhető verzióban

Az infravezérlésű falba építhető, kevert vizes vízcsap műanyag dobozban, rozsdamentes acél előlappal készül. A krómozott csapkifolyó alá infraérzékelő került kialakításra. A kifolyó alá tartott kézről visszaverődő infrafényt érzékelve, a vezérlődobozban elhelyezkedő mikrokontroller alapú vezérlőelektronika nyitja, majd kézelvétel után a beprogramozott idő elteltével zárja a mágnesszelepet.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat.

Elektromos csap vandálbiztos kialakítással

Elsősorban olyan helyekre ajánljuk, ahol fontos szempont a higiénia és a vandálbiztosság.

  • A vízcsap működése teljesen automatikus, hiszen a víz vételezése kézérintés nélkül lehetséges.
  • Víztakarékos, mert a víz a gyárilag beállított időtartamnak megfelelő ideig folyik, ezt követően automatikusan elzár.
  • Higiénikus, mivel csap nyitása-zárása nem kézzel történik.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • A berendezés zavaró fényreflexióra nem reagál, mert a kifolyóba épített diódák elé speciális, csak infrafényt áteresztő műanyag védőablak került beépítésre.
  • A mikrokontroller bázisú vezérlésből adódóan paraméterezhető, így beállítható az érzékenység (helyszínen is).

Bemeneti vízcsatlakozás: C 1/2”
Tápfeszültség: 230 V AC
Dobozméret: 150x150x80 mm
Elõlap típusa: Rejtett csavarozású
Elõlap mérete: 183x183 mm
Mûködtetés: Kézközelítéssel
Érintésvédelmi osztály: IP 44
Kifolyó hossza 210 mm
Vízátfolyás: 8 l/perc
Érzékenység: 20-60 cm, állítható
Vízkifolyás ideje 5 mp
Észlelés: 0,3 mp
Utánfolyási idõ: 3 mp
BK01305000000001    , infracsap, csaptelep, elektromos csap ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Falbaépíthetõ infrás csaptelep hideg, vagy kevert vízre, frontcsavarozású elõlappal, doboz feletti csapkifolyóval, 230 V AC tápegységgel

Infrás csaptelep falba építhett változatban, frontcsavarozású rozsdamentes acél előlappal, doboz feletti kifolyóval, kevert vízre, hálózati működtetéssel.

Infrás csaptelep falba építhető verzióban

Az infravezérlésű falba építhető, kevert vizes vízcsap műanyag dobozban, rozsdamentes acél, frontcsavarozású előlappal készül. A krómozott csapkifolyó alá infraérzékelő került kialakításra. A kifolyó alá tartott kézről visszaverődő infrafényt érzékelve, a vezérlődobozban elhelyezkedő mikrokontroller alapú vezérlőelektronika nyitja, majd kézelvétel után a beprogramozott idő elteltével zárja a mágnesszelepet.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat.

Elektromos csap vandálbiztos kialakítással

Elsősorban olyan helyekre ajánljuk, ahol fontos szempont a higiénia és a vandálbiztosság.

  • A vízcsap működése teljesen automatikus, hiszen a víz vételezése kézérintés nélkül lehetséges.
  • Víztakarékos, mert a víz a gyárilag beállított időtartamnak megfelelő ideig folyik, ezt követően automatikusan elzár.
  • Higiénikus, mivel csap nyitása-zárása nem kézzel történik.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • A berendezés zavaró fényreflexióra nem reagál, mert a kifolyóba épített diódák elé speciális, csak infrafényt áteresztő műanyag védőablak került beépítésre.
  • A mikrokontroller bázisú vezérlésből adódóan paraméterezhető, így beállítható az érzékenység (helyszínen is).

Bemeneti vízcsatlakozás: C 1/2”
Tápfeszültség: 230 V AC
Dobozméret: 150x150x80 mm
Elõlap típusa: Frontcsavarozású
Elõlap mérete: 183x183 mm
Mûködtetés: Kézközelítéssel
Érintésvédelmi osztály: IP 44
Kifolyó hossza 210 mm
Vízátfolyás: 8 l/perc
Érzékenység: 20-60 cm, állítható
Vízkifolyás ideje 5 mp
Észlelés: 0,3 mp
Utánfolyási idõ: 3 mp
BK01304000000001    , infracsap, csaptelep, elektromos csap ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
WEST Fali infrás mosdó csaptelep hideg, vagy kevert vízre, 6 V-os elemes

Infrás csaptelep falba építhett változatban, frontcsavarozású rozsdamentes acél előlappal, doboz feletti kifolyóval, kevert vízre, hálózati működtetéssel.

Nem találáható a fájl: http://www.bandk.hu/dynamic/termek/web/BKH3580251_WEBLE_1.HTML
Felület: krómozott
Méretek: D40x240 mm
Kifolyási távolság: 194 mm
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Nyomástartomány: 0,5-7 bar
Tápfeszültség: 6 V DC
Működtetés: infraérzékelő
 ( infracsap, infravezérlésű, csaptelep, öblítő, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Csaptest emelõ alátét a BKH3560351, BKH3560451, BKH3570351 és a BKH3570451 típusú EAST infrás mosdócsapekhez

Csaptest emelő alátét a BKH3560351, BKH3560451, BKH3570351 és a BKH3570451 cikkszámú EAST infrás mosdócsaptelepekhez.

Alátét infrás csaptelepehez

Annak ellenére, hogy az EAST infrás csaptelepek infraablaka maximálisan védett, telepítésekor előfordulhat, hogy egyes medencetípusok esetében fényvisszaverődések, tükröződések zavarják az infra működését. Ez a jelenség megszűntethető a döntött csaptestkialakítás dőlésszögének módosításával, az infraablak pozíciójának megváltoztatásával. Ehhez nyújt segíséget a csaptest emelő alátét, melyet a csaptest alá egyszerűen rögzíthetünk. Kialakításánál figyeltünk arra, hogy a csaptelep dizájnját ne befolyásolja jelentősen, ezzel egyidejűleg a csaptelep mosdóhoz történő rögzítése ugyanolyan masszív, mint az átalakítás nélküli verziók esetében. Az emelő alátét alkalmazása esetén figyelembe kell venni, hogy a vízkifolyás távolsága némileg módosul. A csaptest emelő alátét külön vásárolható meg, nem tartozéka az EAST infrás csaptelepeknek.

  • Egyszerű, masszív rögzítést tesz lehetővé
  • Könnyen tisztítható

Anyag: réz
Felület: krómozott
 ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

Infravezérlésû piszoár-öblítõ

Szerelõkeretes, infrás piszoár-öblítõ, BK00795 eXkluzív rejtett csavarozású öblítõvel, 230 V AC

Infrás egyedi piszoár-öblítő műanyag dobozba szerelve, hálózati működtetéssel, vizelde szerelőkeretes kivitelben, mágnesszeleppel, szűrős sarokszeleppel, rejtett csavarozású rozsdamentes acél előlappal.

Infra piszoár öblítő szerelőkerettel

A szerelőkeretes, infrás piszoár-öblítőnk rejtett csavarozású rozsdamentes előlapos kivitelben készül. Az öblítés, a piszoár elhagyása után automatikusan indul. Ezután a gyárilag beállított időt követően az öblítés leáll. Az öblítővíz mennyisége sarokszelep segítségével fokozatmentesen állítható. Amennyiben a piszoáröblítő szenzor a látóterébe került személyről visszaverődő fényt legalább 1 másodpercig (gyári beállítás) érzékeli, az elektronika a távozás után nyitja a mágnesszelepet, majd a gyári beállításnak megfelelő idő (5 mp) után automatikusan elzár.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.
FONTOS! Beépítéskor ügyeljünk arra, hogy két vagy több, infrafénnyel működő berendezést ne építsünk be közvetlenül egymással szemben, mert azok egymás működését zavarni fogják! További előnye, hogy tartószerkezete révén gipszkartonfal mögé is beépíthető. A keretre szerelt piszoár öblítő faltól való elállása (mélysége) állítható, így az új termék több faltípushoz is ideális megoldást kínál, illetve a falfelületek burkolása során adódó - az eredeti tervektől való - esetleges eltérések is korrigálhatók. A termék 230 V-os hálózati feszültséggel működik.

Piszoár öblítő automatika forgalmas helyekre

A szerkezetet elsősorban forgalmas helyekre ajánljuk, ahol a fal nem bírná el a piszoár által okozott terheléseket.

  • Higiénikus, mivel az öblítés indítása nem kézzel történik.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • A berendezés zavaró fényreflexióra nem reagál, mert a diódák elé speciális, csak infrafényt áteresztő műanyag védőablak került beépítésre.
  • Az érzékenység az elektronika hátulján található potméter segítségével állítható.
  • Beépítésnél nagy variációs lehetőséget biztosít a fokozatmentesen állítható szerelősín és lefolyó-csatlakozó magasság.
  • Nagy teherbírású szerkezet.
  • Könnyű összeszerelhetőség.
  • A rejtett csavarozású előlappal rendelkező típus vandálbiztos és esztétikus, mivel nem tartalmaz közvetlenül hozzáférhető alkatrészt (kötőelemet).

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Kimeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Vízelvezetés: D50 mm
Vízátfolyás: Sarokszeleppel állítható
Elõlap típusa: Rejtett csavarozású
Elõlap mérete: 183x183 mm
Tápfeszültség: 230 V, 50 Hz
Észlelés: 1 mp (állítható)
Öblítési idõ: 5 mp (állítható)
Érzékenység: 10-50 cm (állítható)
Méretek: 1170x400x170-220 mm (keret)
 ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Szerelõkeretes, infrás piszoár-öblítõ, BK00745 eXkluzív rejtett csavarozású öblítõvel, 230 V AC

Infrás egyedi piszoár-öblítő műanyag dobozba szerelve, vizelde szerelőkeretes kivitelben, mágnesszeleppel, szűrős sarokszeleppel, rejtett csavarozású rozsdamentes acél előlappal.

Infra piszoár öblítő szerelőkerettel

A szerelőkeretes, infrás piszoár-öblítőnk rejtett csavarozású rozsdamentes előlapos kivitelben készül. Az öblítés, a piszoár elhagyása után automatikusan indul. Ezután a gyárilag beállított időt követően az öblítés leáll. Az öblítővíz mennyisége sarokszelep segítségével fokozatmentesen állítható. Amennyiben a piszoáröblítő szenzor a látóterébe került személyről visszaverődő fényt legalább 3 másodpercig (gyári beállítás) érzékeli, az elektronika a távozás után nyitja a mágnesszelepet, majd a gyári beállításnak megfelelő idő (7 mp) után automatikusan elzár.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.
FONTOS! Beépítéskor ügyeljünk arra, hogy két vagy több, infrafénnyel működő berendezést ne építsünk be közvetlenül egymással szemben, mert azok egymás működését zavarni fogják! További előnye, hogy tartószerkezete révén gipszkartonfal mögé is beépíthető. A keretre szerelt piszoár öblítő faltól való elállása (mélysége) állítható, így az új termék több faltípushoz is ideális megoldást kínál, illetve a falfelületek burkolása során adódó - az eredeti tervektől való - esetleges eltérések is korrigálhatók. A termék 230 V-os hálózati feszültséggel működik.

Piszoár öblítő automatika forgalmas helyekre

A szerkezetet elsősorban forgalmas helyekre ajánljuk, ahol a fal nem bírná el a piszoár által okozott terheléseket.

  • Higiénikus, mivel az öblítés indítása nem kézzel történik.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • A berendezés zavaró fényreflexióra nem reagál, mert a diódák elé speciális, csak infrafényt áteresztő műanyag védőablak került beépítésre.
  • Az érzékenység az elektronika hátulján található potméter segítségével állítható.
  • Beépítésnél nagy variációs lehetőséget biztosít a fokozatmentesen állítható szerelősín és lefolyó-csatlakozó magasság.
  • Nagy teherbírású szerkezet.
  • Könnyű összeszerelhetőség.
  • A rejtett csavarozású előlappal rendelkező típus vandálbiztos és esztétikus, mivel nem tartalmaz közvetlenül hozzáférhető alkatrészt (kötőelemet).

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Kimeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Vízelvezetés: D50 mm
Vízátfolyás: Sarokszeleppel állítható
Elõlap típusa: Rejtett csavarozású
Elõlap mérete: 183x183 mm
Tápfeszültség: 230 V, 50 Hz
Észlelés: 3 mp
Öblítési idõ: 7 mp (állítható)
Érzékenység: 10-50 cm (állítható)
Méretek: 1170x400x170-220 mm (keret)
 ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Szerelõkeretes, infrás piszoár-öblítõ, BK00774 rejtett csav. piszoár-öblítõvel, 6V

Infrás egyedi piszoár-öblítő műanyag dobozba szerelve, elemes működtetéssel, vizelde szerelőkeretes kivitelben, mágnesszeleppel, szűrős sarokszeleppel, rejtett csavarozású rozsdamentes acél előlappal.

Infra piszoár öblítő szerelőkerettel

A szerelőkeretes, infrás piszoár-öblítőnk rejtett csavarozású rozsdamentes előlapos kivitelben készül. Az öblítés, a piszoár elhagyása után automatikusan indul. Ezután a gyárilag beállított időt követően az öblítés leáll. Az öblítővíz mennyisége sarokszelep segítségével fokozatmentesen állítható. Amennyiben a piszoáröblítő szenzor a látóterébe került személyről visszaverődő fényt legalább 1 másodpercig (gyári beállítás) érzékeli, az elektronika a távozás után nyitja a mágnesszelepet, majd a gyári beállításnak megfelelő idő után automatikusan elzár.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.
FONTOS! Beépítéskor ügyeljünk arra, hogy két vagy több, infrafénnyel működő berendezést ne építsünk be közvetlenül egymással szemben, mert azok egymás működését zavarni fogják! További előnye, hogy tartószerkezete révén gipszkartonfal mögé is beépíthető. A keretre szerelt piszoár öblítő faltól való elállása (mélysége) állítható, így az új termék több faltípushoz is ideális megoldást kínál, illetve a falfelületek burkolása során adódó - az eredeti tervektől való - esetleges eltérések is korrigálhatók. A termék 4x1,5 V (AA) elemmel működik. A hosszan tartó, megbízható működés érdekében tartós elemmel üzemeltesse a berendezést!

Piszoár öblítő automatika forgalmas helyekre

A szerkezetet elsősorban forgalmas helyekre ajánljuk, ahol a fal nem bírná el a piszoár által okozott terheléseket.

  • Higiénikus, mivel az öblítés indítása nem kézzel történik.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • A berendezés zavaró fényreflexióra nem reagál, mert a diódák elé speciális, csak infrafényt áteresztő műanyag védőablak került beépítésre.
  • Az érzékenység az elektronika hátulján található potméter segítségével állítható.
  • Beépítésnél nagy variációs lehetőséget biztosít a fokozatmentesen állítható szerelősín és lefolyó-csatlakozó magasság.
  • Nagy teherbírású szerkezet.
  • Könnyű összeszerelhetőség.
  • A rejtett csavarozású előlappal rendelkező típus vandálbiztos és esztétikus, mivel nem tartalmaz közvetlenül hozzáférhető alkatrészt (kötőelemet).

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Kimeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Vízelvezetés: D50 mm
Vízátfolyás: Sarokszeleppel állítható
Elõlap típusa: Rejtett csavarozású
Elõlap mérete: 183x183 mm
Tápfeszültség: 6 V DC
Elem típusa: 4x1,5 V (AA)
Észlelés: 3 mp (állítható)
Öblítési idõ: 7 mp (állítható)
Érzékenység: 10-50 cm (állítható)
Méretek: 1170x400x170-220 mm (keret)
 ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Infrás egyedi piszoár-öblítõ eXkluzív rejtett csavarozású elõlappal, 3/8½-os mûa. szeleppel, 230 V AC

Infrás piszoár öblítő, rejtett csavarozású előlappal, egyedi piszoárokhoz kompakt kialakításban, mely magába foglalja a vízhálózatra csatlakozást, az érzékelő elektronikát, valamint a mágnesszelepet is.

