Zuhanyrendszer, biztonsági zuhany és tartozékai

Szabadtéri zuhanyoszlop

Kétfejes szabadtéri zuhanyoszlop (gúla) központi termokeverõvel, idõzített, nyomógombos mûködtetéssel

Kültéri zuhanyoszlop 2 zuhanykifolyóval, időzített nyomógombos működtetéssel, központi termokeverővel rozsdamentes acélból.

Zuhanyoszlop rozsdamentes acél felülettel

A zuhany a nyomógomb megnyomása után, a beállításnak megfelelő ideig szolgáltatja a kevertvizet. A zuhanytest korrózióálló lemezből hajlított oszlopból áll. A zuhanyoszlop az oszloptesten belül központi termosztatikus keverőszelepet tartalmaz, melynek segítségével az üzemeltető beállíthatja a kifolyó víz hőmérsékletét.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében (a nyomógombot is ki kell szerelni, mivel a csaptesten belül található időzítőpohárban lévő vizet is el kell távolítani)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat. 

Kültéri zuhanyok, zuhanyrendszerek strandokba, uszodákba

Elsősorban strandokra, medencék mellé ajánljuk. Fedett uszodákban, fürdőkben ügyelni kell arra, hogy a medencében lévő vízből eredő vízpárában lévő klór és egyéb fertőtlenítők a felületet károsíthatják. A termál víz felületi elváltozásokat okozhat a csaptelepeken, illetve a rozsdamentes, és krómozott felületeken.

  • Működtetése a nyomógomb megnyomásával történik
  • Az automatikus zárásnak köszönhetően jelentős vízmegtakarítás érhető el a hagyományos zárású szerelvényekhez képest
  • Vandálbiztos, mert nem tartalmaz célszerszám nélkül eltávolítható részeket
  • A kifolyó víz hőmérsékletét az üzemeltető tudja beállítani

Bemeneti vízcsatlakozás: 3/4"
Méretek: 2480x362x300 mm
Beépítési mélység: 173 mm
Vízellátás: Beépített termosztatikus keverõvel
Mûködtetés: Idõzített nyomógombbal
Alapidõzítés: 30±10 mp
Zuhanyfejek száma: 2
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 liter/perc/zuhanyfej
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Szabályozási tartomány: 30-65 °C
Maximális közeg hõmérséklet: 90 °C
BK01591000000002    , zuhanyoszlop, zuhany ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Négyfejes szabadtéri zuhanyoszlop (gúla) központi termokeverõvel, idõzített, nyomógombos mûködtetéssel

Kültéri zuhanyoszlop 4 zuhanykifolyóval, időzített nyomógombos működtetéssel, központi termokeverővel rozsdamentes acélból.

Zuhanyoszlop rozsdamentes acél felülettel

A zuhany a nyomógomb megnyomása után, a beállításnak megfelelő ideig szolgáltatja a kevertvizet. A zuhanytest korrózióálló lemezből hajlított oszlopból áll. A zuhanyoszlop az oszloptesten belül központi termosztatikus keverőszelepet tartalmaz, melynek segítségével az üzemeltető beállíthatja a kifolyó víz hőmérsékletét.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében (a nyomógombot is ki kell szerelni, mivel a csaptesten belül található időzítőpohárban lévő vizet is el kell távolítani)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat. 

Kültéri zuhanyok, zuhanyrendszerek strandokba, uszodákba

Elsősorban strandokra, medencék mellé ajánljuk. Fedett uszodákban, fürdőkben ügyelni kell arra, hogy a medencében lévő vízből eredő vízpárában lévő klór és egyéb fertőtlenítők a felületet károsíthatják. A termál víz felületi elváltozásokat okozhat a csaptelepeken, illetve a rozsdamentes, és krómozott felületeken.

  • Működtetése a nyomógomb megnyomásával történik
  • Az automatikus zárásnak köszönhetően jelentős vízmegtakarítás érhető el a hagyományos zárású szerelvényekhez képest
  • Vandálbiztos, mert nem tartalmaz célszerszám nélkül eltávolítható részeket
  • A kifolyó víz hőmérsékletét az üzemeltető tudja beállítani

Bemeneti vízcsatlakozás: 1"
Méretek: 2480x362x300 mm
Beépítési mélység: 173 mm
Vízellátás: Beépített termosztatikus keverõvel
Mûködtetés: Idõzített nyomógombbal
Alapidõzítés: 30±10 mp
Zuhanyfejek száma: 4
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 liter/perc/zuhanyfej
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Szabályozási tartomány: 30-65 °C
Maximális közeg hõmérséklet: 90 °C
BK01592000000002    , zuhanyoszlop, zuhany ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Kétfejes szabadtéri zuhanyoszlop (gúla) kevert vízre, idõzített, nyomógombos mûködtetéssel

Kültéri zuhanyoszlop rozsdamentes acélból, 2 zuhanykifolyóval, időzített nyomógombos működtetéssel, előkevert vízre.

Zuhanyoszlop kültérre

A zuhany a nyomógomb megnyomása után, a beállításnak megfelelő ideig szolgáltatja a kevertvizet. A zuhanytest korrózióálló lemezből hajlított oszlopból áll. A zuhanyoszlop működtetéséhez beállított hőmérsékletű előkevert víz biztosítása szükséges.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében (a nyomógombot is ki kell szerelni, mivel a csaptesten belül található időzítőpohárban lévő vizet is el kell távolítani)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek strandokba, uszodákba

Elsősorban strandokra, medencék mellé ajánljuk. Fedett uszodákban, fürdőkben ügyelni kell arra, hogy a medencében lévő vízből eredő vízpárában lévő klór és egyéb fertőtlenítők a felületet károsíthatják. A termál víz felületi elváltozásokat okozhat a csaptelepeken, illetve a rozsdamentes, és krómozott felületeken.

  • Működtetése a nyomógomb megnyomásával történik
  • Az automatikus zárásnak köszönhetően jelentős vízmegtakarítás érhető el a hagyományos zárású szerelvényekhez képest
  • Vandálbiztos, mert nem tartalmaz célszerszám nélkül eltávolítható részeket

Bemeneti vízcsatlakozás: 3/4"
Méretek: 2480x362x300 mm
Beépítési mélység: 173 mm
Vízellátás: Elõkevert vízre
Mûködtetés: Idõzített nyomógombbal
Alapidõzítés: 30±10 mp
Zuhanyfejek száma: 2
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 liter/perc/zuhanyfej
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
BK01593000000001    , zuhanyoszlop, zuhany ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Négyfejes szabadtéri zuhanyoszlop (gúla) kevert vízre, idõzített, nyomógombos mûködtetéssel

Kültéri zuhanyoszlop rozsdamentes acélból, 4 zuhanykifolyóval, időzített nyomógombos működtetéssel, előkevert vízre.

Zuhanyoszlop kültérre

A zuhany a nyomógomb megnyomása után, a beállításnak megfelelő ideig szolgáltatja a kevertvizet. A zuhanytest korrózióálló lemezből hajlított oszlopból áll. A zuhanyoszlop működtetéséhez beállított hőmérsékletű előkevert víz biztosítása szükséges.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében (a nyomógombot is ki kell szerelni, mivel a csaptesten belül található időzítőpohárban lévő vizet is el kell távolítani)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek strandokba, uszodákba

Elsősorban strandokra, medencék mellé ajánljuk. Fedett uszodákban, fürdőkben ügyelni kell arra, hogy a medencében lévő vízből eredő vízpárában lévő klór és egyéb fertőtlenítők a felületet károsíthatják. A termál víz felületi elváltozásokat okozhat a csaptelepeken, illetve a rozsdamentes, és krómozott felületeken.

  • Működtetése a nyomógomb megnyomásával történik
  • Az automatikus zárásnak köszönhetően jelentős vízmegtakarítás érhető el a hagyományos zárású szerelvényekhez képest
  • Vandálbiztos, mert nem tartalmaz célszerszám nélkül eltávolítható részeket

Bemeneti vízcsatlakozás: 1"
Méretek: 2480x362x300 mm
Beépítési mélység: 173 mm
Vízellátás: Elõkevert vízre
Mûködtetés: Idõzített nyomógombbal
Alapidõzítés: 30±10 mp
Zuhanyfejek száma: 4
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 liter/perc/zuhanyfej
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
BK01595000000001    , zuhanyoszlop, zuhany ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Kétfejes szabadtéri zuhanyoszlop (gúla) egyedi termokeverõvel, idõzített, nyomógombos mûködtetéssel

Zuhanyoszlop kültérre rozsdamentes acélból, 2 zuhanykifolyóval, termosztatikus keverőszelepekkel, időzített nyomógombos működtetéssel.

Zuhanyoszlop rozsdamentes acél felülettel

A zuhany a nyomógomb megnyomása után, a beállításnak megfelelő ideig szolgáltatja a kevertvizet. A zuhanytest korrózióálló lemezből hajlított oszlopból áll. A zuhanyoszlop mindkét kifolyóhoz egyedi termosztatikus keverőszeleppel rendelkezik, így a használók egyénileg beállíthatják a kifolyó víz hőmérsékletét.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében (a nyomógombot is ki kell szerelni, mivel a csaptesten belül található időzítőpohárban lévő vizet is el kell távolítani)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat. 

Kültéri zuhanyok, zuhanyrendszerek strandokba, uszodákba

Elsősorban strandokra, medencék mellé ajánljuk. Fedett uszodákban, fürdőkben ügyelni kell arra, hogy a medencében lévő vízből eredő vízpárában lévő klór és egyéb fertőtlenítők a felületet károsíthatják. A termál víz felületi elváltozásokat okozhat a csaptelepeken, illetve a rozsdamentes, és krómozott felületeken.

  • Működtetése a nyomógomb megnyomásával történik
  • Az automatikus zárásnak köszönhetően jelentős vízmegtakarítás érhető el a hagyományos zárású szerelvényekhez képest
  • Vandálbiztos, mert nem tartalmaz célszerszám nélkül eltávolítható részeket
  • A kifolyó víz hőmérsékletét a használó egyénileg tudja beállítani

Bemeneti vízcsatlakozás: 3/4"
Méretek: 2480x362x300 mm
Beépítési mélység: 173 mm
Vízellátás: Beépített termosztatikus keverõvel
Mûködtetés: Idõzített nyomógombbal, beépített leforrázásgálóval
Alapidõzítés: 30±10 mp
Zuhanyfejek száma: 2
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 liter/perc/zuhanyfej
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Szabályozási tartomány: 20-50 °C
Maximális közeg hõmérséklet: 85 °C
BK01594000000001    , zuhanyoszlop, zuhany ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Egyfejes szabadtéri zuhanyoszlop (150x150) kevert vízre, idõzített, nyomógombos mûködtetéssel

Zuhanyoszlop 1 zuhanyfejjel, kültérre, rozsdamentes acélból, időzített nyomógombos működtetéssel, kevert vízre.

Zuhanyoszlop kültérre

A zuhany a nyomógomb megnyomása után, a gyári beállításnak megfelelő ideig szolgáltatja az előkevert vizet. A zuhanytest korrózióálló lemezből hajlított négyszögletes oszlopból áll.
Az zuhanyoszlop működtetéséhez előre beállított hőmérsékletű kevert víz szükséges.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében (a nyomógombot is ki kell szerelni, mivel a csaptesten belül található időzítőpohárban lévő vizet is el kell távolítani)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek strandokba, uszodákba

Elsősorban strandokra, medencék mellé ajánljuk. Fedett uszodákban, fürdőkben ügyelni kell arra, hogy a medencében lévő vízből eredő vízpárában lévő klór és egyéb fertőtlenítők a felületet károsíthatják. A termál víz felületi elváltozásokat okozhat a csaptelepeken, illetve a rozsdamentes, és krómozott felületeken.

  • Működtetése a nyomógomb megnyomásával történik
  • Az automatikus zárásnak köszönhetően jelentős vízmegtakarítás érhető el a hagyományos zárású szerelvényekhez képest
  • Vandálbiztos, mert nem tartalmaz célszerszám nélkül eltávolítható részeket

Bemeneti vízcsatlakozás: 1"
Méretek: 2280x530x250 mm
Beépítési mélység: 260 mm
Vízellátás: Elõkevert vízre
Mûködtetés: Idõzített nyomógombbal
Alapidõzítés: 30±10 mp
Zuhanyfejek száma: 1
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 liter/perc/zuhanyfej
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
BK01596000000001    , zuhanyoszlop, zuhany ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

Egykaros szabadtéri zuhanyoszlop (150x150) kevert vízre, idõzített, nyomógombos mûködtetéssel

Zuhanyoszlop rozsdamentes acélból, 1 zuhanykifolyóval, kevert vízre, időzített nyomógombos csapteleppel.

Zuhanyoszlop szabadtérre

A zuhany a nyomógomb megnyomása után, a gyári beállításnak megfelelő ideig szolgáltatja az előkevert vizet. A zuhanytest korrózióálló lemezből hajlított négyszögletes oszlopból áll.
Az zuhanyoszlop működtetéséhez előre beállított hőmérsékletű kevert víz szükséges.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében (a nyomógombot is ki kell szerelni, mivel a csaptesten belül található időzítőpohárban lévő vizet is el kell távolítani)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek strandokba, uszodákba

Elsősorban strandokra, medencék mellé ajánljuk. Fedett uszodákban, fürdőkben ügyelni kell arra, hogy a medencében lévő vízből eredő vízpárában lévő klór és egyéb fertőtlenítők a felületet károsíthatják. A termál víz felületi elváltozásokat okozhat a csaptelepeken, illetve a rozsdamentes, és krómozott felületeken.

  • Működtetése a nyomógomb megnyomásával történik
  • Az automatikus zárásnak köszönhetően jelentős vízmegtakarítás érhető el a hagyományos zárású szerelvényekhez képest
  • Vandálbiztos, mert nem tartalmaz célszerszám nélkül eltávolítható részeket

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Méretek: 2300x380x250 mm
Beépítési mélység: 260 mm
Vízellátás: Elõkevert vízre
Mûködtetés: Idõzített nyomógombbal
Alapidõzítés: 30±10 mp
Zuhanyfejek száma: 1
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 liter/perc/zuhanyfej
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Kétfejes szabadtéri zuhanyoszlop (150x150) kevert vízre, idõzített, nyomógombos mûködtetéssel

Zuhanyoszlop 2 zuhanyfejjel, kültérre, rozsdamentes acélból, időzített nyomógombos működtetéssel, kevert vízre.

Zuhanyoszlop kültérre

A zuhany a nyomógomb megnyomása után, a gyári beállításnak megfelelő ideig szolgáltatja az előkevert vizet. A zuhanytest korrózióálló lemezből hajlított négyszögletes oszlopból áll.
Az zuhanyoszlop működtetéséhez előre beállított hőmérsékletű kevert víz szükséges.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében (a nyomógombot is ki kell szerelni, mivel a csaptesten belül található időzítőpohárban lévő vizet is el kell távolítani)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek strandokba, uszodákba

Elsősorban strandokra, medencék mellé ajánljuk. Fedett uszodákban, fürdőkben ügyelni kell arra, hogy a medencében lévő vízből eredő vízpárában lévő klór és egyéb fertőtlenítők a felületet károsíthatják. A termál víz felületi elváltozásokat okozhat a csaptelepeken, illetve a rozsdamentes, és krómozott felületeken.

  • Működtetése a nyomógomb megnyomásával történik
  • Az automatikus zárásnak köszönhetően jelentős vízmegtakarítás érhető el a hagyományos zárású szerelvényekhez képest
  • Vandálbiztos, mert nem tartalmaz célszerszám nélkül eltávolítható részeket

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Méretek: 2280x910x250 mm
Beépítési mélység: 260 mm
Vízellátás: Elõkevert vízre
Mûködtetés: Idõzített nyomógombbal
Alapidõzítés: 30±10 mp
Zuhanyfejek száma: 1
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 liter/perc/zuhanyfej
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
BK01597000000001    , zuhanyoszlop, zuhany ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Kétkaros szabadtéri zuhanyoszlop (150x150) kevert vízre, idõzített, nyomógombos mûködtetéssel

Zuhanyoszlop rozsdamentes acélból, 2 zuhanykifolyóval, kevert vízre, időzített nyomógombos csapteleppel.

Zuhanyoszlop szabadtérre

A zuhany a nyomógomb megnyomása után, a gyári beállításnak megfelelő ideig szolgáltatja az előkevert vizet. A zuhanytest korrózióálló lemezből hajlított négyszögletes oszlopból áll.
Az zuhanyoszlop működtetéséhez előre beállított hőmérsékletű kevert víz szükséges.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében (a nyomógombot is ki kell szerelni, mivel a csaptesten belül található időzítőpohárban lévő vizet is el kell távolítani)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek strandokba, uszodákba

Elsősorban strandokra, medencék mellé ajánljuk. Fedett uszodákban, fürdőkben ügyelni kell arra, hogy a medencében lévő vízből eredő vízpárában lévő klór és egyéb fertőtlenítők a felületet károsíthatják. A termál víz felületi elváltozásokat okozhat a csaptelepeken, illetve a rozsdamentes, és krómozott felületeken.

  • Működtetése a nyomógomb megnyomásával történik
  • Az automatikus zárásnak köszönhetően jelentős vízmegtakarítás érhető el a hagyományos zárású szerelvényekhez képest
  • Vandálbiztos, mert nem tartalmaz célszerszám nélkül eltávolítható részeket

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Méretek: 2300x570x250 mm
Beépítési mélység: 260 mm
Vízellátás: Elõkevert vízre
Mûködtetés: Idõzített nyomógombbal
Alapidõzítés: 30±10 mp
Zuhanyfejek száma: 2
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 liter/perc/zuhanyfej
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Egyfejes szabadtéri zuhanyoszlop (150x150) egyedi termokeverõvel, idõzített, nyomógombos mûködtetéssel

Zuhanyoszlop 1 zuhanyfejjel, kültérre, rozsdamentes acélból, időzített nyomógombos működtetéssel, egyedi termokeverővel.

Zuhanyoszlop szabadtérre

A zuhany a nyomógomb megnyomása után, a gyári beállításnak megfelelő ideig szolgáltatja a kevertvizet. A zuhanytest korrózióálló lemezből hajlított négyszögletes oszlopból áll. Az oszlopon belül helyezkednek el a hideg- és melegvíz kiállásokra csatlakoztatható, külön-külön állítható termokeverő egységek, melyet flexibilis bekötőcsövek kötnek össze az időzített nyomógombok csonkjaival. Beépítéskor ügyeljen arra, hogy a hideg- és a melegágba is beépítésre kerüljön egy-egy visszacsapószelep. Ezzel megakadályozható, hogy a két ág összedolgozzon. Beüzemeléskor ügyelni kell arra, hogy a két bemenő ág között ne legyen nagy nyomáskülönbség, mert ellenkező esetben a keverőegység nem működik megfelelően.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében (a nyomógombot is ki kell szerelni, mivel a csaptesten belül található időzítőpohárban lévő vizet is el kell távolítani)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek strandokba, uszodákba

Elsősorban strandokra, medencék mellé ajánljuk. Fedett uszodákban, fürdőkben ügyelni kell arra, hogy a medencében lévő vízből eredő vízpárában lévő klór és egyéb fertőtlenítők a felületet károsíthatják. A termál víz felületi elváltozásokat okozhat a csaptelepeken, illetve a rozsdamentes, és krómozott felületeken.

  • Működtetése a nyomógomb megnyomásával történik
  • A vízhőmérséklet termokeverővel állítható
  • Az automatikus zárásnak köszönhetően jelentős vízmegtakarítás érhető el a hagyományos zárású szerelvényekhez képest
  • Vandálbiztos, mert nem tartalmaz célszerszám nélkül eltávolítható részeket

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Méretek: 2280x910x250 mm
Beépítési mélység: 260 mm
Vízellátás: Beépített termosztatikus keverõvel
Mûködtetés: Idõzített nyomógombbal
Alapidõzítés: 30±10 mp
Zuhanyfejek száma: 1
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 liter/perc/zuhanyfej
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
Szabályozási tartomány: 20-50 °C
BK01598000000001    , zuhanyoszlop, zuhany ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Egykaros szabadtéri zuhanyoszlop (150x150) egyedi termokeverõvel, idõzített, nyomógombos mûködtetéssel

Zuhanyoszlop szabadtérre, rozsdamentes acélból, 1 zuhanykifolyóval, időzített nyomógombos működtetéssel, termosztatikus keverőszelepekkel.

Zuhanyoszlopok kültéri használatra

A zuhany a nyomógomb megnyomása után, a gyári beállításnak megfelelő ideig szolgáltatja a kevertvizet. A zuhanytest korrózióálló lemezből hajlított négyszögletes oszlopból áll. Az oszlopon belül helyezkednek el a hideg- és melegvíz kiállásokra csatlakoztatható, külön-külön állítható termosztatikus keverőegységek, melyet flexibilis bekötőcsövek kötnek össze az időzített nyomógombok bekötéseivel. Beépítéskor ügyeljen arra, hogy a hideg- és a melegágba is beépítésre kerüljön egy-egy visszacsapószelep, ezzel megakadályozható, hogy a két ág összedolgozzon. Beüzemeléskor ügyelni kell arra, hogy a két bemenő ág között ne legyen nagy nyomáskülönbség, mert ellenkező esetben a keverőegység nem működik megfelelően.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében (a nyomógombot is ki kell szerelni, mivel a csaptesten belül található időzítőpohárban lévő vizet is el kell távolítani)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek strandokba, uszodákba

Elsősorban strandokra, medencék mellé ajánljuk. Fedett uszodákban, fürdőkben ügyelni kell arra, hogy a medencében lévő vízből eredő vízpárában lévő klór és egyéb fertőtlenítők a felületet károsíthatják. A termál víz felületi elváltozásokat okozhat a csaptelepeken, illetve a rozsdamentes, és krómozott felületeken.

  • Működtetése a nyomógomb megnyomásával történik
  • A vízhőmérséklet termosztatikus keverőszeleppel állítható
  • Az automatikus zárásnak köszönhetően jelentős vízmegtakarítás érhető el a hagyományos zárású szerelvényekhez képest
  • Vandálbiztos, mert nem tartalmaz célszerszám nélkül eltávolítható részeket

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Méretek: 2300x440x250 mm
Beépítési mélység: 260 mm
Vízellátás: Beépített termosztatikus keverõvel
Mûködtetés: Idõzített nyomógombbal
Alapidõzítés: 30±10 mp
Zuhanyfejek száma: 1
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 liter/perc/zuhanyfej
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
Szabályozási tartomány: 20-50 °C
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Kétfejes szabadtéri zuhanyoszlop (150x150) egyedi termokeverõvel, idõzített, nyomógombos mûködtetéssel

Zuhanyoszlop 2 zuhanyfejjel, kültérre, rozsdamentes acélból, időzített nyomógombos működtetéssel, egyedi termokeverővel.

Zuhanyoszlop szabadtérre

A zuhany a nyomógomb megnyomása után, a gyári beállításnak megfelelő ideig szolgáltatja a kevertvizet. A zuhanytest korrózióálló lemezből hajlított négyszögletes oszlopból áll. Az oszlopon belül helyezkednek el a hideg- és melegvíz kiállásokra csatlakoztatható, külön-külön állítható termokeverő egységek, melyet flexibilis bekötőcsövek kötnek össze az időzített nyomógombok csonkjaival. Beépítéskor ügyeljen arra, hogy a hideg- és a melegágba is beépítésre kerüljön egy-egy visszacsapószelep. Ezzel megakadályozható, hogy a két ág összedolgozzon. Beüzemeléskor ügyelni kell arra, hogy a két bemenő ág között ne legyen nagy nyomáskülönbség, mert ellenkező esetben a keverőegység nem működik megfelelően.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében (a nyomógombot is ki kell szerelni, mivel a csaptesten belül található időzítőpohárban lévő vizet is el kell távolítani)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek strandokba, uszodákba

Elsősorban strandokra, medencék mellé ajánljuk. Fedett uszodákban, fürdőkben ügyelni kell arra, hogy a medencében lévő vízből eredő vízpárában lévő klór és egyéb fertőtlenítők a felületet károsíthatják. A termál víz felületi elváltozásokat okozhat a csaptelepeken, illetve a rozsdamentes, és krómozott felületeken.

  • Működtetése a nyomógomb megnyomásával történik
  • A vízhőmérséklet termokeverővel állítható
  • Az automatikus zárásnak köszönhetően jelentős vízmegtakarítás érhető el a hagyományos zárású szerelvényekhez képest
  • Vandálbiztos, mert nem tartalmaz célszerszám nélkül eltávolítható részeket

Bemeneti vízcsatlakozás: 3/4"
Méretek: 2280x910x250 mm
Beépítési mélység: 260 mm
Vízellátás: Beépített termosztatikus keverõvel
Mûködtetés: Idõzített nyomógombbal
Alapidõzítés: 30±10 mp
Zuhanyfejek száma: 2
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 liter/perc/zuhanyfej
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
Szabályozási tartomány: 20-50 °C
BK01599000000001    , zuhanyoszlop, zuhany ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Kétkaros szabadtéri zuhanyoszlop (150x150) egyedi termokeverõvel, idõzített, nyomógombos mûködtetéssel

Zuhanyoszlop szabadtérre, rozsdamentes acélból, 2 zuhanykifolyóval, időzített nyomógombos működtetéssel, termosztatikus keverőszelepekkel.

Zuhanyoszlopok kültéri használatra

A zuhany a nyomógomb megnyomása után, a gyári beállításnak megfelelő ideig szolgáltatja a kevertvizet. A zuhanytest korrózióálló lemezből hajlított négyszögletes oszlopból áll. Az oszlopon belül helyezkednek el a hideg- és melegvíz kiállásokra csatlakoztatható, külön-külön állítható termosztatikus keverőegységek, melyet flexibilis bekötőcsövek kötnek össze az időzített nyomógombok bekötéseivel. Beépítéskor ügyeljen arra, hogy a hideg- és a melegágba is beépítésre kerüljön egy-egy visszacsapószelep, ezzel megakadályozható, hogy a két ág összedolgozzon. Beüzemeléskor ügyelni kell arra, hogy a két bemenő ág között ne legyen nagy nyomáskülönbség, mert ellenkező esetben a keverőegység nem működik megfelelően.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében (a nyomógombot is ki kell szerelni, mivel a csaptesten belül található időzítőpohárban lévő vizet is el kell távolítani)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek strandokba, uszodákba

Elsősorban strandokra, medencék mellé ajánljuk. Fedett uszodákban, fürdőkben ügyelni kell arra, hogy a medencében lévő vízből eredő vízpárában lévő klór és egyéb fertőtlenítők a felületet károsíthatják. A termál víz felületi elváltozásokat okozhat a csaptelepeken, illetve a rozsdamentes, és krómozott felületeken.

  • Működtetése a nyomógomb megnyomásával történik
  • A vízhőmérséklet termosztatikus keverőszeleppel állítható
  • Az automatikus zárásnak köszönhetően jelentős vízmegtakarítás érhető el a hagyományos zárású szerelvényekhez képest
  • Vandálbiztos, mert nem tartalmaz célszerszám nélkül eltávolítható részeket

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Méretek: 2300x570x250 mm
Beépítési mélység: 260 mm
Vízellátás: Beépített termosztatikus keverõvel
Mûködtetés: Idõzített nyomógombbal
Alapidõzítés: 30±10 mp
Zuhanyfejek száma: 2
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 liter/perc/zuhanyfej
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
Szabályozási tartomány: 20-50 °C
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Egyfejes szabadtéri zuhanyoszlop (150x150) keverõkaros csapteleppel

Zuhanyoszlop kültérre rozsdamentes acélból, 1 zuhanyfejjel, keverőkaros csapteleppel.

Zuhanyoszlop szabadtérre

A zuhany keverőkaros csapteleppel rendelkezik, mellyel állítható a kifolyó víz mennyisége és hőmérséklete. A zuhanytest korrózióálló lemezből hajlított négyszögletes oszlopból áll.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek strandokba, uszodákba

Elsősorban strandokra, medencék mellé ajánljuk. Fedett uszodákban, fürdőkben ügyelni kell arra, hogy a medencében lévő vízből eredő vízpárában lévő klór és egyéb fertőtlenítők a felületet károsíthatják. A termál víz felületi elváltozásokat okozhat a csaptelepeken, illetve a rozsdamentes, és krómozott felületeken.

  • A keverőkarral állíthatjuk a víz hőmérsékletét és mennyiségét.
  • Vandálbiztos, mert nem tartalmaz célszerszám nélkül eltávolítható részeket

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Méretek: 2280x530x250 mm
Beépítési mélység: 260 mm
Vízellátás: Hideg-meleg vízre
Mûködtetés: Keverõkaros csapteleppel
Zuhanyfejek száma: 1
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 liter/perc/zuhanyfej
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
BK01698000000001    , zuhanyoszlop, zuhany ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Egykaros szabadtéri zuhanyoszlop (150x150) keverõkaros csapteleppel

Zuhanyoszlop keverőkaros csapteleppel, rozsdamentes acélból, 1 zuhanykifolyóval.

Zuhanyoszlop szabadtérre

A zuhany keverőkaros csapteleppel rendelkezik. A zuhanytest korrózióálló lemezből hajlított négyszögletes oszlopból áll.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek strandokba, uszodákba

Elsősorban strandokra, medencék mellé ajánljuk. Fedett uszodákban, fürdőkben ügyelni kell arra, hogy a medencében lévő vízből eredő vízpárában lévő klór és egyéb fertőtlenítők a felületet károsíthatják. A termál víz felületi elváltozásokat okozhat a csaptelepeken, illetve a rozsdamentes, és krómozott felületeken.