Infrás piszoár öblítő egyedi vizeldékhez

Infravezérlésű egyedi piszoár öblítő műanyag dobozba szerelve, mágnesszeleppel, szűrős sarokszeleppel, rozsdamentes előlappal. Az öblítővíz mennyisége a sarokszelep segítségével fokozatmentesen állítható. Amennyiben a piszoáröblítő szenzor a látóterébe került személyről visszaverődő fényt legalább 1 másodpercig (gyári beállítás) érzékeli, az elektronika a távozás után nyitja a mágnesszelepet, majd a gyári beállításnak megfelelő idő után automatikusan elzár.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.
FONTOS! Beépítéskor ügyeljünk arra, hogy két vagy több infrafénnyel működő berendezést ne építsünk be közvetlenül egymással szemben, mert azok egymás működését zavarni fogják! A termék a hálózati transzformátort tartalmazza.

Piszoár öblítő automatika jellemzői

Elsősorban közösségi illemhelyekbe, irodaházakba, sportlétesítményekbe, éttermekbe ajánljuk.

  • Működése teljesen automatikus, hiszen az öblítés emberi beavatkozás nélkül jön létre.
  • Az öblítés a piszoár elhagyása után a gyárilag beállított időtartamnak megfelelően történik.
  • Higiénikus, mivel az öblítés indítása nem kézzel történik.
  • Víztakarékos, mert öblítéskor csak 2-3 liter vizet használ fel.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Az infraérzékelő és a hozzátartozó elektronikus kártya az előlap hátoldalán egy teljesen zárt, műanyag tokozásban nyert elhelyezést.
  • A berendezés zavaró fényreflexióra nem reagál, mert a diódák elé speciális, csak infrafényt áteresztő műanyag védőablak került beépítésre.
  • Paraméterezhető, a mikrokontroller bázisú vezérlésből adódóan, így beállítható az érzékenység (helyszínen is), az észlelési és az öblítési idő.
  • A rejtett csavarozású előlappal rendelkező típus vandálbiztos és esztétikus, mivel nem tartalmaz közvetlenül hozzáférhető alkatrészt (kötőelemet).
  • Az egyedi piszoáröblítő berendezés egyes szerelőkeret típusokba is beépíthető.

Tápfeszültség: 230 V AC
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Kimeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Vízátfolyás: Sarokszelep segítségével állítható
Öblítési idõ: Gyári adat: 5 mp (állítható)
Elõlap típusa: Rejtett csavarozású
Elõlap mérete: 183x183 mm
Dobozméret: 150x150x80 mm
Érzékenység: 10-50 cm, (állítható)
Észlelés: Gyári adat: 1 mp (állítható)
BK00795000000002    , infravezérlésu piszoár öblíto ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Infrás egyedi piszoár-öblítõ eXkluzív rejtett csavarozású színes* elõlappal, 3/8½-os mûanyag szeleppel, 230 V AC

Infrás piszoár öblítő, rejtett csavarozású színes előlappal, egyedi piszoárokhoz kompakt kialakításban, mely magába foglalja a vízhálózatra csatlakozást, az érzékelő elektronikát, valamint a mágnesszelepet is.

Infrás piszoár öblítő egyedi vizeldékhez

Infravezérlésű egyedi piszoár öblítő műanyag dobozba szerelve, mágnesszeleppel, szűrős sarokszeleppel, színes, szinterezett előlappal. Az előlap színét rendeléskor kérjük megadni. Az öblítővíz mennyisége a sarokszelep segítségével fokozatmentesen állítható. Amennyiben a piszoáröblítő szenzor a látóterébe került személyről visszaverődő fényt legalább 1 másodpercig (gyári beállítás) érzékeli, az elektronika a távozás után nyitja a mágnesszelepet, majd a gyári beállításnak megfelelő idő után automatikusan elzár.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.
FONTOS! Beépítéskor ügyeljünk arra, hogy két vagy több infrafénnyel működő berendezést ne építsünk be közvetlenül egymással szemben, mert azok egymás működését zavarni fogják! A termék a hálózati transzformátort tartalmazza.

Piszoár öblítő automatika jellemzői

Elsősorban közösségi illemhelyekbe, irodaházakba, sportlétesítményekbe, éttermekbe ajánljuk.

  • Működése teljesen automatikus, hiszen az öblítés emberi beavatkozás nélkül jön létre.
  • Az öblítés a piszoár elhagyása után a gyárilag beállított időtartamnak megfelelően történik.
  • Egyedi színű, szinterezett acél előlappal
  • Higiénikus, mivel az öblítés indítása nem kézzel történik.
  • Víztakarékos, mert öblítéskor csak 2-3 liter vizet használ fel.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Az infraérzékelő és a hozzátartozó elektronikus kártya az előlap hátoldalán egy teljesen zárt, műanyag tokozásban nyert elhelyezést.
  • A berendezés zavaró fényreflexióra nem reagál, mert a diódák elé speciális, csak infrafényt áteresztő műanyag védőablak került beépítésre.
  • Paraméterezhető, a mikrokontroller bázisú vezérlésből adódóan, így beállítható az érzékenység (helyszínen is), az észlelési és az öblítési idő.
  • A rejtett csavarozású előlappal rendelkező típus vandálbiztos és esztétikus, mivel nem tartalmaz közvetlenül hozzáférhető alkatrészt (kötőelemet).
  • Az egyedi piszoáröblítő berendezés egyes szerelőkeret típusokba is beépíthető.

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Tápfeszültség: 230 V AC
Kimeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Dobozméret: 150x150x80 mm
Vízátfolyás: Sarokszelep segítségével fokozatosan állítható
Öblítési idõ: Gyári adat: 5 mp (állítható)
Elõlap típusa: Rejtett csavarozású, színes
Elõlap mérete: 183x183 mm
Érzékenység: 10-50 cm, (állítható)
Észlelés: Gyári adat: 1 mp (állítható)
BK00795000000002SZ  , infravezérlésu piszoár öblíto ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

Víztakarékos öblítésû infrás egyedi piszoár-öblítõ eXkluzív rejtett csavarozású elõlappal, 3/8½-os mûa. sz. 230V AC

Infrás piszoár öblítő egyedi vizeldékhez, víztakarékos vezérléssel, rejtett csavarozású rozsdamentes acél előlappal, hálózati működtetéshez.

Infrás piszoár öblítő egyedi vizeldékhez

Víztakarékos, infravezérlésű egyedi piszoáröblítő műanyag dobozba szerelve, mágnesszeleppel, szűrős sarokszeleppel, rejtett csavarozású rozsdamentes acél előlappal. A hagyományos típussal ellentétben ez a piszoáröblítő nem öblít minden használat után, csak akkor, ha az infra 3 percen belül nem érzékel újabb felhasználót. Ezáltal rendkívül víztakarékos működtetést tesz lehetővé a higiénia megtartása mellett. Az öblítővíz mennyisége a sarokszelep segítségével fokozatmentesen állítható. Megrendeléskor egyeztetés alapján, felár ellenében, a 3 perces időparaméter csökkenthető, valamint opcióként igény szerinti (1,6-24 óra közötti időintervallumban) biztonsági öblítés kérhető.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges. A termék tartalmazza a hálózati transzformátort.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat.
 
Vizelde öblítő nagy forgalmú helyekre

Elsősorban nagy forgalmú közösségi illemhelyekbe, irodaházakba, iskolákba, kollégiumokba, sportlétesítményekbe, éttermekbe ajánljuk.

  • Működése teljesen automatikus, hiszen az öblítés emberi beavatkozás nélkül jön létre.
  • Higiénikus, mivel az öblítés indítása nem kézzel történik.
  • Víztakarékos, mert az elektronika nem öblít minden használat után.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Az infraérzékelő és a hozzátartozó elektronikus kártya az előlap hátoldalán egy teljesen zárt, műanyag tokozásban nyert elhelyezést.
  • A berendezés zavaró fényreflexióra nem reagál, mert a diódák elé speciális, csak infrafényt áteresztő műanyag védőablak került beépítésre.
  • Az érzékelési távolság (érzékenység) a helyszínen is beállítható.
  • Vandálbiztos és esztétikus, mivel nem tartalmaz közvetlenül hozzáférhető alkatrészt (kötőelemet).
  • Az egyedi piszoáröblítő berendezés egyes szerelőkeret típusokba is beépíthető.

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2”
Tápfeszültség: 230 V AC
Kimeneti vízcsatlakozás: 3/8”
Dobozméret: 150x150x80 mm
Kis öblítés: 0,1 l
Nagy öblítés: 0,5 l
Öblítési idõ: Gyári adat: 7 mp (állítható)
Elõlap típusa: Rejtett csavarozású
Elõlap mérete: 183x183 mm
Érzékenység: 10-50 cm, állítható
Észlelés: 3 mp (állítható)
BK00625000000002    , víztakarékos piszoár öblíto ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

Víztakarékos öblítésű infrás egyedi piszoár-öblítő eXkluzív rejtett csavarozású előlappal, 3/8˝-os műa. sz. 230V AC

Infrás piszoár öblítő egyedi vizeldékhez, víztakarékos vezérléssel, rejtett csavarozású rozsdamentes acél előlappal, hálózati működtetéshez.

Infrás piszoár öblítő egyedi vizeldékhez

Falba építhető, víztakarékos öblítésű, egyedi infrás piszoár öblítő műanyag dobozba szerelve, rejtett csavarozású rozsdamentes acél előlappal, mágnesszeleppel, átfolyás beállításra alkalmas szűrős sarokszeleppel. A hagyományos típussal ellentétben ez a víztakarékos vizelde öblítő a forgalom függvényében öblít. Az infrás piszoár öblítő működtető szoftvere a jelenlét-érzékelésből adódóan képes figyelni a használat gyakoriságát, így a megrendelő igénye alapján beállított, a szoftver működését befolyásoló paraméterek beállításától függően a piszoár öblítő rövid impulzusszerű öblítést végez, vagy kihagyja az öblítést. Az öblítésre szánt víz mennyisége függ a beállított öblítési idő hosszától, a szabályozó szelep beállításától és a dinamikus víznyomástól. Amennyiben a víznyomás ingadozó, úgy mód van átfolyás-szabályozót beépíteni a piszoár öblítőbe, így már csak az öblítési időt kell figyelnünk a víztakarékos öblítés érdekében. Nagy használati forgalmat feltételezve és azt követően a beállított paraméter értékétől függően Pl. 3 perc szünet következik, akkor egy automatikus teljes időhosszt ( pl. 7sec.) öblít a rendszer, így elérve, hogy a piszoár tiszta lesz és a szifonba tiszta víz kerül. A másik végletet feltételezve, hogy a piszoárok ritkán vannak használva, a szoftver paraméterezhető, hogy hány óránkánt (1,6-24 h) csináljon egy automatikus öblítést, ezzel biztosítva, hogy a szifonok nem fognak kiszáradni. A gyári beállítástól eltérő öblítési paraméter beállítások felárasak!

A rozsdamentes felületek tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása"című dokumentumban leírtakat. A vizelde öblítő üzembehelyezése előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A beépített mágnesszelep hibamentes működése érdekében a vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.

Vizelde öblítő nagy forgalmú helyekre

Elsősorban nagy forgalmú közösségi illemhelyekbe, irodaházakba, iskolákba, kollégiumokba, sportlétesítményekbe, éttermekbe ajánljuk. A megfelelő beállításokkal valóban egy igazi energiatakarékos környezetbarát vizelde illetve piszoár öblítőt kaphatunk, amelynek költségei hosszú távon semmiképpen nem haladják meg a vízmentes piszoárok üzemeltetési költségeit, különös tekintettel az ahhoz tartozó logisztikai, anyagbeszerzési és munkadíj költségekre.

  • Működése teljesen automatikus, feltételezve, hogy az öblítéshez szükséges víz folyamatosan rendelkezésre áll. 

  • Higiénikus, mivel az öblítés automatikusan, kézérintés nélkül, a használatot követően történik.

  • Víztakarékos és környezetbarát, mert az öblítés a használathoz igazodik.

  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.

  • Az érzékelési távolság (érzékenység) a helyszínen is beállítható.

  • Vandálbiztos és esztétikus, mivel nem tartalmaz közvetlenül hozzáférhető alkatrészt (kötőelemet).

  • Az egyedi infrás piszoár öblítő berendezés egyes szerelőkeret típusokba is beépíthető.

Tápfeszültség: 230 V AC
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2”
Kimeneti vízcsatlakozás: 3/8”
Dobozméret: 150x150x80 mm
Előlap típusa: Rejtett csavarozású
Előlap mérete: 183x183 mm
Kis öblítés: 0,1 l
Nagy öblítés: 0,5 l
Öblítési idő: Gyári adat: 7 mp (állítható)
Érzékenység: 10-50 cm, állítható
Észlelés: Gyári adat: 3 mp (állítható)
BK00624000000002    , víztakarékos piszoár öblítő ( infracsap, infravezérlésű, csaptelep, öblítő, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

Infrás egyedi piszoár-öblítõ rejtett csavarozású elõlappal, 230 V AC tápegységgel

Infrás piszoáröblítő, rejtett csavarozású, rozsdamentes acél előlappal, egyedi piszoárokhoz kompakt kialakításban, mely tartalmazza a vízhálózatra csatlakozást, az érzékelő elektronikát, és a mágnesszelepet is.

Infrás piszoár öblítő egyedi vizeldékhez

Infravezérlésű piszoár öblítő rozsdamentes előlappal, mágnesszeleppel, szűrős sarokszeleppel, műanyag dobozba szerelve. A piszoár öblítő a szenzor a látóterébe került személyről visszaverődő fényt érzékeli, az elektronika a távozás után nyitja a mágnesszelepet, majd a gyári beállításnak megfelelő idő után automatikusan elzár. Ha az infra gyárilag beállított érzékenysége nem felelne meg, egyszerűen átállítható - az elektronika hátuljába szerelt potméter segítségével - a helyszínen is, max 70 cm-es tartományban (óra mutató járásával megegyezően növelhető, ellentétesen pedig csökkenthető az érzékenység). Az öblítővíz mennyisége a speciális szelep segítségével fokozatmentesen állítható.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.
FONTOS! Beépítéskor ügyeljünk arra, hogy két vagy több, infrafénnyel működő berendezést ne építsünk be közvetlenül egymással szemben, mert azok egymás működését zavarni fogják! A termék a működéshez szükséges hálózati transzformátort tartalmazza.

Piszoár öblítő automatika jellemzői

Elsősorban közösségi illemhelyekbe, irodaházakba, sportlétesítményekbe, éttermekbe ajánljuk.

  • Működése teljesen automatikus, hiszen az öblítés emberi beavatkozás nélkül jön létre.
  • Az öblítés, a piszoár elhagyása után a gyárilag beállított időtartamnak megfelelően történik.
  • Higiénikus, mivel az öblítés indítása nem kézzel történik.
  • Víztakarékos, mert öblítéskor a víznyomástól és a szabályzószeleptől függően beállított vízátfolyást engedélyez.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Az infraérzékelő és a hozzátartozó elektronikus kártya az előlap hátoldalán egy teljesen zárt, műanyag tokozásban nyert elhelyezést.
  • A berendezés zavaró fényreflexióra nem reagál, mert a diódák elé speciális, csak infrafényt áteresztő műanyag védőablak került beépítésre.
  • A rejtett csavarozású előlappal rendelkező típus vandálbiztos és esztétikus, mivel nem tartalmaz közvetlenül hozzáférhető alkatrészt (kötőelemet).
  • Az egyedi piszoár öblítő berendezés egyes szerelőkeret típusokba is beépíthető.

Tápfeszültség: 230 V AC
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Kimeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Vízátfolyás: Sarokszelep segítségével állítható
Öblítési idõ: Gyári adat: 7 mp (állítható)
Dobozméret: 150x150x80 mm
Elõlap típusa: Rejtett csavarozású
Elõlap mérete: 183x183 mm
Érzékenység: 10-50 cm, állítható
Észlelés: Gyári adat: 3 mp (állítható)
BK00745000000003    , infravezérlésu piszoár öblíto ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Infrás egyedi piszoár-öblítõ rejtett csavarozású elõlappal, 6 V elemes

Infrás piszoár öblítő, rejtett csavarozású, rozsdamentes acél előlappal, egyedi piszoárokhoz kompakt kialakításban, elemes működtetéssel.

Infra piszoár öblítő egyedi vizeldékhez

Infravezérlésű egyedi piszoáröblítő műanyag dobozba szerelve, mágnesszeleppel, szűrős sarokszeleppel, rejtett csavarozású rozsdamentes acél előlappal. Amennyiben a piszoáröblítő szenzor a látóterébe került személyről visszaverődő fényt érzékeli, az elektronika a távozás után nyitja a mágnesszelepet, majd a gyári beállításnak megfelelő idő után automatikusan elzár. Ha az infra gyárilag beállított érzékenysége nem felelne meg, egyszerűen átállítható - az elektronika hátuljába szerelt potméter segítségével - a helyszínen is, max 70 cm-es tartományban (az óramutató járásával megegyezően növelhető, ellentétesen pedig csökkenthető az érzékenység). Az öblítővíz mennyisége egy speciális szelep segítségével fokozatmentesen állítható.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.
FONTOS! Beépítéskor ügyeljünk arra, hogy két vagy több, infrafénnyel működő berendezést ne építsünk be közvetlenül egymással szemben, mert azok egymás működését zavarni fogják!
A termékbe elemtartó került beépítésre. A működtetéshez szükséges 4db 1,5 V-os (AA) elem NEM tartozéka a csomagnak. Minden esetben tartós, lítium elemmel szerelje az öblítő egységet!

Vizelde öblítő automata vezérléssel

Elsősorban közösségi illemhelyekbe, irodaházakba, sportlétesítményekbe, éttermekbe ajánljuk.

  • Működése teljesen automatikus, hiszen az öblítés emberi beavatkozás nélkül jön létre.
  • Az öblítés a piszoár elhagyása után a gyárilag beállított időtartamnak megfelelően történik.
  • Higiénikus, mivel az öblítés indítása érintésmentesen történik.
  • Víztakarékos, mert öblítéskor a víznyomástól és a szabályzószeleptől függően beállított vízátfolyást engedélyez.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  •  Az infraérzékelő és a hozzátartozó elektronikus kártya az előlap hátoldalán egy teljesen zárt, műanyag tokozásban nyert elhelyezést.
  • A berendezés zavaró fényreflexióra nem reagál, mert a diódák elé speciális, csak infrafényt áteresztő műanyag védőablak került beépítésre.
  • A rejtett csavarozású előlappal rendelkező típus vandálbiztos és esztétikus, mivel nem tartalmaz közvetlenül hozzáférhető alkatrészt (kötőelemet).
  • Az egyedi piszoáröblítő berendezés egyes szerelőkeret típusokba is beépíthető.

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Tápfeszültség: 6 V DC, alkáli vagy lítium elemrõl
Elem típusa: 4x1,5 V (AA)
Kimeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Dobozméret: 150x150x80mm
Vízátfolyás: Sarokszelep segítségével állítható
Kapcsolási szám: 300000-500000 (elem típusától függ)
Öblítési idõ: Gyári adat: 7 mp (állítható)
Elõlap típusa: Rejtett csavarozású
Elõlap mérete: 183x183 mm
Érzékenység: 10-50 cm (állítható)
Észlelés: Gyári adat: 3 mp (állítható)
BK00774000000001    , infravezérlésu piszoár öblíto ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
EAST Infrás egyedi piszoár-öblítő,rozsdamentes szálcsiszolt, rejtett csavarozású előlappal, 6 V DC elemes/230V AC tápegységgel

Infrás piszoár öblítő, rejtett csavarozású, rozsdamentes acél előlappal, egyedi piszoárokhoz kompakt kialakításban, elemes működtetéssel.

Nem találáható a fájl: http://www.bandk.hu/dynamic/termek/web/BKH3510541_WEBLE_1.HTML
Anyag: rozsdamentes acél
Felület: szálcsiszolt
Előlap mérete: 118,5x123 mm
Tápfeszültség: 6 V DC / 230 V AC
Elem típusa: 4x1,5 V (AA)
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Nyomástartomány: 0,5-7 bar
Működtetés: infraérzékelő
 ( infracsap, infravezérlésű, csaptelep, öblítő, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
EAST Infrás egyedi piszoár-öblítõ, krómozott/üveg DESIGN elõlappal, 230 V AC tápegységgel

Infrás piszoár öblítő, egyedi vizeldékhez, rejtett rögzítésű üveg előlappal, hálózati működtetéshez.

Infrás piszoár öblítő üveg előlappal

Infravezérlésű egyedi piszoár öblítő rejtett rögzítésű üveg előlappal, műanyag dobozba szerelve, mágnesszeleppel, szűrős sarokszeleppel. Az öblítővíz mennyisége a sarokszelep segítségével fokozatmentesen állítható. Amennyiben a piszoáröblítő szenzor a látóterébe került személyről visszaverődő fényt érzékeli, az elektronika a távozás után nyitja a mágnesszelepet, majd a gyári beállításnak megfelelő idő után automatikusan elzár.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.
FONTOS! Beépítéskor ügyeljünk arra, hogy két vagy több infrafénnyel működő berendezést ne építsünk be közvetlenül egymással szemben, mert azok egymás működését zavarni fogják!
A termék a hálózati transzformátort tartalmazza.

Piszoár öblítő automatika jellemzői:

Elsősorban közösségi illemhelyekbe, irodaházakba, éttermekbe ajánljuk.

  • Működése teljesen automatikus, hiszen az öblítés emberi beavatkozás nélkül jön létre.
  • Az öblítés a piszoár elhagyása után a gyárilag beállított időtartamnak megfelelően történik.
  • Higiénikus, mivel az öblítés indítása nem kézzel történik.
  • A kialakításából adódóan  tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • A berendezés zavaró fényreflexióra nem reagál, mert a diódák elé speciális, csak infrafényt áteresztő védőablak került beépítésre.
  • Az érzékenységet a környezeti viszonyoknak megfelelően önmagának beállítja.
  • A rejtett rögzítésű üveg előlap esztétikus, nem tartalmaz közvetlenül hozzáférhető alkatrészt (kötőelemet).

Tápfeszültség: 230 V, 50 Hz
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Elõlap mérete: 130x130 mm
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 6 bar
Érzékenység: önbeállító
 ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Szerelõkeretes, infrás piszoár-öblítõ, BK00735 front csavarozású öblítõvel, 230 V AC

Infrás piszoár öblítő, beépítő kerettel, frontcsavarozású rozsdamentes acél előlappal, egyedi vizeldékhez, hálózati működtetéssel.

Infrás piszoár öblítő szerelőkerettel

A szerelőkeretes, infrás piszoár-öblítőnk front csavarozású rozsdamentes acél előlapos kivitelben készül. Az öblítés, a piszoár elhagyása után automatikusan indul. Ezután a gyárilag beállított idő letelte után az öblítés leáll. Az öblítővíz mennyisége a sarokszelep segítségével fokozatmentesen állítható.
Amennyiben a piszoáröblítő szenzor a látóterébe került személyről visszaverődő fényt legalább 1 másodpercig (gyári beállítás) érzékeli, az elektronika a távozás után nyitja a mágnesszelepet, majd a gyári beállításnak megfelelő idő után automatikusan elzár.
Előnye, hogy tartószerkezete révén gipszkartonfal mögé is beépíthető. A keretre szerelt piszoár öblítő faltól való elállása (mélysége) állítható, így az új termék több faltípushoz is ideális megoldást kínál, illetve a falfelületek burkolása során adódó - az eredeti tervektől való - esetleges eltérések is korrigálhatók. 
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.
FONTOS! Beépítéskor ügyeljünk arra, hogy két vagy több, infrafénnyel működő berendezést ne építsünk be közvetlenül egymással szemben, mert azok egymás működését zavarni fogják!
A termék a hálózati transzformátort tartalmazza.

Infra piszoár öblítő, vizelde öblítő forgalmas helyekre

A szerkezetet elsősorban forgalmas helyekre ajánljuk, ahol a fal nem bírná el a piszoár által okozott terheléseket.

  • Higiénikus, mivel az öblítés indítása nem kézzel történik
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű
  • A berendezés zavaró fényreflexióra nem reagál, mert a diódák elé speciális, csak infrafényt áteresztő műanyag védőablak került beépítésre
  • A mikrokontroller bázisú vezérlésből adódóan beállítható az érzékenység (helyszínen is), az észlelési és az öblítési idő
  • Beépítésnél nagy variációs lehetőséget biztosít a fokozatmentesen állítható szerelősín és lefolyó-csatlakozó magasság
  • Nagy teherbírású szerkezet, könnyű összeszerelhetőség

 ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Infrás egyedi piszoár-öblítõ frontcsavarozású elõlappal, 3/8½-os mûanyag szeleppel, 230 V AC tápegységgel

Infrás piszoáröblítő, frontcsavarozású rozsdamentes acél előlappal, hálózati működtetéssel, egyedi piszoárokhoz kompakt kialakításban, mely tartalmazza a vízhálózatra csatlakozást, az érzékelő elektronikát, és a mágnesszelepet is.

Infra piszoár öblítő egyedi vizeldékhez

Infravezérlésű egyedi piszoáröblítő műanyag dobozba szerelve, frontcsavarozású rozsdamentes acél előlappal, mágnesszeleppel, szűrős sarokszeleppel. Az öblítővíz mennyisége a sarokszelep segítségével fokozatmentesen állítható. Amennyiben a piszoáröblítő szenzor a látóterébe került személyről visszaverődő fényt legalább 1 másodpercig (gyári beállítás) érzékeli, az elektronika a távozás után nyitja a mágnesszelepet, majd a gyári beállításnak megfelelő idő után automatikusan elzár.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.
FONTOS! Beépítéskor ügyeljünk arra, hogy két vagy több, infrafénnyel működő berendezést ne építsünk be közvetlenül egymással szemben, mert azok egymás működését zavarni fogják!
A termék a hálózati transzformátort tartalmazza.

Vizelde öblítő automata vezérléssel

Elsősorban közösségi illemhelyekbe, irodaházakba, sportlétesítményekbe, éttermekbe ajánljuk.

  • Működése teljesen automatikus, hiszen az öblítés emberi beavatkozás nélkül jön létre.
  • Az öblítés a piszoár elhagyása után a gyárilag beállított időtartamnak megfelelően történik.
  • Higiénikus, mivel az öblítés indítása érintésmentesen történik.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Az infraérzékelő és a hozzátartozó elektronikus kártya az előlap hátoldalán egy teljesen zárt, műanyag tokozásban nyert elhelyezést.
  • A berendezés zavaró fényreflexióra nem reagál, mert a diódák elé speciális, csak infrafényt áteresztő műanyag védőablak került beépítésre.
  • A mikrokontroller bázisú vezérlésből adódóan a helyszínen is beállítható az érzékenység, az észlelési és az öblítési idő.
  • Az egyedi piszoáröblítő berendezés egyes szerelőkeret típusokba is beépíthető.

Tápfeszültség: 230 V AC
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Kimeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Dobozméret: 150x150x80 mm
Elõlap típusa: Frontcsavarozású
Elõlap mérete: 183x183 mm
Vízátfolyás: Sarokszelep segítségével állítható
Öblítési idõ: Gyári adat: 5 mp (állítható)
Érzékenység: 10-50 cm, állítható
Észlelés: Gyári adat: 1 mp (állítható)
BK00735000000002    , infravezérlésu piszoár öblíto ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Infrás egyedi piszoár-öblítõ frontcsavarozású elõlappal, 1/2½-os mûanyag szeleppel, 9 V elemes

Infrás piszoár-öblítő egyedi vizeldékhez, frontcsavarozású rozsdamentes acél előlappal, elemes működtetéssel.

Infrás piszoár öblítő egyedi vizeldékhez

Infravezérlésű egyedi piszoáröblítő műanyag dobozba szerelve, mágnesszeleppel, szűrős sarokszeleppel, frontcsavarozású rozsdamentes acél előlappal. Amennyiben a piszoáröblítő szenzor a látóterébe került személyről visszaverődő fényt legalább 1 másodpercig (gyári beállítás) érzékeli, az elektronika a távozás után nyitja a mágnesszelepet, majd a gyári beállításnak megfelelő idő után automatikusan elzár.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat.
FONTOS! Beépítéskor ügyeljünk arra, hogy két vagy több, infrafénnyel működő berendezést ne építsünk be közvetlenül egymással szemben, mert azok egymás működését zavarni fogják!
A termékbe elemtartó került beépítésre. Az öblítő egység tartozéka az elem is. Csere esetén tartós, lítium elemmel helyettesítse!

Vizelde öblítő automata vezérléssel

Elsősorban közösségi illemhelyekbe, irodaházakba, sportlétesítményekbe, éttermekbe ajánljuk.

  • Működése teljesen automatikus, hiszen az öblítés emberi beavatkozás nélkül jön létre.
  • Az öblítés a piszoár elhagyása után a gyárilag beállított időtartamnak megfelelően történik.
  • Higiénikus, mivel az öblítés indítása nem kézzel történik.
  • Víztakarékos, mert öblítéskor a víznyomástól és a szabályzószeleptől függően beállított vízátfolyást engedélyez.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Az infraérzékelő és a hozzátartozó elektronikus kártya az előlap hátoldalán egy teljesen zárt, műanyag tokozásban nyert elhelyezést.
  • A berendezés zavaró fényreflexióra nem reagál, mert a diódák elé speciális, csak infrafényt áteresztő műanyag védőablak került beépítésre.
  • Paraméterezhető, a mikrokontroller bázisú vezérlésből adódóan, így beállítható az érzékenység (helyszínen is), az észlelési és az öblítési idő.
  • Az egyedi piszoáröblítő berendezés egyes szerelőkeret típusokba is beépíthető.

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Tápfeszültség: 9 V DC, alkáli vagy lítium elemrõl
Kimeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Dobozméret: 150x150x80mm
Vízátfolyás: Sarokszelep segítségével állítható
Kapcsolási szám: 400 000-800 000 (elem típusától függ)
Öblítési idõ: 5 mp (állítható)
Elõlap típusa: Frontcsavarozású
Elõlap mérete: 183x183 mm
Érzékenység: 10-50 cm (állítható)
Észlelés: 2,5 mp (állítható)
BK00772000000002    , infravezérlésu piszoár öblíto ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
West Infravezérlésû egyedi piszoár-öblítõ, falon kívüli, 6 V elemes

Infrás piszoár-öblítő, falon kívüli változatban felső bekötésű piszoárokhoz, elemes működtetéssel. 

Infrás piszoár öblítő falon kívüli kivitelben

A termék kompakt kialakítású, amely magában foglalja a vízhálózatra csatlakozást, az érzékelő elektronikát, mágnesszelepet egyaránt. Az elemtartó is az öblítő házán belül került kialakításra. A piszoár elhagyása után automatikusan indul a vizelde öblítése, majd ezt követően a gyárilag beállított idő letelte után az öblítés leáll. Amennyiben az infra gyárilag beállított érzékenysége nem felelne meg, egyszerűen átállítható a helyszínen is, maximum 70 cm-es távolságig.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 70 mikronos szűrő beépítése szükséges.
FONTOS! Beépítéskor ügyeljünk arra, hogy két vagy több, infrafénnyel működő berendezést ne építsünk be közvetlenül egymással szemben, mert azok egymás működését zavarni fogják!
A 4x1,5 V-os lítium elem nem tartozék. Minden esetben tartós, lítium elemmel szerelje az öblítő egységet!