  • A keverőkarral állíthatjuk a víz hőmérsékletét és mennyiségét.
  • Vandálbiztos, mert nem tartalmaz célszerszám nélkül eltávolítható részeket

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Méretek: 2300x380x250 mm
Beépítési mélység: 260 mm
Vízellátás: Hideg-meleg vízre
Mûködtetés: Keverõkaros csapteleppel
Zuhanyfejek száma: 1
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 liter/perc/zuhanyfej
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Kétfejes szabadtéri zuhanyoszlop (150x150) keverõkaros csapteleppel

Zuhanyoszlop kültérre rozsdamentes acélból, 2 zuhanyfejjel, keverőkaros csapteleppel.

Zuhanyoszlop rozsdamentes acél felülettel

A zuhanyoszlop kézi elzárós szeleppel van szerelve. A zuhanytest korrózióálló lemezből hajlított oszlopból áll. Az oszlop egyik oldala leszerelhető. Rögzítését lapos díszfejű korrózióálló csavarok biztosítják. Az oszlopon belül helyezkedik el a kevertvíz kiállásokra csatlakoztatható vízelosztó egység, melyet flexibilis bekötőcsövek kötnek össze a kézi elszárószelepek csonkjaival.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat.

Kültéri zuhanyok, zuhanyrendszerek strandokra, uszodákba

Elsősorban strandokra, medencék mellé ajánljuk. Fedett uszodákban, fürdőkben ügyelni kell arra, hogy a medencében lévő vízből eredő vízpárában lévő klór és egyéb fertőtlenítők a felületet károsíthatják. A termál víz felületi elváltozásokat okozhat a csaptelepeken, illetve a rozsdamentes, és krómozott felületeken.

  • Működtetése a tekerőgomb segítségével történik
  • Könnyen tisztítható
  • Működtetéséhez beállított hőmérsékletű előkevert víz biztosítása szükséges

Bemeneti vízcsatlakozás: 3/4"
Méretek: 2280x530x250 mm
Beépítési mélység: 260 mm
Vízellátás: Hideg-meleg vízre
Mûködtetés: Keverõkaros csapteleppel
Zuhanyfejek száma: 2
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 liter/perc/zuhanyfej
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
BK01699000000001    , zuhanyoszlop, zuhany ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Kétkaros szabadtéri zuhanyoszlop (150x150) keverõkaros csapteleppel

Zuhanyoszlop keverőkaros csapteleppel, rozsdamentes acélból, 2 zuhanykifolyóval.

Zuhanyoszlop szabadtérre

A zuhany keverőkaros csapteleppel rendelkezik. A zuhanytest korrózióálló lemezből hajlított négyszögletes oszlopból áll.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek strandokba, uszodákba

Elsősorban strandokra, medencék mellé ajánljuk. Fedett uszodákban, fürdőkben ügyelni kell arra, hogy a medencében lévő vízből eredő vízpárában lévő klór és egyéb fertőtlenítők a felületet károsíthatják. A termál víz felületi elváltozásokat okozhat a csaptelepeken, illetve a rozsdamentes, és krómozott felületeken.

  • A keverőkarral állíthatjuk a víz hőmérsékletét és mennyiségét.
  • Vandálbiztos, mert nem tartalmaz célszerszám nélkül eltávolítható részeket

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Méretek: 2300x570x250 mm
Beépítési mélység: 260 mm
Vízellátás: Hideg-meleg vízre
Mûködtetés: Keverõkaros csapteleppel
Zuhanyfejek száma: 2
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 liter/perc/zuhanyfej
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Négykaros szabadtéri zuhanyoszlop (150x150) kevert vízre, idõzített nyomógombos mûködtetéssel

Négykaros zuhanyoszlop szabadtérre, rozsdamentes acélból, időzített nyomógombos működtetéssel, kevert vízre.

Zuhanyoszlop kültérre rozsdamentes acél felülettel

A zuhany időzített nyomógombos szelepekkel van szerelve. A zuhanytest korrózióálló lemezből hajlított oszlopból áll. Az oszlop egyik oldala leszerelhető. Rögzítését lapos díszfejű korrózióálló csavarok biztosítják. Az oszlopon belül helyezkedik el a kevertvíz kiállásokra csatlakoztatható vízelosztó egység, melyet flexibilis bekötőcsövek kötnek össze az időzített nyomógombos szelepek csonkjaival.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében (a nyomógombot is ki kell szerelni, mivel a csaptesten belül található időzítőpohárban lévő vizet is el kell távolítani)!

Kültéri zuhanyok, zuhanyrendszerek strandokba, uszodákba

Elsősorban strandokra, medencék mellé ajánljuk. Fedett uszodákban, fürdőkben ügyelni kell arra, hogy a medencében lévő vízből eredő vízpárában lévő klór és egyéb fertőtlenítők a felületet károsíthatják. A termál víz felületi elváltozásokat okozhat a csaptelepeken, illetve a rozsdamentes, és krómozott felületeken.

  • Működtetése a nyomógombos szelepek segítségével történik
  • A vízátfolyás az időzítés szerint automatikusan elzáródik
  • Könnyen tisztítható
  • A működtetéshez előre beállított hőmérsékletű, kevert víz biztosítása szükséges

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Méretek: 2300x570x570 mm
Beépítési mélység: 260 mm
Vízellátás: Elõkevert vízre
Mûködtetés: Idõzített nyomógombbal
Alapidõzítés: 30±10 mp
Zuhanyfejek száma: 4
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 liter/perc/zuhanyfej
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Négykaros szabadtéri zuhanyoszlop (150x150) keverõkaros csapteleppel

Zuhanyoszlop keverőkaros csaptelepekkel, rozsdamentes acélból, 4 zuhanykifolyóval.

Zuhanyoszlop szabadtérre

A zuhany keverőkaros csapteleppel rendelkezik. A zuhanytest korrózióálló lemezből hajlított négyszögletes oszlopból áll.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek strandokba, uszodákba

Elsősorban strandokra, medencék mellé ajánljuk. Fedett uszodákban, fürdőkben ügyelni kell arra, hogy a medencében lévő vízből eredő vízpárában lévő klór és egyéb fertőtlenítők a felületet károsíthatják. A termál víz felületi elváltozásokat okozhat a csaptelepeken, illetve a rozsdamentes, és krómozott felületeken.

  • A keverőkarral állíthatjuk a víz hőmérsékletét és mennyiségét.
  • Vandálbiztos, mert nem tartalmaz célszerszám nélkül eltávolítható részeket

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Méretek: 2300x570x570 mm
Beépítési mélység: 260 mm
Vízellátás: Hideg-meleg vízre
Mûködtetés: Keverõkaros csapteleppel
Zuhanyfejek száma: 4
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 liter/perc/zuhanyfej
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Egyfejes szabadtéri zuhanyoszlop (200x200), idõzített, nyomógombos mûködtetéssel

Zuhanyoszlop szabadtérre rozsdamentes acélból, 1 zuhanykifolyóval, időzített nyomógombos csapteleppel, kevert vízre.

Zuhanyoszlop kültérre

Rozsdamentes acél szabadtéri zuhanyoszlop egy zuhanyfejjel. A zuhany indítása időzített nyomógombos csapteleppel történik. A nyomógomb megnyomása után a csaptelep a gyári beállításnak megfelelő idő letelt után automatikusan elzár. A zuhanyoszlop működtetéséhez előre beállított hőmérsékletű kevert víz biztosítása szükséges.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek tisztítása és karbantartása" című dokumentumban leírtakat.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek strandokra

Zuhanyoszlopainkat elsősorban strandokra, uszodákba, medencék mellé ajánljuk.

  • Esztétikus megjelenés
  • Egyszerű használat
  • Víztakarékos működés

Anyag: rozsdamentes acél
Méretek: 2200x180x155 mm
Zuhanyfejek száma: 1
Nyomástartomány: 2-4 bar
Vízátfolyás: 8 l/perc
Idõzítés: 15±5 mp
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Négyfejes rozsdamentes szabadtéri zuhanyoszlop (200x200) kevert vízre, idõzített, nyomógombos mûködtetéssel

Zuhanyoszlop szabadtérre rozsdamentes acélból, 4 zuhanykifolyóval, időzített nyomógombos csapteleppel, kevert vízre.

Zuhanyoszlop 4 zuhanyfejjel

Rozsdamentes acél szabadtéri zuhanyoszlop négy zuhanyfejjel. A zuhanyok indítása időzített nyomógombos csaptelepekkel történik. A nyomógomb megnyomása után a csaptelep a gyári beállításnak megfelelő idő letelt után automatikusan elzár. A zuhanyoszlop működtetéséhez előre beállított hőmérsékletű kevert víz biztosítása szükséges.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek tisztítása és karbantartása" című dokumentumban leírtakat.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek strandokra

Zuhanyoszlopainkat elsősorban strandokra, uszodákba, medencék mellé ajánljuk.

  • Esztétikus megjelenés
  • Egyszerű használat
  • Víztakarékos működés
  • Egyszerre 4 fő használhatja

Anyag: rozsdamentes acél
Méretek: 2200x200x200 mm
Zuhanyfejek száma: 4
Nyomástartomány: 2-4 bar
Vízátfolyás: 8 l/perc
Idõzítés: 15±5 mp
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Négyfejes szabadtéri zuhanyoszlop (100x100) kevert vízre, kézi elzárószelepes mûködtetéssel

Zuhanyoszlop kültérre 4 zuhanykifolyóval, rozsdamentes acélból, kézi elzárószelepes működtetéssel, kevert vízre.

Zuhanyoszlop kézi elzárószeleppel

A zuhany kézi elzárós szeleppel van szerelve. A zuhanytest korrózióálló lemezből hajlított oszlopból áll. Az oszlop egyik oldala leszerelhető. Rögzítését lapos díszfejű korrózióálló csavarok biztosítják. Az oszlopon belül helyezkedik el a kevertvíz kiállásokra csatlakoztatható vízelosztó egység, melyet flexibilis bekötőcsövek kötnek össze a kézi elszárószelepek csonkjaival.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében (a nyomógombot is ki kell szerelni, mivel a csaptesten belül található időzítőpohárban lévő vizet is el kell távolítani)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat.

Kültéri zuhanyok, zuhanyrendszerek strandokba, uszodákba

Elsősorban strandokra, medencék mellé ajánljuk. Fedett uszodákban, fürdőkben ügyelni kell arra, hogy a medencében lévő vízből eredő vízpárában lévő klór és egyéb fertőtlenítők a felületet károsíthatják. A termál víz felületi elváltozásokat okozhat a csaptelepeken, illetve a rozsdamentes, és krómozott felületeken.

  • Működtetése a tekerőnyomógomb segítségével történik
  • Könnyen tisztítható

Bemeneti vízcsatlakozás: 1"
Méretek: 2280x910x910 mm
Beépítési mélység: 260 mm
Vízellátás: Elõkevert vízre
Mûködtetés: Kézi elzárószelepes
Alapidõzítés: nincs
Zuhanyfejek száma: 4
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 liter/perc/zuhanyfej
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 85 °C
BK01601000000001    , zuhanyoszlop, zuhany ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Kétfejes szabadtéri zuhanyoszlop (100x100) kevert vízre, kézi elzárószelepes mûködtetéssel

Zuhanyoszlop kültérre 2 zuhanykifolyóval, rozsdamentes acélból, kézi elzárószelepes működtetéssel, kevert vízre.

Zuhanyoszlop kézi elzárószeleppel

A zuhany kézi elzárós szeleppel van szerelve. A zuhanytest korrózióálló lemezből hajlított oszlopból áll. Az oszlop egyik oldala leszerelhető. Rögzítését lapos díszfejű korrózióálló csavarok biztosítják. Az oszlopon belül helyezkedik el a kevertvíz kiállásokra csatlakoztatható vízelosztó egység, melyet flexibilis bekötőcsövek kötnek össze a kézi elszárószelepek csonkjaival.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében (a nyomógombot is ki kell szerelni, mivel a csaptesten belül található időzítőpohárban lévő vizet is el kell távolítani)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat.

Kültéri zuhanyok, zuhanyrendszerek strandokba, uszodákba

Elsősorban strandokra, medencék mellé ajánljuk. Fedett uszodákban, fürdőkben ügyelni kell arra, hogy a medencében lévő vízből eredő vízpárában lévő klór és egyéb fertőtlenítők a felületet károsíthatják. A termál víz felületi elváltozásokat okozhat a csaptelepeken, illetve a rozsdamentes, és krómozott felületeken.

  • Működtetése a tekerőnyomógomb segítségével történik
  • Könnyen tisztítható

Bemeneti vízcsatlakozás: 3/4"
Méretek: 2280x910x250 mm
Beépítési mélység: 260 mm
Vízellátás: Elõkevert vízre
Mûködtetés: Kézi elzárószelepes
Alapidõzítés: nincs
Zuhanyfejek száma: 2
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 liter/perc/zuhanyfej
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 85 °C
BK01602000000001    , zuhanyoszlop, zuhany ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Egyfejes szabadtéri zuhanyoszlop (100x100) kevert vízre, kézi elzárószelepes mûködtetéssel

Zuhanyoszlop kültérre 1 zuhanykifolyóval, rozsdamentes acélból, kézi elzárószelepes működtetéssel, kevert vízre.

Zuhanyoszlop kézi elzárószeleppel

A zuhany kézi elzárós szeleppel van szerelve. A zuhanytest korrózióálló lemezből hajlított oszlopból áll. Az oszlop egyik oldala leszerelhető. Rögzítését lapos díszfejű korrózióálló csavarok biztosítják. Az oszlopon belül helyezkedik el a kevertvíz kiállásokra csatlakoztatható vízelosztó egység, melyet flexibilis bekötőcsövek kötnek össze a kézi elszárószelepek csonkjaival.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében (a nyomógombot is ki kell szerelni, mivel a csaptesten belül található időzítőpohárban lévő vizet is el kell távolítani)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat.

Kültéri zuhanyok, zuhanyrendszerek strandokba, uszodákba

Elsősorban strandokra, medencék mellé ajánljuk. Fedett uszodákban, fürdőkben ügyelni kell arra, hogy a medencében lévő vízből eredő vízpárában lévő klór és egyéb fertőtlenítők a felületet károsíthatják. A termál víz felületi elváltozásokat okozhat a csaptelepeken, illetve a rozsdamentes, és krómozott felületeken.

  • Működtetése a tekerőnyomógomb segítségével történik
  • Könnyen tisztítható

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Méretek: 2280x504x250 mm
Beépítési mélység: 260 mm
Vízellátás: Elõkevert vízre
Mûködtetés: Kézi elzárószelepes
Alapidõzítés: nincs
Zuhanyfejek száma: 1
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 liter/perc/zuhanyfej
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 85 °C
BK01603000000001    , zuhanyoszlop, zuhany ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Kétkaros szabadtéri zuhanyoszlop (100x100) kevert vízre, kézi elzárószelepes mûködtetéssel

Kétkaros zuhanyoszlop szabadtérre, rozsdamentes acélból, kézi elzárószelepes működtetéssel, kevert vízre.

Zuhanyoszlop rozsdamentes acél felülettel

A zuhanyoszlop kézi elzárós szeleppel van szerelve. A zuhanytest korrózióálló lemezből hajlított oszlopból áll. Az oszlop egyik oldala leszerelhető. Rögzítését lapos díszfejű korrózióálló csavarok biztosítják. Az oszlopon belül helyezkedik el a kevertvíz kiállásokra csatlakoztatható vízelosztó egység, melyet flexibilis bekötőcsövek kötnek össze a kézi elszárószelepek csonkjaival.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat.

Kültéri zuhanyok, zuhanyrendszerek strandokra, uszodákba

Elsősorban strandokra, medencék mellé ajánljuk. Fedett uszodákban, fürdőkben ügyelni kell arra, hogy a medencében lévő vízből eredő vízpárában lévő klór és egyéb fertőtlenítők a felületet károsíthatják. A termál víz felületi elváltozásokat okozhat a csaptelepeken, illetve a rozsdamentes, és krómozott felületeken.

  • Működtetése a tekerőgomb segítségével történik
  • Könnyen tisztítható
  • Működtetéséhez beállított hőmérsékletű előkevert víz biztosítása szükséges

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Méretek: 2300x521x250 mm
Beépítési mélység: 260 mm
Vízellátás: Elõkevert vízre
Mûködtetés: Kézi elzárószelepes
Alapidõzítés: nincs
Zuhanyfejek száma: 2
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 liter/perc/zuhanyfej
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 85 °C
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Egykaros szabadtéri zuhanyoszlop (100x100) kevert vízre, kézi elzárószelepes mûködtetéssel

Egykaros zuhanyoszlop szabadtérre, rozsdamentes acélból, kézi elzárószelepes működtetéssel, kevert vízre.

Zuhanyoszlop rozsdamentes acél felülettel

A zuhanyoszlop kézi elzárós szeleppel van szerelve. A zuhanytest korrózióálló lemezből hajlított oszlopból áll. Az oszlop egyik oldala leszerelhető. Rögzítését lapos díszfejű korrózióálló csavarok biztosítják. Az oszlopon belül helyezkedik el a kevertvíz kiállásokra csatlakoztatható vízelosztó egység, melyet flexibilis bekötőcsövek kötnek össze a kézi elszárószelepek csonkjaival.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat.

Kültéri zuhanyok, zuhanyrendszerek strandokra, uszodákba

Elsősorban strandokra, medencék mellé ajánljuk. Fedett uszodákban, fürdőkben ügyelni kell arra, hogy a medencében lévő vízből eredő vízpárában lévő klór és egyéb fertőtlenítők a felületet károsíthatják. A termál víz felületi elváltozásokat okozhat a csaptelepeken, illetve a rozsdamentes, és krómozott felületeken.

  • Működtetése a tekerőgomb segítségével történik
  • Könnyen tisztítható
  • Működtetéséhez beállított hőmérsékletű előkevert víz biztosítása szükséges

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Méretek: 2300x415x250 mm
Beépítési mélység: 260 mm
Vízellátás: Elõkevert vízre
Mûködtetés: Kézi elzárószelepes
Zuhanyfejek száma: 1
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 liter/perc/zuhanyfej
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 85 °C
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Kétfejes szabadtéri hengeres zuhanyoszlop kevert vízre, idõzített, nyomógombos mûködtetéssel

Kétfejes, hengeres zuhanyoszlop rozsdamentes acélból, szabadtérre, időzített nyomógombos szelepekkel.

Zuhanyoszlop időzített nyomógombos szeleppel

Kétfejes zuhanyoszlopunk időzített nyomógombos szelepekkel van szerelve. A zuhanytest rozsdamentes acélból készült. Az oszlopon belül helyezkedik el a kevertvíz kiállásokra csatlakoztatható vízelosztó egység, melyet flexibilis bekötőcsövek kötnek össze az időzített nyomógombos szelepek csonkjaival.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében (a nyomógombot is ki kell szerelni, mivel a csaptesten belül található időzítőpohárban lévő vizet is el kell távolítani)!

Kültéri zuhanyok, zuhanyrendszerek strandokba, uszodákba

Elsősorban strandokra, medencék mellé ajánljuk. Fedett uszodákban, fürdőkben ügyelni kell arra, hogy a medencében lévő vízből eredő vízpárában lévő klór és egyéb fertőtlenítők a felületet károsíthatják. A termál víz felületi elváltozásokat okozhat a csaptelepeken, illetve a rozsdamentes, és krómozott felületeken.

  • Működtetése a nyomógombos szelepek segítségével történik
  • A vízátfolyás az időzítés szerint automatikusan elzáródik
  • Könnyen tisztítható
  • A működtetéshez előre beállított hőmérsékletű, kevert víz biztosítása szükséges

Anyag: rozsdamentes acél
Méretek: D280x2050 mm
Zuhanyfejek száma: 2
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Háromfejes szabadtéri hengeres zuhanyoszlop kevert vízre, időzített, nyomógombos működtetéssel

Kétfejes, hengeres zuhanyoszlop rozsdamentes acélból, szabadtérre, időzített nyomógombos szelepekkel.

Nem találáható a fájl: http://www.bandk.hu/dynamic/termek/web/BKH1700141_WEBLE_1.html
Anyag: rozsdamentes acél
Méretek: D280x2050 mm
Zuhanyfejek száma: 3
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Egyfejes rozsdamentes szabadtéri zuhanyoszlop kevert vízre, idõzített, nyomógombos mûködtetéssel

Zuhanyoszlop 1 zuhanyfejjel rozsdamentes acélból, kültérre, időzített nyomógombos működtetéssel, kevert vízre.

Zuhanyoszlop kültérre

A kültéri rozsdamentes acél zuhanyoszlop egy zuhanyfejjel rendelkezik. A víz indítása nyomógomb megnyomásával történik. A nyomógomb a gyári időzítésnek megfelelő idő után automatikusan elzár, ezáltal víztakarékos. A zuhanyoszlop működtetéséhez beállított hőmérsékletű kevertvizes hálózat szükséges.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek tisztítása és karbantartása" című dokumentumban leírtakat.

Zuhanyok strandokra

Elsősorban medencék mellé, strandokra, uszodákba ajánljuk.

  • Egyszerű karbantartás
  • Könnyű használat
  • Víztakarékos működés

Anyag: rozsdamentes acél
Méretek: D60x2015 mm
Zuhanyfejek száma: 1
Nyomástartomány: 0,5-9 bar
Vízátfolyás: 9 l/perc
Idõzítés: 20 mp
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Kétfejes rozsdamentes szabadtéri zuhanyoszlop kevert vízre, idõzített, nyomógombos mûködtetéssel

Zuhanyoszlop 2 zuhanyfejjel rozsdamentes acélból, kültérre, időzített nyomógombos működtetéssel, kevert vízre.

Zuhanyoszlop kültérre 2 zuhanyfejjel

A kültéri rozsdamentes acél zuhanyoszlop két zuhanyfejjel rendelkezik. A víz indítása nyomógomb megnyomásával történik. A nyomógomb a gyári időzítésnek megfelelő idő után automatikusan elzár, ezáltal víztakarékos. A zuhanyoszlop működtetéséhez beállított hőmérsékletű kevertvizes hálózat szükséges.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek tisztítása és karbantartása" című dokumentumban leírtakat.

Zuhanyok strandokra

Elsősorban medencék mellé, strandokra, uszodákba ajánljuk.

  • Egyszerű karbantartás
  • Könnyű használat
  • Víztakarékos működés
  • Egyidőben 2 fő használhatja

Anyag: rozsdamentes acél
Méretek: D90x2015 mm
Zuhanyfejek száma: 2
Nyomástartomány: 0,5-9 bar
Vízátfolyás: 9 l/perc
Idõzítés: 20 mp
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Négyfejes rozsdamentes szabadtéri zuhanyoszlop kevert vízre, idõzített, nyomógombos mûködtetéssel

Zuhanyoszlop 4 zuhanyfejjel rozsdamentes acélból, kültérre, időzített nyomógombos működtetéssel, kevert vízre.

Zuhanyoszlop kültérre 4 zuhanyfejjel

A kültéri rozsdamentes acél zuhanyoszlop négy zuhanyfejjel rendelkezik. A víz indítása nyomógomb megnyomásával történik. A nyomógomb a gyári időzítésnek megfelelő idő után automatikusan elzár, ezáltal víztakarékos. A zuhanyoszlop működtetéséhez beállított hőmérsékletű kevertvizes hálózat szükséges.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek tisztítása és karbantartása" című dokumentumban leírtakat.

Zuhanyok strandokra

Elsősorban medencék mellé, strandokra, uszodákba ajánljuk.

  • Egyszerű karbantartás
  • Könnyű használat
  • Víztakarékos működés
  • Egyidőben 4 fő használhatja

Anyag: rozsdamentes acél
Méretek: D90x2015 mm
Zuhanyfejek száma: 4
Nyomástartomány: 0,5-9 bar
Vízátfolyás: 9 l/perc
Idõzítés: 20 mp
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Egyfejes rozsdamentes szabadtéri zuhanyoszlop kevert vízre, lábmosóval, idõzített, nyomógombos mûködtetéssel

Zuhanyoszlop 1 zuhanyfejjel és 1 lábmosóval rozsdamentes acélból, kültérre, időzített nyomógombos működtetéssel, kevert vízre.

Zuhanyoszlop kültérre lábmosóval

A kültéri rozsdamentes acél zuhanyoszlop egy zuhanyfejjel és egy lábmosóval rendelkezik. A víz indítása nyomógomb megnyomásával történik. A nyomógomb a gyári időzítésnek megfelelő idő után automatikusan elzár, ezáltal víztakarékos. A zuhanyoszlop működtetéséhez beállított hőmérsékletű kevertvizes hálózat szükséges.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek tisztítása és karbantartása" című dokumentumban leírtakat.

Zuhanyok strandokra

Elsősorban medencék mellé, strandokra, uszodákba ajánljuk.

  • Egyszerű karbantartás
  • Könnyű használat
  • Víztakarékos működés

Anyag: rozsdamentes acél
Méretek: D60x2015 mm
Nyomástartomány: 0,5-9 bar
Zuhanyfejek száma: 1
Lábzuhanyok száma: 1
Idõzítés: 20 mp (zuhany) / 10 mp (lábmosó)
Vízátfolyás: 9 l/perc
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Egyfejes rozsdamentes szabadtéri zuhanyoszlop hideg-meleg vízre, lábmosóval, idõzített, nyomógombos mûködtetéssel

Zuhanyoszlop 1 zuhanyfejjel és 1 lábmosóval rozsdamentes acélból, kültérre, időzített nyomógombos működtetéssel, mechanikus keverőszeleppel, hideg és meleg vízre.

Zuhanyoszlop kültérre lábmosóval

A kültéri rozsdamentes acél zuhanyoszlop egy zuhanyfejjel és egy lábmosóval rendelkezik. A víz indítása nyomógomb megnyomásával történik. A nyomógomb a gyári időzítésnek megfelelő idő után automatikusan elzár, ezáltal víztakarékos. A kifolyó víz hőmérsékletét a nyomógombos szelep alatt található mechanikus keverőszelep segítségével a használó magának tudja beállítani.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek tisztítása és karbantartása" című dokumentumban leírtakat.

Zuhanyok strandokra

Elsősorban medencék mellé, strandokra, uszodákba ajánljuk.

  • Egyszerű karbantartás
  • Könnyű használat
  • Víztakarékos működés

Anyag: rozsdamentes acél
Méretek: D60x2015 mm
Zuhanyfejek száma: 1
Lábzuhanyok száma: 1
Nyomástartomány: 0,5-9 bar
Vízátfolyás: 9 l/perc
Idõzítés: 20 mp (zuhany) / 10 mp (lábzuhany)
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Egyfejes rozsdamentes szabadtéri zuhanyoszlop hideg-meleg vízre, lábmosóval, idõzített, nyomógombos mûködtetéssel, termosztatikus keverõvel

Zuhanyoszlop 1 zuhanyfejjel és 1 lábmosóval rozsdamentes acélból, kültérre, időzített nyomógombos működtetéssel, termosztatikus keverőszeleppel, hideg és meleg vízre.

Zuhanyoszlop kültérre lábmosóval

A kültéri rozsdamentes acél zuhanyoszlop egy zuhanyfejjel és egy lábmosóval rendelkezik. A víz indítása nyomógomb megnyomásával történik. A nyomógomb a gyári időzítésnek megfelelő idő után automatikusan elzár, ezáltal víztakarékos. A kifolyó víz hőmérsékletét a nyomógombos szelep alatt található termosztatikus keverőszelep segítségével a használó magának tudja beállítani.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek tisztítása és karbantartása" című dokumentumban leírtakat.

Zuhanyok strandokra

Elsősorban medencék mellé, strandokra, uszodákba ajánljuk.

  • Egyszerű karbantartás
  • Könnyű használat
  • Víztakarékos működés

Anyag: rozsdamentes acél
Méretek: D90x2015 mm
Zuhanyfejek száma: 1
Lábzuhanyok száma: 1
Nyomástartomány: 0,5-9 bar
Vízátfolyás: 9 l/perc
Idõzítés: 20 mp (zuhany) / 10 mp (lábmosó)
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Háromfejes szabadtéri zuhanyoszlop (henger) kevert vízre, idõzített, nyomógombos mûködtetéssel

Zuhanyoszlop rozsdamentes acélból, kültérre, 3 zuhanykifolyóval, időzített nyomógombos működtetéssel, előkevert vízre.

Zuhanyoszlop rozsdamentes acél felülettel

A zuhany a nyomógomb megnyomása után, a gyárilag beállított ideig szolgáltatja az előkevert vizet. A zuhanytest korrózióálló lemezből hengerített oszlopból áll.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében (a nyomógomot is ki kell szerelni, mivel a csaptesten belül található időzítőpohárban lévő vizet is el kell távolítani)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat.

Kültéri zuhanyok, zuhanyrendszerek strandokba, uszodákba

Elsősorban strandokra, medencék mellé ajánljuk. Fedett uszodákban, fürdőkben ügyelni kell arra, hogy a medencében lévő vízből eredő vízpárában lévő klór és egyéb fertőtlenítők a felületet károsíthatják. A termál víz felületi elváltozásokat okozhat a csaptelepeken, illetve a rozsdamentes, és krómozott felületeken.