Vizelde öblítő közösségi mosdókba

Közösségi mosdóhelyiségbe ajánljuk, elsősorban felújítások alkalmával, hiszen beépítése nem igényel burkolatbontást, vésést.

  • Higiénikus, mivel minden használat után automatikus öblítés történik.
  • Víztakarékos, histen az öblítő háza mögötti elzáró szerelvény segítségével fokozatmentesen állítható az öblítővíz mennyisége.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • A beépített mágnesszelep és az elektronika 4x1,5 V-os (AA) elemről működik.
  • Az elektronikán beállítható az érzékenység (helyszínen is).

Tápfeszültség: 6 V DC
Elem típusa: 4x1,5 V (AA)
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 6 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 45 °C
 ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Infrás csoportos piszoár-öblítõ érzékelõ eXkluzív rejtett csavarozású elõlappal, 150 mm-es mûanyag doboz, 230 V AC tápegységgel

Piszoár öblítő csoportos piszoárokhoz nagy forgalmú helyekre, rejtett csavarozású rozsdamentes acél előlappal, hálózati működtetéssel, külön vásárolható szelepegységhez.

Infra piszoár öblítő csoportos vizeldékhez

Infravezérlésű csoportos piszoáröblítő műanyag dobozba szerelve, rejtett csavarozású rozsdamentes acél előlappal. Tartozék a fényvisszaverő prizma, amely az elektronikus egység optikai középpontjától maximum 5 m távolságra szerelhető fel. A csoportos piszoáröblítő a prizma segítségével infrasorompót alkot a piszoárok előtt. Az infrafényt megszakítva a külön megvásárolható szelepegységen keresztül történik az öblítés, majd távozás után késleltetéssel fejeződik be. Külön kérésre, időzített üzemmódú programozás esetén az öblítés a távozás után kezdődik és a felhasználó által meghatározott időtartam után fejeződik be (ez utóbbi módot külön kérésre szállítjuk, legkésőbb rendeléskor kérjük jelezni). A készüléket javasoljuk 1 m magasan, a piszoárcsészék falsíkjára merőleges falba, a faltól kb. 40-60 cm-re beépíteni. Az első piszoárcsésze távolsága nem lehet kisebb 0,5 m-nél, mert az infrafény az ott tartózkodóról visszaverődik, és nem történik meg az öblítés.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat.
A termék a hálózati transzformátort tartalmazza.

Vizelde öblítő nagy forgalmú helyekre

Elsősorban nagy forgalmú közösségi illemhelyekbe, irodaházakba, stadionokba, sportlétesítményekbe ajánljuk.

  • Működése teljesen automatikus.
  • Higiénikus, mivel az öblítés indítása nem kézzel történik.
  • Külön szelepegységet igényel.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Az infraérzékelő és a hozzátartozó elektronikus kártya az előlap hátoldalán egy teljesen zárt, műanyag tokozásban nyert elhelyezést.
  • A berendezés zavaró fényreflexióra nem reagál, mert a diódák elé speciális, csak infrafényt áteresztő műanyag védőablak került beépítésre.
  • Paraméterezhető, a mikrokontroller bázisú vezérlésből adódóan, beállítható az érzékenység (helyszínen is), az észlelési és az utánfolyási (időzített üzemmódban az öblítési) idő.
  • A rejtett csavarozású előlappal rendelkező típus vandálbiztos és esztétikus, mivel nem tartalmaz közvetlenül hozzáférhető alkatrészt (kötőelemet).

Tápfeszültség: 230 V AC
Dobozméret: 150x150x80 mm
Elõlap típusa: Rejtett csavarozás
Elõlap mérete: 183x183 mm
Öblítési idõ: Gyári adat: 5 mp (állítható)
Érzékenység: min 0,5 m, max 5 m
Észlelés: Gyári adat: 1 mp (állítható)
BK00303000000001    , infravezérlésu piszoár öblíto ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Infrás csoportos piszoár-öblítõ érzékelõ frontcsavarozású elõlappal, 150 mm-es mûanyag dobozban, 230 V AC tápegységgel

Infrás piszoár öblítő érzékelő csoportos vizeldékhez, rozsdamentes acél frontcsavarozású előlappal, beépített tápegységgel, hálózati működtetéshez.

Infrás piszoár öblítő csoportos vizeldékhez

Infravezérlésű csoportos piszoáröblítő műanyag dobozba szerelve, frontcsavarozású rozsdamentes acél előlappal. Tartozék a fényvisszaverő prizma, amely az elektronikus egység optikai középpontjától maximum 5 m távolságra szerelhető fel. A termék a hálózati transzformátort tartalmazza. A csoportos piszoáröblítő a prizma segítségével infrasorompót alkot a piszoárok előtt. Az infrafényt megszakítva a külön megvásárolható szelepegységen keresztül történik az öblítés, majd távozás után késleltetéssel fejeződik be. Külön kérésre, időzített üzemmódú programozás esetén az öblítés távozás után kezdődik és a felhasználó által meghatározott időtartam után fejeződik be (ez utóbbi módot külön kérésre szállítjuk, legkésőbb rendeléskor kérjük jelezni). A készüléket javasoljuk 1 m magasan, a piszoárcsészék falsíkjára merőleges falba, a faltól kb. 40-60 cm-re beépíteni. Az első piszoárcsésze távolsága nem lehet kisebb 0,5 m-nél, mert az infrafény az ott tartózkodóról visszaverődik, és nem történik meg az öblítés.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat.

Vizelde öblítő nagy forgalmú helyekre

Elsősorban nagy forgalmú közösségi illemhelyekbe, irodaházakba, sportlétesítményekbe, éttermekbe ajánljuk.

  • Működése teljesen automatikus
  • Higiénikus, mivel az öblítés indítása nem kézzel történik
  • Külön szelepegységet igényel
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű
  • Az infraérzékelő és a hozzátartozó elektronikus kártya az előlap hátoldalán egy teljesen zárt, műanyag tokozásban nyert elhelyezést
  • A berendezés zavaró fényreflexióra nem reagál, mert a diódák elé speciális, csak infrafényt áteresztő műanyag védőablak került beépítésre
  • Paraméterezhető, a mikrokontroller bázisú vezérlésből adódóan, beállítható az érzékenység (helyszínen is), az észlelési és az utánfolyási (időzített üzemmódban az öblítési) idő

Tápfeszültség: 230 V AC
Dobozméret: 150x150x80 mm
Elõlap típusa: Frontcsavarozású
Elõlap mérete: 183x183 mm
Öblítési idõ: Gyári adat: 5 mp (állítható)
Érzékenység: min 0,5 m, max 5 m
Észlelés: Gyári adat: 1 mp (állítható)
BK00294000000005    , infravezérlésu piszoár öblíto ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

Hõérzékelõs piszoár-öblítõ

Hõérzékelõs egyedi piszoár-öblítõ eXkluzív rejtett csavarozású elõlappal, 3/8½-os mûanyag szeleppel, 230 V AC tápegységgel

Piszoár öblítő automatika hőérzékelővel, műanyag dobozban, rejtett csavarozású, rozsdamentes acél előlappal, egyedi piszoárokhoz kompakt kialakításban, mely tartalmazza a vízhálózatra csatlakozást, az érzékelő elektronikát, a mágnesszelepet, valamint a speciális szifont is.

Piszoár öblítő hőérzékelős vezérléssel

Hőérzékelős egyedi piszoáröblítő műanyag dobozba szerelve, mágnesszeleppel, szűrős sarokszeleppel, hálózati transzformátorral, rejtett csavarozású rozsdamentes acél előlappal. Tartozék a műanyag piszoár szifon, amelybe a termisztor beépítésre kerül. A rozsdamentes acél előlappal ellátott műanyag doboz a piszoár fölé építhető. Az öblítővíz mennyisége a sarokszelep segítségével fokozatmentesen állítható. Az öblítő vezérlőelektronikája a termisztor segítségével folyamatosan méri a külső hőmérsékletet. Amikor ez a hőmérséklet egységnyi idő alatt, a beállítottnál gyorsabban emelkedik (használat esetében), a vezérlés nyitja a mágnesszelepet és megtörténik az öblítés. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.

Piszoár öblítő automatika burkolt szifonú vizeldékhez

A berendezést elsősorban burkolt szifonú piszoár csészékhez ajánljuk.

  • Működése teljesen automatikus, hiszen az öblítés emberi beavatkozás nélkül jön létre.
  • Az öblítés a piszoár szifonban történő hőmérsékletváltozást követően, a gyárilag beállított időtartamnak megfelelően történik.
  • Higiénikus, mivel az öblítés indítása nem kézzel történik.
  • Víztakarékos, mert öblítéskor a víznyomástól és a szabályzószeleptől függően beállított vízátfolyást engedélyez.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • A vezérlő elektronikus kártya az előlap hátoldalán egy teljesen zárt, műanyag tokozásban nyert elhelyezést.
  • Az egyedi piszoáröblítő berendezés egyes szerelőkeret típusokba is beépíthető.

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Kimeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Tápfeszültség: 230 V AC
Elõlap mérete: 184x184 mm
Elõlap típusa: Rejtett csavarozású
Dobozméret: 150x150x80 mm
Szelep Kv átfolyási tényezõje: 25 l/perc
Maximális közeg hõmérséklet: 75°C
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 10 bar
BK00645000000001    , hoérzékelos piszoár öblíto ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

Piszoár mögé rejtett hõérzékelõs egyedi piszoár-öblítõ mûanyag elõlappal,150 mm-es doboz, 3/8½-os mûanyag szelep, 230 V AC tápegységgel

Piszoár öblítő automatika hőérzékelővel, műanyag dobozban, piszoár mögé épített változatban, egyedi piszoárokhoz kompakt kialakításban, mely tartalmazza a vízhálózatra csatlakozást, az érzékelő elektronikát, a mágnesszelepet, valamint a speciális szifont is.

Piszoár öblítő hőérzékelős vezérléssel

Hőérzékelős egyedi piszoáröblítő műanyag dobozba szerelve, mágnesszeleppel, szűrős sarokszeleppel, hálózati transzformátorral, előlappal. Tartozék a műanyag piszoár szifon, amelybe a termisztor beépítésre kerül. A műanyag doboz a piszoár mögé beépíthető. Az öblítővíz mennyisége a sarokszelep segítségével fokozatmentesen állítható.
Az öblítő vezérlőelektronikája a termisztor segítségével folyamatosan méri a külső hőmérsékletet. Amikor ez a hőmérséklet egységnyi idő alatt, a beállítottnál gyorsabban emelkedik (használat esetében), a vezérlés nyitja a mágnesszelepet és megtörténik az öblítés. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.

Piszoár öblítő automatika burkolt szifonú piszoárokhoz

A berendezést elsősorban burkolt szifonú piszoár csészékhez ajánljuk.

  • Működése teljesen automatikus, hiszen az öblítés emberi beavatkozás nélkül jön létre.
  • Az öblítés a piszoár szifonban történő hőmérsékletváltozást követően, a gyárilag beállított időtartamnak megfelelően történik.
  • Higiénikus, mivel az öblítés indítása érintésmentesen történik.
  • Víztakarékos, mert öblítéskor a víznyomástól és a szabályzószeleptől függően beállított vízátfolyást engedélyez.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • A vezérlő elektronikus kártya a dobozon belül egy teljesen zárt, műanyag tokozásban nyert elhelyezést.

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Kimeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Tápfeszültség: 230 V AC
Dobozméret: 150x150x80 mm
Szelep Kv átfolyási tényezõje: 25 l/perc
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 10 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 60°C
BK00629000000001    , hoérzékelos piszoár öblíto ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

Kapacitív vezérlésû piszoár-öblítõ

Kapacitív vezérlésû egyedi piszoár-öblítõ eXkluzív rejtett csavarozású elõlappal, 3/8½-os mûanyag szeleppel, 230 V AC tápegységgel

Piszoár öblítő kapacitív vezérléssel, rejtett csavarozású rozsdamentes acél előlappal, egyedi piszoárokhoz kompakt kialakításban, mely magába foglalja a vízhálózatra csatlakozást, az érzékelő elektronikát, valamint a mágnesszelepet is.

Piszoár öblítő kapacitív vezérléssel

Kapacitív vezérlésű egyedi piszoáröblítő műanyag dobozba szerelve, mágnesszeleppel, szűrős sarokszeleppel, hálózati transzformátorral, rejtett csavarozású rozsdamentes acél előlappal. Az öblítővíz mennyisége a sarokszelep segítségével fokozatmentesen állítható. A berendezés működtetéséhez a kéz érzékelő felülethez való közelítése szükséges. Az érzékelés után az öblítés elindul, majd a gyári beállításnak megfelelő idő letelte után automatikusan elzár.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.

Piszoár öblítő automatika vandálbiztos kialakítással

Elsősorban olyan helyekre ajánljuk, ahol fontos szempont a vandálbiztosság.

  • Az öblítés a kéz érzékelése után a gyárilag beállított időtartamnak megfelelően történik.
  • Víztakarékos, mert öblítéskor a víznyomástól és a szabályzószeleptől függően beállított vízátfolyást engedélyez.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Az érzékelő és a hozzátartozó elektronikus kártya az előlap hátoldalán egy teljesen zárt, műanyag tokozásban nyert elhelyezést.
  • A rejtett csavarozású előlappal rendelkező típus vandálbiztos és esztétikus, mivel nem tartalmaz közvetlenül hozzáférhető alkatrészt (kötőelemet).
  • Az egyedi piszoár öblítő berendezés egyes szerelőkeret típusokba is beépíthető.

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Kimeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Tápfeszültség: 230 V AC
Vízátfolyás: Sarokszelep segítségével állítható
Öblítési idõ: Gyári adat: 5 mp (állítható)
Dobozméret: 150x150x80 mm
Elõlap típusa: Rejtett csavarozású
Elõlap mérete: 183x183 mm
Érzékenység: Gyári adat: 4 cm, (állítható)
Észlelés: Gyári adat: 0,1 mp (állítható)
BK00769000000001    , infravezérlésu piszoár öblíto ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

Radarvezérlésû piszoár-öblítõ

Radarvezérlésû csoportos piszoár-öblítõ érzékelõ frontcsavarozású elõlappal, 150 mm-es mûanyag dobozban, 230 V AC tápegységgel

Piszoár öblítő radaros vezérléssel, műanyag dobozban, frontcsavarozású rozsdamentes acél előlappal, tápegységgel, vezérlő elektronikával csoportos piszoárokhoz. Használatához külön rendelhető szelepegység szükséges.

Piszoár öblítő radarvezérléssel

Radarvezérlésű csoportos piszoáröblítő, műanyag dobozba szerelve, frontcsavarozású rozsdamentes acél előlappal. A csoportos piszoáröblítő a mozgásérzékelő fej segítségével a megfigyelt területen belüli mozgás érzékelésekor (folyamatos jelenlét esetén 20 másodpercenként) a szelepegységen (külön tétel) keresztül végzi a területen lévő piszoárok öblítését, a gyárilag beállított ideig. A termék a hálózati transzformátort tartalmazza.

Piszoár öblítő automatika csoportos piszoárokhoz

A radarérzékelésű csoportos piszoáröblítő olyan helyen használható fel, ahol infraérzékelős egység nem alkalmazható a fényvisszaverődések, helyi fényviszonyok, vagy a helyiség kialakítása miatt.

  • Működése teljesen automatikus, hiszen az öblítés emberi beavatkozás nélkül jön létre.
  • Higiénikus, mivel az öblítés indítása nem kézzel történik.
  • Külön szelepegységet igényel.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • A mozgásérzékelő az előlapon, a hozzá tartozó elektronikus kártya az előlap hátoldalán egy teljesen zárt, műanyag tokozásban nyert elhelyezést.

Tápfeszültség: 230 V AC
Dobozméret: 150x150x80 mm
Elõlap típusa: Frontcsavarozású
Elõlap mérete: 183x183 mm
Öblítési idõ: Gyári adat: 10 mp (állítható)
Érzékenység: min 5 m, max 15 m
Látószög: 90°
BK00401000000003    , radarvezérlésu piszoár öblíto ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

Infravezérlésû WC-öblítõ

Infrás WC-öblítõ egység, eXkluzív rejtett csavarozású elõlappal, 170x170x100 mm-es, 3/4½-os mûanyag szelep, 230 V AC tápegységgel

WC öblítő egység infravezérléssel, rozsdamentes acél dobozban, rejtett csavarozású előlappal, mágnesszeleppel, tápegységgel.

WC öblítő infravezérléssel

A berendezés a látóterébe került tárgyról visszaverődő infrafényt érzékeli. Az infraszenzor érzékeli a látóterébe került személyt, majd a távozása után indítja az elektronika a WC öblítést. A személynek az érzékelőhöz 80 cm-nél közelebb kell lennie. Az öblítéshez szükséges vízmennyiség biztosítása érdekében a csővezeték kiépítésekor a megfelelő csőkeresztmetszeteket biztosítani kell. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges. Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban írtakat! A termék a hálózati transzformátort tartalmazza.

Infra érzékelő az érintésmentes WC öblítéshez

Elsősorban WC-k üzemeltetéséhez ajánljuk, élelmiszeriparban, illetve olyan helyekre, ahol a felhasználó akadályoztatva van, például vakok, és gyengénlátók körében.

  • Higiénikus, mivel az öblítés indításához érintés nem szükséges.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Az infraérzékelő és a hozzátartozó elektronikus kártya az előlap hátoldalán egy teljesen zárt, műanyag tokozásban nyert elhelyezést.
  • A berendezés zavaró fényreflexióra nem reagál, mert a diódák elé speciális, csak infrafényt áteresztő műanyag védőablak került beépítésre.
  • A mikrokontroller bázisú vezérlésből adódóan paraméterezhető, így beállítható az érzékenység (helyszínen is), az észlelési és az öblítési idő.
  • A rejtett csavarozású előlappal rendelkező típus vandálbiztos és esztétikus, mivel nem tartalmaz közvetlenül hozzáférhető alkatrészt (kötőelemet).

Bemeneti vízcsatlakozás: 1"
Kimeneti vízcsatlakozás: 3/4" tömítõgumival
Tápfeszültség: 230 V AC
Dobozméret: 170x170x100 mm
Elõlap típusa: Rejtett csavarozású
Elõlap mérete: 183x183 mm
Öblítési idõ: Gyári adat: 10 mp (állítható)
Érzékenység: 10-80 cm, állítható
Észlelés: Gyári adat: 0,1 mp (állítható)
BK01709000000001    , infravezérlésu WC-öblíto, infrás WC-öblíto ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

Infrás WC-öblítõ mágnesszelephez, eXkluzív rejtett csavarozású elõlappal, 150 mm-es mûanyag dobozban, 230 V AC tápegységgel

WC öblítő egység infravezérléssel, műanyag dobozban, rejtett csavarozású rozsdamentes acél előlappal, tápegységgel, külön vásárolható mágnesszelephez vagy szelepegységhez.

WC öblítő vezérlés

Infrás WC-öblítő vezérlés műanyag dobozba szerelve, rozsdamentes előlappal. A WC-öblítő típustól függően alkalmas szelepegység, mágnesszelep működtetésére (külön vásárolható tételek). Mágnesszelepes öblítésnél a káros hidraulikus lengések elkerülése végett a vízhálózatba vízütésgátló beépítését javasoljuk. A termék a hálózati transzformátort tartalmazza. A WC-öblítő működése a beépítésnek megfelelően kétféle lehet:

  • Hátfalba építve teljesen automatikus, WC-használat utáni távozáskor. 
  • Oldalfalba építve, az érzékelő előtti kézintés indítja az öblítést.

Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.

Infra érzékelő az érintésmentes WC öblítéshez

Elsősorban WC-k üzemeltetéséhez ajánljuk, élelmiszeriparban, illetve olyan helyekre, ahol a felhasználó akadályoztatva van, például vakok, és gyengénlátók körében.

  • Higiénikus, mivel az öblítés indítása érintésmentesen történik.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Az infraérzékelő és a hozzátartozó elektronikus kártya az előlap hátoldalán egy teljesen zárt, műanyag tokozásban nyert elhelyezést.
  • A berendezés zavaró fényreflexióra nem reagál, mert a diódák elé speciális, csak infrafényt áteresztő műanyag védőablak került beépítésre.
  • Paraméterezhető a mikrokontroller bázisú vezérlésnek köszönhetően, így beállítható az érzékenység (helyszínen is), az észlelési és az öblítési idő.
  • A rejtett csavarozású előlappal rendelkező típus esztétikus és vandálbiztos, mivel nem tartalmaz közvetlenül hozzáférhető alkatrészt (kötőelemet).

Tápfeszültség: 230 V AC
Dobozméret: 150x150x80 mm
Elõlap típusa: Rejtett csavarozású
Elõlap mérete: 183x183 mm
Öblítési idõ: Gyári adat: 10 mp (állítható)
Érzékenység: 10 cm (kézi), 80 cm (automatikus)
Észlelés: Gyári adat: 0,1 mp (állítható)
BK01707000000001    , infravezérlésu WC-öblíto, infrás WC-öblíto ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Infrás WC-öblítõ tartályhoz, eXkluzív rejtett csavarozású elõlappal, 150 mm-es mûanyag dobozban, 230 V AC tápegységgel

WC öblítő egység infravezérléssel, műanyag dobozban, rejtett csavarozású rozsdamentes acél előlappal, tápegységgel, külön vásárolható, elektromos vezérlésű tartályhoz.

WC öblítő vezérlés

Infravezérlésű WC-öblítő műanyag dobozba szerelve, rozsdamentes előlappal. A WC-öblítő elektromos vezérlésű öblítőtartály működtetésére (külön vásárolható tételek) alkalmas. A termék a hálózati transzformátort tartalmazza. A WC-öblítő működése a beépítésnek megfelelően kétféle lehet:

  • Hátfalba építve teljesen automatikus, WC-használat utáni távozáskor.
  • Oldalfalba építve, az érzékelő előtti kézintés indítja az öblítést.

Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.

Infra vezérlő az érintésmentes WC öblítéshez

Elsősorban wc-k üzemeltetéséhez ajánljuk, élelmiszeriparban, illetve olyan helyekre, ahol a felhasználó akadályoztatva van, például vakok, és gyengénlátók körében.

  • Higiénikus, mivel az öblítés indításához kézérintés nem szükséges.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Az infraérzékelő és a hozzátartozó elektronikus kártya az előlap hátoldalán egy teljesen zárt, műanyag tokozásban nyert elhelyezést.
  • A berendezés zavaró fényreflexióra nem reagál, mert a diódák elé speciális, csak infrafényt áteresztő műanyag védőablak került beépítésre.
  • Paraméterezhető, a mikrokontroller bázisú vezérlésből adódóan, így beállítható az érzékenység (helyszínen is), az észlelési és az öblítési idő.
  • A rejtett csavarozású előlappal rendelkező típus vandálbiztos és esztétikus, mivel nem tartalmaz közvetlenül hozzáférhető alkatrészt (kötőelemet).

Tápfeszültség: 230 V AC
Dobozméret: 150x150x80 mm
Elõlap típusa: Rejtett csavarozású
Elõlap mérete: 183x183 mm
Öblítési idõ: Öblítõtartálytól függ
Érzékenység: 10 cm (kézi), 80 cm (automatikus)
Észlelés: Gyári adat: 0,1 mp (állítható)
BK01708000000001    , infravezérlésu WC-öblíto, infrás WC-öblíto ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Infrás WC-öblítõ mágnesszelephez, frontcsavarozású elõlappal, 150 mm-es mûanyag dobozban, 230 V AC tápegységgel

WC öblítő egység infravezérléssel, műanyag dobozban, frontcsavarozású rozsdamentes acél előlappal, tápegységgel, külön vásárolható mágnesszelephez vagy szelepegységhez.

WC öblítő vezérlés

Infrás WC-öblítő vezérlés műanyag dobozba szerelve, frontcsavarozású rozsdamentes acél előlappal. A WC-öblítő típustól függően alkalmas szelepegység, mágnesszelep működtetésére (külön vásárolható tételek). Mágnesszelepes öblítésnél a káros hidraulikus lengések elkerülése végett a vízhálózatba vízütésgátló beépítését javasoljuk. A termék a hálózati transzformátort tartalmazza. A WC-öblítő működése a beépítésnek megfelelően kétféle lehet:

  • Hátfalba építve teljesen automatikus, WC-használat utáni távozáskor. 
  • Oldalfalba építve, az érzékelő előtti kézintés indítja az öblítést.

Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.

Infra érzékelő az érintésmentes WC öblítéshez

Elsősorban WC-k üzemeltetéséhez ajánljuk, élelmiszeriparban, illetve olyan helyekre, ahol a felhasználó akadályoztatva van, például vakok, és gyengénlátók körében.

  • Higiénikus, mivel az öblítés indítása érintésmentesen történik.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Az infraérzékelő és a hozzátartozó elektronikus kártya az előlap hátoldalán egy teljesen zárt, műanyag tokozásban nyert elhelyezést.
  • A berendezés zavaró fényreflexióra nem reagál, mert a diódák elé speciális, csak infrafényt áteresztő műanyag védőablak került beépítésre.
  • Paraméterezhető - a mikrokontroller bázisú vezérlésnek köszönhetően - így beállítható az érzékenység (helyszínen is), az észlelési és az öblítési idő.

Tápfeszültség: 230 V AC
Dobozméret: 150x150x80 mm
Elõlap típusa: Frontcsavarozású
Elõlap mérete: 183x183 mm
Öblítési idõ: Gyári adat: 10 mp (állítható)
Érzékenység: 10 cm (kézi), 80 cm (automatikus)
Észlelés: Gyári adat: 0,1 mp (állítható)
BK01703000000003    , infravezérlésu WC-öblíto, infrás WC-öblíto ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

Infrás WC-öblítõ tartályhoz, frontcsavarozású elõlappal, 150 mm-es mûanyag dobozban, 230 V AC tápegységgel

WC öblítő egység infravezérléssel, műanyag dobozban, frontcsavarozású rozsdamentes acél előlappal, tápegységgel, külön vásárolható, elektromos vezérlésű tartályhoz.

WC öblítő vezérlés

Infravezérlésű WC-öblítő műanyag dobozba szerelve, frontcsavarozású rozsdamentes acél előlappal. A WC-öblítő elektromos vezérlésű öblítőtartály működtetésére (külön vásárolható tételek) alkalmas. A termék a hálózati transzformátort tartalmazza. A WC-öblítő működése a beépítésnek megfelelően kétféle lehet:

  • Hátfalba építve teljesen automatikus, WC-használat utáni távozáskor.
  • Oldalfalba építve, az érzékelő előtti kézintés indítja az öblítést.

Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.

Infra vezérlő az érintésmentes WC öblítéshez

Elsősorban wc-k üzemeltetéséhez ajánljuk, élelmiszeriparban, illetve olyan helyekre, ahol a felhasználó akadályoztatva van, például vakok, és gyengénlátók körében.

  • Higiénikus, mivel az öblítés indításához kézérintés nem szükséges.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Az infraérzékelő és a hozzátartozó elektronikus kártya az előlap hátoldalán egy teljesen zárt, műanyag tokozásban nyert elhelyezést.
  • A berendezés zavaró fényreflexióra nem reagál, mert a diódák elé speciális, csak infrafényt áteresztő műanyag védőablak került beépítésre.
  • Paraméterezhető, a mikrokontroller bázisú vezérlésből adódóan, így beállítható az érzékenység (helyszínen is), az észlelési és az öblítési idő.
  • A rejtett csavarozású előlappal rendelkező típus vandálbiztos és esztétikus, mivel nem tartalmaz közvetlenül hozzáférhető alkatrészt (kötőelemet).

Tápfeszültség: 230 V AC
Dobozméret: 150x150x80 mm
Elõlap típusa: Frontcsavarozású
Elõlap mérete: 183x183 mm
Öblítési idõ: Öblítõtartálytól függ
Érzékenység: 10 cm (kézi), 80 cm (automatikus)
Észlelés: Gyári adat: 0,1 mp (állítható)
BK01704000000002    , infravezérlésu WC-öblíto, infrás WC-öblíto ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

Kapacitív vezérlésû WC-öblítõ

Kapacitív vezérlésû WC-öblítõ mágnesszelephez, eXkluzív rejtett csav. elõlappal, 150 mm-es mûanyag dobozban, 230 V AC tápegységgel

WC öblítő egység kapacitív érzékelővel, műanyag dobozban, rejtett csavarozású rozsdamentes acél előlappal, tápegységgel, külön vásárolható mágnesszelep vagy szelepegység működtetéséhez.

WC öblítő vezérlés

Kapacitív vezérlésű WC-öblítő műanyag dobozba szerelve rozsdamentes acél előlappal. A berendezés működtetéséhez a kéz érzékelő felülethez való közelítése szükséges. A WC-öblítő mágnesszelep vagy szelepegység működtetésére alkalmas. Mágnesszelepes öblítésnél a káros hidraulikus lengések elkerülése végett a vízhálózatba vízütésgátló beépítését javasoljuk. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges. Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat. A termék a hálózati transzformátort tartalmazza.

Érintésmentes WC öblítés

Elsősorban olyan helyekre ajánljuk, ahol fontos szempont a vandálbiztosság.

  • Az öblítés a kéz érzékelése után a gyárilag beállított időtartamnak megfelelően történik.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Az érzékelő és a hozzá tartozó elektronikus kártya az előlap hátoldalán egy teljesen zárt, műanyag tokozásban nyert elhelyezést.
  • A paraméterezhető, a mikrokontroller bázisú vezérlésből adódóan állítható az öblítési idő.
  • A rejtett csavarozású előlappal rendelkező típus vandálbiztos és esztétikus, mivel nem tartalmaz közvetlenül hozzáférhető alkatrészt (kötőelemet).

Tápfeszültség: 230 V AC
Dobozméret: 150x150x80 mm
Elõlap típusa: Rejtett csavarozású
Elõlap mérete: 183x183 mm
Öblítési idõ: Gyári adat: 10 mp (állítható)
Érzékenység: Gyári adat: 4 cm (állítható)
Észlelés: Gyári adat: 0,1 mp (állítható)
BK01767000000001    , kapacitív WC-öblíto ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Kapacitív vezérlésû WC-öblítõ tartályhoz, eXkluzív rejtett csavarozású elõlappal, 150 mm-es mûanyag dobozban, 230 V AC tápegységgel

WC öblítő egység kapacitív érzékelővel, műanyag dobozban, rejtett csavarozású rozsdamentes acél előlappal, tápegységgel, külön vásárolható elektromos vezérlésű öblítő tartály működtetéséhez.

WC öblítő vezérlés

Kapacitív vezérlésű WC-öblítő műanyag dobozba szerelve rozsdamentes acél előlappal. A berendezés működtetéséhez a kéz érzékelő felülethez való közelítése szükséges. A WC-öblítő elektromos vezérlésű WC-öblítő tartályok működtetésére alkalmas. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges. Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat. A termék a hálózati transzformátort tartalmazza.

Érintésmentes WC öblítés

Elsősorban olyan helyekre ajánljuk, ahol fontos szempont a vandálbiztosság.