  • Működtetése a nyomógomb megnyomásával történik
  • Az automatikus zárásnak köszönhetően jelentős vízmegtakarítás érhető el a hagyományos zárású szerelvényekhez képest
  • Vandálbiztos, mert nem tartalmaz célszerszám nélkül eltávolítható részeket

Bemeneti vízcsatlakozás: 1"
Méretek: 2343x650x650 mm
Beépítési mélység: 128 mm
Vízellátás: Elõkevert vízre
Mûködtetés: Idõzített nyomógombbal
Alapidõzítés: 30±10 mp
Zuhanyfejek száma: 3
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 liter/perc/zuhanyfej
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
BK01611000000001    , zuhanyoszlop, zuhany ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Négyfejes szabadtéri zuhanyoszlop (henger) kevert vízre, idõzített, nyomógombos mûködtetéssel

Zuhanyoszlop rozsdamentes acélból, kültérre, 4 zuhanykifolyóval, időzített nyomógombos működtetéssel, előkevert vízre.

Zuhanyoszlop rozsdamentes acél felülettel

A zuhany a nyomógomb megnyomása után, a gyárilag beállított ideig szolgáltatja az előkevert vizet. A zuhanytest korrózióálló lemezből hengerített oszlopból áll.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében (a nyomógomot is ki kell szerelni, mivel a csaptesten belül található időzítőpohárban lévő vizet is el kell távolítani)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat.

Kültéri zuhanyok, zuhanyrendszerek strandokba, uszodákba

Elsősorban strandokra, medencék mellé ajánljuk. Fedett uszodákban, fürdőkben ügyelni kell arra, hogy a medencében lévő vízből eredő vízpárában lévő klór és egyéb fertőtlenítők a felületet károsíthatják. A termál víz felületi elváltozásokat okozhat a csaptelepeken, illetve a rozsdamentes, és krómozott felületeken.

  • Működtetése a nyomógomb megnyomásával történik
  • Az automatikus zárásnak köszönhetően jelentős vízmegtakarítás érhető el a hagyományos zárású szerelvényekhez képest
  • Vandálbiztos, mert nem tartalmaz célszerszám nélkül eltávolítható részeket

Bemeneti vízcsatlakozás: 1"
Méretek: 2343x650x650 mm
Beépítési mélység: 128 mm
Vízellátás: Elõkevert vízre
Mûködtetés: Idõzített nyomógombbal
Alapidõzítés: 30±10 mp
Zuhanyfejek száma: 4
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 liter/perc/zuhanyfej
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
BK01612000000001    , zuhanyoszlop, zuhany ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Háromfejes szabadtéri zuhanyoszlop (henger) egyedi termokeverõvel, idõzített, nyomógombos mûködtetéssel

Zuhanyoszlop rozsdamentes acélból, kültérre, 3 zuhanykifolyóval, időzített nyomógombos működtetéssel, egyedi termosztatikus keverőszelepekkel.

Zuhanyoszlop rozsdamentes acél felülettel

A zuhany a nyomógomb megnyomása után, a gyárilag beállított ideig szolgáltatja a vizet. A zuhanytest korrózióálló lemezből hengerített oszlopból áll. A használók egyénileg, a beépített termosztatikus keverőszelep segítségével tudják beállítani a kifolyó víz hőmérsékletét.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében (a nyomógomot is ki kell szerelni, mivel a csaptesten belül található időzítőpohárban lévő vizet is el kell távolítani)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat.

Kültéri zuhanyok, zuhanyrendszerek strandokba, uszodákba

Elsősorban strandokra, medencék mellé ajánljuk. Fedett uszodákban, fürdőkben ügyelni kell arra, hogy a medencében lévő vízből eredő vízpárában lévő klór és egyéb fertőtlenítők a felületet károsíthatják. A termál víz felületi elváltozásokat okozhat a csaptelepeken, illetve a rozsdamentes, és krómozott felületeken.

  • Működtetése a nyomógomb megnyomásával történik
  • A kifolyó víz hőmérséklete egyénileg állítható
  • Az automatikus zárásnak köszönhetően jelentős vízmegtakarítás érhető el a hagyományos zárású szerelvényekhez képest
  • Vandálbiztos, mert nem tartalmaz célszerszám nélkül eltávolítható részeket

Bemeneti vízcsatlakozás: 1"
Méretek: 2343x650x650 mm
Beépítési mélység: 128 mm
Vízellátás: Beépített termosztatikus keverõvel
Mûködtetés: Idõzített nyomógombbal
Alapidõzítés: 30±10 mp
Zuhanyfejek száma: 3
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 liter/perc/zuhanyfej
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
Szabályozási tartomány: 25-50 °C
BK01621000000001    , zuhanyoszlop, zuhany ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Négyfejes szabadtéri zuhanyoszlop (henger) egyedi termokeverõvel, idõzített, nyomógombos mûködtetéssel

Zuhanyoszlop rozsdamentes acélból, kültérre, 4 zuhanykifolyóval, időzített nyomógombos működtetéssel, egyedi termosztatikus keverőszelepekkel.

Zuhanyoszlop rozsdamentes acél felülettel

A zuhany a nyomógomb megnyomása után, a gyárilag beállított ideig szolgáltatja a vizet. A zuhanytest korrózióálló lemezből hengerített oszlopból áll. A használók egyénileg, a beépített termosztatikus keverőszelep segítségével tudják beállítani a kifolyó víz hőmérsékletét.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében (a nyomógomot is ki kell szerelni, mivel a csaptesten belül található időzítőpohárban lévő vizet is el kell távolítani)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat.

Kültéri zuhanyok, zuhanyrendszerek strandokba, uszodákba

Elsősorban strandokra, medencék mellé ajánljuk. Fedett uszodákban, fürdőkben ügyelni kell arra, hogy a medencében lévő vízből eredő vízpárában lévő klór és egyéb fertőtlenítők a felületet károsíthatják. A termál víz felületi elváltozásokat okozhat a csaptelepeken, illetve a rozsdamentes, és krómozott felületeken.

  • Működtetése a nyomógomb megnyomásával történik
  • A kifolyó víz hőmérséklete egyénileg állítható
  • Az automatikus zárásnak köszönhetően jelentős vízmegtakarítás érhető el a hagyományos zárású szerelvényekhez képest
  • Vandálbiztos, mert nem tartalmaz célszerszám nélkül eltávolítható részeket

Bemeneti vízcsatlakozás: 1"
Méretek: 2343x650x650 mm
Beépítési mélység: 128 mm
Vízellátás: Beépített termosztatikus keverõvel
Mûködtetés: Idõzített nyomógombbal
Alapidõzítés: 30±10 mp
Zuhanyfejek száma: 4
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 liter/perc/zuhanyfej
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
Szabályozási tartomány: 25-50 °C
BK01622000000001    , zuhanyoszlop, zuhany ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Négykaros szabadtéri zuhanyoszlop (150x150) kevert vízre, két lábzuhannyal, idõzített nyomógombos mûködéssel.

Zuhanyoszlop rozsdamentes acélból, szabadtérre, 4 zuhanykifolyóval, 2 lábzuhannyal, időzített nyomógombos csaptelepekkel, kevert vízre.

Zuhanyoszlop lábzuhannyal

Kültéri zuhanyoszlopunk időzített nyomógombos csaptelepekkel, lábzuhannyal készül. Az adott nyomógomb megnyomásával tudjuk a zuhanyt vagy a lábzuhanyt indítani. A csaptelep a gyárilag beállított idő után automatikusan elzár. A zuhanyoszlop működtetéséhez előre beállított hőmérsékletű kevert víz biztosítása szükséges. 
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek tisztítása és karbantartása" című dokumentumban leírtakat.

Zuhanyoszlopok strandokra, uszodákba

Elsősorban strandokra, uszodákba, medencék mellé ajánljuk a zuhanyoszlopok telepítését. Fedett uszodákban, fürdőkben ügyelni kell arra, hogy a medencében lévő vízből eredő vízpárában lévő klór és egyéb fertőtlenítők a felületet károsíthatják. A termál víz felületi elváltozásokat okozhat a csaptelepeken, illetve a rozsdamentes, és krómozott felületeken.

  • Víztakarékos működés az önelzáró csaptelepeknek köszönhetően
  • Vandálbiztos felépítés
  • Beépített lábzuhany

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Méretek: 2300x570x570 mm
Beépítési mélység: 260 mm
Vízellátás: elõkevert vízre
Mûködtetés: idõzített nyomógombos
Alapidõzítés: 30±10 mp
Zuhanyfejek száma: 4
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 liter/perc/zuhanyfej
Maximális közeg hõmérséklet: 80°C
Lábzuhanyok száma: 2
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Kétkaros szabadtéri zuhanyoszlop (150x150) kevert vízre, két lábzuhannyal, idõzített nyomógombos mûködéssel.

Zuhanyoszlop rozsdamentes acélból, szabadtérre, 2 zuhanykifolyóval, 2 lábzuhannyal, időzített nyomógombos csaptelepekkel, kevert vízre.

Zuhanyoszlop lábzuhannyal

Kültéri zuhanyoszlopunk időzített nyomógombos csaptelepekkel, lábzuhannyal készül. Az adott nyomógomb megnyomásával tudjuk a zuhanyt vagy a lábzuhanyt indítani. A csaptelep a gyárilag beállított idő után automatikusan elzár. A zuhanyoszlop működtetéséhez előre beállított hőmérsékletű kevert víz biztosítása szükséges. 
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek tisztítása és karbantartása" című dokumentumban leírtakat.

Zuhanyoszlopok strandokra, uszodákba

Elsősorban strandokra, uszodákba, medencék mellé ajánljuk a zuhanyoszlopok telepítését. Fedett uszodákban, fürdőkben ügyelni kell arra, hogy a medencében lévő vízből eredő vízpárában lévő klór és egyéb fertőtlenítők a felületet károsíthatják. A termál víz felületi elváltozásokat okozhat a csaptelepeken, illetve a rozsdamentes, és krómozott felületeken.

  • Víztakarékos működés az önelzáró csaptelepeknek köszönhetően
  • Vandálbiztos felépítés
  • Beépített lábzuhany

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Méretek: 2300x570x570 mm
Beépítési mélység: 260 mm
Vízellátás: elõkevert vízre
Mûködtetés: idõzített nyomógombos
Alapidõzítés: 30±10 mp
Zuhanyfejek száma: 2
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 liter/perc/zuhanyfej
Maximális közeg hõmérséklet: 80°C
Lábzuhanyok száma: 2
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Kétkaros szabadtéri zuhanyoszlop (150x150) kevert vízre, két lábzuhannyal, 90°-kal elforgatva, idõzített nyomógombos mûködéssel.

Zuhanyoszlop rozsdamentes acélból, szabadtérre, 2 zuhanykifolyóval, 90°-kal elforgatott 2 lábzuhannyal, időzített nyomógombos csaptelepekkel, kevert vízre.

Zuhanyoszlop lábzuhannyal

Kültéri zuhanyoszlopunk időzített nyomógombos csaptelepekkel és a zuhanykifolyókhoz képest 90°-kal elforgatott lábzuhanyokkal készül. Az adott nyomógomb megnyomásával tudjuk a zuhanyt vagy a lábzuhanyt indítani. A csaptelep a gyárilag beállított idő után automatikusan elzár. A zuhanyoszlop működtetéséhez előre beállított hőmérsékletű kevert víz biztosítása szükséges. 
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek tisztítása és karbantartása" című dokumentumban leírtakat.

Zuhanyoszlopok strandokra, uszodákba

Elsősorban strandokra, uszodákba, medencék mellé ajánljuk a zuhanyoszlopok telepítését. Fedett uszodákban, fürdőkben ügyelni kell arra, hogy a medencében lévő vízből eredő vízpárában lévő klór és egyéb fertőtlenítők a felületet károsíthatják. A termál víz felületi elváltozásokat okozhat a csaptelepeken, illetve a rozsdamentes, és krómozott felületeken.

  • Víztakarékos működés az önelzáró csaptelepeknek köszönhetően
  • Vandálbiztos felépítés
  • Beépített lábzuhanyok

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Méretek: 2300x570x570 mm
Beépítési mélység: 260 mm
Vízellátás: elõkevert vízre
Mûködtetés: idõzített nyomógombos
Alapidõzítés: 30±10 mp
Zuhanyfejek száma: 2
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 liter/perc/zuhanyfej
Maximális közeg hõmérséklet: 80°C
Lábzuhanyok száma: 2
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Négykaros szabadtéri zuhanyoszlop (150x150) kevert vízre, egy lábzuhannyal, idõzített nyomógombos mûködtetéssel

Zuhanyoszlop rozsdamentes acélból, szabadtérre, 4 zuhanykifolyóval, 1 lábzuhannyal, időzített nyomógombos csaptelepekkel, kevert vízre.

Zuhanyoszlop lábzuhannyal

Kültéri zuhanyoszlopunk időzített nyomógombos csaptelepekkel, lábzuhannyal készül. Az adott nyomógomb megnyomásával tudjuk a zuhanyt vagy a lábzuhanyt indítani. A csaptelep a gyárilag beállított idő után automatikusan elzár. A zuhanyoszlop működtetéséhez előre beállított hőmérsékletű kevert víz biztosítása szükséges. 
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek tisztítása és karbantartása" című dokumentumban leírtakat.

Zuhanyoszlopok strandokra, uszodákba

Elsősorban strandokra, uszodákba, medencék mellé ajánljuk a zuhanyoszlopok telepítését. Fedett uszodákban, fürdőkben ügyelni kell arra, hogy a medencében lévő vízből eredő vízpárában lévő klór és egyéb fertőtlenítők a felületet károsíthatják. A termál víz felületi elváltozásokat okozhat a csaptelepeken, illetve a rozsdamentes, és krómozott felületeken.

  • Víztakarékos működés az önelzáró csaptelepeknek köszönhetően
  • Vandálbiztos felépítés
  • Beépített lábzuhany

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Méretek: 2300x570x570 mm
Beépítési mélység: 260 mm
Vízellátás: elõkevert vízre
Mûködtetés: idõzített nyomógombos
Alapidõzítés: 30±10 mp
Zuhanyfejek száma: 4
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 liter/perc/zuhanyfej
Maximális közeg hõmérséklet: 80°C
Lábzuhanyok száma: 1
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Egyfejes szabadtéri zuhanyoszlop (155x180) kevert vízre, lábmosóval, idõzített, nyomógombos mûködtetéssel

Zuhanyoszlop szabadtérre rozsdamentes acélból, 1 zuhanykifolyóval, lábmosóval, időzített nyomógombos csaptelepekkel, kevert vízre.

Zuhanyoszlop lábmosóval

Rozsdamentes acél szabadtéri zuhanyoszlop zuhanyfejjel és lábmosóval. A zuhany és a lábmosó indítása is időzített nyomógombos csapteleppel történik. A nyomógomb megnyomása után a csaptelep a gyári beállításnak megfelelő idő letelt után automatikusan elzár. A zuhanyoszlop működtetéséhez előre beállított hőmérsékletű kevert víz biztosítása szükséges.
Üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! Csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek tisztítása és karbantartása" című dokumentumban leírtakat.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek strandokra

Zuhanyoszlopainkat elsősorban strandokra, uszodákba, medencék mellé ajánljuk.

  • Esztétikus megjelenés
  • Egyszerű használat
  • Víztakarékos működés

Anyag: rozsdamentes acél
Méretek: 2200x180x155 mm
Zuhanyfejek száma: 1
Lábzuhanyok száma: 1
Nyomástartomány: 2-4 bar
Idõzítés: 15±5 mp (zuhany) / 8 mp (lábmosó)
Vízátfolyás: 8 l/perc (zuhany) / 5 l/perc (lábmosó)
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

Falon kívül csövezett zuhanyrendszer

Falon kívül csövezett zuhanyrendszer kevert vízre, idõzített, nyomógombbal, fix zuhanyfejjel, fali bekötéssel (30±10mp)

Zuhanyrendszer kevert vízre falon kívül csövezett kivitelben, időzített nyomógombos csapteleppel, fix zuhanyfejjel.

Zuhany időzített nyomógombbal, zuhanyfejjel

Falon kívüli csövezésű zuhanyrendszerünk a nyomógomb megnyomása után, a gyári beállításnak megfelelő ideig szolgáltatja az előkevert vizet. A termékeket típustól függően fix, vagy állítható zuhanyfejekkel szereljük.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell. Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell, a nyomógombot pedig ki kell szerelni.

Zuhanyrendszerek közösségi használatra

Ideális választás a régi közösségi zuhanyok felújításánál, hiszen a szerelvények esztétikusan elhelyezhetőek a falburkolat bontása nélkül is.

  • Könnyű kezelhetőség
  • Az időzített nyomógombnak köszönhetően automatikusan elzár
  • Egyszerűen karbantartható

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Magasság: 1120 mm
Faltól mért kinyúlása: 140 mm
Vízellátás: Elõkevert vízre
Kivitel: Falon kívül csövezett
Alapidõzítés: 30±10 mp
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 l/perc
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
Zuhanyfej: Fix
BK01531000000002    , zuhany, zuhanyrendszer ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Falon kívül csövezett zuhanyrendszer kevert vízre, idõzített, nyomógombbal, állítható zuhanyfejjel, fali beköt.(30±10mp)

Zuhanyrendszer kevert vízre falon kívül csövezett kivitelben, időzített nyomógombos csapteleppel, állítható zuhanyfejjel.

Zuhany időzített nyomógombbal, zuhanyfejjel

Falon kívüli csövezésű zuhanyrendszerünk a nyomógomb megnyomása után, a gyári beállításnak megfelelő ideig szolgáltatja az előkevert vizet. A termékeket típustól függően fix, vagy állítható zuhanyfejekkel szereljük.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell. Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell, a nyomógombot pedig ki kell szerelni.

Zuhanyrendszerek közösségi használatra

Ideális választás a régi közösségi zuhanyok felújításánál, hiszen a szerelvények esztétikusan elhelyezhetőek a falburkolat bontása nélkül is.

  • Könnyű kezelhetőség
  • Az időzített nyomógombnak köszönhetően automatikusan elzár
  • Egyszerűen karbantartható

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Magasság: 1120 mm
Faltól mért kinyúlása: 140 mm
Vízellátás: Elõkevert vízre
Kivitel: Falon kívül csövezett
Alapidõzítés: 30±10 mp
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 l/perc
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
Zuhanyfej: Állítható
BK01532000000002    , zuhany, zuhanyrendszer ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Falon kívül csövezett zuhanyrendszer kevert vízre, idõzített,nyomógombbal, perlátoros zuhanyfejjel,fali beköt.(30±10 mp)

Zuhanyrendszer kevert vízre falon kívül csövezett kivitelben, időzített nyomógombos csapteleppel, perlátoros zuhanyfejjel.

Zuhany időzített nyomógombbal, zuhanyfejjel

Falon kívüli csövezésű zuhanyrendszerünk a nyomógomb megnyomása után, a gyári beállításnak megfelelő ideig szolgáltatja az előkevert vizet. A termékeket típustól függően fix, vagy állítható zuhanyfejekkel szereljük.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell. Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell, a nyomógombot pedig ki kell szerelni.

Zuhanyrendszerek közösségi használatra

Ideális választás a régi közösségi zuhanyok felújításánál, hiszen a szerelvények esztétikusan elhelyezhetőek a falburkolat bontása nélkül is.

  • Könnyű kezelhetőség
  • Az időzített nyomógombnak köszönhetően automatikusan elzár
  • Egyszerűen karbantartható

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Magasság: 1120 mm
Faltól mért kinyúlása: 140 mm
Vízellátás: Elõkevert vízre
Kivitel: Falon kívül csövezett
Alapidõzítés: 30±10 mp
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 l/perc
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
Zuhanyfej: Perlátoros zuhanyfej
BK01533000000001    , zuhany, zuhanyrendszer ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Falon kívül csövezett zuhanyrendszer kevert vízre, idõzített, nyomógombbal, fix II. zuhanyfejjel, fali bekötéssel (30±10 mp)

Zuhanyrendszer kevert vízre falon kívül csövezett kivitelben, időzített nyomógombos csapteleppel, fix II. zuhanyfejjel.

Zuhany időzített nyomógombbal, zuhanyfejjel

Falon kívüli csövezésű zuhanyrendszerünk a nyomógomb megnyomása után, a gyári beállításnak megfelelő ideig szolgáltatja az előkevert vizet. A termékeket típustól függően fix, vagy állítható zuhanyfejekkel szereljük.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell. Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell, a nyomógombot pedig ki kell szerelni.

Zuhanyrendszerek közösségi használatra

Ideális választás a régi közösségi zuhanyok felújításánál, hiszen a szerelvények esztétikusan elhelyezhetőek a falburkolat bontása nélkül is.

  • Könnyű kezelhetőség
  • Az időzített nyomógombnak köszönhetően automatikusan elzár
  • Egyszerűen karbantartható

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Magasság: 1120 mm
Faltól mért kinyúlása: 140 mm
Vízellátás: Elõkevert vízre
Kivitel: Falon kívül csövezett
Alapidõzítés: 30±10 mp
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 l/perc
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
Zuhanyfej: Fix
BK01534000000001    , zuhany, zuhanyrendszer ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Idral Falon kívül csövezett zuhanyrendszer kevert vízre, idõzített, nyomógombbal, fix zuhanyfejjel, fali bekötéssel (15±10 mp), állítható hosszúságú zuhanycsõvel

Zuhanyrendszer időzített nyomógombos csapteleppel, fix zuhanyfejjel, előkevert vízre, falon kívül csövezett kivitelben, állítható hosszúságú zuhanycsővel.

Zuhany időzített nyomógombbal, fix zuhanyfejjel

Falon kívüli csövezésű zuhanyrendszerünk a nyomógomb megnyomása után, a gyári beállításnak megfelelő ideig szolgáltatja az előkevert vizet. A termék fix zuhanyfejjel van szerelve. Az állítható hosszúságú zuhanycsőnek köszönhetően szereléskor beállítható a csaptelep és a zuhanykifolyó közötti távolság.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell. Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell, a nyomógombot pedig ki kell szerelni.

Zuhanyrendszerek közösségi használatra

Ideális választás a régi közösségi zuhanyok felújításánál, hiszen a szerelvények esztétikusan elhelyezhetőek a falburkolat bontása nélkül is.

  • Könnyű kezelhetőség
  • Az időzített nyomógombnak köszönhetően automatikusan elzár
  • Egyszerűen karbantartható
  • Állítható hosszúságú zuhanycsővel

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Magasság: 935 mm
Faltól mért kinyúlása: 107 mm
Vízellátás: Elõkevert vízre
Kivitel: Falon kívül csövezett
Alapidõzítés: 15±10 mp
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 l/perc
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
Zuhanyfej: Fix
BK01539000000001    , zuhany, zuhanyrendszer ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

MCM Falon kívül csövezett zuhanyrendszer kevert vízre, időzített, nyomógombbal, állítható zuhanyfejjel, fali bekötéssel (15±10 mp), zuhanycsővel

Zuhanyrendszer időzített nyomógombos csapteleppel, fix zuhanyfejjel, előkevert vízre, falon kívül csövezett kivitelben, állítható hosszúságú zuhanycsővel.

Falon kívül csövezett zuhanyrendszer termokeverõvel, idõzített, nyomógombbal, fix zuhanyfejjel (30±10 mp)

Zuhanyrendszer falon kívül csövezett kivitelben, forrázásgátlós termosztatikus keverőszeleppel, időzített nyomógombbal, fix zuhanyfejjel.

Zuhany termokeverővel, időzített nyomógombbal, zuhanyfejjel

Falon kívüli csövezésű zuhanyrendszerünk a nyomógomb megnyomása után, a gyári beállításnak megfelelő ideig szolgáltatja a vizet. A termékeket fix zuhanyfejekkel szereljük. A víz hőfokát a beépített termosztatikus keverőszelep állítógombjával lehet szabályozni. A hőfok beállító gomb biztonsági gyermekretesszel (forrázásgátlóval) van ellátva. 38°C feletti hőmérsékletű víz a retesz benyomása után állítható be. A termosztatikus elem szabályozza a hideg- és melegvíz arányát, ezáltal a beállított hőmérsékletnek megfelelő kevertvizet szolgáltat. Beépítéskor ügyeljen arra, hogy a hideg- és a melegágba is beépítésre kerüljön egy-egy visszacsapószelep. Ezzel megakadályozható, hogy a két ág összedolgozzon.
Beüzemeléskor ügyelni kell arra, hogy a két bemenő ág között ne legyen nagy nyomáskülönbség, mert ellenkező esetben a keverőegység nem működik megfelelően.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell, a nyomógombot pedig ki kell szerelni.

Zuhanyrendszerek közösségi használatra

Ideális választás a régi közösségi zuhanyok felújításánál, hiszen a szerelvények esztétikusan elhelyezhetőek a falburkolat bontása nélkül is.

  • Könnyű kezelhetőség
  • Az időzített nyomógombnak köszönhetően automatikusan elzár
  • A vízhőmérséklet termosztatikus keverővel állítható
  • Forrázásgáltó retesszel

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Magasság: 1275 mm
Faltól mért kinyúlása: 140 mm
Vízellátás: Termosztatikus keverõvel
Kivitel: Falon kívül csövezett
Alapidõzítés: 30±10 mp
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 l/perc
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 4 bar
Zuhanyfej: Fix
Hõmérsékletállítási tartomány: 15-55 °C
Beépített forrázásgátló 38 °C-nál
BK01541000000002    , zuhany, zuhanyrendszer ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Falon kívül csövezett zuhanyrendszer termokeverõvel, idõzített, nyomógombbal, állítható zuhanyfejjel (30±10 mp)

Zuhanyrendszer falon kívül csövezett kivitelben, forrázásgátlós termosztatikus keverőszeleppel, időzített nyomógombbal, állítható zuhanyfejjel.

Zuhany termokeverővel, időzített nyomógombbal, zuhanyfejjel

Falon kívüli csövezésű zuhanyrendszerünk a nyomógomb megnyomása után, a gyári beállításnak megfelelő ideig szolgáltatja a vizet. A termékeket állítható zuhanyfejekkel szereljük. A víz hőfokát a beépített termosztatikus keverőszelep állítógombjával lehet szabályozni. A hőfok beállító gomb biztonsági gyermekretesszel (forrázásgátlóval) van ellátva. 38°C feletti hőmérsékletű víz a retesz benyomása után állítható be. A termosztatikus elem szabályozza a hideg- és melegvíz arányát, ezáltal a beállított hőmérsékletnek megfelelő kevertvizet szolgáltat. Beépítéskor ügyeljen arra, hogy a hideg- és a melegágba is beépítésre kerüljön egy-egy visszacsapószelep. Ezzel megakadályozható, hogy a két ág összedolgozzon.
Beüzemeléskor ügyelni kell arra, hogy a két bemenő ág között ne legyen nagy nyomáskülönbség, mert ellenkező esetben a keverőegység nem működik megfelelően.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell, a nyomógombot pedig ki kell szerelni.

Zuhanyrendszerek közösségi használatra

Ideális választás a régi közösségi zuhanyok felújításánál, hiszen a szerelvények esztétikusan elhelyezhetőek a falburkolat bontása nélkül is.

  • Könnyű kezelhetőség
  • Az időzített nyomógombnak köszönhetően automatikusan elzár
  • A vízhőmérséklet termosztatikus keverővel állítható
  • Forrázásgáltó retesszel
  • Állítható zuhanyfej

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Magasság: 1275 mm
Faltól mért kinyúlása: 140 mm
Vízellátás: Termosztatikus keverõvel
Kivitel: Falon kívül csövezett
Alapidõzítés: 30±10 mp
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 l/perc
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 4 bar
Zuhanyfej: Állítható
Hõmérsékletállítási tartomány: 15-55 °C
Beépített forrázásgátló 38 °C-nál
BK01542000000002    , zuhany, zuhanyrendszer ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Falon kívül csövezett zuhanyrendszer termokeverõvel, idõzített, nyomógombbal, perlátoros zuhanyfejjel (30±10 mp)

Zuhanyrendszer falon kívül csövezett kivitelben, forrázásgátlós termosztatikus keverőszeleppel, időzített nyomógombbal, perlátoros zuhanyfejjel.

Zuhany termokeverővel, időzített nyomógombbal, zuhanyfejjel

Falon kívüli csövezésű zuhanyrendszerünk a nyomógomb megnyomása után, a gyári beállításnak megfelelő ideig szolgáltatja a vizet. A termékeket perlátoros zuhanyfejekkel szereljük. A víz hőfokát a beépített termosztatikus keverőszelep állítógombjával lehet szabályozni. A hőfok beállító gomb biztonsági gyermekretesszel (forrázásgátlóval) van ellátva. 38°C feletti hőmérsékletű víz a retesz benyomása után állítható be. A termosztatikus elem szabályozza a hideg- és melegvíz arányát, ezáltal a beállított hőmérsékletnek megfelelő kevertvizet szolgáltat. Beépítéskor ügyeljen arra, hogy a hideg- és a melegágba is beépítésre kerüljön egy-egy visszacsapószelep. Ezzel megakadályozható, hogy a két ág összedolgozzon.
Beüzemeléskor ügyelni kell arra, hogy a két bemenő ág között ne legyen nagy nyomáskülönbség, mert ellenkező esetben a keverőegység nem működik megfelelően.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell, a nyomógombot pedig ki kell szerelni.

Zuhanyrendszerek közösségi használatra

Ideális választás a régi közösségi zuhanyok felújításánál, hiszen a szerelvények esztétikusan elhelyezhetőek a falburkolat bontása nélkül is.