  • Az öblítés a kéz érzékelése után a gyárilag beállított időtartamnak megfelelően történik.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Az érzékelő és a hozzá tartozó elektronikus kártya az előlap hátoldalán egy teljesen zárt, műanyag tokozásban nyert elhelyezést.
  • A paraméterezhető, a mikrokontroller bázisú vezérlésből adódóan állítható az öblítési idő.
  • A rejtett csavarozású előlappal rendelkező típus vandálbiztos és esztétikus, mivel nem tartalmaz közvetlenül hozzáférhető alkatrészt (kötőelemet).

Tápfeszültség: 230 V AC
Dobozméret: 150x150x80 mm
Elõlap típusa: Rejtett csavarozású
Elõlap mérete: 183x183 mm
Öblítési idõ: Öblítõtartálytól függ
Érzékenység: Gyári adat: 4 cm (állítható)
Észlelés: Gyári adat: 0,1 mp (állítható)
BK01768000000001    , kapacitív WC-öblíto ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

Infravezérlésû zuhany

Infravezérlésû, falon belül csövezett zuhanyegység frontcsav. elõlappal, 1/2½-os mûanyag szeleppel, 24 V, (kifolyó nélk.)

Infrás csaptelep falon belül csövezett zuhanyokhoz, frontcsavarozású rozsdamentes acél előlappal, mágnesszeleppel, kevert vízre. Zuhanykifolyó és tápegység külön tételként vásárolható.

Infrás csaptelep zuhanyokhoz

Az infraérzékelővel működtetett, falon belül csövezett zuhanyegység műanyag dobozba szerelve, mágnesszeleppel, szűrős sarokszeleppel, rozsdamentes acél frontcsavarozású előlappal készül. Amennyiben az infra gyárilag beállított érzékenysége nem felelne meg, egyszerűen átállítható a helyszínen is 10-60 cm-es tartományban. A csaptelep használatához előre beállított hőmérsékletű kevert víz biztosítása szükséges.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 70 mikronos szűrő beépítése szükséges.
FONTOS! Beépítéskor ügyeljünk arra, hogy két vagy több, infrafénnyel működő berendezést ne építsünk be közvetlenül egymással szemben, mert azok egymás működését zavarni fogják!
A zuhanykifolyó és a tápegység nem tartozéka a készüléknek, de külön tételként megrendelhető.

Zuhany vezérlő érintésmentes indítással

Elsősorban uszodákba, wellness létesítményekbe ajánljuk, de ideális lehet üzemek, sportlétesítmények zuhanyzóiba is.

  • Higiénikus, mivel a víz indítása nem kézzel történik.
  • Kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása, karbantartása egyszerű.
  • Az infraérzékelő és a hozzátartozó elektronikus kártya az előlap hátoldalán egy teljesen zárt, műanyag tokozásban nyert elhelyezést.
  • A berendezés zavaró fényreflexióra nem reagál, mert a diódák elé speciális, csak infrafényt áteresztő műanyag védőablak került beépítésre.
  • Paraméterezhető, a mikrokontroller bázisú vezérlésből adódóan, így beállítható az érzékenység (helyszínen is), az észlelési és az utánfolyási idő.
  • Víztakarékos, a használati idő (programozással) korlátozható.
  • Beépített start-stop nyomógombbal (szappanozás idejére) is rendelhető.
  • A vízmennyiség a dobozban lévő sarokszeleppel a kívánt értékre beállítható.

Tápfeszültség: 24 V AC
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Kimeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Dobozméret: 150x150x80 mm
Elõlap típusa: Frontcsavarozású
Elõlap mérete: 183x183 mm
Kivitel: Falon belüli csövezésû zuhanyhoz
Érzékenység: 40-80 cm (állítható)
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 10 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 85 °C
 ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Infrás, falon belül csövezett zuhanyegység frontcsavarozású elõlappal, 1/2½-os bronz szeleppel, 24 V, (kifolyó nélk.)

Infrás csaptelep falon belül csövezett zuhanyokhoz, frontcsavarozású rozsdamentes acél előlappal, mágnesszeleppel, kevert vízre. Zuhanykifolyó és tápegység külön tételként vásárolható.

Infrás csaptelep zuhanyokhoz

Az infraérzékelővel működtetett, falon belül csövezett zuhanyegység műanyag dobozba szerelve, mágnesszeleppel, szűrős sarokszeleppel, rozsdamentes acél frontcsavarozású előlappal készül szerelve készül. Amennyiben az infra gyárilag beállított érzékenysége nem felelne meg, egyszerűen átállítható a helyszínen is 10-60 cm-es tartományban. A csaptelep használatához előre beállított hőmérsékletű kevertvíz biztosítása szükséges.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 70 mikronos szűrő beépítése szükséges.
FONTOS! Beépítéskor ügyeljünk arra, hogy két vagy több, infrafénnyel működő berendezést ne építsünk be közvetlenül egymással szemben, mert azok egymás működését zavarni fogják!
A zuhanykifolyó és a tápegység nem tartozéka a készüléknek, de külön tételként megrendelhető.

Infracsap zuhanyvezérléshez

Elsősorban uszodákba, wellness központokba ajánljuk, de ideális lehet üzemek, sportlétesítmények zuhanyzóiba is.

  • Higiénikus, mivel a víz indítása nem kézzel történik.
  • Kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása, karbantartása egyszerű.
  • Az infraérzékelő és a hozzátartozó elektronikus kártya az előlap hátoldalán egy teljesen zárt, műanyag tokozásban nyert elhelyezést.
  • A mágnesszelep és az elektronika 24 V; 50 Hz-rôl működik.
  • A berendezés zavaró fényreflexióra nem reagál, mert a diódák elé speciális, csak infrafényt áteresztő műanyag védőablak került beépítésre.
  • Paraméterezhető, a mikrokontroller bázisú vezérlésből adódóan, így beállítható az érzékenység (helyszínen is), az észlelési és az utánfolyási idő.
  • Víztakarékos, a használati idő (programozással) korlátozható.
  • Beépített start-stop nyomógombbal (szappanozás idejére) is rendelhető.
  • A vízmennyiség a dobozban lévő sarokszeleppel a kívánt értékre beállítható.

Tápfeszültség: 24 V AC
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Kimeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Dobozméret: 150x150x80 mm
Elõlap típusa: Frontcsavarozású
Elõlap mérete: 183x183 mm
Kivitel: Falon belüli csövezésû zuhanyhoz
Érzékenység: 40-80 cm (állítható)
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 10 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 85 °C
BK01502000000002    , infravezérlésu zuhany, zuhanyegység ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Idral Infrás zuhanycsaptelep H-M vízre, keverõegységgel, falon belül, 6 V-os elemes

Idral zuhany csaptelep infrás vezérléssel, falon belüli kialakításban, rejtett csavarozású rozsdamentes acél előlappal, hideg-meleg vízre, beépített keverőegységgel, elemes működtetéssel, automatikus elzárással.

Zuhany csaptelep infraérzékelővel

Infraérzékelővel működtetett, falon belüli zuhanycsaptelep rozsdamentes acél dobozban, rejtett csavarozású rozsdamentes acél előlappal, hideg-meleg vízre, elemes kivitelben. A kifolyó víz hőmérséklete az előlapon található gomb segítségével szabályozható. A víz indításához és megállításához kezünket az érzékelő elé kell tartani 3-8 cm-es távolságba. 60 másodperces folyamatos vízátfolyást követően a csaptelep automatikusan elzár. 
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 70 mikronos szűrő beépítése szükséges.
FONTOS! Beépítéskor ügyeljünk arra, hogy két vagy több, infrafénnyel működő berendezést ne építsünk be közvetlenül egymással szemben, mert azok egymás működését zavarni fogják!
A termék a működéshez szükséges 6 V-os CRP2 lithium elemet tartalmazza.
A zuhanykifolyó nem része a termékenek, de külön tételként megrendelhető.

Infrás csaptelep automatikus elzárással

Elsősorban uszodákba, wellness létesítményekbe ajánljuk, de ideális lehet üzemek, sportlétesítmények zuhanyzóiba is.

  • Kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása, karbantartása egyszerű.
  • A berendezés zavaró fényreflexióra nem reagál, mert a diódák elé speciális, csak infrafényt áteresztő műanyag védőablak került beépítésre.
  • Víztakarékos, mert folyamatos vízátfolyás esetén 60 másodperc után automatikusan elzár.
  • A vízátfolyás kézközelítéssel indítható és megállítható.
  • A kifolyó víz hőmérsékletét a használó az előlapon található gomb segítségével szabályozhatja.

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Kimeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Nyomástartomány: 1-8 bar
Maximális vízhõmérséklet: 70°C
Tápfeszültség: 6 V CRP 2 lithium elem (a csomag tartalmazza)
Vízátfolyás: 8 l/perc
Elõlap típusa: Rejtett csavarozású
Elõlap mérete: 184x144 mm
 ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

Elektronikus nyomógombos zuhany

Piezo nyomógombbal szerelt, falon belül csövezett zuhanyegység frontcsav. elõlappal, tápellátással, 3/8½-os mûa. szeleppel, ABS funkcióval, 230V AC, tápegységgel, kifolyó nélkül

Zuhany csaptelep falon belül csövezett zuhanyokhoz, frontcsavarozású rozsdamentes acél előlappal, piezo nyomógombos indítással, ABS funkcióval, mágnesszeleppel, tápegységgel, kevert vízre, vandálbiztos kialakítású zuhanyokhoz. Zuhanykifolyó külön tételként vásárolható.

Zuhany csaptelep piezo nyomógombbal, ABS funkcióval

Falba építhető, elektronikusan időzített zuhanyvezérlő műanyag dobozban, mágnesszeleppel, szűrős sarokszeleppel, rozsdamentes acél, frontcsavarozású előlappal, piezo nyomógombos indítással. A zuhanyzás indítása egy mozgó alkatrészt nem tartalmazó nyomógomb megnyomásával és elengedésével történik. A nyomógomb nem kitámasztható, viszont a zuhanyzás a működési időtartamon belül bármikor leállítható és újraindítható. Az átfolyó víz mennyisége a sarokszelep segítségével állítható. A zuhanyzás az időzítő elektonikában, paraméterként szabadon beállított ideig történhet, amely a célszerűség határáig több perc is lehet.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban írtakat! Az üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges!
A termék a hálózati transzformátort tartalmazza.

Elektromos csaptelep elsősorban börtönökbe

Elsősorban olyan helyekre ajánljuk, ahol fontos szempont a víztakarékosság és a vandálbiztosság, például büntetés-végrehajtási intézetekbe, menekülttáborokba.

  • Vandálbiztos kialakítású, szereléséhez célszerszám szükséges.
  • A víz a csaptelep nyitása után a gyárilag beállított időtartamnak megfelelő ideig folyik.
  • Víztakarékos, mert a zuhany automatikusan elzár.
  • A vízadagolás a beállított időtartamon belül szüneteltethető.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Külön zuhanykifolyó szükséges!

Dobozméret: 150x150x80 mm
Tápfeszültség: 230 V AC
Elõlap típusa: Frontcsavarozású
Elõlap mérete: 183x183 mm
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Kimeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Érintésvédelmi osztály: IP 44
Idõzítés: 30 mp (állítható: 1-9999 mp)
Vízátfolyás: Sarokszelep segítségével állítható
Funkciók ABS funkció (vízszolgálatás szüneteltetése)
 ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Piezo nyomógombbal szerelt, falon belül csövezett zuhanyegység frontcsav. elõlappal, tápellátás nélkül, 3/8½-os mûa. szeleppel, ABS funkcióval, 24 V, kifolyó nélkül

Zuhany csaptelep falon belül csövezett zuhanyokhoz, frontcsavarozású rozsdamentes acél előlappal, piezo nyomógombos indítással, ABS funkcióval, mágnesszeleppel, tápellátás nélkül, kevert vízre, vandálbiztos kialakítású zuhanyokhoz. Zuhanykifolyó külön tételként vásárolható.

Elektromos csap zuhanyvezérléshez

Falba építhető, elektronikusan időzített zuhanyvezérlő műanyag dobozban, központi tápellátáshoz, mágnesszeleppel, szűrős sarokszeleppel, rozsdamentes acél, frontcsavarozású előlappal. A zuhanyzás indítása egy mozgó alkatrészt nem tartalmazó nyomógomb megnyomásával és elengedésével történik. A nyomógomb nem kitámasztható, viszont a zuhanyzás a működési időtartamon belül bármikor leállítható és újraindítható. Az átfolyó víz mennyisége a sarokszelep segítségével állítható. A zuhanyzás az időzítő elektonikában, paraméterként szabadon beállított ideig történhet, amely a célszerűség határáig több perc is lehet.
A termék a hálózati transzformátort nem tartalmazza. A központi tápellátás segítségével lehetőség van több zuhanyvezérlő egyidejű kontrollálására, a zuhanyzási idő központi korlátozására. A vízellátás ilyen jellegű kapcsolhatóságából adódóan lehetőség van épületen belül szintenként központilag beállítani a zuhanyzók használati idejét.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban írtakat!
Az üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges!

Automata csap zuhanyokhoz, vandálbiztos kialakítással

Elsősorban olyan helyekre ajánljuk, ahol fontos szempont a víztakarékosság, a vandálbiztosság és a központi vezérelhetőség, például büntetés-végrehajtási intézetekbe, menekülttáborokba.

  • Vandálbiztos kialakítású, szereléséhez célszerszám szükséges.
  • A víz a csaptelep nyitása után a gyárilag beállított időtartamnak megfelelő ideig folyik.
  • Víztakarékos, mert a zuhany nem marad nyitva.
  • A vízadagolás a beállított időtartamon belül szüneteltethető.
  • A zuhanyzók használati ideje központilag korlátozható.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Külön zuhanykifolyó szükséges!

Dobozméret: 150x150x80 mm
Tápfeszültség: 24 V AC
Elõlap típusa: Frontcsavarozású
Elõlap mérete: 183x183 mm
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Kimeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Érintésvédelmi osztály: IP 44
Idõzítés: 30 mp (állítható: 1-9999 mp)
Vízátfolyás: Sarokszelep segítségével fokozatosan állítható
Funkciók ABS funkció (vízszolgálatás szüneteltetése)
 ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Nyomógombbal szerelt, falon belül csövezett zuhanyegység frontcsav. elõlappal, tápellátással, 3/8½-os mûa. szeleppel, ABS funkcióval, 230V, tápegységgel, kifolyó nélkül

Zuhany csaptelep falon belül csövezett zuhanyokhoz, frontcsavarozású rozsdamentes acél előlappal, elektromos nyomógombbal, ABS funkcióval, mágnesszeleppel, tápegységgel, kevert vízre, vandálbiztos kialakítású zuhanyokhoz. Zuhanykifolyó külön tételként vásárolható.

Zuhany csaptelep elektromos nyomógombbal

Falba építhető, elektronikusan időzített zuhanyvezérlő műanyag dobozban, mágnesszeleppel, szűrős sarokszeleppel, rozsdamentes, frontcsavarozású előlappal. A zuhanyzás indítása egy nyomógomb megnyomásával és elengedésével történik. A nyomógomb nem kitámasztható, viszont a zuhanyzás a működési időtartamon belül bármikor leállítható és újraindítható. Az átfolyó víz mennyisége a sarokszelep segítségével állítható. A zuhanyzás az időzítő elektonikában, paraméterként szabadon beállított ideig történhet, amely a célszerűség határáig több perc is lehet. A termék a hálózati transzformátort tartalmazza.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban írtakat! Az üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges!

Elektromos csap vandálbiztos zuhanyzókba

Elsősorban olyan helyekre ajánljuk, ahol fontos szempont a víztakarékosság és a vandálbiztosság, például büntetés-végrehajtási intézetekbe, menekülttáborokba.

  • Vandálbiztos kialakítású, szereléséhez célszerszám szükséges.
  • A víz a csaptelep nyitása után a gyárilag beállított időtartamnak megfelelő ideig folyik.
  • Víztakarékos, mert a zuhany nem marad nyitva.
  • A vízadagolás a beállított időtartamon belül, a nyomógomb megnyomásával szüneteltethető.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Külön zuhanykifolyó szükséges!

Dobozméret: 150x150x80 mm
Tápfeszültség: 230 V AC
Elõlap típusa: Frontcsavarozású
Elõlap mérete: 183x183 mm
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Kimeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Érintésvédelmi osztály: IP 44
Idõzítés: 30 mp (állítható: 1-9999 mp)
Vízátfolyás: Sarokszelep segítségével fokozatosan állítható
Funkciók ABS funkció (vízszolgálatás szüneteltetése)
 ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Nyomógombbal szerelt, falon belül csövezett zuhanyegység frontcsav. elõlappal, tápellátás nélkül, 3/8½-os mûa. szeleppel, ABS funkcióval, 24 V, kifolyó nélkül

Zuhany csaptelep falon belül csövezett zuhanyokhoz, frontcsavarozású rozsdamentes acél előlappal, elektromos nyomógombbal, ABS funkcióval, mágnesszeleppel, 24 V-os központi tápegységhez, kevert vízre, vandálbiztos kialakítású zuhanyokhoz. Zuhanykifolyó külön tételként vásárolható.

Zuhany csaptelep elektromos nyomógombbal

Falba építhető, elektronikusan időzített zuhanyvezérlő műanyag dobozban, központi tápellátáshoz, mágnesszeleppel, szűrős sarokszeleppel, rozsdamentes, frontcsavarozású előlappal. A zuhanyzás indítása egy nyomógomb megnyomásával és elengedésével történik. A nyomógomb nem kitámasztható, viszont a zuhanyzás a működési időtartamon belül bármikor leállítható és újraindítható. Az átfolyó víz mennyisége a sarokszelep segítségével állítható. A zuhanyzás az időzítő elektonikában, paraméterként szabadon beállított ideig történhet, amely a célszerűség határáig több perc is lehet. A termék a hálózati transzformátort nem tartalmazza. A központi tápellátás segítségével lehetőség van több zuhanyvezérlő egyidejű kontrollálására, a zuhanyzási idő központi korlátozására. A vízellátás ilyen jellegű kapcsolhatóságából adódóan lehetőség van épületen belül szintenként központilag beállítani a zuhanyzók használati idejét.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban írtakat! Az üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges!

Elektromos csaptelep vandálbiztos kialakítású zuhanyokhoz

Elsősorban olyan helyekre ajánljuk, ahol fontos szempont a víztakarékosság, a vandálbiztosság és a központi vezérelhetőség, például büntetés-végrehajtási intézetekbe, menekülttáborokba.

  • Vandálbiztos kialakítású, szereléséhez célszerszám szükséges.
  • A víz a csaptelep nyitása után a gyárilag beállított időtartamnak megfelelő ideig folyik.
  • Víztakarékos, mert a zuhany nem marad nyitva.
  • A vízadagolás a beállított időtartamon belül, nyomógomb megnyomásával szüneteltethető.
  • A zuhanyzók használati ideje központilag korlátozható.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Külön zuhanykifolyó szükséges!

Dobozméret: 150x150x80 mm
Tápfeszültség: 24 V AC
Elõlap típusa: Frontcsavarozású
Elõlap mérete: 183x183 mm
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Kimeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Érintésvédelmi osztály: IP 44
Idõzítés: 30 mp (állítható: 1-9999 mp)
Vízátfolyás: Sarokszelep segítségével állítható
Funkciók ABS funkció (vízszolgálatás szüneteltetése)
 ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Csoportos zuhany vezérlõegység, börtönök, büntetésvégrehajtási intézetek számára. 230/24 V, dobozba szerelve, külön indítónyomógombbal, mágnesszelep nélkül

Zuhany vezérlő börtönök, büntetésvégrehajtási intézetek számára, csoportos zuhanyokhoz,

Zuhany csaptelep börtönökbe

Csoportos zuhanyvezérlő egység, börtönök, büntetésvégrehajtási intézetek, menekült táborok számára. A termék alkalmas egyszerre több zuhanyzóban a vízkifolyás indítására és megállítására. A termék egy dobozba szerelt falba süllyesztett vezérlőegység, amely egy beépített indítógombbal rendelkezik. A gomb megnyomásakor egy központi mágnesszelepet nyit, így a zuhanyok egyszerre adják az adott hőmérsékletre előkevert vizet, 10 perces (gyári beállítás) időzítéssel. Természetesen ettől eltérő időzítéssel is rendelhető, melyet kérjük legkésőbb megrendeléskor jelezzen. A beállított idő letelte után a vezérlőegység automatikusan zárja a mágnesszelepet, ezáltal megszűnik a zuhanyzókban a vízszolgáltatás.
A mágnesszelep nem tartozéka a terméknek, viszont tudunk biztosítani hozzá különböző méretű szelepeket, szelepegységeket:

  • BK00295 (40 l/perc – maximum 4 zuhanyzóhoz)
  • BK00297 (110 l/perc – maximum 8-10 zuhanyzóhoz)
  • BK00302 (131 l/perc – maximum 10-12 zuhanyhoz).

A termék rendelhető speciális időzítésekkel is, mint pl:

  • 2 perc késleltetés után 10 perc vezérlés
  • 2 perc késleltetés után 5 perc vezérlés
  • 2 perc késleltetés után 3 perc vezérlés
  • 2 perc késleltetés után 1 perc vezérlés, utána 1 perc szünet, 2 perc vezérlés
  • 2 perc késleltetés után 1 perc vezérlés, utána 0,5 perc szünet, 2 perc vezérlés

Automata csap csoportos zuhanyokhoz

Elsősorban büntetésvégrehajtó intézetek csoportos zuhanyzóinak üzemeltetéséhez ajánljuk.

  • Egyszerűen kezelhető
  • Csoportosan vezérel egyszerre több zuhanyt

Tápfeszültség: 230 V AC
Kapcsolt kimeneti feszültség 24 V AC
Kivitel: Falba süllyeszthetõ
Elõlap mérete: 184x184 mm
Dobozméret: 150x150 mm
Transzformátor teljesítménye: 6 VA
BK11803000000001    , börtönzuhany vezérloegység ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

Elektronikus vezérlésû falikút

Elektronikus vezérlésû falikút és vízvételi egység, nyomógombbal, fagyvédelmi leeresztõ szeleppel, 230V AC tápegységgel

Elektromos csap külső falikúthoz és vízvételi helyhez, nyomógombbal, rozsdamentes acél előlappal, vandálbiztos, hátulról szerelhető kialakítással, fagyvédelmi leeresztő szeleppel.

Elektromos csap falikúthoz

Elektronikus vezérlésű, nyomógombbal működtetett falikút és vízvételi egység, szervíztér felöl rögzített és szerelhető rozsdamentes acél előlappal. A nyomógomb megnyomásával indítható a víz adagolása, amely a vezérlő elektronikában megadott és rögzített időt követően automatikusan leáll. Az időzítés időtartama a megrendelő igénye szerint beállítható. A nyomógomb folyamatos nyomvatartása az időzítést nem befolyásolja, így a működés ABS típusúnak tekinthető. Amint az időzítésnek megfelelően a vízfolyás leáll, a rendszer automatikusan vízteleníti magát, elkerülendő a téli elfagyást. A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat.  Az üzembe helyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges!

Automata csap nyomógombos működtetéssel

Jellemzők:

  • Víztakarékos
  • Vandálbiztos, hátulról szerelhető kialakítás
  • Fagyásbiztos kivitel, automata víztelenítéssel
  • Elektronikus vezérlés

Tápfeszültség: 230 V AC
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Idõzítés: 10-45 mp (állítható)
Elõlap mérete: 184x184 mm
Elõlap típusa: Hátulról rögzített
Beépítési magasság: 800 mm (ajánlott)
BK05331000000001    , falikút ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

Infravezérlés ivókutakhoz

Infrás szelepegység ivókúthoz, eXkluzív rejtett csavarozású elõlappal, 150 mm-es mûanyag dobozban, 230V AC tápegységgel

Infrás csaptelep ivókút vezérléséhez, műanyag dobozban, rejtett csavarozású rozsdamentes acél előlappal, mágnesszeleppel, tápegységgel, kifolyó nélkül. 

Infrás csaptelep ivókút vezérléshez

Infravezérlésű ivókút szelepegység műanyag dobozba szerelve, mágnesszeleppel, szűrős sarokszeleppel, rejtett csavarozású rozsdamentes acél előlappal. Amennyiben az infra gyárilag beállított érzékenysége nem felelne meg, egyszerűen átállítható a helyszínen is 10-60 cm-es tartományban.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 70 mikronos szűrő beépítése szükséges.
FONTOS! Beépítéskor ügyeljünk arra, hogy két vagy több, infrafénnyel működő berendezést ne építsünk be közvetlenül egymással szemben, mert azok egymás működését zavarni fogják!

Infracsap ivókutakhoz, kifolyó nélkül

Elsősorban falraszerelt vagy lábonálló (egyszerű fejes) ivókutakhoz ajánljuk.

  • Higiénikus, mivel az indítás és elzárás nem kézzel történik.
  • Az elzárás az ivókút elhagyása után a gyárilag beállított időtartamnak megfelelően történik.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Az infraérzékelő és a hozzátartozó elektronikus kártya az előlap hátoldalán egy teljesen zárt, műanyag tokozásban nyert elhelyezést.
  • A mágnesszelep és az elektronika 24 V; 50 Hz-rôl működik.
  • A berendezés zavaró fényreflexióra nem reagál, mert a diódák elé speciális, csak infrafényt áteresztő műanyag védőablak került beépítésre.
  • Paraméterezhető, a mikrokontroller bázisú vezérlésből adódóan, így beállítható az érzékenység (helyszínen is), az észlelési és az öblítési idő.
  • A termék ivókútfejet, vízkifolyót nem tartalmaz, azok külön vásárolhatóak meg.

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Kimeneti vízcsatlakozás: 3/8"
Szelep Kv átfolyási tényezõje: 40 l/perc
Érzékenység: 200 mm
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 10 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 85 °C
Elõlap típusa: Rejtett csavarozású
Elõlap mérete: 184x184 mm
BK01405000000001    , ivókút infra, infravezérlésu szelepegység ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Infrás szelepegység ivókúthoz, frontcsavarozású elõlappal, 150 mm-es mûanyag dobozban, 230V AC tápegységgel

Infrás csaptelep ivókút vezérléséhez, műanyag dobozban, frontcsavarozású rozsdamentes acél előlappal, mágnesszeleppel, tápegységgel, kifolyó nélkül. 

Infrás csaptelep ivókút vezérléshez

Infravezérlésű ivókút szelepegység műanyag dobozba szerelve, mágnesszeleppel, szűrős sarokszeleppel, frontcsavarozású rozsdamentes acél előlappal. Amennyiben az infra gyárilag beállított érzékenysége nem felelne meg, egyszerűen átállítható a helyszínen is 10-60 cm-es tartományban.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 70 mikronos szűrő beépítése szükséges.
FONTOS! Beépítéskor ügyeljünk arra, hogy két vagy több, infrafénnyel működő berendezést ne építsünk be közvetlenül egymással szemben, mert azok egymás működését zavarni fogják!

Infracsap ivókutakhoz, kifolyó nélkül

Elsősorban falraszerelt vagy lábonálló (egyszerű fejes) ivókutakhoz ajánljuk.

  • Higiénikus, mivel az indítás és elzárás nem kézzel történik.
  • Az elzárás az ivókút elhagyása után a gyárilag beállított időtartamnak megfelelően történik.
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű.
  • Az infraérzékelő és a hozzátartozó elektronikus kártya az előlap hátoldalán egy teljesen zárt, műanyag tokozásban nyert elhelyezést.
  • A mágnesszelep és az elektronika 24 V; 50 Hz-rôl működik.
  • A berendezés zavaró fényreflexióra nem reagál, mert a diódák elé speciális, csak infrafényt áteresztő műanyag védőablak került beépítésre.
  • Paraméterezhető, a mikrokontroller bázisú vezérlésből adódóan, így beállítható az érzékenység (helyszínen is), az észlelési és az öblítési idő.
  • A termék ivókútfejet, vízkifolyót nem tartalmaz, azok külön vásárolhatóak meg.

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Kimeneti vízcsatlakozás: 3/8"
Szelep Kv átfolyási tényezõje: 40 l/perc
Érzékenység: 200 mm
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 10 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 85 °C
Elõlap mérete: 183x183 mm
Elõlap típusa: Frontcsavarozású
BK01404000000001    , ivókút infra, infravezérlésu szelepegység ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

Elektronikus vezérlésû berendezés tartozékai

Szelepegység 131 l/min névleges átfolyással, eXkluzív rejtett csavarozású elõlappal, 3/4½-os mûanyag mágnesszeleppel, 24 V

Piszoár öblítők szelepegysége csoportos vizeldékhez, rozsdamentes acél dobozban, rejtett csavarozású előlappal, mágnesszeleppel, 131 l/perc névleges átfolyással.

Vizelde öblítők szelepegysége

A rejtett csavarozású előlappal szerelt rozsdamentes acél dobozban szervó-vezérlésű mágnesszelep található. A szelepegység infrás működtetésű csoportos piszoáröblítő elektronikákról, vagy radar vezérlésű elektronikáról, 24 V AC vezérlőfeszültséggel üzemeltethető.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 70 mikronos szűrő beépítése szükséges.

Piszoár öblítők kiegészítője nagy forgalmú helyekre

Elsősorban olyan helyekre ajánljuk, ahol időszakosan sok vendég veszi igénybe a vizeldéket, például stadionokba, sportlétesítményekbe.

  • Vandálbiztos, mert nem tartalmaz egyszerű eszközökkel oldható kötéseket.
  • Esztétikus, mert rejtett csavarozású.
  • Csoportos piszoár öblítő elektronikával vezérelhető.

Tápfeszültség: 24 V AC
Dobozméret: 170x170x100 mm
Elõlap típusa: Rejtett csavarozású
Elõlap mérete: 184x184 mm
Csõcsatlakozás: 1 "
Nyomástartomány: 0,5-10 bar
Maximális vízhõmérséklet: 60 °C
Mágnesszelep típusa 3/4" mûanyag mágnesszelep, 24 V AC
Névleges vízátfolyás: 131 liter/perc
 ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
 ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Szelepegység 40 l/min névleges átfolyással, eXkluzív rejtett csavarozású elõlappal, mûa. mágnesszeleppel, 24 V

Piszoár öblítők szelepegysége csoportos vizeldékhez, műanyag dobozban, rejtett csavarozású rozsdamentes acél előlappal, mágnesszeleppel, 40 l/perc névleges átfolyással.

Vizelde öblítők szelepegysége

A rejtett csavarozású rozsdamentes acél előlappal szerelt műanyag dobozban szervó-vezérlésű mágnesszelep található. A szelepegység infrás működtetésű csoportos piszoáröblítő elektronikákról, vagy radar vezérlésű elektronikáról, 24 V AC vezérlőfeszültséggel üzemeltethető.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 70 mikronos szűrő beépítése szükséges.

Piszoár öblítők kiegészítője nagy forgalmú helyekre

Elsősorban olyan helyekre ajánljuk, ahol időszakosan sok vendég veszi igénybe a vizeldéket, például stadionokba, sportlétesítményekbe.

  • Vandálbiztos, mert nem tartalmaz egyszerű eszközökkel oldható kötéseket.
  • Esztétikus, mert rejtett csavarozású.
  • Csoportos piszoár öblítő elektronikával vezérelhető.