  • Könnyű kezelhetőség
  • Az időzített nyomógombnak köszönhetően automatikusan elzár
  • A vízhőmérséklet termosztatikus keverővel állítható
  • Forrázásgáltó retesszel

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Magasság: 1120 mm
Faltól mért kinyúlása: 140 mm
Vízellátás: Termosztatikus keverõvel
Kivitel: Falon kívül csövezett
Alapidõzítés: 30±10 mp
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9.5 l/perc
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 4 bar
Zuhanyfej: Perlátoros zuhanyfej
Hõmérsékletállítási tartomány: 15-55 °C
Beépített forrázásgátló 38°C-nál
BK01543000000001    , zuhany, zuhanyrendszer ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Falon kívül csövezett zuhanyrendszer termokeverõvel, idõzített, nyomógombbal, fix II. zuhanyfejjel (30±10 mp)

Zuhanyrendszer falon kívül csövezett kivitelben, forrázásgátlós termosztatikus keverőszeleppel, időzített nyomógombbal, fix II. zuhanyfejjel.

Zuhany termokeverővel, időzített nyomógombbal, zuhanyfejjel

Falon kívüli csövezésű zuhanyrendszerünk a nyomógomb megnyomása után, a gyári beállításnak megfelelő ideig szolgáltatja a vizet. A termékeket fix zuhanyfejekkel szereljük. A víz hőfokát a beépített termosztatikus keverőszelep állítógombjával lehet szabályozni. A hőfok beállító gomb biztonsági gyermekretesszel (forrázásgátlóval) van ellátva. 38°C feletti hőmérsékletű víz a retesz benyomása után állítható be. A termosztatikus elem szabályozza a hideg- és melegvíz arányát, ezáltal a beállított hőmérsékletnek megfelelő kevertvizet szolgáltat. Beépítéskor ügyeljen arra, hogy a hideg- és a melegágba is beépítésre kerüljön egy-egy visszacsapószelep. Ezzel megakadályozható, hogy a két ág összedolgozzon.
Beüzemeléskor ügyelni kell arra, hogy a két bemenő ág között ne legyen nagy nyomáskülönbség, mert ellenkező esetben a keverőegység nem működik megfelelően.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell, a nyomógombot pedig ki kell szerelni.

Zuhanyrendszerek közösségi használatra

Ideális választás a régi közösségi zuhanyok felújításánál, hiszen a szerelvények esztétikusan elhelyezhetőek a falburkolat bontása nélkül is.

  • Könnyű kezelhetőség
  • Az időzített nyomógombnak köszönhetően automatikusan elzár
  • A vízhőmérséklet termosztatikus keverővel állítható
  • Forrázásgáltó retesszel

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Magasság: 1120 mm
Faltól mért kinyúlása: 140 mm
Vízellátás: Termosztatikus keverõvel
Kivitel: Falon kívül csövezett
Alapidõzítés: 30±10 mp
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9.5 l/perc
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 4 bar
Zuhanyfej: Fix
Hõmérsékletállítási tartomány: 15-55 °C
Beépített forrázásgátló 38°C-nál
BK01544000000001    , zuhany, zuhanyrendszer ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Falon kívül csövezett zuhanyrendszer, termokeverõvel egybeépített idõzített, nyomógombbal, fix zuhanyfejjel (30±10 mp)

Zuhanyrendszer falon kívül csövezett kivitelben, termokeverővel egybeépített időzített nyomógombos csapteleppel, fix zuhanyfejjel.

Zuhany termokeverővel, időzített nyomógombbal, zuhanyfejjel

Falon kívüli csövezésű zuhanyrendszerünk a nyomógomb megnyomása után, a gyári beállításnak megfelelő ideig szolgáltatja a vizet. A termékeket fix zuhanyfejekkel szereljük. A víz hőfokát a beépített termosztatikus keverőszelep állítógombjával lehet szabályozni. A hőfok beállító gomb biztonsági gyermekretesszel (forrázásgátlóval) van ellátva. 38°C feletti hőmérsékletű víz a retesz benyomása után állítható be. A termosztatikus elem szabályozza a hideg- és melegvíz arányát, ezáltal a beállított hőmérsékletnek megfelelő kevertvizet szolgáltat. Beépítéskor ügyeljen arra, hogy a hideg- és a melegágba is beépítésre kerüljön egy-egy visszacsapószelep. Ezzel megakadályozható, hogy a két ág összedolgozzon.
Beüzemeléskor ügyelni kell arra, hogy a két bemenő ág között ne legyen nagy nyomáskülönbség, mert ellenkező esetben a keverőegység nem működik megfelelően.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell, a nyomógombot pedig ki kell szerelni.

Zuhanyrendszerek közösségi használatra

Ideális választás a régi közösségi zuhanyok felújításánál, hiszen a szerelvények esztétikusan elhelyezhetőek a falburkolat bontása nélkül is.

  • Könnyű kezelhetőség
  • Az időzített nyomógombnak köszönhetően automatikusan elzár
  • A vízhőmérséklet termosztatikus keverővel állítható
  • Forrázásgáltó retesszel

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Magasság: 1240 mm
Faltól mért kinyúlása: 140 mm
Vízellátás: Beépített termosztatikus keverõvel
Kivitel: Falon kívül csövezett
Alapidõzítés: 30±10 mp
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9.5 l/perc
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 4 bar
Zuhanyfej: Fix
Hõmérsékletállítási tartomány: 15-50 °C
Beépített forrázásgátló 38°C-nál
BK01545000000003    , zuhany, zuhanyrendszer ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Falon kívül csövezett zuhanyrendszer, termokeverõvel egybeépített idõzített, nyomógombbal, állítható fejjel (30±10 mp)

Zuhanyrendszer falon kívül csövezett kivitelben, termokeverővel egybeépített időzített nyomógombos csapteleppel, állítható zuhanyfejjel.

Zuhany termokeverővel, időzített nyomógombbal, zuhanyfejjel

Falon kívüli csövezésű zuhanyrendszerünk a nyomógomb megnyomása után, a gyári beállításnak megfelelő ideig szolgáltatja a vizet. A termékeket állítható zuhanyfejekkel szereljük. A víz hőfokát a beépített termosztatikus keverőszelep állítógombjával lehet szabályozni. A hőfok beállító gomb biztonsági gyermekretesszel (forrázásgátlóval) van ellátva. 38°C feletti hőmérsékletű víz a retesz benyomása után állítható be. A termosztatikus elem szabályozza a hideg- és melegvíz arányát, ezáltal a beállított hőmérsékletnek megfelelő kevertvizet szolgáltat. Beépítéskor ügyeljen arra, hogy a hideg- és a melegágba is beépítésre kerüljön egy-egy visszacsapószelep. Ezzel megakadályozható, hogy a két ág összedolgozzon.
Beüzemeléskor ügyelni kell arra, hogy a két bemenő ág között ne legyen nagy nyomáskülönbség, mert ellenkező esetben a keverőegység nem működik megfelelően.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell, a nyomógombot pedig ki kell szerelni.

Zuhanyrendszerek közösségi használatra

Ideális választás a régi közösségi zuhanyok felújításánál, hiszen a szerelvények esztétikusan elhelyezhetőek a falburkolat bontása nélkül is.

  • Könnyű kezelhetőség
  • Az időzített nyomógombnak köszönhetően automatikusan elzár
  • A vízhőmérséklet termosztatikus keverővel állítható
  • Forrázásgáltó retesszel
  • Állítható zuhanyfej

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Magasság: 1240 mm
Faltól mért kinyúlása: 140 mm
Vízellátás: Beépített termosztatikus keverõvel
Kivitel: Falon kívül csövezett
Alapidõzítés: 30±10 mp
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9.5 l/perc
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 4 bar
Zuhanyfej: Állítható
Hõmérsékletállítási tartomány: 15-50 °C
Beépített forrázásgátló 38°C-nál
BK01546000000003    , zuhany, zuhanyrendszer ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Falon kívül csövezett zuhanyrendszer,termokeverõvel egybeépített idõzített,nyomógombbal,perl. zuhanyfejjel (30±10 mp)

Zuhanyrendszer falon kívül csövezett kivitelben, termokeverővel egybeépített időzített nyomógombos csapteleppel, perlátoros zuhanyfejjel.

Zuhany termokeverővel, időzített nyomógombbal, zuhanyfejjel

Falon kívüli csövezésű zuhanyrendszerünk a nyomógomb megnyomása után, a gyári beállításnak megfelelő ideig szolgáltatja a vizet. A termékeket perlátoros zuhanyfejekkel szereljük. A víz hőfokát a beépített termosztatikus keverőszelep állítógombjával lehet szabályozni. A hőfok beállító gomb biztonsági gyermekretesszel (forrázásgátlóval) van ellátva. 38°C feletti hőmérsékletű víz a retesz benyomása után állítható be. A termosztatikus elem szabályozza a hideg- és melegvíz arányát, ezáltal a beállított hőmérsékletnek megfelelő kevertvizet szolgáltat. Beépítéskor ügyeljen arra, hogy a hideg- és a melegágba is beépítésre kerüljön egy-egy visszacsapószelep. Ezzel megakadályozható, hogy a két ág összedolgozzon.
Beüzemeléskor ügyelni kell arra, hogy a két bemenő ág között ne legyen nagy nyomáskülönbség, mert ellenkező esetben a keverőegység nem működik megfelelően.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell, a nyomógombot pedig ki kell szerelni.

Zuhanyrendszerek közösségi használatra

Ideális választás a régi közösségi zuhanyok felújításánál, hiszen a szerelvények esztétikusan elhelyezhetőek a falburkolat bontása nélkül is.

  • Könnyű kezelhetőség
  • Az időzített nyomógombnak köszönhetően automatikusan elzár
  • A vízhőmérséklet termosztatikus keverővel állítható
  • Forrázásgáltó retesszel

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Magasság: 1240 mm
Faltól mért kinyúlása: 140 mm
Vízellátás: Beépített termosztatikus keverõvel
Kivitel: Falon kívül csövezett
Alapidõzítés: 30±10 mp
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9.5 l/perc
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 4 bar
Zuhanyfej: Perlátoros zuhanyfej
Hõmérsékletállítási tartomány: 15-50 °C
Beépített forrázásgátló 38°C-nál
BK01547000000002    , zuhany, zuhanyrendszer ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Falon kívül csövezett zuhanyrendszer,termokeverõvel egybeépített idõzített,nyomógombbal,fix II. zuhanyfejjel (30±10 mp)

Zuhanyrendszer falon kívül csövezett kivitelben, termokeverővel egybeépített időzített nyomógombos csapteleppel, fix II. zuhanyfejjel.

Zuhany termokeverővel, időzített nyomógombbal, zuhanyfejjel

Falon kívüli csövezésű zuhanyrendszerünk a nyomógomb megnyomása után, a gyári beállításnak megfelelő ideig szolgáltatja a vizet. A termékeket fix zuhanyfejekkel szereljük. A víz hőfokát a beépített termosztatikus keverőszelep állítógombjával lehet szabályozni. A hőfok beállító gomb biztonsági gyermekretesszel (forrázásgátlóval) van ellátva. 38°C feletti hőmérsékletű víz a retesz benyomása után állítható be. A termosztatikus elem szabályozza a hideg- és melegvíz arányát, ezáltal a beállított hőmérsékletnek megfelelő kevertvizet szolgáltat. Beépítéskor ügyeljen arra, hogy a hideg- és a melegágba is beépítésre kerüljön egy-egy visszacsapószelep. Ezzel megakadályozható, hogy a két ág összedolgozzon.
Beüzemeléskor ügyelni kell arra, hogy a két bemenő ág között ne legyen nagy nyomáskülönbség, mert ellenkező esetben a keverőegység nem működik megfelelően.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell.
Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell, a nyomógombot pedig ki kell szerelni.

Zuhanyrendszerek közösségi használatra

Ideális választás a régi közösségi zuhanyok felújításánál, hiszen a szerelvények esztétikusan elhelyezhetőek a falburkolat bontása nélkül is.

  • Könnyű kezelhetőség
  • Az időzített nyomógombnak köszönhetően automatikusan elzár
  • A vízhőmérséklet termosztatikus keverővel állítható
  • Forrázásgáltó retesszel

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Magasság: 1240 mm
Faltól mért kinyúlása: 140 mm
Vízellátás: Beépített termosztatikus keverõvel
Kivitel: Falon kívül csövezett
Alapidõzítés: 30±10 mp
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9.5 l/perc
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 4 bar
Zuhanyfej: Fix
Hõmérsékletállítási tartomány: 15-50 °C
Beépített forrázásgátló 38°C-nál
BK01548000000002    , zuhany, zuhanyrendszer ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Idral Falon kívül csövezett zuhanyrendszer, fejbenkeverõs idõzített, nyomógombbal, fix zuhanyfejjel (15±10 mp), állítható hosszúságú zuhanycsõvel

Zuhanyrendszer falon kívül csövezett kivitelben, időzített nyomógombos, fejbenkeverős csapteleppel, fix zuhanyfejjel.

Zuhany fejbenkeverős nyomógombos csapteleppel, zuhanyfejjel

Zuhanyrendszerünk a nyomógomb megnyomása után, a gyárilag beállított ideig szolgáltatja a vizet. A kifolyó víz hőmérsékletét a nyomógomb jobbra-balra tekerésével lehet beállítani. Mivel "résvezérléssel", termoelem nélkül állítható a hideg és meleg víz aránya, a bemenő víz hőmérsékletek-, illetve a nyomásviszonyok változásának függvényében a kevert víz hőmérséklete is változik. A csaptelep tartozéka a visszacsapó szelep is, ezáltal a hideg és a meleg ágak nem tudnak összedolgozni. A zuhanyfej fix kialakítású.
Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell, a nyomógombot pedig ki kell szerelni.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! A zuhanyrendszer csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható.

Zuhanyrendszerek közösségi zuhanyzókba

  • Működtetése a nyomógomb megnyomásával történik
  • A gomb jobbra-balra tekerésével állítható a hideg-, melegvíz aránya
  • Automatikusan elzár, ezáltal víztakarékos
  • A krómozott felület esztétikus megjelenésű
  • Már alacsony víznyomáson is működik
  • Előírás szerinti szűrt víz esetében biztosítható a megfelelő működés

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Magasság: 930 mm
Faltól mért kinyúlása: 148 mm
Vízellátás: Fejbenkeverõs idõzített nyomóbombbal
Kivitel: Falon kívül csövezett
Alapidõzítés: 15±10 mp
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9.5 l/perc
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 4 bar
Zuhanyfej: Fix
Hõmérsékletállítási tartomány: Bemenõ vízhõmérsékletek, nyomásviszonyok alapján
BK01549000000001    , zuhany, zuhanyrendszer ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
MCM Falon kívül csövezett zuhanyrendszer, fejbenkeverős időzített, nyomógombbal, állítható zuhanyfejjel (20±5 mp)

Zuhanyrendszer falon kívül csövezett kivitelben, időzített nyomógombos, fejbenkeverős csapteleppel, fix zuhanyfejjel.

WEST Prémium Falon kívül csövezett rozsdamentes zuhanyrendszer, egykaros csapteleppel hideg és meleg vizre, esőztetős zuhanyfejjel, kézi zuhannyal, zuhanycsővel

Zuhanyrendszer falon kívül csövezett kivitelben, időzített nyomógombos, fejbenkeverős csapteleppel, fix zuhanyfejjel.

Nem találáható a fájl: http://www.bandk.hu/dynamic/termek/web/BKH1170241_WEBLE_1.HTML
Anyag: rozsdamentes acél
Felület: szatén
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Szélesség: 255 mm
Magasság: 1000-1350 mm (állítható)
Faltól mért kinyúlása: 530 mm
Gégecső hossza: 1500 mm
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
WEST Prémium Falon kívül csövezett rozsdamentes zuhanyrendszer, egykaros csapteleppel hideg és meleg vizre, esõztetõs zuhanyfejjel, kádtöltõvel, kézi zuhannyal, zuhanycsõvel

Zuhanyrendszer rozsdamentes acélból falon kívül csövezett kivitelben, egykaros csapteleppel, kádtöltővel, esőztetővel, kézi zuhannyal és flexibilis zuhanycsővel.

Zuhanyrendszer rozsdamentes acélból zuhanyfejjel

Csaptelepek a konyha és fürdőszoba leggyakrabban használt kiegészítő berendezései, így a gondos választás alapvető fontosságú! A West rozsdamentes csapok felülete az AISI 304 anyagválasztásból adódóan ellenállóak annak ellenére, hogy a gyártás során semmilyen felületi bevonat nem került felvitelre. A csaptelepek felülete professzionális megmunkálású, egyes illesztések szinte láthatatlanok, így amellett, hogy tisztántartásuk egyszerűen és könnyen megoldható, a csaptelepek rendkívül esztétikusak. Az anyagjellemzőből adódóan az átfolyó vízben semmilyen kioldódó anyag nem jelenhet meg. Az csaptelep vezérléséért felelős belső keverőegység a kartus, magas műszaki színvonalat képvisel, így a rozsdamentes csap megbízható működése hosszú időtartamra garantált! A West rozsdamentes zuhanyrendszer minden eleme rozsdamentes acélból készült. Komplex megoldást nyújt a zuhanyzás maximális kiélvezéséhez. Egyszerűen válthat a felhasználó az esőztetős zuhany és a kézi zuhany között. Nagy előnye, hogy régi zuhany helyére egyszerűen, többnyire csempe- és bontás nélkül is telepíthető.
Típustól függően sima-, vagy kádtöltős zuhanycsapteleppel került szerelésre.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges. A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a hosszútávú helyes működés nem garantálható. Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beálta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében. A terméket a tökéletes vízkép megtartásához, valamint a felületek hosszantartó esztétikusságának megtartása érdekében a víz keménységének megfelelő gyakorisággal vízkőmentesítse!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban írtakat!

Zuhanyok esztétikus kialakítással

Elsősorban otthoni használatra ajánljuk, de masszív felépítésének kööszönhetően ideális üzemi, vagy nagykonyhai használatra is.

  • Esztétikus kialakítás
  • Könnyen tisztítható, higiénikus
  • Tartós kivitel
  • Esőztető és kézi zuhanyfejjel, flexibilis zuhanycsővel

Anyag: rozsdamentes acél
Felület: szatén
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Szélesség: 255 mm
Magasság: 1000-1350 mm (állítható)
Faltól mért kinyúlása: 530 mm
Gégecsõ hossza: 1500 mm
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
MOFÉM MAMBO-5 falon kívül csövezett zuhanyrendszer egykaros fali zuhany csapteleppel, zuhanycsõvel, vízkõmentes zuhanyfejjel, krómozott

Zuhanyrendszer flexibilis zuhanycsővel, vízkőmentes zuhanyfejjel, egykaros keverőcsapteleppel, krómozott felülettel. 

Zuhanyrendszer vízkőmentes zuhanyfejjel

A MOFÉM Mambo-5 fali zuhanycsaptelep flexibilis zuhanycsővel és vízkőmentes zuhanyfejjel, krómozott felülettel készül.
A víz hőmérsékletét és mennyiségét a csaptelep elején található keverőkarral tudjuk szabályozni.

  • Egyszerű szerelhetőség
  • Vízkőmentes zuhanyfej
  • Esztétikus megjelenés

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Felület: krómozott
Faltól mért kinyúlása: 173 mm
Gégecsõ hossza: 1500 mm
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
MOFÉM JUNIOR falon kívül csövezett zuhanyrendszer egykaros fali zuhany csapteleppel, zuhanycsõvel, vízkõmentes zuhanyfejjel, krómozott

Zuhanyrendszer fali rögzítésű fix zuhanycsővel, vízkőmentes zuhanyfejjel, egykaros keverő csapteleppel, krómozott felülettel. 

Zuhanyrendszer vízkőmentes zuhanyfejjel

A MOFÉM Junior fali zuhanycsaptelep fali rögzítésű függőleges zuhanycsővel és vízkőmentes zuhanyfejjel, krómozott felülettel készül.
A víz hőmérsékletét a csaptelep elején található keverőkarral lehet szabályozni.

  • Egyszerű szerelhetőség
  • Vízkőmentes zuhanyfej
  • Esztétikus megjelenés

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Felület: krómozott
Magasság: 1220 mm
Faltól mért kinyúlása: 342 mm
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
MOFÉM EUROSZTÁR falon kívül csövezett zuhanyrendszer egykaros fali zuhany csapteleppel, zuhanycsõvel, vízkõmentes zuhanyfejjel, krómozott

Zuhanyrendszer fali rögzítésű fix zuhanycsővel, vízkőmentes zuhanyfejjel, tekerőgombos csapteleppel, krómozott felülettel. 

Zuhanyrendszer vízkőmentes zuhanyfejjel

A MOFÉM Eurosztár fali zuhanycsaptelep fali rögzítésű függőleges zuhanycsővel és vízkőmentes zuhanyfejjel, krómozott felülettel készül.
A víz hőmérsékletét a hideg és melegvízhez tartozó tekerőgombok állításával tudjuk szabályozni.

  • Egyszerű szerelhetőség
  • Vízkőmentes zuhanyfej
  • Esztétikus megjelenés

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Felület: krómozott
Magasság: 1220 mm
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
MOFÉM BASIC fix zuhanycsõ vízkõmentes zuhanyfejjel, fali rögzítõszettel, krómozott

Fali rögzítésű fix zuhanycső vízkőmentes zuhanyfejjel, krómozott felülettel. 

Zuhanycső vízkőmentes zuhanyfejjel

A MOFÉM Basic fali zuhanycső vízkőmentes zuhanyfejjel, krómozott felülettel készül.
A termék a csaptelepet nem tartalmazza.

  • Egyszerű szerelhetőség
  • Vízkőmentes zuhanyfej
  • Esztétikus megjelenés

Csõcsatlakozás: 3/4"
Magasság: 1105 mm
Felület: krómozott
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Húzólánccal mûködtethetõ idõzített zuhanyegység, vízszintes beépítésû, kevert vízre, lopásgátlóval (8±3 mp)

Zuhanyegység húzóláncos működtetéssel, időzített szeleppel, kevert vízre, vízszintesen beépíthető kivitelben.

Zuhany, vészzuhany fali kiálláshoz

A zuhanyegység normál vízáteresztésű fejjel van szerelve. A húzólánc lefelé történő húzásával lehet nyitni a szelepet. A víz a beépített nyomógomb beállításnak megfelelő ideig áramlik át a szelepen. A berendezés lopásgátló alkatrészekkel szerelt változat. A zuhany fali kiálláshoz szerelhető.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beálta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében (a nyomógomot is ki kell szerelni, mivel a csaptesten belül található időzítőpohárban lévő vizet is el kell távolítani)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban írtakat!

Zuhanyrendszerek nagy forgalmú helyekre

Olyan nagy forgalmú helyekre ajánljuk, ahol a tisztíthatóság, és a hosszú élettartam az elsődleges szempont.

  • Könnyű kezelhetőség
  • Automatikus elzárás

Bemeneti vízcsatlakozás: C1/2"
Alapidõzítés: 8±3 mp
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 l/perc
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Maximális vízhõmérséklet: 80 °C
BK04020000000004    , vészzuhany, biztonsági zuhany, mentesíto zuhany ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Húzólánccal mûködtethetõ idõzített zuhanyegység, függõleges beépítésû, kevert vízre, lopásgátlóval (8±3 mp)

Zuhanyegység húzóláncos működtetéssel, időzített szeleppel, kevert vízre, függőlegesen beépíthető kivitelben.

Zuhany, vészzuhany mennyezeti kiálláshoz

A zuhanyegység normál vízáteresztésű fejjel van szerelve. A húzólánc lefelé történő húzásával lehet nyitni a szelepet. A víz a beépített nyomógomb beállításnak megfelelő ideig áramlik át a szelepen. A berendezés lopásgátló alkatrészekkel szerelt változat. A zuhany mennyezeti kiálláshoz szerelhető.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beálta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében (a nyomógomot is ki kell szerelni, mivel a csaptesten belül található időzítőpohárban lévő vizet is el kell távolítani)!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban írtakat!

Zuhanyrendszerek nagy forgalmú helyekre

Olyan nagy forgalmú helyekre ajánljuk, ahol a tisztíthatóság, és a hosszú élettartam az elsődleges szempont.

  • Könnyű kezelhetőség
  • Automatikus elzárás

Bemeneti vízcsatlakozás: C1/2"
Alapidõzítés: 8±3 mp
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 l/perc
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Maximális vízhõmérséklet: 80 °C
BK04021000000004    , vészzuhany, biztonsági zuhany, mentesíto zuhany ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Falra szerelhetõ lábzuhany idõzített, nyomógombos mûködtetéssel, perlátorral, kevert vízre, krómozott

Lábzuhany falra szerelhető kivitelben, időzített nyomógombos szeleppel, perlátoros kifolyóval, előkevert vízre.

Zuhanyrendszer lábmosáshoz, lábzuhany

A falra szerelhető lábzuhany a nyomógomb megnyomása után, a beállításnak megfelelő ideig szolgáltatja a hideg, vagy előkevert vizet.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges! A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a helyes működés nem garantálható.
Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében (a nyomógomot is ki kell szerelni, mivel a csaptesten belül található időzítőpohárban lévő vizet is el kell távolítani)! A perlátort legalább negyedévente vízkőmentesíteni kell.

Elsősorban strandokra, uszodákba, wellnessekbe ajánljuk.

  • Könnyű kezelhetőség
  • Egyszerű felépítés
  • Víztakarékos, önelzáró szelep

Menetcsatlakozás: 1/2"
Alapidõzítés: 30±10 mp
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9.5 l/perc
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 4 bar
BK01631000000001    , lábzuhany, zuhany ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

Burkolt zuhanyrendszer

Burkolt zuhanyrendszer termosztatikus keverõvel, infrás mûködtetéssel, fix II. zuhanyfejjel, 24 V

Rozsdamentes acél burkolt zuhanyrendszer, termosztatikus keverőszeleppel, infrás működtetéssel, fix zuhanyfejjel.

Zuhanyrendszer rozsdamentes acél burkolattal

A zuhanyrendszerünk rozsdamentes burkolattal van ellátva. Az infraérzékelő a felhasználó testéről visszaverődő infrafényt érzékelve, nyitja a mágnesszelepet, ezáltal a termosztatikus keverőszeleppel beállított hőmérsékletű vizet. A termosztatikus keverőszelep forrázásgátló biztonsági retesszel rendelkezik. 38 °C-nál magasabb hőmérsékletű víz beállításához a reteszt be kell nyomni. Az érzékelő elől ellépve az elektronika a gyárilag beállított késleltetés után zárja a vizet. Amennyiben az infra gyárilag beállított érzékenysége nem felelne meg, egyszerűen átállítható a helyszínen is 10-60 cm-es tartományban. A terméket fix zuhanyfejjel szerelt verzióban szállítjuk. A zuhanyrendszer rozsdamentes burkolattal van szerelve, mely elrejti a zuhany szerelvényeit, ezáltal növeli az esztétikumot.
FONTOS! Beépítéskor ügyeljünk arra, hogy két vagy több, infrafénnyel működő berendezést ne építsünk be közvetlenül egymással szemben, mert azok egymás működését zavarni fogják! Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell, a nyomógombot pedig ki kell szerelni. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell. Magas ásványi só koncentrációjú víz esetén a helyes működés nem garantálható.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba minimum 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban írtakat!

Zuhanyok közösségi használatra

Elsősorban sportlétesítmények, uszodák, strandok zuhanyzóiba ajánljuk, de különösen alkalmas régi közösségi zuhanyok felújításánál, hiszen a szerelvények esztétikusan elhelyezhetőek a falburkolat bontása nélkül is.

  • Erős, masszív felépítés
  • Esztétikus kialakítás
  • Egyszerű használhatóság
  • Infrás működtetéssel
  • Termosztatikus keverőszeleppel

Anyag: Rozsdamentes acél (1.4301)
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Méretek: 1250x256x75 mm
Vízellátás: Elõkevert vízre
Érzékenység: 10-60 cm (állítható)
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 l/perc
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 10 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
BK01584000000001    , zuhany, zuhanyrendszer, zuhanypanel ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Burkolt zuhanyrendszer kevert vízre, idõzített, nyomógombbal, fix II. zuhanyfejjel (30±10 mp)

Rozsdamentes acél burkolt zuhanyrendszer kevert vízre, időzített nyomógombos szeleppel, fix zuhanyfejjel

Zuhanyrendszer rozsdamentes acél burkolattal

A zuhanyrendszerünk rozsdamentes burkolattal van ellátva. A nyomógomb megnyomása után, a beállításnak megfelelő ideig szolgáltatja a hideg, vagy előkevert vizet. A terméket fix zuhanyfejjel szerelt verzióban szállítjuk. A zuhanyrendszer rozsdamentes burkolattal van szerelve, mely elrejti a zuhany szerelvényeit, ezáltal növeli az esztétikumot.
Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell, a nyomógombot pedig ki kell szerelni. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell. Magas ásványi só koncentrációjú víz esetén a helyes működés nem garantálható.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban írtakat!

Zuhanyok közösségi használatra

Elsősorban sportlétesítmények, uszodák, strandok zuhanyzóiba ajánljuk, de különösen alkalmas régi közösségi zuhanyok felújításánál, hiszen a szerelvények esztétikusan elhelyezhetőek a falburkolat bontása nélkül is.

  • Erős, masszív felépítés
  • Víztakarékos, időzített nyomógombos szeleppel
  • Esztétikus kialakítás
  • Egyszerű használhatóság

Anyag: Rozsdamentes acél (1.4301)
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Méretek: 1250x256x75 mm
Vízellátás: Elõkevert vízre
Alapidõzítés: 30±10 mp
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 l/perc
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
BK01554000000001    , zuhany, zuhanyrendszer, zuhanypanel ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Idral Burkolt zuhanyrendszer kevert vízre, idõzített, nyomógombbal, fix zuhanyfejjel, felsõ, vagy hátsó becsatlakozással

Burkolt zuhanyrendszer kevert vízre, alumínium-műanyag burkolattal, időzített nyomógombos szeleppel, fix zuhanykifolyóval.