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Kimeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Tápfeszültség: 24 V AC
Dobozméret: 155x155x76 mm
Elõlap típusa: Rejtett csavarozású
Elõlap mérete: 183x183 mm
Érintésvédelmi osztály: II
Maximális közeg hõmérséklet: 85°C
Minimális dinamikus üzemi nyomás: 0,3 bar
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 10 bar
Névleges vízátfolyás: 40 l/perc
 ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Szelepegység 40 l/min névleges átfolyással, frontcsavarozású elõlappal, 150 mm-es mûa. dobozban, 24 V mûa mágnesszelep

Piszoár öblítők szelepegysége csoportos vizeldékhez, műanyag dobozban, frontcsavarozású rozsdamentes acél előlappal, mágnesszeleppel, 40 l/perc névleges átfolyással.

Vizelde öblítők szelepegysége

A frontcsavarozású rozsdamentes acél előlappal szerelt műanyag dobozban szervó-vezérlésű mágnesszelep található. A szelepegység infrás működtetésű csoportos piszoáröblítő elektronikákról, vagy radar vezérlésű elektronikáról, 24 V AC vezérlőfeszültséggel üzemeltethető.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 70 mikronos szűrő beépítése szükséges.

Piszoár öblítők kiegészítője nagy forgalmú helyekre

Elsősorban olyan helyekre ajánljuk, ahol időszakosan sok vendég veszi igénybe a vizeldéket, például stadionokba, sportlétesítményekbe.

  • Vandálbiztos, mert nem tartalmaz egyszerű eszközökkel oldható kötéseket.
  • Csoportos piszoár öblítő elektronikával vezérelhető.

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Kimeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Érintésvédelmi osztály: II
Dobozméret: 155x155x76 mm
Elõlap típusa: Frontcsavarozású
Elõlap mérete: 183x183 mm
Névleges vízátfolyás: 40 l/perc
Nyomástartomány: 0,3-10 bar
Maximális vízhõmérséklet: 85 °C
 ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Szelepegység 131 l/min névleges átfolyással, frontcsav. elõlappal 170, mm-es rozsdam. dobozb., 3/4½ mûanyagszelep. 24 V

Piszoár öblítők szelepegysége csoportos vizeldékhez, rozsdamentes acél dobozban, frontcsavarozású rozsdamentes acél előlappal, mágnesszeleppel, 131 l/perc névleges átfolyással.

Vizelde öblítők szelepegysége

A 3/4"-os szelepegység rozsdamentes acél dobozba szerelt mágnesszelepből áll, amely frontcsavarozású rozsdamentes acél előlappal van ellátva. Amennyiben a piszoárokhoz vezető csőhosszak különbözőek, piszoáronként  -a legtávolabbit kivéve - egy-egy fojtószelep beépítését javasoljuk, az egyenlő öblítési vízmennyiség beállíthatósága érdekében.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.

Piszoár öblítők, WC-öblítők kiegészítője

Alkalmazását WC-öblítők és csoportos piszoáröblítők vízhálózatba épített elemeként javasoljuk (több mint 3 piszoárcsésze esetén) az öblítések elvégzésére.

  • A szelepegység kialakításból adódóan hosszú élettartamú, tisztítása, karbantartása egyszerű.
  • A berendezés elé elzárószerelvény beépítése szükséges.

Bemeneti vízcsatlakozás: 1"
Tápfeszültség: 24 V AC
Elõlap típusa: Frontcsavarozású
Elõlap mérete: 183x183 mm
Dobozméret: 170x170x100 mm
Névleges vízátfolyás: 131 l/perc
Maximális vízhõmérséklet: 60°C
Érintésvédelmi osztály: II.
BK00298000000001    , szelepegység, szelep ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Szelepegység 110 l/min névleges átfolyással, frontcsavarozású elõlappal 170, mm-es rozsdam. dobozban, RBM szûrõvel, 24 V

Piszoár öblítők szelepegysége csoportos vizeldékhez, műanyag dobozban, frontcsavarozású rozsdamentes acél előlappal, mágnesszeleppel, 110 l/perc névleges átfolyással.

Vizelde öblítők szelepegysége

A frontcsavarozású rozsdamentes acél előlappal szerelt műanyag dobozban szervó-vezérlésű mágnesszelep található. A szelepegység infrás működtetésű csoportos piszoáröblítő elektronikákról, vagy radar vezérlésű elektronikáról, 24 V AC vezérlőfeszültséggel üzemeltethető.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 70 mikronos szűrő beépítése szükséges.

Piszoár öblítők kiegészítője nagy forgalmú helyekre

Elsősorban olyan helyekre ajánljuk, ahol időszakosan sok vendég veszi igénybe a vizeldéket, például stadionokba, sportlétesítményekbe.

  • Vandálbiztos, mert nem tartalmaz egyszerű eszközökkel oldható kötéseket.
  • Csoportos piszoár öblítő elektronikával vezérelhető.

Bemeneti vízcsatlakozás: 1"
Kimeneti vízcsatlakozás: 1"
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 10 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 85 °C
BK00297000000001    , szelepegység, szelep ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Falon kívül/fal mögé alacsonyan szerelhetõ hidro-pneumatikus WC-öblítõtartály, nyomáscsökkentõvel, vezérlés nélkül

Falon kívüli, vagy fal mögé szerelhető hidro-pneumatikus WC-tartály, öblítő vezérlés nélkül.

WC tartály automata öblítőkhöz 

Falon kívül, vagy (amennyiben van szerviz-, vagy technikai tér) falon belül szerelhető hidro-pneumatikus WC-öblítőtartály. A feltöltést beépített töltőszelep végzi, amely halk üzemelést biztosít. A vízszint a töltőszelepen lévő állítócsavarral szabályozható. Az öblítés az érzékelő egységből érkező jelre indul. Működtetéséhez szükséges infra-, kapacitív-, vagy radar érzékelő külön vásárolható meg.
Az öblítőcső nem tartozéka a terméknek. A tartály nedves, semleges mosószeres ruhával tisztítható.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.
Elsősorban, élelmiszeriparba, illetve olyan helyekre ajánljuk, ahol a felhasználó akadályoztatva van, például vakok, és gyengénlátók körében. Nagy igénybevételű, vandálbiztos helyre csak abban az esetben ajánljuk, ha szerviz/technikai tér rendelkezésre áll.

  • Megbízható működés
  • Belül páralecsapódás elleni burkolat

Tápfeszültség: 24 V AC
Méretek: 457x355x140 mm
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Nyomástartomány: 0,5-10 bar
BK01801000000002    , WC-öblítotartály ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Hálózati transzformátor 5 db 24 V AC kimenettel, eXkluzív rejtett csavarozású elõlappal, 150 mm-es mûanyag doboz, 30 VA

Hálózati transzformátor 5db 24 V AC kimenettel, műanyag dobozban, rozsdamentes acél rejtett csavarozású előlappal.

Elektromos csapok, piszoár öblítők, érmevizsgálók kiegészítője

A B&K Kft. által gyártott infraérzékelő elektronikák és mágnesszelepek többsége 24 V AC (néhány termék 12 V AC) feszültségről működik. Azok a berendezések, amelyek nem tartalmaznak transzformátort, külső feszültségellátásra szorulnak. Ezen berendezések működtetéséhez három, illetve öt egység meghajtására alkalmas transzformátorokat kínálunk.
A transzformátoraink egyaránt alkalmasak piszoár- és WC-öblítők, csapok, zuhanyok, ivókutak, érmevizsgálók meghajtására. Mindegyik típus műanyag dobozba kerül beépítésre és -típustól függően- műanyag, rozsdamentes acél frontcsavarozású vagy rozsdamentesacél rejtett csavarozású előlappal szerelve kerül forgalomba.

Dobozméret: 150x150x80 mm
Ellátható egységek száma: 5
Ki-/Bemeneti feszültség: 24 V AC / 230 V AC
BK00922000000001    , transzformátor, tápegység ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Hálózati transzformátor 5 db 24 V AC kimenettel, frontcsavarozású elõlappal, 150 mm-es mûanyag dobozban, max 30 VA

Hálózati transzformátor 5db 24 V AC kimenettel, műanyag dobozban, rozsdamentes acél frontcsavarozású előlappal.

Elektromos csapok, piszoár öblítők, érmevizsgálók kiegészítője

A B&K Kft. által gyártott infraérzékelő elektronikák és mágnesszelepek többsége 24 V AC (néhány termék 12 V AC) feszültségről működik. Azok a berendezések, amelyek nem tartalmaznak transzformátort, külső feszültségellátásra szorulnak. Ezen berendezések működtetéséhez három, illetve öt egység meghajtására alkalmas transzformátorokat kínálunk.
A transzformátoraink egyaránt alkalmasak piszoár- és WC-öblítők, csapok, zuhanyok, ivókutak, érmevizsgálók meghajtására. Mindegyik típus műanyag dobozba kerül beépítésre és -típustól függően- műanyag, rozsdamentes acél frontcsavarozású vagy rozsdamentesacél rejtett csavarozású előlappal szerelve kerül forgalomba.

Dobozméret: 150x150x80 mm
Ellátható egységek száma: 5
Ki-/Bemeneti feszültség: 24 V AC / 230 V AC
BK00901000000002    , traszformátor ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Tápegység maximum 6db 6V-os vízcsaphoz

Tápegység maximum 6 db 6V-os, infrás csaptelep ellátásához.

Tápegység infrás csaptelepekhez

A kompakt infravezérlésű csaptelepeink működéséhez szükséges (maximum 6 db csaphoz) egy tápegység beépítése is.
A 400 mA áramfelvételű transzformátor a 230 V AC-t alakítja át 6 V DC-re. Elsősorban olyan csaptelepek üzemeltetéséhez ajánljuk, melyek 6 V DC-ől működnek, de nem rendelkeznek külön transzformátorral, vagy tápegységgel.

  • Egyszerű bekötés
  • Könnyű tisztíthatóság
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű

Tápfeszültség: 230 V AC / 6 V DC
Méretek: 160x115x75 mm
Névleges teljesítmény: 2,4 VA, max. 400 mA
Érintésvédelmi osztály: IP 44
 ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
 ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Központi tápegység maximum 10db 24V-os piezzo nyomógombos zuhanyhoz

Központi tápegység maximum 10 db 24 V-os piezo nyomógombos zuhanyegységhez.

Központi tápegység piezo nyomógombos zuhanyokhoz

Központi tápegység maximum 10 db 24 V AC tápfeszültségű piezo nyomógombos, falba építhető zuhanyegység működtetéséhez.

 ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Hálózati transzformátor 5 db 24 V AC kimenettel, mûanyag elõlappal, 150 mm-es mûanyag dobozban, max 30 VA

Hálózati transzformátor 5db 24 V AC kimenettel, műanyag dobozban, műanyag előlappal.

Elektromos csapok, piszoár öblítők, érmevizsgálók kiegészítője

A B&K Kft. által gyártott infraérzékelő elektronikák és mágnesszelepek többsége 24 V AC (néhány termék 12 V AC) feszültségről működik. Azok a berendezések, amelyek nem tartalmaznak transzformátort, külső feszültségellátásra szorulnak. Ezen berendezések működtetéséhez három, illetve öt egység meghajtására alkalmas transzformátorokat kínálunk.
A transzformátoraink egyaránt alkalmasak piszoár- és WC-öblítők, csapok, zuhanyok, ivókutak, érmevizsgálók meghajtására. Mindegyik típus műanyag dobozba kerül beépítésre és -típustól függően- műanyag, rozsdamentes acél frontcsavarozású vagy rozsdamentesacél rejtett csavarozású előlappal szerelve kerül forgalomba.

Dobozméret: 150x150x80 mm
Ellátható egységek száma: 5
Ki-/Bemeneti feszültség: 24 V AC / 230 V AC
BK00902000000001    , transzformátor, tápegység ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Hálózati transzformátor 3 db 24 V AC kimenettel, mûanyag elõlappal, 100 mm-es mûanyag dobozban, max 20 VA

Hálózati transzformátor 3db 24 V AC kimenettel, műanyag dobozban, műanyag előlappal.

Elektromos csapok, piszoár öblítők, érmevizsgálók kiegészítője

A B&K Kft. által gyártott infraérzékelő elektronikák és mágnesszelepek többsége 24 V AC (néhány termék 12 V AC) feszültségről működik. Azok a berendezések, amelyek nem tartalmaznak transzformátort, külső feszültségellátásra szorulnak. Ezen berendezések működtetéséhez három, illetve öt egység meghajtására alkalmas transzformátorokat kínálunk.
A transzformátoraink egyaránt alkalmasak piszoár- és WC-öblítők, csapok, zuhanyok, ivókutak, érmevizsgálók meghajtására. Mindegyik típus műanyag dobozba kerül beépítésre és -típustól függően- műanyag, rozsdamentes acél frontcsavarozású vagy rozsdamentesacél rejtett csavarozású előlappal szerelve kerül forgalomba.

Dobozméret: 100x100x50 mm
Ellátható egységek száma: 3
Ki-/Bemeneti feszültség: 24 V AC / 230 V AC
BK00904000000001    , transzformátor, tápegység ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Tápegység 1 db 6V-os infrás csaptelephez

Tápegység villásdugóval 1 db 6V-os, infrás csaptelep ellátásához.

Tápegység infrás csaptelepekhez

A kompakt infravezérlésű csaptelepeink működéséhez szükséges egy tápegység beépítése is.
Elsősorban olyan csaptelepek üzemeltetéséhez ajánljuk, melyek 6 V DC-ől működnek, de nem rendelkeznek külön transzformátorral, vagy tápegységgel.

  • Egyszerű bekötés és csatlakoztathatóság.
  • Könnyű tisztíthatóság
  • A kialakításából adódóan hosszú élettartamú, tisztítása és karbantartása egyszerű

 ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Idõzítõ egység csoportos pissoir-szelepegységhez, frontcsavarozású elõlappal, 150 mm-es mûanyag dobozban, 230 V

Időzítő egység csoportos piszoár öblítőkhöz, falba építhető műanyag dobozban, rozsdamentes acél frontcsavarozású előlappal.

Vizelde öblítők időzítője csoportos piszoárokhoz

Az időzítő egységeket olyan (csoportos) piszoároknál kell beépíteni, ahol forgalomtól függetlenül, ciklikusan szükséges az öblítés. Az időzítő műanyag dobozba szerelve, rozsdamentes acél vagy műanyag előlappal ellátva készül. Az elektronika egy teljesen zárt műanyag doboz, ezzel biztosítva a kompakt cserélhetőséget és a védelmet az alkalmazásból adódó hatásokkal szemben.

Kimeneti jel hossza: 10 mp
Kimeneti jel tiltása: 20 perc
Dobozméret: 150x150x80 mm
Elõlap típusa: frontcsavarozású
BK01725000000001    , idozíto piszoár szelephez ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Idõzítõ egység csoportos pisssoir-szelepegységhez, mûanyag elõlappal, 150 mm-es mûanyag dobozban, 230 V

Időzítő egység csoportos piszoár öblítőkhöz, falba építhető műanyag dobozban, műanyag előlappal.

Vizelde öblítők időzítője csoportos piszoárokhoz

Az időzítő egységeket olyan (csoportos) piszoároknál kell beépíteni, ahol forgalomtól függetlenül, ciklikusan szükséges az öblítés. Az időzítő műanyag dobozba szerelve, rozsdamentes acél vagy műanyag előlappal ellátva készül. Az elektronika egy teljesen zárt műanyag doboz, ezzel biztosítva a kompakt cserélhetőséget és a védelmet az alkalmazásból adódó hatásokkal szemben.

Kimeneti jel hossza: 10 mp
Kimeneti jel tiltása: 20 perc
Dobozméret: 150x150x80 mm
BK01726000000001    , idozíto piszoár szelephez ( infracsap, infravezérlésu, csaptelep, öblíto, elektronikus csap , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
nyomtatás »