Zuhanyrendszer nyomógombos csapteleppel, zuhanyfejjel

Az Idral SLIM burkolt zuhanyrendszer időzített nyomógombos szeleppel és fix zuhanykifolyóval rendelkezik. A burkolat alumíniumból és ABS műanyagból készül, a vízbekötést történhet hátulról vagy felülről. A zuhany a nyomógomb megnyomása után, a beállításnak megfelelő ideig szolgáltatja a hideg, vagy előkevert vizet.
Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell, a nyomógombot pedig ki kell szerelni. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell. Magas ásványi só koncentrációjú víz esetén a helyes működés nem garantálható.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.
 
Elsősorban közösségi zuhanyzókba ajánljuk, ahol fontos a víztakarékosság és rendelkezésre áll beállított hőmérsékletű kevertvizes hálózat.

  • Esztétikus megjelenés
  • Egyszerű kezelhetőség
  • Időzített, víztakarékos szelep
  • Átszerelhető hátsó vagy felső bekötés

Anyag: alumínium, ABS
Magasság: 1000 mm
Szélesség: 85 mm
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Vízátfolyás: 8 liter/perc
Nyomástartomány: 1,5-6 bar (ajánlott: 2-4 bar)
Közeg hõmérséklete: 5-65 °C
Késleltetés: 25 mp (+5, -10 mp, 3 bar)
Kivitel: Felsõ, vagy hátsó becsatlakozással
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Burkolt zuhanyrendszer termosztatikus keverõvel, idõzített, nyomógombbal, fix II. zuhanyfejjel (30±10 mp)

Rozsdamentes acél burkolt zuhanyrendszer, időzített nyomógombos szeleppel, termosztatikus keverővel, fix zuhanyfejjel.

Zuhanyrendszer rozsdamentes acél burkolattal

A zuhanyrendszerünk rozsdamentes burkolattal van ellátva. A nyomógomb megnyomása után, a beállításnak megfelelő ideig szolgáltatja a vizet. A vízhőmérséklet a keverő hőfokállító gombjának segítségével változtatható. A hőfok beállító gomb biztonsági gyermekretesszel (forrázásgátlóval) van ellátva, 38°C feletti hőmérsékletű víz a retesz benyomása után állítható be. A termosztatikus elem szabályozza a hideg- és melegvíz arányát, ezáltal a beállított hőmérsékletnek megfelelő kevertvizet szolgáltat. Beépítéskor ügyeljen arra, hogy a hideg- és a melegágba is beépítésre kerüljön egy-egy visszacsapószelep. Ezzel megakadályozható, hogy a két ág összedolgozzon. Beüzemeléskor ügyelni kell arra, hogy a két bemenő ág között ne legyen nagy nyomáskülönbség, mert ellenkező esetben a keverőegység nem működik megfelelően. A terméket fix zuhanyfejjel szerelt verzióban szállítjuk. A zuhanyrendszer rozsdamentes burkolattal van szerelve, mely elrejti a zuhany szerelvényeit, ezáltal növeli az esztétikumot.
Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell, a nyomógombot pedig ki kell szerelni. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell. Magas ásványi só koncentrációjú víz esetén a helyes működés nem garantálható.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban írtakat!

Zuhanyok közösségi használatra

Elsősorban sportlétesítmények, uszodák, strandok zuhanyzóiba ajánljuk, de különösen alkalmas régi közösségi zuhanyok felújításánál, hiszen a szerelvények esztétikusan elhelyezhetőek a falburkolat bontása nélkül is.

  • Erős, masszív felépítés
  • Esztétikus kialakítás
  • Egyszerű használhatóság
  • Beépített termosztatikus keverőszelep

Anyag: Rozsdamentes acél (1.4301)
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Méretek: 1250x256x75 mm
Vízellátás: Beépített termosztatikus keverõvel
Alapidõzítés: 30±10 mp
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 l/perc
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
Szabályozási tartomány: 25-50 °C
BK01564000000001    , zuhany, zuhanyrendszer, zuhanypanel ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Burkolt zuhanyrendszer kevert vízre, infrás mûködtetéssel, fix II. zuhanyfejjel, 24 V

Rozsdamentes acél burkolt zuhanyrendszer, kevert vízre, infrás működtetéssel, fix zuhanyfejjel.

Zuhanyrendszer rozsdamentes acél burkolattal

A zuhanyrendszerünk rozsdamentes burkolattal van ellátva. Az infraérzékelő a felhasználó testéről visszaverődő infrafényt érzékelve, nyitja a mágnesszelepet, ezáltal az előkevert vizet. Az érzékelő elől ellépve az elektronika a gyárilag beállított késleltetés után zárja a vizet. Amennyiben az infra gyárilag beállított érzékenysége nem felelne meg, egyszerűen átállítható a helyszínen is 10-60 cm-es tartományban. A terméket fix zuhanyfejjel szerelt verzióban szállítjuk. A zuhanyrendszer rozsdamentes burkolattal van szerelve, mely elrejti a zuhany szerelvényeit, ezáltal növeli az esztétikumot.
FONTOS! Beépítéskor ügyeljünk arra, hogy két vagy több, infrafénnyel működő berendezést ne építsünk be közvetlenül egymással szemben, mert azok egymás működését zavarni fogják! Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell, a nyomógombot pedig ki kell szerelni. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell. Magas ásványi só koncentrációjú víz esetén a helyes működés nem garantálható.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba minimum 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban írtakat!

Zuhanyok közösségi használatra

Elsősorban sportlétesítmények, uszodák, strandok zuhanyzóiba ajánljuk, de különösen alkalmas régi közösségi zuhanyok felújításánál, hiszen a szerelvények esztétikusan elhelyezhetőek a falburkolat bontása nélkül is.

  • Erős, masszív felépítés
  • Esztétikus kialakítás
  • Egyszerű használhatóság
  • Infrás működtetéssel

Anyag: Rozsdamentes acél (1.4301)
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Méretek: 1250x256x75 mm
Vízellátás: Elõkevert vízre
Érzékenység: 10-60 cm (állítható)
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 l/perc
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
BK01574000000001    , zuhany, zuhanyrendszer, zuhanypanel ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
WEST Prémium Zuhanypanel kézi váltószeleppel (3 választható kimenettel: esõztetõ, hátmasszázs és kézi zuhany funkció), keverõszeleppel, rozsdamentes kézizuhannyal, gégecsõvel

Prémium rozsdamentes acél zuhanypanel esőztetővel, masszázsfúvókákkal, gégecsöves kézizuhannyal.

Zuhanyrendszer rozsdamentes acélból

A csaptelepek a konyha és fürdőszoba leggyakrabban használt kiegészítő berendezései, így a gondos választás alapvető fontosságú! A West rozsdamentes csapok felülete az AISI 304 anyagválasztásból adódóan ellenállóak annak ellenére, hogy a gyártás során semmilyen felületi bevonat nem került felvitelre. A csaptelepek felülete professzionális megmunkálású, egyes illesztések szinte láthatatlanok, így amellett, hogy tisztántartásuk egyszerűen és könnyen megoldható, a csaptelepek rendkívül esztétikusak. Az anyagjellemzőből adódóan az átfolyó vízben semmilyen kioldódó anyag nem jelenhet meg. Az csaptelep vezérléséért felelős belső keverőegység a kartus, magas műszaki színvonalat képvisel, így a rozsdamentes csap megbízható működése hosszú időtartamra garantált!
A West rozsdamentes zuhanypanel komplex megoldást nyújt a zuhanyzás legmaximálisabb kiélvezéséhez. Egyszerűen válthat a felhasználó az esőztetős zuhany, a masszírozó zuhanyfejek és a kézi zuhany között. Nagy előnye, hogy régi zuhany helyére egyszerűen, többnyire csempe- és falbontás nélkül is telepíthető.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges. A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a hosszútávú helyes működés nem garantálható. Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében. A terméket a tökéletes vízkép megtartásához, valamint a felületek hosszantartó esztétikusságának megtartása érdekében a víz keménységének megfelelő gyakorisággal vízkőmentesítse!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban írtakat!

Zuhanyok esztétikus kialakítással

Elsősorban otthoni használatra ajánljuk, de masszív felépítésének kööszönhetően ideális üzemi, vagy nagykonyhai használatra is.

  • Esztétikus kialakítás
  • Könnyen tisztítható, higiénikus, prémium megmunkálású felület
  • Tartós kivitel
  • Esőztető, kézizuhany és hátmasszázs funkciók

Anyag: rozsdamentes acél
Felület: szatén
Méretek: 1500x200x480 mm
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
WEST Prémium Zuhanypanel kézi váltószeleppel (3 választható kimenettel: esõztetõ, hátmasszázs és kézi zuhany funkció), keverõszeleppel, polccal, rozsdamentes kézizuhannyal, gégecsõvel

Prémium rozsdamentes acél zuhanypanel polccal, esőztetővel, masszázsfúvókákkal, gégecsöves kézizuhannyal.

Zuhanyrendszer rozsdamentes acélból

A csaptelepek a konyha és fürdőszoba leggyakrabban használt kiegészítő berendezései, így a gondos választás alapvető fontosságú! A West rozsdamentes csapok felülete az AISI 304 anyagválasztásból adódóan ellenállóak annak ellenére, hogy a gyártás során semmilyen felületi bevonat nem került felvitelre. A csaptelepek felülete professzionális megmunkálású, egyes illesztések szinte láthatatlanok, így amellett, hogy tisztántartásuk egyszerűen és könnyen megoldható, a csaptelepek rendkívül esztétikusak. Az anyagjellemzőből adódóan az átfolyó vízben semmilyen kioldódó anyag nem jelenhet meg. Az csaptelep vezérléséért felelős belső keverőegység a kartus, magas műszaki színvonalat képvisel, így a rozsdamentes csap megbízható működése hosszú időtartamra garantált!
A West rozsdamentes zuhanypanel komplex megoldást nyújt a zuhanyzás legmaximálisabb kiélvezéséhez. Egyszerűen válthat a felhasználó az esőztetős zuhany, a masszírozó zuhanyfejek és a kézi zuhany között. Nagy előnye, hogy régi zuhany helyére egyszerűen, többnyire csempe- és falbontás nélkül is telepíthető. A váltó- és nyitókar háza polcként is használható, esztétikus tárolófelülettel van ellátva.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges. A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a hosszútávú helyes működés nem garantálható. Figyelem! Kültéri beépítés esetében ügyeljen rá, hogy a fagy beállta előtt teljesen víztelenítse a csaptelepet a fagykárok elkerülése érdekében. A terméket a tökéletes vízkép megtartásához, valamint a felületek hosszantartó esztétikusságának megtartása érdekében a víz keménységének megfelelő gyakorisággal vízkőmentesítse!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban írtakat!

Zuhanyok esztétikus kialakítással

Elsősorban otthoni használatra ajánljuk, de masszív felépítésének kööszönhetően ideális üzemi, vagy nagykonyhai használatra is.

  • Esztétikus kialakítás
  • Könnyen tisztítható, higiénikus, prémium megmunkálású felület
  • Tartós kivitel
  • Esőztető, kézizuhany és hátmasszázs funkciók

Anyag: rozsdamentes acél
Felület: szatén
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

Biztonsági zuhany

Húzólánccal mûködtethetõ idõzített vészzuhany, szórótárcsával

Fali vészzuhany húzólánccal, időzített nyomógombos szeleppel.

Vészzuhany rozsdamentes acélból

Vészzuhany nagy áteresztőképességű rozsdamentes tölcsérrel és szórótárcsával. A zuhany a húzólánc meghúzásával indítható. A lánc elengedését követően a gyári beállításnak megfelelő idő letele után a zuhany automatikusan elzár. A zuhanyfej és a működtető elemek rozsdamentes acélból, a szeleptest krómozott rézből készül. Az időzített nyomógomb szelepe csak (1,5-3 bar) hálózati víznyomás mellett működik megfelelően. Az időzítés és a helyes működés csak megfelelő tisztaságú vízzel biztosítható. Magas ásványi só koncentrációjú víz esetén a helyes működés nem garantálható.
A biztonsági zuhanyok működtetéséhez megfelelő hőmérsékletű, langyos víz biztosítása szükséges.
Üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban írtakat!
Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell (a nyomógombot is ki kell szerelni, mivel a csaptesten belül található időzítőpohárban lévő vizet is el kell távolítani)! A zuhanyrózsát legalább 3 havonta vízkőmentesíteni kell.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek ipari alkalmazásra

Alkalmazási terület: vegyi üzemekben és olyan területeken, ahol a szemet, arcot, testet ért veszélyes szennyeződéseket gyorsan el kell távolítani.

  • Nagy áteresztőképesség
  • Rendkívül egyszerű működtetés
  • Időzített elzárás

Bemeneti vízcsatlakozás: 3/4"
Méretek: 600x284x228 mm
Tölcsér átmérõje: D167 mm
Alapidõzítés: 7±3 mp
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 60 l/perc
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 4 bar
Beépítési magasság: 2200-2300 mm
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
BK04022000000002    , vészzuhany, biztonsági zuhany, mentesíto zuhany ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

Húzókarral mûködtethetõ, falra szerelhetõ vészzuhany, rozsdamentes

Falra szerelhető, húzókarral működtethető vészzuhany rozsdamentes acélból. 

Vészzuhany rozsdamentes acélból

A húzókar lefelé történő húzásával lehet nyitni a golyós csapot. A víz a húzókar eredeti állapotának visszaállításáig áramlik át a speciális, nagy áteresztőképességű zuhanyfejen. A berendezés rozsdamentes acélból és krómozott réz alkatrészekből készül. Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt teljesen vízteleníteni kell. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell. Magas ásványi só koncentrációjú víz esetén a helyes működés nem garantálható.
A biztonsági zuhanyok működtetéséhez megfelelő hőmérsékletű, langyos víz biztosítása szükséges.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban írtakat!

Zuhanyok, zuhanyrendszerek ipari alkalmazásra

A vészzuhanyt jellemzően olyan laboratóriumokba, üzemekbe ajánljuk, ahol előfordul hogy a felhasználó ruhájára veszélyes anyag fröccsenhet, így a nagy vízáteresző képességnek, és a könnyű, gyors nyitásnak köszönhetően minimális idő alatt le tudja mosni magáról.

  • Rendkívül könnyen kezelhető
  • Könnyen tisztítható
  • Nagy áteresztőképességű zuhanyfej

Bemeneti vízcsatlakozás: 1"
Faltól mért kinyúlása: 565 mm
Tölcsér átmérõje: D167 mm
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 60 l/perc
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 6 bar
Beépítési magasság: 2200-2300 mm
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
BK04026000000001    , vészzuhany, biztonsági zuhany, mentesíto zuhany ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Húzókarral mûködtethetõ, rozsdamentes, fali vészzuhany

Húzókarral működtethető fali vészzuhany, rozsdamentes acélból, szórótárcsával.

Vészzuhany fali kivitelben húzókarral

A húzókar lefelé történő húzásával lehet nyitni a golyós csapot. A víz a húzókar eredeti állapotának visszaállításáig áramlik át a speciális, nagy áteresztőképességű zuhanyfejen. A berendezés rozsdamentes acélból és krómozott réz alkatrészekből készül, oldalfali kimenetre rögzíthető változatban. A esőztető zuhanyfejnek köszönhetően ideális átmérőjű vízsugarat biztosít.
Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt teljesen vízteleníteni kell. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell. Magas ásványi só koncentrációjú víz esetén a helyes működés nem garantálható.
A biztonsági zuhanyok működtetéséhez megfelelő hőmérsékletű, langyos víz biztosítása szükséges.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.
Tisztításnál vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek tisztítása és karbantartása" című dokumentumban leírtakat.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek ipari alkalmazásra

A vészzuhanyt jellemzően olyan laboratóriumokba, üzemekbe ajánljuk, ahol előfordul hogy a felhasználó ruhájára veszélyes anyag fröccsenhet, így a nagy vízáteresző képességnek, és a könnyű, gyors nyitásnak köszönhetően minimális idő alatt le tudja mosni magáról.

  • Rendkívül könnyen kezelhető
  • Könnyen tisztítható
  • Nagy áteresztőképességű zuhanyfej

Anyag: rozsdamentes acél
Felület: matt
Bemeneti vízcsatlakozás: 1"
Tölcsér átmérõje: D300 mm
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 75,7 l/perc
Tömeg: 4,75 kg
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Húzókarral mûködtethetõ, szinterezett, fali vészzuhany ABS szórtárcsával

Húzókarral működtethető fali vészzuhany, galvanizált felülettel, szórótárcsával.

Vészzuhany fali kivitelben húzókarral

A húzókar lefelé történő húzásával lehet nyitni a golyós csapot. A víz a húzókar eredeti állapotának visszaállításáig áramlik át a speciális, nagy áteresztőképességű zuhanyfejen. A berendezés galvanizált acélból és krómozott réz alkatrészekből készül, oldalfali kimenetre rögzíthető változatban. A esőztető zuhanyfejnek köszönhetően ideális átmérőjű vízsugarat biztosít.
Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt teljesen vízteleníteni kell. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell. Magas ásványi só koncentrációjú víz esetén a helyes működés nem garantálható.
A biztonsági zuhanyok működtetéséhez megfelelő hőmérsékletű, langyos víz biztosítása szükséges.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek ipari alkalmazásra

A vészzuhanyt jellemzően olyan laboratóriumokba, üzemekbe ajánljuk, ahol előfordul hogy a felhasználó ruhájára veszélyes anyag fröccsenhet, így a nagy vízáteresző képességnek, és a könnyű, gyors nyitásnak köszönhetően minimális idő alatt le tudja mosni magáról.

  • Rendkívül könnyen kezelhető
  • Könnyen tisztítható
  • Nagy áteresztőképességű zuhanyfej

Anyag: acél
Felület: galvanizált
Bemeneti vízcsatlakozás: 1"
Tölcsér átmérõje: D300 mm
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 75,7 l/perc
Tömeg: 6.5 kg
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Húzókarral mûködtethetõ, mennyezetre szerelhetõ vészzuhany, rozsdamentes, (közvetlen csatlakozás 1½)

Vészzuhany mennyezetre szerelhető kivitelben, húzókarral működtethető szeleppel.

Vészzuhany rozsdamentes acélból

A húzókar lefelé történő húzásával lehet nyitni a golyós csapot. A víz a húzókar eredeti állapotának visszaállításáig áramlik át a speciális, nagy áteresztőképességű zuhanyfejen. A berendezés rozsdamentes acélból és krómozott réz alkatrészekből készül.
Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt teljesen vízteleníteni kell. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell. Magas ásványi só koncentrációjú víz esetén a helyes működés nem garantálható.
A biztonsági zuhanyok működtetéséhez megfelelő hőmérsékletű, langyos víz biztosítása szükséges.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban írtakat!

Zuhanyok, zuhanyrendszerek ipari alkalmazásra

A vészzuhanyt jellemzően olyan laboratóriumokba, üzemekbe ajánljuk, ahol előfordul hogy a felhasználó ruhájára veszélyes anyag fröccsenhet, így a nagy vízáteresző képességnek, és a könnyű, gyors nyitásnak köszönhetően minimális idő alatt le tudja mosni magáról.

  • Rendkívül könnyen kezelhető
  • Könnyen tisztítható
  • Nagy vízáteresztő képességű

Bemeneti vízcsatlakozás: 1"
Magasság: 850 mm
Tölcsér átmérõje: D167 mm
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 60 l/perc
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 6 bar
Beépítési magasság: 2200-2300 mm
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
BK04027000000001    , vészzuhany, biztonsági zuhany, mentesíto zuhany ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Húzókarral mûködtethetõ, rozsdamentes, mennyezetre szerelhetõ vészzuhany

Húzókarral működtethető mennyezetre szerelhető vészzuhany, rozsdamentes acélból, szórótárcsával.

Vészzuhany mennyezetre szerelhető kivitelben húzókarral

A húzókar lefelé történő húzásával lehet nyitni a golyós csapot. A víz a húzókar eredeti állapotának visszaállításáig áramlik át a speciális, nagy áteresztőképességű zuhanyfejen. A berendezés rozsdamentes acélból és krómozott réz alkatrészekből készül, mennyezeti kimenetre rögzíthető változatban. A esőztető zuhanyfejnek köszönhetően ideális átmérőjű vízsugarat biztosít.
Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt teljesen vízteleníteni kell. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell. Magas ásványi só koncentrációjú víz esetén a helyes működés nem garantálható.
A biztonsági zuhanyok működtetéséhez megfelelő hőmérsékletű, langyos víz biztosítása szükséges.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.
Tisztításnál vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek tisztítása és karbantartása" című dokumentumban leírtakat.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek ipari alkalmazásra

A vészzuhanyt jellemzően olyan laboratóriumokba, üzemekbe ajánljuk, ahol előfordul hogy a felhasználó ruhájára veszélyes anyag fröccsenhet, így a nagy vízáteresző képességnek, és a könnyű, gyors nyitásnak köszönhetően minimális idő alatt le tudja mosni magáról.

  • Rendkívül könnyen kezelhető
  • Könnyen tisztítható
  • Nagy áteresztőképességű zuhanyfej

Anyag: rozsdamentes acél
Felület: matt
Bemeneti vízcsatlakozás: 1"
Tölcsér átmérõje: D300 mm
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 75,7 l/perc
Tömeg: 6,25 kg
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Húzókarral mûködtethetõ, szinterezett, mennyezetre szerelhetõ vészzuhany, ABS szórótárcsával

Húzókarral működtethető mennyezetre szerelhető vészzuhany, galvanizált felülettel, szórótárcsával.

Vészzuhany mennyezetre szerelhető kivitelben, húzókarral

A húzókar lefelé történő húzásával lehet nyitni a golyós csapot. A víz a húzókar eredeti állapotának visszaállításáig áramlik át a speciális, nagy áteresztőképességű zuhanyfejen. A berendezés galvanizált acélból és krómozott réz alkatrészekből készül, mennyezeti kimenetre rögzíthető változatban. A esőztető zuhanyfejnek köszönhetően ideális átmérőjű vízsugarat biztosít.
Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt teljesen vízteleníteni kell. A zuhanyrózsát és az elzáró szerelvényt a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell. Magas ásványi só koncentrációjú víz esetén a helyes működés nem garantálható.
A biztonsági zuhanyok működtetéséhez megfelelő hőmérsékletű, langyos víz biztosítása szükséges.
Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek ipari alkalmazásra

A vészzuhanyt jellemzően olyan laboratóriumokba, üzemekbe ajánljuk, ahol előfordul hogy a felhasználó ruhájára veszélyes anyag fröccsenhet, így a nagy vízáteresző képességnek, és a könnyű, gyors nyitásnak köszönhetően minimális idő alatt le tudja mosni magáról.

  • Rendkívül könnyen kezelhető
  • Könnyen tisztítható
  • Nagy áteresztőképességű zuhanyfej

Anyag: acél
Felület: galvanizált
Bemeneti vízcsatlakozás: 1"
Tölcsér átmérõje: D300 mm
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 75,7 l/perc
Tömeg: 6,25 kg
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Húzókarral mûködtethetõ, rozsdamentes, álló vészzuhany

Húzókarral működtethető, rozsdamentes acél vészzuhany álló kivitelben. 

Vészzuhany álló kivitelben

A húzókarral működtethető rozsdamentes acél vészzuhany álló kivitelben készül. A vészzuhanyt a húzókar lefelé történő húzásával lehet nyitni. A víz a húzókar eredeti állapotának visszaállításáig áramlik át a speciális, nagy áteresztőképességű zuhanyfejen.
A biztonsági zuhanyok működtetéséhez megfelelő hőmérsékletű, langyos víz biztosítása szükséges. 
Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell (a nyomógombot is ki kell szerelni, mivel a csaptesten belül található időzítőpohárban lévő vizet is el kell távolítani)! A terméket a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell. Magas ásványi só koncentrációjú víz esetén a helyes működés nem garantálható. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes acél felületek tisztítása és karbantartása" című dokumentumban leírtakat.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek ipari alkalmazásra

Ajánljuk vegyi üzemekbe és minden olyan területre, ahol a szemet, arcot, testet ért veszélyes szennyeződéseket gyorsan el kell távolítani.

  • Rendkívül könnyen kezelhető
  • Könnyen tisztítható
  • Egyszerűen telepíthető

Anyag: rozsdamentes acél
Felület: matt
Bemeneti vízcsatlakozás: 1"
Tölcsér átmérõje: D300 mm
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 75.7 l/perc
Tömeg: 16,2 kg
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Húzókarral mûködtethetõ, szinterezett, álló vészzuhany ABS szórótárcsával

Húzókarral működtethető, galvanizált acél vészzuhany álló kivitelben. 

Vészzuhany álló kivitelben

A húzókarral működtethető galvanizált acél vészzuhany álló kivitelben készül. A vészzuhanyt a húzókar lefelé történő húzásával lehet nyitni. A víz a húzókar eredeti állapotának visszaállításáig áramlik át a speciális, nagy áteresztőképességű zuhanyfejen.
A biztonsági zuhanyok működtetéséhez megfelelő hőmérsékletű, langyos víz biztosítása szükséges. 
Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell (a nyomógombot is ki kell szerelni, mivel a csaptesten belül található időzítőpohárban lévő vizet is el kell távolítani)! A terméket a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell. Magas ásványi só koncentrációjú víz esetén a helyes működés nem garantálható. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.
 
Zuhanyok, zuhanyrendszerek ipari alkalmazásra

Ajánljuk vegyi üzemekbe és minden olyan területre, ahol a szemet, arcot, testet ért veszélyes szennyeződéseket gyorsan el kell távolítani.

  • Rendkívül könnyen kezelhető
  • Könnyen tisztítható
  • Egyszerűen telepíthető

Anyag: acél
Felület: galvanizált
Bemeneti vízcsatlakozás: 1"
Tölcsér átmérõje: D300 mm
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 75.7 l/perc
Tömeg: 14,3 kg
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Vészzuhany, rozsdamentes, téliesített változat aknakerettel és ráccsal

Vészzuhany rozsdamentes acélból, kültérre, fagymentes kivitelben, pneumatikus lábkapcsolóval, aknakerettel és fedráccsal.

Vészzuhany fagymentes kivitelben

A rozsdamentes acélból készült vészzuhany a fagymentes kivitelének köszönhetően kültéren alkalmazható. A biztonsági zuhany telepítéséhez akna kialakítása szükséges. Az aknát nagy teherbírású (max. 750 kg) rács fedi, mely alatt vízgyűjtő tálca kapott elhelyezést. A vízellátást a fagyhatár alatt kell kialakítani. A vészzuhanyt a padlóba épített pneumatikus lábkapcsolóval lehet működtetni. 
A biztonsági zuhanyok működtetéséhez megfelelő hőmérsékletű, langyos víz biztosítása szükséges. 
A terméket a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell. Magas ásványi só koncentrációjú víz esetén a helyes működés nem garantálható. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek ipari alkalmazásra

Ajánljuk vegyi üzemekbe és minden olyan területre, ahol a szemet, arcot, testet ért veszélyes szennyeződéseket gyorsan el kell távolítani.

  • Rendkívül könnyen kezelhető
  • Könnyen tisztítható
  • Egyszerűen telepíthető
  • Kültéren használható, fagymentes kivitel

Anyag: rozsdamentes acél
Méretek: 2375x1100x1275 mm
Kifolyás magassága: 2200 mm
Bemeneti vízcsatlakozás: 1"
Vízelvezetés: D110 mm
Nyomástartomány: 0,5-10 bar
Maximális vízhõmérséklet: 75 °C
Mûködtetés: Pneumatikus lábkapcsolóval
Terhelhetõség: Max. 750 kg (rács)
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Falraszerelhetõ konzolos idõzített szemzuhany, karos mûködtetéssel, új szórófejjel

Szemzuhany fali kivitelben, időzített csapteleppel, karos működtetéssel

Szemzuhany rozsdamentes acélból

A szemzuhany falra szerelhető kivitelben készül. A szemzuhany a kapcsolókar bármely irányba történő elmozdításával működtethető. A kapcsolókar minden esetben visszaáll az eredeti állapotba. A kar visszaállásától számítva a gyári időzítésnek megfelelő idő múlva a szemzuhany automatikusan elzár. A felfelé álló perlátorokat takarókupak fedi, amit működtetéskor a víz automatikusan lelök. A kupakok elrepülését lánc akadályozza. A szemzuhany tartozéka egy szűrős sarokszelep, mellyel a kívánt vízmennyiség beállítható. A berendezés rozsdamentes acélból és krómozott réz alkatrészekből készül. Tartozéka egy szűrős sarokszelep, mellyel a kívánt vízmennyiség beállítható. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges. 
Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell (a nyomógombot is ki kell szerelni, mivel a csaptesten belül található időzítőpohárban lévő vizet is el kell távolítani)! A szórófejeket a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell. Magas ásványi só koncentrációjú víz esetén a helyes működés nem garantálható.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani.

Vészzuhanyok, zuhanyrendszerek ipari alkalmazásra

Ajánljuk vegyi üzemekbe és minden olyan területre, ahol a szemet, arcot, testet ért veszélyes szennyeződéseket gyorsan el kell távolítani.

  • Rendkívül könnyen kezelhető
  • Könnyen tisztítható
  • Önelzáró, időzített karos működtetéssel
  • Lánccal rögített szórófej takarókupakokkal

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Medence mérete: D250 mm
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 l/perc
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Beépítési magasság: 910-920 mm
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
Lefolyó csatlakozás: D32 mm
BK04052000000004    , szemzuhany, vészzuhany, biztonsági zuhany, mentesíto zuhany ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Falraszerelhetõ, konzolos, rozsdamentes szemzuhany nyomólappal

Falra szerelhető rozsdamentes acél szemzuhany, nyomólappal, perlátoros szórófejekkel, takarókupakokkal.

Szemzuhany rozsdamentes acélból

A szemzuhanyunk rozsdamentes acélból, falra szerelhető kivitelben készül. A szemzuhany a kapcsolókar hátra történő elmozdításával működtethető. A kapcsolókar alaphelyzetbe történő állításával zárható a szemzuhany. A felfelé álló perlátorokat takarókupak fedi, amit működtetéskor a víz automatikusan lelök. A kupakok elrepülését lánc akadályozza. A szemzuhany tartozéka egy szűrős sarokszelep, mellyel a kívánt vízmennyiség beállítható.
Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell! A zuhanyrózsákat a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell. Magas ásványi só koncentrációjú víz esetén a helyes működés nem garantálható. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges. Alkalmas olyan helyeken történő telepítésre is, ahol a rozsdamentes verzió felülete károsodhat.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek tisztítása, karbantartása" című dokumentumban leírtakat.

Vészzuhanyok, zuhanyrendszerek ipari alkalmazásra

Ajánljuk vegyi üzemekbe és minden olyan területre, ahol a szemet, arcot, testet ért veszélyes szennyeződéseket gyorsan el kell távolítani.

  • Rendkívül könnyen kezelhető
  • Könnyen tisztítható

Anyag: rozsdamentes acél
Felület: matt
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Lefolyó csatlakozás: 5/4"
Medence mérete: D300 mm
Tömeg: 5 kg
Beépítési magasság: 910-920 mm
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Falraszerelhetõ, konzolos, szinterezett szemzuhany nyomólappal, ABS szórótárcsával

Falra szerelhető galvanizált acél szemzuhany, nyomólappal, perlátoros szórófejekkel, takarókupakokkal.

Szemzuhanyok galvanizált acélból

A szemzuhanyunk galvanizált acélból, ABS medencével, zöld színben, falra szerelhető kivitelben készül. A szemzuhany a kapcsolókar hátra történő elmozdításával működtethető. A kapcsolókar alaphelyzetbe történő állításával zárható a szemzuhany. A felfelé álló perlátorokat takarókupak fedi, amit működtetéskor a víz automatikusan lelök. A kupakok elrepülését lánc akadályozza. A szemzuhany tartozéka egy szűrős sarokszelep, mellyel a kívánt vízmennyiség beállítható.
Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell! A zuhanyrózsákat a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell. Magas ásványi só koncentrációjú víz esetén a helyes működés nem garantálható. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges. Alkalmas olyan helyeken történő telepítésre is, ahol a rozsdamentes verzió felülete károsodhat.

Vészzuhanyok, zuhanyrendszerek ipari alkalmazásra

Ajánljuk vegyi üzemekbe és minden olyan területre, ahol a szemet, arcot, testet ért veszélyes szennyeződéseket gyorsan el kell távolítani.

  • Rendkívül könnyen kezelhető
  • Könnyen tisztítható

Anyag: acél
Felület: galvanizált
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Lefolyó csatlakozás: 5/4"
Vízátfolyás: 11,4 l/perc
Medence mérete: D300 mm
Tömeg: 4,5 kg
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Lábonálló idõzített szemzuhany, karos mûködtetéssel, alsó lefolyással

Szemzuhany lábonálló kivitelben, időzített csapteleppel, karos működtetéssel

Szemzuhany rozsdamentes acélból

A szemzuhany lábonálló kivitelben készül. A szemzuhany a kapcsolókar bármely irányba történő elmozdításával működtethető. A kapcsolókar minden esetben visszaáll az eredeti állapotba. A kar visszaállásától számítva a gyári időzítésnek megfelelő idő múlva a szemzuhany automatikusan elzár. A felfelé álló perlátorokat takarókupak fedi, amit működtetéskor a víz automatikusan lelök. A kupakok elrepülését lánc akadályozza. A szemzuhany tartozéka egy szűrős sarokszelep, mellyel a kívánt vízmennyiség beállítható. A berendezés rozsdamentes acélból és krómozott réz alkatrészekből készül. Tartozéka egy szűrős sarokszelep, mellyel a kívánt vízmennyiség beállítható. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges. A vízbekötés oldalfalról, flexibilis csővel történik, a vízelvezetés pedig a lábon belül, a padló felé csatlakoztatható. 
Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell (a nyomógombot is ki kell szerelni, mivel a csaptesten belül található időzítőpohárban lévő vizet is el kell távolítani)! A szórófejeket a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell. Magas ásványi só koncentrációjú víz esetén a helyes működés nem garantálható.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani.

Vészzuhanyok, zuhanyrendszerek ipari alkalmazásra

Ajánljuk vegyi üzemekbe és minden olyan területre, ahol a szemet, arcot, testet ért veszélyes szennyeződéseket gyorsan el kell távolítani.

  • Rendkívül könnyen kezelhető
  • Könnyen tisztítható
  • Önelzáró, időzített karos működtetéssel
  • Lánccal rögített szórófej takarókupakokkal

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Vízelvezetés: D32 mm
Magasság: 916 mm
Medence mérete: D264 mm
Nyomástartomány: 1,5-4 bar
Maximális vízhõmérséklet: 80 °C
Idõzítés: 8±3 mp
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Álló, rozsdamentes szemzuhany nyomólappal

Szemzuhany álló kivitelben, rozsdamentes acélból, nyomólapos működtetéssel, perlátoros szórófejekkel, takarókupakokkal.

Szemzuhany álló kivitelben

A szemzuhanyunk rozsdamentes acélból, álló kivitelben készül. A szemzuhany a kapcsolókar hátra történő elmozdításával működtethető. A kapcsolókar alaphelyzetbe történő állításával zárható a szemzuhany. A felfelé álló perlátorokat takarókupak fedi, amit működtetéskor a víz automatikusan lelök. A kupakok elrepülését lánc akadályozza. A szemzuhany tartozéka egy szűrős sarokszelep, mellyel a kívánt vízmennyiség beállítható.
Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell! A zuhanyrózsákat a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell. Magas ásványi só koncentrációjú víz esetén a helyes működés nem garantálható.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek tisztítása, karbantartása" című dokumentumban leírtakat.

Vészzuhanyok, zuhanyrendszerek ipari alkalmazásra

Ajánljuk vegyi üzemekbe és minden olyan területre, ahol a szemet, arcot, testet ért veszélyes szennyeződéseket gyorsan el kell távolítani. Alkalmas olyan helyeken történő telepítésre is, ahol a rozsdamentes verzió felülete károsodhat.

  • Rendkívül könnyen kezelhető
  • Könnyen tisztítható

Anyag: rozsdamentes acél
Felület: matt
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Lefolyó csatlakozás: 5/4"
Vízátfolyás: 11,4 l/perc
Medence mérete: D300 mm
Tömeg: 10 kg
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Álló, szinterezett szemzuhany nyomólappal, ABS medencével

Szemzuhany álló kivitelben, galvanizált acélból, nyomólapos működtetéssel, perlátoros szórófejekkel, takarókupakokkal.

Szemzuhany álló kivitelben

A szemzuhanyunk galvanizált acélból, ABS medencével, zöld színben, álló kivitelben készül. A szemzuhany a kapcsolókar hátra történő elmozdításával működtethető. A kapcsolókar alaphelyzetbe történő állításával zárható a szemzuhany. A felfelé álló perlátorokat takarókupak fedi, amit működtetéskor a víz automatikusan lelök. A kupakok elrepülését lánc akadályozza. A szemzuhany tartozéka egy szűrős sarokszelep, mellyel a kívánt vízmennyiség beállítható.
Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell! A zuhanyrózsákat a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell. Magas ásványi só koncentrációjú víz esetén a helyes működés nem garantálható.

Vészzuhanyok, zuhanyrendszerek ipari alkalmazásra

Ajánljuk vegyi üzemekbe és minden olyan területre, ahol a szemet, arcot, testet ért veszélyes szennyeződéseket gyorsan el kell távolítani. Alkalmas olyan helyeken történő telepítésre is, ahol a rozsdamentes verzió felülete károsodhat.

  • Rendkívül könnyen kezelhető
  • Könnyen tisztítható

Anyag: acél
Felület: galvanizált
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Lefolyó csatlakozás: 5/4"
Vízátfolyás: 11,4 l/perc
Medence mérete: D300 mm
Tömeg: 9,95 kg
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Álló, rozsdamentes szemzuhany lábkapcsolóval

Álló kivitelű szemzuhany rozsdamentes acélból, lábkapcsolóval és nyomólappal, perlátoros szórófejekkel, takarókupakokkal.

Szemzuhany álló kivitelben lábkapcsolóval

A szemzuhanyunk rozsdamentes acélból, álló kivitelben készül. A szemzuhany a lábkapcsoló lenyomásával, illetve a kapcsolókar hátra történő elmozdításával működtethető. A kapcsolókar alaphelyzetbe történő állításával zárható a szemzuhany. A lábpedál eredeti helyzetbe történő visszaállását rugó segíti. A felfelé álló perlátorokat takarókupak fedi, amit működtetéskor a víz automatikusan lelök. A kupakok elrepülését lánc akadályozza. A szemzuhany tartozéka egy szűrős sarokszelep, mellyel a kívánt vízmennyiség beállítható.
Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell! A zuhanyrózsákat a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell. Magas ásványi só koncentrációjú víz esetén a helyes működés nem garantálható.

Vészzuhanyok, zuhanyrendszerek ipari alkalmazásra

Ajánljuk vegyi üzemekbe és minden olyan területre, ahol a szemet, arcot, testet ért veszélyes szennyeződéseket gyorsan el kell távolítani. Alkalmas olyan helyeken történő telepítésre is, ahol a rozsdamentes verzió felülete károsodhat.

  • Rendkívül könnyen kezelhető
  • Könnyen tisztítható
  • Lábkapcsolóval és nyomólappal működtethető

Anyag: rozsdamentes acél
Felület: matt
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Lefolyó csatlakozás: 5/4"
Vízátfolyás: 11,4 l/perc
Medence mérete: D300 mm
Tömeg: 11 kg
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Álló, szinterezett szemzuhany lábkapcsolóval, ABS medencével

Álló kivitelű szemzuhany galvanizált acélból, lábkapcsolóval és nyomólappal, perlátoros szórófejekkel, takarókupakokkal.

Szemzuhany álló kivitelben lábkapcsolóval

A szemzuhanyunk galvanizált acélból, ABS medencével, zöld színben, álló kivitelben készül. A szemzuhany a lábkapcsoló lenyomásával, illetve a kapcsolókar hátra történő elmozdításával működtethető. A kapcsolókar alaphelyzetbe történő állításával zárható a szemzuhany. A lábpedál eredeti helyzetbe történő visszaállását rugó segíti. A felfelé álló perlátorokat takarókupak fedi, amit működtetéskor a víz automatikusan lelök. A kupakok elrepülését lánc akadályozza. A szemzuhany tartozéka egy szűrős sarokszelep, mellyel a kívánt vízmennyiség beállítható.
Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell! A zuhanyrózsákat a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell. Magas ásványi só koncentrációjú víz esetén a helyes működés nem garantálható.

Vészzuhanyok, zuhanyrendszerek ipari alkalmazásra

Ajánljuk vegyi üzemekbe és minden olyan területre, ahol a szemet, arcot, testet ért veszélyes szennyeződéseket gyorsan el kell távolítani. Alkalmas olyan helyeken történő telepítésre is, ahol a rozsdamentes verzió felülete károsodhat.

  • Rendkívül könnyen kezelhető
  • Könnyen tisztítható
  • Lábkapcsolóval és nyomólappal működtethető

Anyag: acél
Felület: galvanizált
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Lefolyó csatlakozás: 5/4"
Vízátfolyás: 11,4 l/perc
Medence mérete: D300 mm
Tömeg: 12,35 kg
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Mobil, rozsdamentes szemzuhany nyomólappal, 25 l-es tartállyal, rozsdamentes kocsival

Mobil szemzuhany rozsdamentes acélból, nyomólapos működtetéssel, 25 literes tartállyal.

Szemzuhany mobil kivitelben

A szemzuhanyunk rozsdamentes acélból, mobil kivitelben, 25 literes tartállyal készül. A szemzuhany a kapcsolókar hátra történő elmozdításával működtethető. A kapcsolókar alaphelyzetbe történő állításával zárható a szemzuhany. A felfelé álló perlátorokat takarókupak fedi, amit működtetéskor a víz automatikusan lelök. A kupakok elrepülését lánc akadályozza. A szükséges nyomást sűrített levegős rendszer biztosítja.
Használat után gondoskodni kell a víz- és levegő utántöltéséről. A szemzuhany tartályát a felső részén található töltőnyíláson keresztül lehet megtölteni. A tartály egy kerekekkel és fogantyúval rendelkező kocsira van rögzítve, ezáltal könnyen mozgatható.
Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell! A zuhanyrózsákat a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell. Magas ásványi só koncentrációjú víz esetén a helyes működés nem garantálható. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges. Alkalmas olyan helyeken történő telepítésre is, ahol a rozsdamentes verzió felülete károsodhat.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek tisztítása, karbantartása" című dokumentumban leírtakat.

Vészzuhanyok, zuhanyrendszerek ipari alkalmazásra

Ajánljuk vegyi üzemekbe és minden olyan területre, ahol a szemet, arcot ért veszélyes szennyeződéseket gyorsan el kell távolítani és nincs lehetőség állandó kiépítésű szemzuhany telepítésére, vagy az ideiglenes munkavégzés ezt indokolja.

  • Rendkívül könnyen kezelhető
  • Könnyen tisztítható
  • A hordozókocsi segítségével egyszerűen mozgatható

Anyag: rozsdamentes acél
Tartály térfogata: 25 l
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Vész- és szemzuhany kombináció, rozsdamentes

Vész- és szemzuhany kombináció álló kivitelben, húzókaros vészzuhannyal és karos, időzített szeleppel elátott szemmosóval, rozsdamentes acélból.

Vészzuhany - szemzuhany kombináció

A szerkezet magába foglalja a vészzuhany, és a szemzuhany minden előnyét: vész esetén gyorsan, és hatékonyan használható, mindamellett helytakarékos és alkalmazásával kevesebb vízkiállást kell kialakítani a vízhálózatban. A vészzuhanyt a húzókar lefelé történő húzásával lehet nyitni. A víz a húzókar eredeti állapotának visszaállításáig áramlik át a speciális, nagy áteresztőképességű zuhanyfejen. A zuhanyfej rozsdamentes acélból készül. A szemzuhany a kapcsolókar bármely irányba történő elmozdításával működtethető. A kapcsolókar minden esetben visszaáll eredeti állapotba. A kar visszaállásától számítva a gyári időzítésnek megfelelő idő múlva a szemzuhany automatikusan elzár. A felfelé álló perlátorokat takarókupak fedi, amit működtetéskor a víz automatikusan lelök. A kupakok elrepülését lánc akadályozza. A szemzuhany tartozéka egy szűrős sarokszelep, mellyel a kívánt vízmennyiség beállítható.
A biztonsági zuhanyok működtetéséhez megfelelő hőmérsékletű, langyos víz biztosítása szükséges. 
Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell (a nyomógombot is ki kell szerelni, mivel a csaptesten belül található időzítőpohárban lévő vizet is el kell távolítani)! A terméket a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell. Magas ásványi só koncentrációjú víz esetén a helyes működés nem garantálható. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek ipari alkalmazásra

Ajánljuk vegyi üzemekbe és minden olyan területre, ahol a szemet, arcot, testet ért veszélyes szennyeződéseket gyorsan el kell távolítani.

  • Rendkívül könnyen kezelhető
  • Könnyen tisztítható
  • Egyszerűen telepíthető

Bemeneti vízcsatlakozás: 5/4"
Méretek: 2500x1080x255 mm
Medence mérete: D250 mm
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 60 l/perc; 9,5 l/perc
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 4 bar
Maximális üzemi hõmérséklet: 80° C
Lefolyó csatlakozás: C5/4"
BK04070000000003    , szemzuhany, vészzuhany, biztonsági zuhany, mentesíto zuhany ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Vészzuhany és szemzuhany kombináció, rozsdamentes acélból

Vészzuhany és szemzuhany kombináció rozsdamentes acélból, álló kivitelben.

Vészzuhany - szemzuhany kombináció

A szerkezet magába foglalja a vészzuhany, és a szemzuhany minden előnyét: vész esetén gyorsan, és hatékonyan használható, mindamellett helytakarékos és alkalmazásával kevesebb vízkiállást kell kialakítani a vízhálózatban. A vészzuhanyt a húzókar lefelé történő húzásával lehet nyitni. A víz a húzókar eredeti állapotának visszaállításáig áramlik át a speciális, nagy áteresztőképességű zuhanyfejen. A szemzuhany a nyomólap hátra történő elmozdításával működtethető, a víz mindaddig folyik, amíg a kart vissza nem állítjuk eredeti, függőleges helyzetébe. A felfelé álló perlátorokat takarókupak fedi, amit működtetéskor a víz automatikusan lelök. A kupakok elrepülését lánc akadályozza.
A biztonsági zuhanyok működtetéséhez megfelelő hőmérsékletű, langyos víz biztosítása szükséges. 
Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell (a nyomógombot is ki kell szerelni, mivel a csaptesten belül található időzítőpohárban lévő vizet is el kell távolítani)! A terméket a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell. Magas ásványi só koncentrációjú víz esetén a helyes működés nem garantálható. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes acél felületek tisztítása és karbantartása" című dokumentumban leírtakat.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek ipari alkalmazásra

Ajánljuk vegyi üzemekbe és minden olyan területre, ahol a szemet, arcot, testet ért veszélyes szennyeződéseket gyorsan el kell távolítani.

  • Rendkívül könnyen kezelhető
  • Könnyen tisztítható
  • Egyszerűen telepíthető

Anyag: rozsdamentes acél
Felület: matt
Bemeneti vízcsatlakozás: 1"
Vízátfolyás: 75,7 l/perc és 11,4 l/perc
Medence mérete: D300 mm
Tömeg: 21,6 kg
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Vészzuhany és szemzuhany kombináció, szinterezett acélból, ABS szórótárcsával és medencével

Vészzuhany és szemzuhany kombináció galvanizált acélból, álló kivitelben.

Vészzuhany - szemzuhany kombináció

A szerkezet magába foglalja a vészzuhany, és a szemzuhany minden előnyét: vész esetén gyorsan, és hatékonyan használható, mindamellett helytakarékos és alkalmazásával kevesebb vízkiállást kell kialakítani a vízhálózatban. A vészzuhanyt a húzókar lefelé történő húzásával lehet nyitni. A víz a húzókar eredeti állapotának visszaállításáig áramlik át a speciális, nagy áteresztőképességű zuhanyfejen. A szemzuhany a nyomólap hátra történő elmozdításával működtethető, a víz mindaddig folyik, amíg a kart vissza nem állítjuk eredeti, függőleges helyzetébe. A felfelé álló perlátorokat takarókupak fedi, amit működtetéskor a víz automatikusan lelök. A kupakok elrepülését lánc akadályozza.
A biztonsági zuhanyok működtetéséhez megfelelő hőmérsékletű, langyos víz biztosítása szükséges. 
Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell (a nyomógombot is ki kell szerelni, mivel a csaptesten belül található időzítőpohárban lévő vizet is el kell távolítani)! A terméket a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell. Magas ásványi só koncentrációjú víz esetén a helyes működés nem garantálható. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.
 
Zuhanyok, zuhanyrendszerek ipari alkalmazásra

Ajánljuk vegyi üzemekbe és minden olyan területre, ahol a szemet, arcot, testet ért veszélyes szennyeződéseket gyorsan el kell távolítani.

  • Rendkívül könnyen kezelhető
  • Könnyen tisztítható
  • Egyszerűen telepíthető

Anyag: acél
Felület: galvanizált
Bemeneti vízcsatlakozás: 1"
Vízátfolyás: 75,7 l/perc és 11,4 l/perc
Medence mérete: D300 mm
Tömeg: 18 kg
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Vészzuhany és lábkapcsolós szemzuhany kombináció, rozsdamentes acélból

Vészzuhany és lábkapcsolós szemzuhany kombináció rozsdamentes acélból, álló kivitelben.

Vészzuhany - szemzuhany kombináció

A szerkezet magába foglalja a vészzuhany, és a szemzuhany minden előnyét: vész esetén gyorsan, és hatékonyan használható, mindamellett helytakarékos és alkalmazásával kevesebb vízkiállást kell kialakítani a vízhálózatban. A vészzuhanyt a húzókar lefelé történő húzásával lehet nyitni. A víz a húzókar eredeti állapotának visszaállításáig áramlik át a speciális, nagy áteresztőképességű zuhanyfejen. A szemzuhany a lábkapcsoló lenyomásával, vagy a nyomólap hátra történő elmozdításával működtethető, a víz mindaddig folyik, amíg a kart vissza nem állítjuk eredeti, függőleges helyzetébe. A felfelé álló perlátorokat takarókupak fedi, amit működtetéskor a víz automatikusan lelök. A kupakok elrepülését lánc akadályozza.
A biztonsági zuhanyok működtetéséhez megfelelő hőmérsékletű, langyos víz biztosítása szükséges. 
Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell (a nyomógombot is ki kell szerelni, mivel a csaptesten belül található időzítőpohárban lévő vizet is el kell távolítani)! A terméket a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell. Magas ásványi só koncentrációjú víz esetén a helyes működés nem garantálható. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes acél felületek tisztítása és karbantartása" című dokumentumban leírtakat.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek ipari alkalmazásra

Ajánljuk vegyi üzemekbe és minden olyan területre, ahol a szemet, arcot, testet ért veszélyes szennyeződéseket gyorsan el kell távolítani.

  • Rendkívül könnyen kezelhető
  • Könnyen tisztítható
  • Egyszerűen telepíthető
  • Lábkapcsolós szemzuhannyal

Anyag: rozsdamentes acél
Felület: matt
Bemeneti vízcsatlakozás: 1"
Vízátfolyás: 75,7 l/perc és 11,4 l/perc
Medence mérete: D300 mm
Tömeg: 21,8 kg
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Vészzuhany és lábkapcsolós szemzuhany kombináció, szinterezett acélból, ABS szórótárcsával és medencével

Vészzuhany és lábkapcsolós szemzuhany kombináció galvanizált acélból, álló kivitelben.

Vészzuhany - szemzuhany kombináció

A szerkezet magába foglalja a vészzuhany, és a szemzuhany minden előnyét: vész esetén gyorsan, és hatékonyan használható, mindamellett helytakarékos és alkalmazásával kevesebb vízkiállást kell kialakítani a vízhálózatban. A vészzuhanyt a húzókar lefelé történő húzásával lehet nyitni. A víz a húzókar eredeti állapotának visszaállításáig áramlik át a speciális, nagy áteresztőképességű zuhanyfejen. A szemzuhany a lábkapcsoló lenyomásával, vagy a nyomólap hátra történő elmozdításával működtethető, a víz mindaddig folyik, amíg a kart vissza nem állítjuk eredeti, függőleges helyzetébe. A felfelé álló perlátorokat takarókupak fedi, amit működtetéskor a víz automatikusan lelök. A kupakok elrepülését lánc akadályozza.
A biztonsági zuhanyok működtetéséhez megfelelő hőmérsékletű, langyos víz biztosítása szükséges. 
Kültéri helyeken történő alkalmazás esetén, a hőmérséklet 0°C alá csökkenése előtt a zuhanyt vízteleníteni kell (a nyomógombot is ki kell szerelni, mivel a csaptesten belül található időzítőpohárban lévő vizet is el kell távolítani)! A terméket a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell. Magas ásványi só koncentrációjú víz esetén a helyes működés nem garantálható. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.
 
Zuhanyok, zuhanyrendszerek ipari alkalmazásra

Ajánljuk vegyi üzemekbe és minden olyan területre, ahol a szemet, arcot, testet ért veszélyes szennyeződéseket gyorsan el kell távolítani.

  • Rendkívül könnyen kezelhető
  • Könnyen tisztítható
  • Egyszerűen telepíthető
  • Lábkapcsolós szemzuhannyal

Anyag: acél
Felület: galvanizált
Bemeneti vízcsatlakozás: 1"
Vízátfolyás: 75,7 l/perc és 11,4 l/perc
Medence mérete: D300 mm
Tömeg: 20,5 kg
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Vész- és szemzuhany kombináció, rozsdamentes, téliesített változat aknakerettel és ráccsal

Vész- és szemzuhany kombináció rozsdamentes acélból, kültérre, fagymentes kivitelben, pneumatikus lábkapcsolóval, aknakerettel és fedráccsal.

Vészzuhany - szemzuhany kombináció fagymentes kivitelben

A szerkezet magába foglalja a vészzuhany, és a szemzuhany minden előnyét: vész esetén gyorsan, és hatékonyan használható, fagymentes kivitelének köszönhetően kültéren alkalmazható. A biztonsági zuhany telepítéséhez akna kialakítása szükséges. Az aknát nagy teherbírású (max. 750 kg) rács fedi, mely alatt vízgyűjtő tálca kapott elhelyezést. A vízellátást a fagyhatár alatt kell kialakítani. A vészzuhanyt és a szemzuhanyt a padlóba épített pneumatikus lábkapcsolókkal lehet működtetni. A szemzuhany felfelé álló perlátorait takarókupak fedi, amit működtetéskor a víz automatikusan lelök. A kupakok elrepülését lánc akadályozza. 
A biztonsági zuhanyok működtetéséhez megfelelő hőmérsékletű, langyos víz biztosítása szükséges. 
A terméket a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell. Magas ásványi só koncentrációjú víz esetén a helyes működés nem garantálható. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat. Az üzembehelyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek ipari alkalmazásra

Ajánljuk vegyi üzemekbe és minden olyan területre, ahol a szemet, arcot, testet ért veszélyes szennyeződéseket gyorsan el kell távolítani.

  • Rendkívül könnyen kezelhető
  • Könnyen tisztítható
  • Egyszerűen telepíthető
  • Kültéren használható, fagymentes kivitel

Anyag: rozsdamentes acél
Méretek: 2375x1100x1275 mm
Kifolyás magassága: 2200 mm
Bemeneti vízcsatlakozás: 1" (vészzuhany), 1/2" (szemzuhany)
Vízelvezetés: D110 mm
Mûködtetés: Pneumatikus lábkapcsolóval
Nyomástartomány: 0,5-10 bar
Maximális vízhõmérséklet: 75 °C
Terhelhetõség: Max. 750 kg (rács)
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Kültéri, elektromosan fûtött hõszigetelt, szem és vészzuhany kombináció, galvanizált acél, víz bemenet: 1½, kimenet 1 1/4½, szemzuhany min.vízáram.: 11,4l/min, Zuhamy min: 75.7 l/min, 230V

Szem- és vészzuhany kombináció kültéri kivitelben hőszigeteléssel, elektromos fűtéssel, galvanizált acél burkolattal.

Vészzuhany - szemzuhany kombináció kültéri kivitelben

A szerkezet magába foglalja a vészzuhany, és a szemzuhany minden előnyét: vész esetén gyorsan, és hatékonyan használható, mindamellett helytakarékos és alkalmazásával kevesebb vízkiállást kell kialakítani a vízhálózatban. A vészzuhanyt a húzókar lefelé történő húzásával lehet nyitni. A víz a húzókar eredeti állapotának visszaállításáig áramlik át a speciális, nagy áteresztőképességű zuhanyfejen. A szemzuhany a nyomólap hátra történő elmozdításával működtethető, a víz mindaddig folyik, amíg a kart vissza nem állítjuk eredeti, függőleges helyzetébe. A felfelé álló perlátorokat takarókupak fedi, amit működtetéskor a víz automatikusan lelök. A kupakok elrepülését lánc akadályozza.
A biztonsági zuhanyok működtetéséhez megfelelő hőmérsékletű, langyos víz biztosítása szükséges. 
A kábelfűtéses, fagymentes kialakításnak köszönhetően a vészzuhany kültéren is elhelyezhető. A fűtésrendszer elektromos bekötést igényel.
A terméket a lerakódásoknak megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell. Magas ásványi só koncentrációjú víz esetén a helyes működés nem garantálható. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges.
 
Zuhanyok, zuhanyrendszerek ipari alkalmazásra

Ajánljuk vegyi üzemekbe és minden olyan területre, ahol a szemet, arcot, testet ért veszélyes szennyeződéseket gyorsan el kell távolítani.

  • Elektromos fűtéssel rendelkezik
  • Hőszigetelt, fagymentes kivitel
  • Rendkívül könnyen kezelhető
  • Könnyen tisztítható
  • Egyszerűen telepíthető

Anyag: acél
Felület: galvanizált
Bemeneti vízcsatlakozás: 1"
Vízelvezetés: 5/4"
Vízátfolyás: 75,7 l/perc és 11,4 l/perc
Nyomástartomány: 2-3 bar
Tápfeszültség: 230 V AC
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Vészzuhany jelzõ öntapadó matrica (felirat+piktogram)

Vészzuhany jelző öntapadó vinyl matrica felirattal és piktogrammal.

Vészzuhany, szemzuhany jelző táblák

Öntapadó, biztonsági zuhany jelző vinyl matrica.
Segítségükkel pontos tájékoztatást adhatunk, hiszen piktogram és felirat is elhelyezésre került a táblán.

Biztonsági zuhanyokhoz ajánljuk.

  • Könnyen felhelyezhető a falfelületre
  • Tartós kivitel

Méretek: 160x250 mm
Anyag: vinil, öntapadó
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Vészzuhany jelzõ tábla (felirat+piktogram), kasírozott PVC, 160x250x1 mm, utánvilágító

Vészzuhany jelző tábla kasírozott PVC-ből, utánvilágító felülettel, felirattal és piktogrammal.

Vészzuhany, szemzuhany jelző táblák

Jelzőtábláink kasírozott PVC-ből készülnek, utánvilágító felülettel. Segítségükkel pontos tájékoztatást adhatunk, hiszen piktogram és felirat is elhelyezésre került a táblán.

Biztonsági zuhanyokhoz ajánljuk.

  • Ragasztó segítségével könnyen felhelyezhető a falfelületre
  • Tartós kivitel

Méretek: 160x250x1 mm
Anyag: PVC, kasírozott
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Vészzuhany jelzõ tábla (felirat+piktogram), faltól elálló, sátor alakú, kétoldalas, 150x150 mm (PVC), utánvilágító

Vészzuhany jelző tábla faltól elálló, sátor alakó kivitelben, kétoldalas utánvilágító felülettel, felirattal és piktogrammal.

Vészzuhany, szemzuhany jelző táblák

Jelzőtáblánk a jobb láthatóság érdekében faltól elálló, sátor alakú, kétoldalas kivitelben készül. Segítségével pontos tájékoztatást adhatunk, hiszen piktogram és felirat is elhelyezésre került a táblán.

Biztonsági zuhanyokhoz ajánljuk.

  • Könnyen felhelyezhető
  • Tartós kivitel
  • Kétoldalas

Méretek: 150x150 mm
Anyag: PVC
Jellemzõk: kétoldalas, sátor alakú
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Szemmosó jelzõ öntapadó matrica (felirat+piktogram)

Szemzuhany jelző öntapadó vinyl matrical felirattal és piktogrammal.

Vészzuhany, szemzuhany jelző táblák

Öntapadó, biztonsági zuhany jelző vinyl matrica.
Segítségükkel pontos tájékoztatást adhatunk, hiszen piktogram és felirat is elhelyezésre került a táblán.

Biztonsági zuhanyokhoz ajánljuk.

  • Könnyen felhelyezhető a falfelületre
  • Tartós kivitel

Méretek: 160x250 mm
Anyag: vinil, öntapadó
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Szemmosó jelzõ tábla (felirat+piktogram), kasírozott PVC, 160x250x1 mm, utánvilágító

Szemzuhany jelző tábla kasírozott PVC-ből, utánvilágító felülettel, felirattal és piktogrammal.

Vészzuhany, szemzuhany jelző táblák

Jelzőtábláink kasírozott PVC-ből készülnek, utánvilágító felülettel. Segítségükkel pontos tájékoztatást adhatunk, hiszen piktogram és felirat is elhelyezésre került a táblán.

Biztonsági zuhanyokhoz ajánljuk.

  • Ragasztó segítségével könnyen felhelyezhető a falfelületre
  • Tartós kivitel

Méretek: 160x250x1 mm
Anyag: PVC, kasírozott
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Szemmosó jelzõ tábla (felirat+piktogram), faltól elálló, sátor alakú, kétoldalas, 150x150 mm (PVC), utánvilágító

Szemzuhany jelző tábla faltól elálló, sátor alakú kivitelben, kétoldalas utánvilágító felülettel, felirattal és piktogrammal.

Vészzuhany, szemzuhany jelző táblák

Jelzőtáblánk a jobb láthatóság érdekében faltól elálló, sátor alakú, kétoldalas kivitelben készül. Segítségével pontos tájékoztatást adhatunk, hiszen piktogram és felirat is elhelyezésre került a táblán.

Biztonsági zuhanyokhoz ajánljuk.

  • Könnyen felhelyezhető
  • Tartós kivitel
  • Kétoldalas

Méretek: 150x150 mm
Anyag: PVC
Jellemzõk: kétoldalas, sátor alakú
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Burkolt kényszerzuhany-rendszer, beépített termosztatikus keverõszelep, beépített kezelõ egység, zuhanykar és állítható zuhanyfej, mágneszárral

Burkolt kényszerzuhany-rendszer, termosztatikus keverőszeleppel, zuhanykarral, állítható zuhanyfejjel, beépített kezelő egységgel, mágneszárral.

Zuhanyrendszer ipari alkalmazásra

A burkolt és kompakt kényszer zuhanyrendszer beépített termosztatikus keverővel, zuhanykarral, zuhanyfejjel és a működtetéshez szükséges kezelőfelülettel rendelkezik. A kényszer zuhanyrendszer alkalmazási területe olyan ipari és mezőgazdasági üzemek, ahol szigorú higiéniai előírások következtében a fekete – fehér öltözők közé egy olyan helyiséget iktatnak be, ahol kényszer zuhanyrendszer működtetnek.
A kényszer zuhanyrendszer lényegében egy a be és a kilépést szabályozó ajtókkal ellátott zuhanyfülkébe van beépítve, ahol a fekete öltöző felől történő belépést követően kényszer zuhanyozás indul. A kifolyó víz hőmérsékletét a beépített termosztatikus keverőszelep segítségével lehet állítani. A zuhanyfülke mindkét oldalán, kívül az ajtó felett zöld fény jelzi, hogy a fülke szabad, piros ha foglalt. A zuhanyozási idő alatt mindkét ajtó a rendszer által vezérelt mágneszárakkal zárva van, azaz a dolgozó nem tud a fülkéből kilépni, a kényszer zuhany vezérlő panelén két irányjelző LED van elhelyezve, zuhanyozási idő alatt mindkét irányjelző pirosan világít. Az érkezés irányától függően a zuhanyozás befejezését követően zöld fény jelzi a lehetséges haladási irányt. Használat közben, amikor mindkét ajtó zárva van, esetleges rosszullét esetére egy „SEGÍTSÉG” gomb áll rendelkezésre a zuhanyfülkében, amelynek megnyomására a foglaltságjelző villogni kezd és a fekete öltöző felőli ajtózár nyitott állapotba kerül, a zuhany leáll és a segítség beléphet. Amennyiben a zuhanyozási idő nem volt elegendő, úgy a panelen lévő zöld nyomógomb megnyomásával újabb idő kérhető. Normál esetben a zuhanyozási idő lejártával a kilépés szabaddá válik, nyitható a belépés irányától függő kimeneti ajtó, majd a visszacsukódást követően a fülke szabadra vált és mindkét ajtó nyithatóvá válik. Ezt követően a fülke ismét használható a fekete vagy a fehér öltöző irányából érkező dolgozók számára. Kifelé irányban, azaz a fehér öltöző felől érkezőnek nem kötelező a zuhanyozás, a zuhanyfülkében zöld fény jelzi, hogy szabad az út kifelé, de a zöld indító nyomógomb megnyomásával a zuhanyozás elindítható, ismételt megnyomással újabb idő is kérhető. Ebben az esetben a zuhanyozási idő a fekete – fehér irány idejétől eltérően külön paraméterezhető, ez idő alatt ugyanúgy zárva van mindkét ajtó. Amennyiben a fehér öltöző oldali ajtó 15 másodpercnél hosszabb ideig nyitva van a rendszer takarítás üzemmódba kapcsol, mindkét oldalon foglaltat jelez a rendszer, a fekete öltöző oldali ajtó automatikusan zárva lesz mindaddig, amíg a másik oldali ajtó visszacsukásra nem kerül. A kényszer zuhanyrendszer hatékonyan csak olyan zuhanyfülkék esetében működik, ahol mindkét oldali ajtó zárását / nyitását maga a kényszer zuhanyrendszer vezérli. A zuhanyfülke megépíthető hagyományos építő elemekből és megfelelő vízállóságú ajtók alkalmazásával. Cégünk mivel WC válaszfalak, kabinrendszerek, váltókabinok, zuhanyelválasztó falak gyártásával és építésével foglalkozik, így kitűnő vízállóságú panelekből és alumínium profilrendszer felhasználásával, egyedi igények szerint vállalkozik a zuhany fülkerendszer megépítésére is.
Biztonsági okokból a kényszer zuhanyrendszer 24V AC feszültségről működik, így a tápellátás módját és teljesítményét megrendeléskor szükséges tisztázni!
Magas ásványi só koncentrációjú víz esetén a helyes működés nem garantálható, ilyen esetben a vízlágyításról gondoskodni kell! Az üzembe helyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől a vízhálózatot meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban írtakat!

  • Kompakt kivitel
  • Burkolt kényszer zuhanyegység ajtónyitás érzékelőkkel, kijelzőkkel komplett rendszert alkot
  • Rendkívül könnyen kezelhető
  • Könnyen tisztítható
  • Kompakt kialakításból adódóan épített falra és könnyűszerkezetes falra egyaránt felszerelhető
  • Termosztatikus keverőszeleppel

Anyag: Rozsdamentes acél (1.4301)
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Méretek: 1250x256x75 mm
Vízellátás: Beépített termosztatikus keverõvel
Alapidõzítés: 30±10 mp
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9.5 l/perc
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
Szabályozási tartomány: 25-50 °C
Tartozékok: Mágneszárak, nyitásérzékelõk az ajtókhoz
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Burkolt kényszerzuhany-rendszer, beépített termosztatikus keverõszelep, beépített kezelõ egység, zuhanykar és állítható zuhanyfej, infrasorompó mûködtetésû

Burkolt kényszerzuhany-rendszer, termosztatikus keverőszeleppel, zuhanykarral, állítható zuhanyfejjel, beépített kezelő egységgel, infrasorompókkal

Zuhanyrendszer ipari alkalmazásra

A burkolt és kompakt kényszer zuhanyrendszer beépített termosztatikus keverővel, zuhanykarral, zuhanyfejjel és a működtetéshez szükséges kezelőfelülettel rendelkezik. A kényszer zuhanyrendszer alkalmazási területe olyan ipari és mezőgazdasági üzemek, ahol szigorú higiéniai előírások következtében a fekete – fehér öltözők közé egy olyan helyiséget iktatnak be, ahol kényszer zuhanyrendszert működtetnek.
A kényszer zuhanyrendszer működtetését lényegében két infrasorompó vezérli, a fekete öltöző felől történő belépés hatására az infrasorompó indítja a kényszer zuhanyozást, a zuhanyozás időzítését beüzemeléskor 5 fokozatban lehet beállítani. Zuhanyozáskor a használónak meg kell várnia, amíg az időzítés letelik, azaz a zuhany automatikusan leáll, amennyiben a kilépés az időzítés letelte előtt történik, akkor az infrasorompó beindít egy hangjelzést, illetve a kétoldali szabad / foglaltságot jelző LED-ek villognak, jelezve, hogy a kényszer zuhanyozási idő nem lett kihasználva. Ennél a műszaki megoldásnál nem beszélhetünk zuhanyfülkéről, lényegében csak zuhany elválasztó falak vannak. A nyitottságból adódóan a várakozó dolgozók mindkét irányból beléphetnek, vagy benyúlhatnak az infrasorompó hatókörébe, ilyen esetben megszólal a riasztás, de az éppen zuhanyozó ilyenkor a zöld nyomógomb megnyomásával folytathatja a zuhanyozást. A kifolyó víz hőmérsékletét a beépített termosztatikus keverőszelep segítségével lehet beállítani. Amennyiben az éppen zuhanyozó nem kezdeményezi a folytatást, és bármely irányba kimegy, megszólal a riasztás, működik a fényjelzés és a kilépéssel újabb zuhanyozási ciklus indul. A zuhany elválasztó falak mindkét oldalán dobozba épített nagyméretű zöld LED-ek jelzik, hogy szabad, piros LED-ek jelzik, hogy foglalt a zuhany, illetve rendellenes használat esetén a hangjelzés mellett a LED-ek villognak. Az infravezérléssel ellátott kényszer zuhanyrendszer egyszerűbb megoldás, viszont itt az üzemeltető cég belső szabályozása és a szisztematikus ellenőrzés garantálja a valódi kényszer zuhanyozást.
A zuhanyfülke megépíthető hagyományos építő elemekből és megfelelő vízállóságú válaszfalak alkalmazásával. Cégünk mivel WC válaszfalak, kabinrendszerek, váltókabinok, zuhanyelválasztó falak gyártásával és építésével foglalkozik, így kitűnő vízállóságú panelekből és alumínium profilrendszer felhasználásával, egyedi igények szerint vállalkozik a zuhany fülkerendszer megépítésére is.
Biztonsági okokból a kényszer zuhanyrendszer 24V AC feszültségről működik, így a tápellátás módját és teljesítményét megrendeléskor szükséges tisztázni! Magas ásványi só koncentrációjú víz esetén a helyes működés nem garantálható, ilyen esetben a vízlágyításról gondoskodni kell! Az üzembe helyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől a vízhálózatot meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban írtakat!

  • Kompakt kivitel
  • Burkolt kényszer zuhanyegység ajtónyitás érzékelőkkel, kijelzőkkel komplett rendszert alkot
  • Rendkívül könnyen kezelhető
  • Könnyen tisztítható
  • Kompakt kialakításból adódóan épített falra és könnyűszerkezetes falra egyaránt felszerelhető
  • Termosztatikus keverőszeleppel

Anyag: Rozsdamentes acél (1.4301)
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Méretek: 1250x256x75 mm
Vízellátás: Beépített termosztatikus keverõvel
Alapidõzítés: 30±10 mp
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9.5 l/perc
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
Szabályozási tartomány: 25-50 °C
Tartozékok: Infrasorompót biztosító infraérzékelõk
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Burkolt kényszerzuhany-rendszer, kevert vízre, beépített kezelõ egységgel, állítható zuhanyfejjel, mágneszárakkal

Burkolt kényszerzuhany-rendszer, kevert vízre, zuhanykarral, állítható zuhanyfejjel, beépített kezelő egységgel, mágneszárral.

Zuhanyrendszer ipari alkalmazásra

A burkolt és kompakt kényszer zuhanyrendszer beépített termosztatikus keverővel, zuhanykarral, zuhanyfejjel és a működtetéshez szükséges kezelőfelülettel rendelkezik. A kényszer zuhanyrendszer alkalmazási területe olyan ipari és mezőgazdasági üzemek, ahol szigorú higiéniai előírások következtében a fekete – fehér öltözők közé egy olyan helyiséget iktatnak be, ahol kényszer zuhanyrendszer működtetnek.
A kényszer zuhanyrendszer lényegében egy a be és a kilépést szabályozó ajtókkal ellátott zuhanyfülkébe van beépítve, ahol a fekete öltöző felől történő belépést követően kényszer zuhanyozás indul. A zuhanyfülke mindkét oldalán, kívül az ajtó felett zöld fény jelzi, hogy a fülke szabad, piros ha foglalt. A zuhanyozási idő alatt mindkét ajtó a rendszer által vezérelt mágneszárakkal zárva van, azaz a dolgozó nem tud a fülkéből kilépni, a kényszer zuhany vezérlő panelén két irányjelző LED van elhelyezve, zuhanyozási idő alatt mindkét irányjelző pirosan világít. Az érkezés irányától függően a zuhanyozás befejezését követően zöld fény jelzi a lehetséges haladási irányt. Használat közben, amikor mindkét ajtó zárva van, esetleges rosszullét esetére egy „SEGÍTSÉG” gomb áll rendelkezésre a zuhanyfülkében, amelynek megnyomására a foglaltságjelző villogni kezd és a fekete öltöző felőli ajtózár nyitott állapotba kerül, a zuhany leáll és a segítség beléphet. Amennyiben a zuhanyozási idő nem volt elegendő, úgy a panelen lévő zöld nyomógomb megnyomásával újabb idő kérhető. Normál esetben a zuhanyozási idő lejártával a kilépés szabaddá válik, nyitható a belépés irányától függő kimeneti ajtó, majd a visszacsukódást követően a fülke szabadra vált és mindkét ajtó nyithatóvá válik. Ezt követően a fülke ismét használható a fekete vagy a fehér öltöző irányából érkező dolgozók számára. Kifelé irányban, azaz a fehér öltöző felől érkezőnek nem kötelező a zuhanyozás, a zuhanyfülkében zöld fény jelzi, hogy szabad az út kifelé, de a zöld indító nyomógomb megnyomásával a zuhanyozás elindítható, ismételt megnyomással újabb idő is kérhető. Ebben az esetben a zuhanyozási idő a fekete – fehér irány idejétől eltérően külön paraméterezhető, ez idő alatt ugyanúgy zárva van mindkét ajtó. Amennyiben a fehér öltöző oldali ajtó 15 másodpercnél hosszabb ideig nyitva van a rendszer takarítás üzemmódba kapcsol, mindkét oldalon foglaltat jelez a rendszer, a fekete öltöző oldali ajtó automatikusan zárva lesz mindaddig, amíg a másik oldali ajtó visszacsukásra nem kerül. A kényszer zuhanyrendszer hatékonyan csak olyan zuhanyfülkék esetében működik, ahol mindkét oldali ajtó zárását / nyitását maga a kényszer zuhanyrendszer vezérli. A zuhanyfülke megépíthető hagyományos építő elemekből és megfelelő vízállóságú ajtók alkalmazásával. Cégünk mivel WC válaszfalak, kabinrendszerek, váltókabinok, zuhanyelválasztó falak gyártásával és építésével foglalkozik, így kitűnő vízállóságú panelekből és alumínium profilrendszer felhasználásával, egyedi igények szerint vállalkozik a zuhany fülkerendszer megépítésére is.
Biztonsági okokból a kényszer zuhanyrendszer 24V AC feszültségről működik, így a tápellátás módját és teljesítményét megrendeléskor szükséges tisztázni!
A rendszer működtetéséhez előre beállított hőmérsékletű kevertvizes hálózat megléte szükséges.
Magas ásványi só koncentrációjú víz esetén a helyes működés nem garantálható, ilyen esetben a vízlágyításról gondoskodni kell! Az üzembe helyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől a vízhálózatot meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban írtakat!

  • Kompakt kivitel
  • Burkolt kényszer zuhanyegység ajtónyitás érzékelőkkel, kijelzőkkel komplett rendszert alkot
  • Rendkívül könnyen kezelhető
  • Könnyen tisztítható
  • Kompakt kialakításból adódóan épített falra és könnyűszerkezetes falra egyaránt felszerelhető

Anyag: Rozsdamentes acél (1.4301)
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Méretek: 1250x256x75 mm
Vízellátás: Elõkevert vízre
Alapidõzítés: 30±10 mp
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9.5 l/perc
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
Szabályozási tartomány: 25-50 °C
Tartozékok: Mágneszárak, nyitásérzékelõk az ajtókhoz
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Burkolt kényszerzuhany-rendszer, kevert vízre, beépített kezelõ egységgel, állítható zuhanyfejjel, infraérzékelõs indítással

Burkolt kényszerzuhany-rendszer, kevert vízre, zuhanykarral, állítható zuhanyfejjel, beépített kezelő egységgel, infrasorompókkal

Zuhanyrendszer ipari alkalmazásra

A burkolt és kompakt kényszer zuhanyrendszer beépített termosztatikus keverővel, zuhanykarral, zuhanyfejjel és a működtetéshez szükséges kezelőfelülettel rendelkezik. A kényszer zuhanyrendszer alkalmazási területe olyan ipari és mezőgazdasági üzemek, ahol szigorú higiéniai előírások következtében a fekete – fehér öltözők közé egy olyan helyiséget iktatnak be, ahol kényszer zuhanyrendszert működtetnek.
A kényszer zuhanyrendszer működtetését lényegében két infrasorompó vezérli, a fekete öltöző felől történő belépés hatására az infrasorompó indítja a kényszer zuhanyozást, a zuhanyozás időzítését beüzemeléskor 5 fokozatban lehet beállítani. Zuhanyozáskor a használónak meg kell várnia, amíg az időzítés letelik, azaz a zuhany automatikusan leáll, amennyiben a kilépés az időzítés letelte előtt történik, akkor az infrasorompó beindít egy hangjelzést, illetve a kétoldali szabad / foglaltságot jelző LED-ek villognak, jelezve, hogy a kényszer zuhanyozási idő nem lett kihasználva. Ennél a műszaki megoldásnál nem beszélhetünk zuhanyfülkéről, lényegében csak zuhany elválasztó falak vannak. A nyitottságból adódóan a várakozó dolgozók mindkét irányból beléphetnek, vagy benyúlhatnak az infrasorompó hatókörébe, ilyen esetben megszólal a riasztás, de az éppen zuhanyozó ilyenkor a zöld nyomógomb megnyomásával folytathatja a zuhanyozást. Amennyiben az éppen zuhanyozó nem kezdeményezi a folytatást, és bármely irányba kimegy, megszólal a riasztás, működik a fényjelzés és a kilépéssel újabb zuhanyozási ciklus indul. A zuhany elválasztó falak mindkét oldalán dobozba épített nagyméretű zöld LED-ek jelzik, hogy szabad, piros LED-ek jelzik, hogy foglalt a zuhany, illetve rendellenes használat esetén a hangjelzés mellett a LED-ek villognak. Az infravezérléssel ellátott kényszer zuhanyrendszer egyszerűbb megoldás, viszont itt az üzemeltető cég belső szabályozása és a szisztematikus ellenőrzés garantálja a valódi kényszer zuhanyozást.
A rendszer működtetéséhez előre beállított hőmérsékletű kevert víz biztosítása szükséges.
A zuhanyfülke megépíthető hagyományos építő elemekből és megfelelő vízállóságú válaszfalak alkalmazásával. Cégünk mivel WC válaszfalak, kabinrendszerek, váltókabinok, zuhanyelválasztó falak gyártásával és építésével foglalkozik, így kitűnő vízállóságú panelekből és alumínium profilrendszer felhasználásával, egyedi igények szerint vállalkozik a zuhany fülkerendszer megépítésére is.
Biztonsági okokból a kényszer zuhanyrendszer 24V AC feszültségről működik, így a tápellátás módját és teljesítményét megrendeléskor szükséges tisztázni! Magas ásványi só koncentrációjú víz esetén a helyes működés nem garantálható, ilyen esetben a vízlágyításról gondoskodni kell! Az üzembe helyezés előtt a rendszert át kell mosatni, a szennyeződésektől a vízhálózatot meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban írtakat!

  • Kompakt kivitel
  • Burkolt kényszer zuhanyegység ajtónyitás érzékelőkkel, kijelzőkkel komplett rendszert alkot
  • Rendkívül könnyen kezelhető
  • Könnyen tisztítható
  • Kompakt kialakításból adódóan épített falra és könnyűszerkezetes falra egyaránt felszerelhető

Anyag: Rozsdamentes acél (1.4301)
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Méretek: 1250x256x75 mm
Vízellátás: Elõkevert vízre
Alapidõzítés: 30±10 mp
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9.5 l/perc
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 4 bar
Maximális közeg hõmérséklet: 80 °C
Szabályozási tartomány: 25-50 °C
Tartozékok: Infrasorompót biztosító infraérzékelõk
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

Zuhanyegységek érmevizsgálókhoz

Falbaépített mágnesszelep zuhanykifolyóhoz, frontcsavarozású elõlappal

Falba épített mágnesszelep egység zuhanykifolyóhoz, frontcsavarozású rozsdamentes acél előlappal.

Szelepegység zuhanyhoz

Falba építhető szelepegység 3/8"-os mágnesszeleppel, frontcsavarozású rozsdamentes acél előlappal falon belül csövezett zuhanyrendszerhez. A szelepegység külső vezérlőtől (pl.: infraérzékelő, érmevizsgáló) érkező jel hatására nyitja a mágnesszelepet, majd a vezérlő beállításának megfelelő időt követően zárja. 
A termék a zuhanyvezérlőt és zuhanykifolyót nem tartalmazza, ezek külön megvásárolható tételek. 
Az üzembehelyezés előtt a rendszert vízzel át kell mosatni, a szennyeződésektől meg kell tisztítani. A vízhálózatba 250 mikronos szűrő beépítése szükséges. A csaptelep csak megfelelő keménységű, tiszta vízzel működtethető. Termálvizek, illetve magas ásványi só koncentrációjú vizek esetén a fokozott vízkőképződés miatt a hosszútávú helyes működés nem garantálható.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban írtakat!

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Kimeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Elõlap mérete: 183x183 mm
Elõlap típusa: frontcsavarozású
Anyag: rozsdamentes acél
Dobozméret: 150x150 mm
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

Zuhanykifolyó

Zuhanykifolyó ívelt zuhanyfejjel, 20 fokos kifolyással, falon belüli csövezéshez

Zuhanykifolyó falon belüli csövezéshez, ívelt kifolyóval, krómozott felülettel.

Zuhanyfej fix kialakítással

Zuhanykifolyónik vandálbiztos, fix kialakítású verziója. Falon belüli csövezésű zuhanyrendszerek kialakításához alkalmas. A lopások csökkentése érdekében zuhanykifolyónk speciális, rejtett csavarozású rögzítéssel rendelkezik. Ívelt formájának köszönhetően különösen alkalmas börtönök zuhanyzóinak kialakításához.
A zuhanyrózsát a lerakódás mértékének megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell a megbízható üzemeltetés biztosításához.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek nagy igénybevételre

Elsősorban nagy igénybevételű, közösségi zuhanyokba ajánljuk (büntetésvégrehajtási intézetek, sportcsarnokok, kollégiumok zuhanyzói).

  • Vandálbiztos felfogatás
  • Robosztus, ívelt kivitel
  • Könnyű tisztíthatóság

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Faltól mért kinyúlása: 181 mm
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 l/perc
Javasolt beépítési magasság: 2000-2100 mm
Felület: krómozott
BK01519000000001    , zuhanyfej, zuhanykifolyó ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

Zuhanykifolyó fix zuhanyfejjel, falon belüli csövezéshez

Zuhanykifolyó krómozott felülettel, fix kialakítású műanyag zuhanyfejjel, falon belüli csövezéshez.

Zuhanyfej fix kialakítással

Zuhanykifolyónik vandálbiztos, fix kialakítású verziója. Falon belüli csövezésű zuhanyrendszerek kialakításához alkalmas. A lopások csökkentése érdekében a zuhanykifolyó speciális, rejtett csavarozású rögzítéssel rendelkezik.
A zuhanyrózsát a lerakódás mértékének megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell a megbízható üzemeltetés biztosításához.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek közösségi használatra

Elsősorban nagy igénybevételű, közösségi zuhanyokba ajánljuk.

  • Vandálbiztos felfogatás
  • Esztétikus kivitel
  • Könnyű tisztíthatóság

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Faltól mért kinyúlása: 100 mm
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 l/perc
Javasolt beépítési magasság: 2000-2100 mm
Felület: krómozott
BK01521000000002    , zuhanyfej, zuhanykifolyó ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Zuhanykifolyó állítható zuhanyfejjel, falon belüli csövezéshez

Zuhanykifolyó krómozott felülettel, állítható zuhanykifolyóval, falon belüli csövezéshez.

Zuhanyfej állítható kialakítással

Zuhanykifolyóink vandálbiztos, állítható zuhanyfejes kialakítású verziója. Falon belüli csövezésű zuhanyrendszerek kialakításához alkalmas. A lopások csökkentése érdekében zuhanykifolyónk speciális, rejtett csavarozású rögzítéssel rendelkezik.
A zuhanyrózsát a lerakódás mértékének megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell a megbízható üzemeltetés biztosításához.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek közösségi használatra

Elsősorban közepes igénybevételű, közösségi zuhanyokba ajánljuk.

  • Vandálbiztos felfogatás
  • Esztétikus kivitel
  • Könnyű tisztíthatóság

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 l/perc
Javasolt beépítési magasság: 2000-2100 mm
Felület: krómozott
BK01522000000002    , zuhanyfej, zuhanykifolyó ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Zuhanykifolyó perlátoros zuhanyfejjel, falon belüli csövezéshez

Zuhanykifolyó krómozott felülettel, falon belüli csövezéshez, perlátoros kifolyóval.

Zuhanyfej perlátoros kifolyóval

Zuhanykifolyónik vandálbiztos, fix kialakítású verziója. Falon belüli csövezésű zuhanyrendszerek kialakításához alkalmas. A lopások csökkentése érdekében a zuhanykifolyó speciális, rejtett csavarozású rögzítéssel rendelkezik.
A zuhanyrózsát a lerakódás mértékének megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell a megbízható üzemeltetés biztosításához.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek közösségi használatra

Elsősorban nagy igénybevételű, közösségi zuhanyokba ajánljuk.

  • Vandálbiztos felfogatás
  • Esztétikus kivitel
  • Könnyű tisztíthatóság
  • Perlátoros kifolyó

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Faltól mért kinyúlása: 78 mm
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 l/perc
Javasolt beépítési magasság: 2000-2100 mm
Felület: krómozott
BK01523000000001    , zuhanyfej, zuhanykifolyó ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Zuhanykifolyó fix II. zuhanyfejjel, falon belüli csövezéshez

Zuhanykifolyó falon belüli csövezéshez, krómozott felülettel.

Zuhanyfej fix kialakítással

Zuhanykifolyónik vandálbiztos, fix kialakítású verziója. Falon belüli csövezésű zuhanyrendszerek kialakításához alkalmas. A lopások csökkentése érdekében a zuhanykifolyó speciális, rejtett csavarozású rögzítéssel rendelkezik.
A zuhanyrózsát a lerakódás mértékének megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell a megbízható üzemeltetés biztosításához.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek közösségi használatra

Elsősorban nagy igénybevételű, közösségi zuhanyokba ajánljuk.

  • Vandálbiztos felfogatás
  • Esztétikus kivitel
  • Könnyű tisztíthatóság

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Faltól mért kinyúlása: 81 mm
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 l/perc
Javasolt beépítési magasság: 2000-2100 mm
Felület: krómozott
BK01524000000001    , zuhanyfej, zuhanykifolyó ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
EAST Mini zuhanykifolyó zuhanyfejjel, falon belüli csövezéshez

Zuhanykifolyó falon belüli csövezéshez, krómozott felülettel.

Zuhanyfej fix kialakítással

Zuhanykifolyóink vandálbiztos, fix kialakítású, mini verziója. Falon belüli csövezésű zuhanyrendszerek kialakításához alkalmas. A lopások csökkentése érdekében a zuhanykifolyó speciális, rejtett csavarozású rögzítéssel rendelkezik.
A zuhanyrózsát a lerakódás mértékének megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell a megbízható üzemeltetés biztosításához.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek közösségi használatra

Elsősorban nagy igénybevételű, közösségi zuhanyokba ajánljuk.

  • Vandálbiztos felfogatás
  • Esztétikus kivitel
  • Könnyű tisztíthatóság

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Felület: krómozott
Faltól mért kinyúlása: 58 mm
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Zuhanykifolyó fix mûanyag zuhanyfejjel, falon belüli csövezéshez

Zuhanykifolyó műanyagból, falon belüli csövezéshez.

Zuhanyfej műanyagból

Zuhanykifolyóink műanyagból készült, fix kialakítású verziója. Falon belüli csövezésű zuhanyrendszerek kialakításához alkalmas. Előnye, hogy olyan víz is átfolyhat rajta, ami a krómozott felületeket elszinezheti. A lopások csökkentése érdekében zuhanykifolyónk speciális, rejtett csavarozású rögzítéssel rendelkezik.
A zuhanyrózsát a lerakódás mértékének megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell a megbízható üzemeltetés biztosításához.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek közösségi használatra

Elsősorban termálvizes zuhanyokhoz ajánljuk.

  • Esztétikus kivitel
  • Könnyű tisztíthatóság

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Anyag: mûanyag
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 l/perc
Javasolt beépítési magasság: 2000-2100 mm
BK01529000000001    , zuhanyfej, zuhanykifolyó ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Idral Zuhanykifolyó zuhanyfejjel, falon belüli/falon kívüli csövezéshez

Zuhanykifolyó krómozott felülettel, falon belüli / falon kívüli csövezéshez.

Zuhanyfej fix kialakítással

Zuhanykifolyóink vandálbiztos, fix kialakítású verziója. Speciális kialakítása révén falon belüli, illetve falon kívüli csövezésű zuhanyrendszerek kialakításához alkalmas. A lopások csökkentése érdekében zuhanykifolyónk rejtett csavarozású rögzítéssel rendelkezik. A zuhanyrózsát a lerakódás mértékének megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell a megbízható üzemeltetés biztosításához.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek közösségi használatra

Elsősorban nagy igénybevételű, közösségi zuhanyokba ajánljuk.

  • Vandálbiztos felfogatás
  • Esztétikus kivitel
  • Könnyű tisztíthatóság

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Nyomástartomány: 0,5-8 bar
Üzemi hõmérséklet 5-65 °C
Vízátfolyás: 8 l/perc
Felület: Krómozott
BK01518000000002    , zuhanyfej, zuhanykifolyó ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

EAST Zuhanykifolyó zuhanyfejjel, falon belüli/falon kívüli csövezéshez

Zuhanykifolyó fix kivitelben, krómozott felülettel, falon belüli / falon kívüli csövezéshez.

Zuhanyfej fix kialakítással

Zuhanykifolyóink vandálbiztos, fix kialakítású verziója. Speciális kialakítása révén falon belüli, illetve falon kívüli csövezésű zuhanyrendszerek kialakításához alkalmas. A vízbekötés szükség szerint átszerelhető. A lopások csökkentése érdekében zuhanykifolyónk rejtett csavarozású rögzítéssel rendelkezik.
A zuhanyrózsát a lerakódás mértékének megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell a megbízható üzemeltetés biztosításához.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek közösségi használatra

Elsősorban nagy igénybevételű, közösségi zuhanyokba ajánljuk.

  • Vandálbiztos felfogatás
  • Esztétikus kivitel
  • Könnyű tisztíthatóság
  • Átszerelhető vízbekötés

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Faltól mért kinyúlása: 100 mm
Felület: krómozott
BKH1010151          , zuhanyfej, zuhanykifolyó ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

Zuhanykifolyó fix zuhanyfejjel, falon kívüli csövezéshez

Zuhanykifolyó krómozott felülettel, fix kialakítású műanyag zuhanyfejjel, falon kívüli csövezéshez.

Zuhanyfej fix kialakítással

Zuhanykifolyónik vandálbiztos, fix kialakítású verziója. Falon kívüli csövezésű zuhanyrendszerek kialakításához alkalmas. A lopások csökkentése érdekében a zuhanykifolyó speciális, rejtett csavarozású rögzítéssel rendelkezik.
A zuhanyrózsát a lerakódás mértékének megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell a megbízható üzemeltetés biztosításához.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek közösségi használatra

Elsősorban nagy igénybevételű, közösségi zuhanyokba ajánljuk.

  • Vandálbiztos felfogatás
  • Esztétikus kivitel
  • Könnyű tisztíthatóság

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Faltól mért kinyúlása: 147 mm
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 l/perc
Javasolt beépítési magasság: 2000-2100 mm
Felület: krómozott
BK01525000000002    , zuhanyfej, zuhanykifolyó ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Zuhanykifolyó állítható zuhanyfejjel, falon kívüli csövezéshez

Zuhanykifolyó krómozott felülettel, állítható zuhanykifolyóval, falon kívüli csövezéshez.

Zuhanyfej állítható kialakítással

Zuhanykifolyóink vandálbiztos, állítható zuhanyfejes kialakítású verziója. Falon kívüli csövezésű zuhanyrendszerek kialakításához alkalmas. A lopások csökkentése érdekében zuhanykifolyónk speciális, rejtett csavarozású rögzítéssel rendelkezik.
A zuhanyrózsát a lerakódás mértékének megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell a megbízható üzemeltetés biztosításához.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek közösségi használatra

Elsősorban közepes igénybevételű, közösségi zuhanyokba ajánljuk.

  • Vandálbiztos felfogatás
  • Esztétikus kivitel
  • Könnyű tisztíthatóság

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Faltól mért kinyúlása: 128 mm
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 l/perc
Javasolt beépítési magasság: 2000-2100 mm
Felület: krómozott
BK01526000000002    , zuhanyfej, zuhanykifolyó ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Zuhanykifolyó perlátoros zuhanyfejjel, falon kívüli csövezéshez

Zuhanykifolyó krómozott felülettel, falon kívüli csövezéshez, perlátoros kifolyóval.

Zuhanyfej perlátoros kifolyóval

Zuhanykifolyónik vandálbiztos, fix kialakítású verziója. Falon kívüli csövezésű zuhanyrendszerek kialakításához alkalmas. A lopások csökkentése érdekében a zuhanykifolyó speciális, rejtett csavarozású rögzítéssel rendelkezik.
A zuhanyrózsát a lerakódás mértékének megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell a megbízható üzemeltetés biztosításához.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek közösségi használatra

Elsősorban nagy igénybevételű, közösségi zuhanyokba ajánljuk.

  • Vandálbiztos felfogatás
  • Esztétikus kivitel
  • Könnyű tisztíthatóság
  • Perlátoros kifolyó

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Faltól mért kinyúlása: 128 mm
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 l/perc
Javasolt beépítési magasság: 2000-2100 mm
Felület: krómozott
BK01527000000001    , zuhanyfej, zuhanykifolyó ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Zuhanykifolyó fix II. zuhanyfejjel, falon kívüli csövezéshez

Zuhanykifolyó falon kívüli csövezéshez, krómozott felülettel.

Zuhanyfej fix kialakítással

Zuhanykifolyónik vandálbiztos, fix kialakítású verziója. Falon kívüli csövezésű zuhanyrendszerek kialakításához alkalmas. A lopások csökkentése érdekében a zuhanykifolyó speciális, rejtett csavarozású rögzítéssel rendelkezik.
A zuhanyrózsát a lerakódás mértékének megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell a megbízható üzemeltetés biztosításához.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek közösségi használatra

Elsősorban nagy igénybevételű, közösségi zuhanyokba ajánljuk.

  • Vandálbiztos felfogatás
  • Esztétikus kivitel
  • Könnyű tisztíthatóság

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Faltól mért kinyúlása: 131 mm
Gyári vízátfolyás 3 bar nyomáson: 9,5 l/perc
Javasolt beépítési magasság: 2000-2100 mm
Felület: krómozott
BK01528000000001    , zuhanyfej, zuhanykifolyó ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Idral Zuhanyfej zuhanykarral 1/2½-os csatlakozással, D32 mm, állítható dõlésszögû vízkõlerakódásmentes szórótárcsával, krómozott

Zuhanykifolyó állítható dőlésszőgű, vízkőmentes szórófejjel, krómozott felülettel, falon belüli csövezéshez.

Zuhanyfej állítható kifolyóval

Fali rögzítésű, állítható dőlésszügű kifolyóval rendelkező zuhanyfej falon belüli csövezéshez. A kifolyófej vízkőmentes fúvókákkal van ellátva, ezáltal tisztántartása rendkívül egyszerű, folyamatosan azonos vízképet biztosít.

  • Esztétikus megjelenés
  • Könnyű tisztíthatóság
  • Állítható, vízkőmentes szórófej

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Faltól mért kinyúlása: 165 mm
Takarótárcsa átmérõ: D65 mm
Felület: krómozott
Nyomástartomány: 0,5-6 bar
Vízátfolyás: 8 l/perc
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Zuhanykifolyó zuhanyfejjel, falon belüli csövezéshez, állítható dõlésszögû szórótárcsával

Zuhanykifolyó falon belüli csövezéshez, krómozott felülettel, állítható dőlésszögű, vízkőmentes szórótárcsával.

Zuhanyfej állítható kifolyóval

Fali rögzítésű, állítható dőlésszügű kifolyóval rendelkező zuhanyfej falon belüli csövezéshez. A kifolyófej vízkőmentes fúvókákkal van ellátva, ezáltal tisztántartása rendkívül egyszerű, folyamatosan azonos vízképet biztosít. A rejtett rögzítésnek köszönhetően vandálbiztos követelményeknek is megfelel.

  • Esztétikus megjelenés
  • Könnyű tisztíthatóság
  • Állítható dőlésszögű, vízkőmentes szórófej

Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Faltól mért kinyúlása: 75 mm
Felület: krómozott
Nyomástartomány: 1-6 bar
Vízátfolyás: 8 l/perc
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

Zuhanykar

WEST Prémium Zuhanykar 300 mm-es kinyúlással, rozssdamentes, matt

Zuhanykar rozsdamentes acélból 300 mm-es kinyúlással.

Zuhanykar rozsdamentes acélból

Csaptelepek a konyha és fürdőszoba leggyakrabban használt kiegészítő berendezései, így a gondos választás alapvető fontosságú! A WEST családba tartozó zuhanykarok felülete az AISI 304 anyagválasztásból adódóan ellenállóak annak ellenére, hogy a gyártás során semmilyen felületi bevonat nem került felvitelre. A zuhanykarok felülete professzionális megmunkálású, egyes illesztések szinte láthatatlanok, így amellett, hogy tisztántartásuk egyszerűen és könnyen megoldható, rendkívül esztétikusak is. Az anyagjellemzőből adódóan az átfolyó vízben semmilyen kioldódó anyag nem jelenhet meg.
A termék falon belüli zuhanyrendszerek kiépítéséhez ideális. Faltól való kinyúlása 300 mm, így esőztető, zuhanyfej is remekül párosítható hozzá. Legalább negyedévente, de ha a lerakódás nagyobb mértékű, gyakrabban kell vízkőmentesíteni.
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban leírtakat.

Elsősorban, szállodák és wellness létesítmények zuhanyzóiba ajánljuk, de ideális megoldás az otthoni élményzuhany kialakításához is.

  • Letisztult forma
  • Egyszerű felszerelés

Anyag: rozsdamentes acél
Felület: matt
Hossz méret 300 mm
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Zuhanykar 105mm-es normale

Zuhanykar 105 mm kinyúlással, krómozott felülettel.

Zuhanykar

Zuhanykar krómozott felülettel 105 mm kinyúlással, fix és állítható zuhanyfejekhez.

Menetcsatlakozás: 1/2"
Hossz méret 105 mm
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Zuhanykar 175mm tondo extra lusso

Zuhanykar 175 mm kinyúlással, krómozott felülettel.

Zuhanykar

Zuhanykar krómozott felülettel 175 mm kinyúlással, fix és állítható zuhanyfejekhez.

Menetcsatlakozás: 1/2"
Hossz méret 175 mm
ART202              , zuhanykar ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

Zuhanykar 200mm, d18 csõbõl

Zuhanykar 200 mm kinyúlással.

Zuhanykar

Zuhanykar 200 mm kinyúlással, fix és állítható zuhanyfejekhez.

Menetcsatlakozás: 1/2"
Hossz méret 200 mm
ART215/200          , zuhanykar ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

Zuhanyfej

Víztakarékos állítható zuhanyfej vandálbiztos felfogatással, fekete, mûanyag, zuhanykar nélkül

Víztakarékos zuhanyfej állítható kivitelben, vandálbiztos felfogatással, fekete műanyagból.

Zuhanyfej fekete műanyagból

Víztakarékos krómozott fali zuhany állítható fejjel rendelkezik. A komfortos víztakarékosság kettős hatás eredménye. A kevesebb áteresztett vízmennyiséget a zuhanyfej csatlakozásához behelyezett áramláskorlátozó biztosítja. Ezzel párhuzamosan a légbeszívó szelepen bejutott levegő feldúsítja a vizet, ezáltal a kiáramló víz mennyisége csökken, viszont ezt a felhasználó nem érzékeli, így a komfortérzete is megmarad. A zuhanyfej típustól függően hagyományos, vagy vandálbiztos felfogatással rendelkezik. 
Az átlagos zuhanyfejek körülbelül 13 liter/perces maximális vízátfolyással rendelkeznek 3 bar víznyomáson. 5 perces zuhanyzással számolva alkalmanként 65 liter víz folyik el. Ez a vízmennyiség a víztakarékos zuhanyfejünk segítségével jelentősen csökkenthető, hiszen ennek vízáteresztő képessége a kisebbik vízkorlátozó beépítése mellett (2,5 jelzésű) a légbeszívő szelepnek köszönhetően 7,5 l/perc 3 bar víznyomáson. Szintén 5 perces zuhanyzásnál ezzel a zuhanyfejjel csak 37,5 l víz folyik el. Ezáltal nemcsak kevesebb meleg, illetve hideg vizet zuhanyzik el a felhasználó, de a csatornadíjat is jelentősen csökkentheti.
Legalább negyedévente, de ha a lerakódás nagyobb mértékű, gyakrabban vízkőmentesítésről gondoskodni kell 

  • Rendkívül gyorsan megtérülő ár-érték arány (kevesebb mint fél év alatt megtérül.)
  • Víztakarékossága révén csökkenti a rezsiköltségeket - óvja vízkészleteinket
  • Kellemes zuhanyzást biztosít, így javítja használójának közérzetét - legálisan csökkenti vízszámláját!

Méretek: 130x80x80 mm
Tömeg: 0,289 kg
Vízátfolyás: 7,2 l/perc
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 7 bar
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Víztakarékos állítható zuhanyfej, fekete, mûanyag, zuhanykar nélkül

Víztakarékos zuhanyfej állítható kivitelben, fekete műanyagból.

BKH2008111          , víztakarékos állítható zuhanyfej ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

Állítható zuhanyrózsa 4 féle zuhanyképpel claudia 4

Zuhanyfej 4 féle vízképpel, állítható dőlésszöggel.

Zuhanyfej állítható vízképpel

Zuhanyfejünk többféle állítási lehetőséget biztosít, a komfortosabb zuhanyzás érdekében. Egyrészt állítható a zuhanyfej dőlésszöge, másrészt a zuhanytárcsa elforgatásával négyféle vízkép választható.
A zuhanyfejet a lerakódások mértéktől függően, rendszeresen vízkőmentesíteni kell. 

  • Esztétikus megjelenés
  • Állítható dőlésszög
  • Állítható vízképek

Menetcsatlakozás: C1/2"
Méretek: D80x92 mm
ART185              , zuhanyfej, zuhanyrózsa ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

Állítható zuhanyrózsa easy clean

Zuhanyfej állítható kivitelben, egyszerűen tisztítható szórófejjel.

Zuhanyfej szilikon fúvókákkal

Zuhanykifolyóink állítható zuhanyfejes kialakítású verziója.
A zuhanyrózsát a lerakódás mértékének megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell a megbízható üzemeltetés, illetve a hosszútávú esztétikus megjelenés biztosítása érdekében. A szórótárcsán lévő furatokba szilikon fúvókák vannak beültetve, melyekről a lerakódott vízkő egyszerű átdörzsöléssel könnyen eltávolítható, megakadályozva a furatok eltömődését.

Zuhanyok, zuhanyrendszerek közösségi használatra

Elsősorban közepes igénybevételű, közösségi zuhanyokba ajánljuk.

  • Esztétikus kivitel
  • Könnyű tisztíthatóság
  • Állítható dőlésszög

Menetcsatlakozás: C1/2"
Méretek: D67x67 mm
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 4 bar
ART187              , zuhanyfej, zuhanyrózsa ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

Állítható zuhanyrózsa stampato fekete rózsával

Zuhanyfej állítható kivitelben, krómozott felülettel, műanyag szórótárcsával.

Zuhanyfej állítható kivitelben

Állítható zuhanyfej krómozott felülettel, műanyag szórótárcsával.
A zuhanyfejet a megfelelő vízkép biztosítása érdekében rendszeresen vízkőmentesíteni kell.

  • Egyszerűen szerelhető
  • Állítható

Menetcsatlakozás: C1/2"
Méretek: D82x76 mm
ART145              , zuhanyfej, zuhanyrózsa ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

Idral Zuhanyfej 1/2½-os csatlakozással, D32 mm, állítható dõlésszögû vízkõlerakódásmentes szórótárcsával, krómozott

Zuhanyfej állítható kivitelben, krómozott felülettel, vízkőmentes szórófejjel.

Zuhanyfej állítható kivitelben

A zuhanyfej természetes élményt nyújt zuhanyzás közben. A szórófej minimalista kivitelű, modern megjelenésű. A vízkőmentes szórófejnek köszönhetően tisztántartása rendkívül egyszerű, folyamatosan azonos vízképet biztosít. A zuhanyfej állítható kialakítású, így a vízkép szórása egyszerűen beállítható bármely zuhanytálca típushoz.

  • Esztétikus megjelenés
  • Állítható
  • Könnyen tisztítható
  • Vízkőmentes szórófej

Méretek: D32x63 mm
Bemeneti vízcsatlakozás: 1/2"
Nyomástartomány: 0,5-8 bar
Üzemi hõmérséklet 5-65 °C
Vízátfolyás: 8 l/perc
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Állítható zuhanyrózsa

Zuhanyfej állítható kivitelben, krómozott felülettel, műanyag szórótárcsával.

Zuhanyfej állítható kivitelben

Állítható zuhanyfej krómozott felülettel, műanyag szórótárcsával.
A zuhanyfejet a megfelelő vízkép biztosítása érdekében rendszeresen vízkőmentesíteni kell.

  • Egyszerűen szerelhető
  • Állítható

Méretek: D57x75 mm
Bemeneti vízcsatlakozás: G1/2"
Vízátfolyás: 17 l/perc (3 bar nyomáson)
ART59650            , zuhanyfej, zuhanyrózsa ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
WEST Prémium Esõztetõ, zuhanyfej D200 mm-es állítható, rozsdamentes matt

Zuhanyfej esőztető funkcióval rozsdamentes acélból, állítható kivitelben.

Zuhanyfej esőztető funkcióval

Az esőztető zuhanyfej természetes élményt nyújt zuhanyzás közben. A felület prémium megmunkálású. A zuhanyfej anyaga rozsdamentes acél, mely nemcsak esztétikus, de ellenállóbb, tartósabb is, mint a krómozott felületek, hiszen nem kopik és nem pattogzik le. A szórótárcsa vékony kivitelű, modern megjelenésű. A vízkő rendszeres karbantartás mellett nem befolyásolja a vízképet, ez annak köszönhető, hogy a víz nem egyszerű furatokon távozik a zuhanyfejból, hanem lágy fúvókákon keresztül, melyekről egy mozdulattal lepergethetőek az esetleges lerakódások. A zuhanyfej állítható kialakítású, így a vízkép szórása egyszerűen beállítható bármely zuhanytálca típushoz.
A terméket a felületek hosszantartó esztétikusságának megtartása érdekében a víz keménységének megfelelő gyakorisággal vízkőmentesítse!
Tisztításkor vegye figyelembe a "Rozsdamentes felületek karbantartása, tisztítása" című dokumentumban írtakat!

  • Rozsdamentes anyag
  • Vékony kivitel
  • Állítható
  • Könnyen tisztítható

Anyag: rozsdamentes acél
Felület: szatén
Kifolyás átmérõje D200 mm
 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
EAST esõztetõ, zuhanyfej 200x200 mm-es állítható, krómozott

Zuhanyfej esőztető funkcióval, állítható kivitelben, krómozott felülettel.

Zuhanyfej esőztető funkcióval

East esőztető zuhanyfejünk 200x200 mm-es méretben készül. Alkalmazásával az igazi tavaszi esős élmény hozható a zuhanyzóba. Legalább negyedévente, de ha a lerakódás nagyobb mértékű, gyakrabban kell vízkőmentesíteni

Zuhanyok szállodákba, wellness központokba

Elsősorban, szállodák és wellness létesítmények zuhanyzóiba ajánljuk, de ideális megoldás az otthoni élményzuhany kialakításához is.

  • Letisztult forma
  • Egyszerű felszerelés
  • Állítható

Méretek: 200x200 mm
Felület: krómozott
BKH1020151          , zuhanyfej, zuhanykifolyó ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

Kézi zuhany

Víztakarékos kézi zuhany, krómozott, gégecsõ nélkül

Víztakarékos kézi zuhanyfej, légbeszívóval, krómozott műanyagból.

Zuhanyfej krómozott felülettel

Víztakarékos krómozott kézi zuhany. A komfortos víztakarékosság kettős hatás eredménye. Egy részről a kevesebb áteresztett vízmennyiséget a zuhanyfej csatlakozásához behelyezett áramláskorlátozó biztosítja. Ezzel párhuzamosan a légbeszívó szelepen bejutott levegő feldúsítja a vizet, ezáltal a kiáramló víz mennyisége nem csökken, így a felhasználó komfortérzete is megmarad.

  • Rendkívül gyorsan megtérülő ár-érték arány (Kevesebb mint fél év alatt megtérül.)
  • Víztakarékossága révén csökkenti a rezsiköltségeket
  • Óvja vízkészleteinket
  • Kellemes zuhanyzást biztosít, így javítja használójának közérzetét

Víztakarékos zuhanyfej

Az átlagos zuhanyfejek körülbelül 13 liter/perces maximális vízátfolyással rendelkeznek 3 bar víznyomáson. Ha egy 5 perces zuhanyzással számolva alkalmanként 65 liter víz folyik el. Ez a vízmennyiség a víztakarékos zuhanyfejünk segítségével jelentősen csökkenthető, hiszen ennek vízáteresztő képessége a kisebbik vízkorlátozó beépítése mellett (2,5 jelzésű) a légbeszívő szelepnek köszönhetően 6,3 l/perc 3 bar víznyomáson. Szintén 5 perces zuhanyzásnál ezzel a zuhanyfejjel csak 37,5 l víz folyik el. Ezáltal nemcsak kevesebb meleg, illetve hideg vizet zuhanyzik el a felhasználó, de a csatornadíjat is jelentősen csökkentheti. A zuhanyfej típustól függően hagyományos, vagy vandálbiztos felfogatással rendelkezik.
Műszaki paraméterei:

  • A zuhanyfej menetes csatlakozású
  • Egyszerű, cserélhető elemmel történő vízmennyiség szabályozás
  • Könnyen tisztítható
  • Legalább negyedévente, de ha a lerakódás nagyobb mértékű, gyakrabban vízkőmentesítésről gondoskodni kell 
  • 3 bar nyomáson a vízátfolyás maximum 6,3 l/perc

Méretek: 210x80x60 mm
Maximális dinamikus üzemi nyomás: 7 bar
Vízátfolyás: 6,3 l/perc
Tömeg: 0,298 kg
BKH2008211          , víztakarékos kézi zuhany ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )

Víztakarékos kézi zuhany, alacsony nyomású, krómozott, gégecsõ nélkül

Víztakarékos kézi zuhanyfej, alacsony nyomású használatra, krómozott műanyagból.

Zuhanyfej krómozott felülettel

Víztakarékos krómozott kézi zuhany. A kevesebb áteresztett vízmennyiséget a zuhanyfej csatlakozásához behelyezett áramláskorlátozó biztosítja, ezáltal a kiáramló víz mennyisége csökken, ugyanakkor a felhasználó komfortérzete is megmarad.
A vízkőmentesítésről legalább negyedévente, de ha a lerakódás nagyobb mértékű, gyakrabban gondoskodni kell.

  • Rendkívül gyorsan megtérülő ár-érték arány (Kevesebb mint fél év alatt megtérül.)
  • Víztakarékossága révén csökkenti a rezsiköltségeket
  • Óvja vízkészleteinket
  • Kellemes zuhanyzást biztosít, így javítja használójának közérzetét

Méretek: 225x85x55 mm
Bemeneti vízcsatlakozás: G1/2"
Tömeg: 167 g
Anyag: ABS, PC-ABS, S.U.S. lemez, krómozott
Nyomástartomány: 1,3-5 bar
BKH2008311          , víztakarékos zuhany, kézi zuhany, ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Zuhany szett öt funkciós zuhanyfejjel, csavarodásmentes gégecsõvel, állítható magasságú zuhanytartóval, krómozott

Zuhany szett 5 funkciós zuhanyfejjel, csavarodásmentes gégecsővel és állítható magasságú fali tartóval.

Zuhany szett fali tartóval

Zuhany szett 2 funkciós zuhanyfejjel, csavarodásmentes gégecsővel, állítható magasságú fali zuhanytartóval rendelkezik. A zuhanyfej palástjának fordításával választható ki a kívánt funkció, vízsugár.
A zuhanyrózsát a lerakódás mértékének megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell a megbízható üzemeltetés, illetve a hosszútávú esztétikus megjelenés biztosítása érdekében.

Elsősorban lakossági felhasználásra ajánljuk.

  • Könnyű kezelhetőség
  • Állítható magasságú zuhanytartó
  • 5 funkciós zuhanyfej
  • Csavarodásmentes gégecső

 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Zuhany szett öt funkciós zuhanyfejjel, csavarodásmentes gégecsõvel, zuhanytartóval, krómozott

Zuhany szett 5 funkciós zuhanyfejjel, csavarodásmentes gégecsővel és fali tartóval.

Zuhany szett zuhanyfejjel, gégecsővel, tartóval

Zuhany szett zuhanyfejből, gégecsőből, zuhanytartóból épül fel.
A zuhanyfej palástjának elfordításával változtatható a vízkép.
A zuhanyrózsát a lerakódás mértékének megfelelően, ütemezve vízkőmentesíteni kell a megbízható üzemeltetés, illetve a hosszútávú esztétikus megjelenés biztosítása érdekében.

  • Könnyű kezelhetőség
  • Könnyű tisztíthatóság
  • 5 funkciós zuhanyfej
  • Csavarodásmentes gégecső

 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Zuhany szett zuhanyfejjel, csavarodásmentes gégecsõvel, állítható magasságú zuhanytartóval, matt, nikkel

Zuhanyfej csavarodásmentes gégecsővel, állítható magasságú fali zuhanytartóval, matt felülettel.

Zuhanyfej gégecsővel

Matt felületű zuhanyfej csavarodásmentes gégecsővel és állítható magasságú fali zuhanytartóval. 
A zuhanyfejet a szennyeződés mértékétől függően vízkőmentesíteni kell. 

Elsősorban lakossági használatra ajánljuk.

  • Esztétikus megjelenés
  • Egyszerűen állíható magasság
  • Csavarodásmentes gégecső

 ( zuhanyrendszer, zuhany, zuhanyoszlop, szabadtéri , higiénia, épületgépészet, élelmiszeripar, rozsdamentes, szaniter )
Zuhany szett zuhanyfejjel, csavarodásmentes gégecsõvel, zuhanytartóval, matt, nikkel

Zuhanyfej csavarodásmentes gégecsővel, fali zuhanytartóval, matt felülettel.

Zuhanyfej gégecsővel

Matt felületű zuhanyfej csavarodásmentes gégecsővel és fali zuhanytartóval. 
A zuhanyfejet a szennyeződés mértékétől függően adott időközönként vízkőmentesíteni kell.

nyomtatás »